Miley Cyrus x Alexandre Vauthier Couture2020.10.25. 17:48, Fanni
Miley Cyrus még október 10-én, szombaton a 'The Graham Norton Show' műsorban lépett fel és adta elő az új dalát, amiről néhány képet az Instagramjára is feltöltött.
A 27 éves énekesnő az elmúlt hónapokban a 80-as évek divatjából inspirálódik, ami a mostani megjelenéséről is érezhető, így a végeredmény egyszerre volt drámai és izgalmas. Miley egy lila alapszínű, metálosan csillogó aszimmetrikus szabású Alexandre Vauthier Couture koktélruhát viselt a 2020-as őszi/téli kollekcióból, amit fodrokkal díszítettek fel. Sokáig, pontosabban évekig elégedetlen voltam a stílusával és az összeállításaival, de a mostani választásai nekem kifejezetten tetszenek, ez a rockos/disco-s stílus istenien áll neki és látszik, hogy milyen magabiztosnak érzi magát az ilyan ruhákban, amit imádok. A végeredmény kifejezetten vagány lett, ami jól passzol hozzá, viszont értékelem, hogy ez alkalommal mégis a nőiesebb oldalát csodálhattuk meg.
A szabás is nagyszerű volt, tényleg lehetetlen lenne bármibe is belekötni, mivel előnyös volt Miley számára minden szempontból. A sziluett végig tökéletesen követte a kecses alakját, aminek köszönhetően az énekesnő vékony dereka és a csípője is prímán ki lett hangsúlyozva, viszont a legnagyobb figyelem a hosszú lábaira és a vállára került, így a megjelenése kellően szexi lett, de mégsem esett semmivel sem túlzásba. A ruha izgalmas részleteit az aszimmetrikus kialakítás, valamint a drámai fodros részletek adták, melyekkel tényleg feltették a pontot az i-re. A színválasztás szintén fantasztikus volt, gyönyörű volt ez a metálos lila alapszín, ami lehengerlően mutatott Miley világos bőrszíne és a szőke haja mellett, a csillogással pedig még izgalmasabbá tették az egészet. Örültem, hogy a kiegészítőkkel nem esett túlzásba, így tényleg a ruhán maradhatott a figyelem. A megjelenését egy pár ezüst Christian Louboutin magassarkú szandállal és Alexandre Vauthier ékszerekkel tette teljessé.
Miley haja leengedve maradt, amit egyszerű, beszárított formában viselt. A sminkje viszont színes és feltűnő lett; a szemeit kék szemhéjpúderrel, fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát erősen pirosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira piros matt rúzs került.
Miley Cyrus x Mugler2020.09.03. 17:23, Fanni
Miley Cyrus szintén hivatalos volt az idei MTV Video Music Awards-ra, amit még augusztus 30-án, vagyis vasárnap este rendeztek meg New Yorkban.
A 27 éves énekesnő, ahogy az várható volt egy feltűnő és emlékezetes, szexi szettben lépett a fehér szőnyegre. Miley egy fekete, teljesen átlátszó, nagyobb méretű ezüst flitterekkel díszített, pánt nélküli és egyenes szabású Mugler ruhát viselt a 2020-as őszi/téli kollekcióból, amit egy hozzá passzoló kesztyűvel tettek teljessé. Tudhatjátok, hogy az ehhez hasonló összeállítások nem tartoznak a kedvenceim közé, ahogy általában az énekesnő megjelenései sem, de azt kell mondanom, hogy bár nem a stílusom, de pontosan ez az a díjátadó, ahol Miley kiélheti magát és ehhez hasonló ruhákat ölthet magára. Szerintem tökéletes választás volt számára, ami miatt nem tudok panaszkodni, ennél jobb eseményt nem is találhatott volna ehhez a kreációhoz, izgalmas és dögös volt az egész tetőtől-talpig. Remek alakja van a fiatal tehetségnek, így nem is csodálom, hogy szereti megmutatni és bár szinte mindent láthattunk belőle, mégis ízléses maradt a végeredmény (már amennyire egy hasonló átlátszó ruha ízléses lehet), kicsit a 80-as évek rocksztárjaira hasonlított, csak modern köntösbe bújtatva. A legnagyobb hangsúly egyértelműen a lábaira és a vállaira került, ami nekem személy szerint nagyon tetszett, de a vékony dereka és szépen ki lett emelve benne, amitől még kacérabb lett az egész. A fekete színválasztás egyszerű és biztonságos volt, de valljuk be, hogy ezt a darabot más árnyalatban elképzelni sem lehetne, de a pontot az i-re a csillogó részletekkel tették fel, ettől lett ez egy igazi győztes szett számomra, tetszett a játékossága, ami jól passzolt Mileyhoz. A másik dolog, amit imádtam az a hosszú kesztyű volt, amitől elegáns lett a megjelenése, valamint egy kis drámaiságot csempésztek bele, viszont az ékszereket még egyszer átgondoltam volna a helyében, főleg a karikafülbevalót, ami szerintem felesleges volt. Kiegészítőként egy pár fekete Gucci magassarkú szandált, illetve Loree Rodkin ékszereket választott.
Miley haja szabadon maradt, amit egyenesre vasalva viselt, a fülei mögé tűrve. A sminkje feltűnő, de klasszikus stílusú lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, befejezésül az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
Miley Cyrus x Alexandre Vauthier Couture2020.08.18. 18:02, Fanni
Miley Cyrus még június 27-én, szombat délután megjelent a Global Citizen által szervezett koncerten, aminek a Rose Bowl Stadium adott otthont Pasadenaban, ahol ő is fellépett, az egészet pedig online közvetítették.
A 27 éves énekesnő egy tőle megszokottan feltűnő és emlékezetes, dögös darabban lépett a színpadra, amiben fantasztikusan nézett ki. Miley egy kék alapszínű, aszimmetrikus szabású és kivágásokkal kiegészített Alexandre Vauthier Couture estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit apró kristályokkal díszítettek fel, valamint oldalt magasan felsliccelték és merevített vállrésszel és denevérujjakkal egészítettek ki. Első látásra talán soknak tűnhet ez az összeállítás, főleg úgy, hogy a lelátó teljesen üres volt, viszont a végeredmény tökéletes volt és a csillogó kristályoknak köszönhetően a megjelenése szó szerint életre kelt a tévéképernyőkön, a fiatal énekesnő pedig hű maradt önmagához és a szexi, drámai stílusához, amiért nem lehet rá haragudni. Köztudott, hogy a francia divatház igazán merész kreációkat tervez, ez a ruha is ilyen volt, de mégsem mondhatjuk rá azt, hogy ízléstelen lenne, hiszen a megfelelő helyeken takart és ápolt, nem volt félő, hogy Miley villantani fog. A szabás nagyszerű volt, egyszerre volt modern és retró, tetszett a különböző stíluselemek keveredése a ruhán, az énekesnő kecses alakjára pedig hatalmas figyelem került, remekül ki lett emelve a vékony dereka és a csípője is, de láthatóan a leginkább a lapos hasát és a lábait hangsúlyozta ki az estélyi, ami neki lett kitalálva. Nem a ruha viselte őt, hanem fordítva, ahogy annak lennie kell, remekül állt neki a végeredmény. Tudhatjátok, hogy nem minden esetben vagyok elégedett a választásaival, mert sokszor túlzásba esik, de ez alkalommal kifejezetten tetszett az összeállítás, remekül működött az egész. A színválasztás is gyönyörű volt, imádtam ezt a kék árnyalatot, ami hihetetlen összhangot alkotott Miley bőrszínével és platinaszőka hajával is, de a pontot az i-re a kristályokkal és a kiegészítőkkel tették fel. A szett mellé egy pár ezüst Tom Ford magassarkú szandált választott.
Miley haja az egyetlen, amivel nem vagyok megelégedve, nem előnyös számára ez a fazon, és rendezettebb formában sokkal sikkesebb lehetett volna a megjelenése. A sminkjére viszont nem lehet panaszkodni; a szemeit ezüst szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
Miley Cyrus x Saint Laurent2019.08.27. 19:14, Fanni
Miley Cyrus is jelen volt tegnap este, vagyis augusztus 26-án a 2019-es MTV Video Music Awards-on, amit Prudential Centerben rendeztek meg Newarkban.
A 26 éves énekesnő bár kihagyta a vörös szőnyeges bevonulást, de szerencsére a backstageben és a színpadon is készültek róla képek, így láthattuk, hogy egy eléggé egyszerű, de annál szexibb ruhát választott erre az alkalomra. Miley egy fekete, mélyen dekoltált Saint Laurent miniruhát viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek és a hátsó részét is mélyen kivágták. Azt kell mondanom, hogy a Liammal való válása miatt ennél durvább és elborultabb outfitet vártam volna tőle, de sikerült kellemes meglepetést okoznia, mert magához képest elég visszafogott volt, sőt nekem kifejezetten tetszett is a választása. A ruha előnyös volt számára, igaz, hogy semmi újdonságot nem sikerült bemutatnia, de nem bántam, mert az énekesnő vékony dereka nagyszerűen ki lett emelve, de a legnagyobb figyelem a hosszú lábaira, illetve a dekoltázsára és a vállaira került, amitől igazán dögös lett a végeredmény, ráadásul anélkül, hogy túlzásba esett volna. A fekete alapszín nem volt a kedvencem, de Miley mostanában csak sötét árnyalatokat viselt a nagyobb eseményeken, így nem okozott meglepetést számomra, a világos bőrszínével pedig remek összhangot alkotott. A kiegészítőkkel egy kicsit talán túlzásba esett, túl sok volt a felhasznált ékszer, de ezt el tudom nézni neki, márcsak azért is, mert a ruha nem volt magamutogató és ízléstelen. A megjelenését egy pár fekete Tom Ford magassarkú szandállal, valamint Hearts on Fire, Chanel Fine, Versace és Saint Laurent ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Miley haja volt az egyetlen, ami egyáltalán nem tetszett, túlságosan is lelapították és úgy nézett ki, mintha tocsogott volna a zsírban, pedig csak bevízezték. A sminkje is elég jó lett, a szemeit arany szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
Miley Cyrus x Saint Laurent2019.04.24. 12:52, Fanni
Miley Cyrus is hivatalos volt április 22-én, vagyis hétfő este az 'Avengers: Endgame' világpremierjére, amit a Los Angeles Convention Centerben rendeztek meg Los Angelesben.
A 26 éves énekesnő egy egyszerű, de annál nagyszerűbb, szexi és nőies ruha mellett döntött ez alkalommal, amiben remekül nézett ki. Miley egy fekete, pánt nélküli és finoman dekoltált, valamint a mellrész alatt kivágással kiegészített, finoman alakkövető custom made Saint Laurent estélyit viselt, amit a mellrésznél apró ezüst kristályokkal díszítettek fel. Az énekesnő megjelenéseit az elmúlt egy évben sikerült újból megszeretnem és szerencsére most som okozott csalódást, bár azt el kell ismernünk, hogy a stylinggal túlzásba estek, de ez volt a legnagyobb hiba a megjelenésével kapcsolatban. Tetszett a kicsit rocker, vagányabb stílusa, amit itt képviselt, de közben mégis elegáns tudott maradni, amit nagyra értékelek. A szabáson látszik, hogy tényleg neki tervezték, hiszen a sziluett végig tökéletesen követte Miley alakját, akinek a vékony dereka és a csípője is remekül ki lett hangsúlyozva, de sikerült a vállait is megvillantania, ahogy a hasát is, amitől még sejtelmesebb lett a végeredmény, anélkül, hőgy túl sokat mutatott volna meg magából és ennek örültem. A felsőrész kialakítása is rendben volt, pedig általában ezt szokták elrontani a tervezők, de a melleinek a méretéhez igazították, nem volt túl kicsi és szoros, valamint túl nagy sem, így nem állt fent a veszély, hogy bármit is megvillantson magából az énekesnő. A fekete színválasztás helyett szívesebben láttam volna rajta egy színesebb kreációt, de mivel jól állt neki ez a sötét árnyalat is, kifejezetten szép összhangot alkotott a világos bőrszínével, valamint a szőke hajával is, míg a kristályokkal sikerült egy kicsit izgalmasabbá tenniük a megjelenését. De pont ez miatt gondolom úgy, hogy a nyakláncokra semmi szüksége nem lett volna, valamint a gyűrűkkel és a karkötőkkel is óvatosabban kellett volna bánnia a stylistjával, itt igaz lett volna a mondás, hogy a kevesebb néha több. Kiegészítőként egy pár fekete Chinese Laundry magassarkú szandált, illetve Sydney Evan, Loreen Rodkin és Jared Lehr ékszereket választott.
Miley haja leengedve maradt, amit laza hullámokba besütve viselt, viszont ez alkalommal egy konty jobban működött volna a ruha mellett. A sminkje színes és izgalmas lett; a szemeit piros és arany szemhéjpúderrel, fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira barackszínű szájfény került.
|