The Leonardo DiCaprio Foundation Annual Gala2016.08.24. 16:34, Fanni
Joan Smalls még július 20-án, szerda kora este megjelent Leonardo DiCaprio alapítványának az éves gáláján, amit idén is St. Tropez tengerpartján, egy yacht-on rendeztek meg.
A 28 éves modell elképesztően gyönyörű volt az eseményen, ahol egy kacér, de mégis elegáns ruhában láthatták a jelenlévők. Joan egy vörösborszínű, mélyen dekoltált, asszimetrikus szabású és ejtett vállú Elie Saab ruhát viselt a 2017-es Resort kollekcióból, amit fodrokkal egészítettek még ki. A ruhának a színe valami fantasztikus választás volt, hiszen a bőrszínével istenien mutatott és remek összhangot alkottak, a kontrasztot alkotó korall színű csíkok pedig nagyon jól mutattak, szinte már-már világítottak a modell dereka körül. Az alakja természetesen nagy figyelmet kapott, így a dereka és a hosszú lábai kapták a legnagyobb figyelmet, mint normális esetben, de a dekoltázsa is kapott egy kisebb figyelmet. A megjelenését egy pár nude sznű Christian Louboutin magassarkú szandállal és egy hasonló árnyalatú, kígyómintás Edie Parker clutch-csal egészítette ki.
Joan haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, laza, tengerparti stlusú hullámokban viselt. A sminkje feltűnő és drámai lett; a szemeit erős cicás stílusú fekete sminkkel emelték ki, az arcát erősen kontúrozták, míg az ajkaira visszafogott árnyalatú, barackszínű rúzst vittek fel.
Doutzen Kroes is ellátogatott július 22-én Leonardo DiCaprio gálájára, ahol a globális felmelegedés elleni küzdelem és az állatvédelem támogatására gyűjtöttek adományokat St. Tropez tengerpartján.
A 31 éves modell egy nagyon egyszerű, letisztult stílusú, de mégis nagyon dögös ruhában lépett a fotósok elé. Doutzen egy rézaranyszínű, mélyen dekoltált és magasan felsliccelt Michelle Mason selyemestélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. A modell lélegzetelállítóan nézett ki a gála alatt, a ruhája pedig egy álomszép darab volt. Ami a színválasztást illeti, számomra az volt a csúcspont, mivel istenien mutatott ez a szín a napbarnított bőrszínével és a szőke hajával, egyszerűen mesés összhangot alkottak egymással, ami mellett egyszerűen lehetetlen elmenni szó nélkül. A selyem használata, illetve a darab szabása miatt egyébként nyugodtan bele lehet sorolni ezt a ruhát is a "hálóing" stílusú darabok közé, amelyek már már nagyon elterjedtek és népszerűek lettek a hírességek körében. Szerencsére Doutzen azok közé tartozik, akik simán, bármilyen szívbaj nékül felvehetik az ilyen darabokat, hiszen a vékony, de mégis formás alakján remekül fog állni. A ruha egyébként nagyon kacér és szexi volt a kivágások és a magas felsliccelés miatt, és látszik is (főleg aze első képen), hogy a modell végig figyelt arra, hogy egyszer se villantson meg semmit se a fotósok számára. A ruha egyenes szabása miatt a dereka most nem kapott kellő figyelmet, így a lábai vitték el a show-t, valamint a dekoltázsa. A megjelenését egy pár nude színű Stuart Weitzman magassarkú szandállal és EF Collection ékszerekkel egészítette ki.
Doutzen haja leengedve maradt, amit természetes stílusú hullámokba viselt, az arcához közel eső tincseket pedig hátul elcsatolták neki. A sminkje letisztult és visszafogott lett; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcára bronzosítót és highlighter-t is vittek fel, míg az ajkaira egy rózsaszín rúzs került.
Heidi Klum x Michelle Mason2016.07.01. 14:04, Fanni
Heidi Klum még június 23-án, csütörtök délután megjelent new yorki Herald Square-en található Macy's-ben, ahol bemutatták a Heidi by Heidi Klum fehérneműkollekcióját.
A 43 éves modell az eseményre természetesen egy ultra dögös és kacér szettet választott, amiben csodásan nézett ki. Heidi egy fekete, mélyen dekoltált és asszimetrikus szabású Michelle Mason miniruhát viselt a 2016-os elő-őszi kollekcióból, amit több helyen is átlátszó, fekete pöttyökkel díszített mesh anyaggal egészítettek ki és tettek sejtelmesebbé. A ruha tökéletesen kiemelte a modell hibátlan alakját, amire a ruha szabásvonala teljesen ráfeszült, illetve a hosszú lábait is megvillanthatta benne. Mivel a parti egy fehérnemű kollekciót ünnepel, így teljesen elfogadott egy a nagyon szexi összeállítás Heidi-től, de még így sem mutatott meg túl sokat magából. A megjelenését egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandállal és arany Lorraine Schwartz ékszerekkel tette teljessé.
Heidi haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, laza hullámokba beszárítva viselt. A sminkje most eléggé visszafogott és egyszerű lett, amit egy kicsit sajnálok, mert egy piros rúzs nekem kifejezetten hiányzott a tökéletes befejezéshez. A szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira egy karamell színű rúzs került.
|