Alisha Boe x Markarian2018.06.27. 20:14, Fanni
Alisha Boe még június 16-án, múlt szombat délután hivatalos volt a 2018-as MTV Movie & TV Awards-ra, aminek a Santa Monica-ban található Baker Hangar adott otthont.
A '13 Reasons Why' 21 éves színésznője egy viszonylag egyszerű, de mégis kacér és elegáns outfitben lépett a vörös szőnyegre a fotósok és a rajongók elé, amiben mesésen nézett ki. Alisha egy pezsgő alapszínű, finoman dekoltált és alakkövető Markarian midiruhát viselt, amit kifejezetten az ő számára készítettek, apró kristályokkal és flitterekkel díszítettek fel, illetve oldalt magasan felsliccelték. A fiatal színésznő megjelenéseivel eddig hadilábon álltam, mert egyikkel sem sikerült igazán elvarázsolnia és meggyőznie, kicsit azt éreztem, hogy erőltetetten és nem a korának megfelelően öltözködik. Aáltalában öregesebb/felnőttesebb szettekben láthattuk, de ez alkalommal sikerült egy remek kis szettet összehoznia a stylistjával, ami a korához is hibátlanul passzolt. A végeredmény szinte hibátlan lett, egyetlen szépséghibája van, mégpedig a sebtapasz a lábán, de ezen kívül nem igazán lehet belekötni semmibe. A ruha tökéletes volt, látszik, hogy custom made darabról van szó, mert a formás alakját végig remekül követte, nem volt túl szűk, vagy túl bő rá, Alisha vékony dereka és a csípője pedig nagyszerűen ki lett emelve benne, ráadásul a lábait is sikerült sejtelmesen megvillantania, valamint a dekoltázsára is került egy kisebb figyelem, viszont egyikkel sem esett túlzásokba, aminek nagyon örültem. A színválasztás elég minimalista és letisztult volt, de azért a pezsgő alapszín mégis izgalmasabb volt egy biztonságos fehér árnyalatnál, ráadásul a sötétebb bőrszínével is isteni összhangot alkotott, amit a bordó ékszerekkel, valamint a csillogó flitterekkel és kristályokkal tudtak még inkább fokozni. A megjelenését egy pár ezüst Manalo Blahnik magassarkú szandállal, valamint Irene Neuwirth ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Alisha haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje is inkább a klasszikus vonalat követte; a szemeit fekete tusvonallal, barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira barna matt rúzs került.
Madelaine Petsch x Prada2018.06.26. 12:32, Fanni
Madelaine Petsch még június 16-án, szombat délután hivatalos volt a 2018-as MTV Movie & TV Awards-ra, amit Santa Monica-ban rendeztek meg a Baker Hangar-ban.
A 'Riverdale' 23 éves színésznője egy kifejezetten elegáns és nőies ruhában érkezett a díjátadóra, ahol igazán bájosan festett. Madelaine egy pasztell rózsaszín, tüllből elkészített, finoman dekoltált és egyenes szabású Prada estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára készítettek el, amit ezüst flitterekkel díszítettek fel. A végeredmény tényleg gyönyörű lett, nagyon nehéz lenne bármibe is belekötni, bár azért az megjegyezném, hogy egy kicsit túlöltözte a többieket, hiszen ez nem igazán az az estélyis esemény, ahol drámai ruhákat szokhattunk meg, viszont tetszett a bátorsága, hogy bevállalta, mert az egyik legjobb megjelenése lett ez a fiatal tehetségnek. De azért kíváncsi lettem volna, hogy midiruhakánt is működött volna -e ez a kreáció rajta, mert szerintem rövidebb formában is tökéletes lenne. A szabás nagyszerű volt, végig szépen követte Madelaine kecses alakját, a vékony dereka és a formás csípője is remekül ki lett hangsúlyozva benne, sőt visszafogottan a dekoltázsára és a vállaira is került egy kis figyelem, de szerencsére egyikkel sem estek túlzásokba, aminek örültem. A flitteres részlet fölött elhelyezett könnyed, lágy esésű tüll részlet is nagyon tetszett, ami mozgás közben mutatott a legjobban. A pasztell rózsaszín színválasztással sikerült meglepnie a színésznőnek, viszont azt kell mondanom, hogy meglepően jól működött a vörös hajával és a világos bőrszínével is gyönyörű összhangot alkotot, míg az ezüst flitterekkel sikerült az összhatást még izgalmasabbá és csillogóbbá tenniük. A megjelenését egy pár ezüst Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal egészítette ki és tette teljessé.
Madelaine haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt a vállára, valamint a hátára omolva. A sminkje egyszerű lett, a klasszikus stílust követve készült el; a szemeit fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát finoman kontúrozták és pirosították, végezetül az ajkaira nude színű matt rúzst vittek fel.
MTV Movie & TV Awards - Menswear Wrap-Up2017.05.09. 16:24, Fanni
Az MTV Movie & TV Awards-on, amit május 7-én, vasárnap este rendeztek meg a los angelesi Shrine Auditoriumban természetesen férfi színészek is szép számmal jelen voltak, így most róluk is olvashattok egy összegző bejegyzést (illetve még lógok egy ugyanilyen poszttal a Met Gáláról is, azt is megpróbálom még ma összehozni).
Zac Efron is hivatalos volt a díjátadóra, ahol egy elég egyszerű és laza outfitben láthattuk a fekete szőnyegen. A 'Baywatch' 30 éves színésze egy teljesen fehér, háromrészes szettet viselt, ami egy fehér, szaggatott George Clinton farmernadrágból, oversized Topman pólóból, illetve egy John Elliott szintén fehér farmerdzsekiből állt össze. A minimalista és letisztult színválasztás ellenére is nagyon vagány lett a végeredmény, ami a kabát metálos fényének és a szaggatott nadrágnak volt köszönhető. Az pedig hihetetlen számomra, hogy egy teljesen fehér outfitet is ilyen jól el tud adni számunkra Zac, de sikerült neki, a napbarnított bőrszínével pedig csodásan kiegészítették egymást. A végeredményt egy pár, szintén fehér Converse tornacipővel egészítette ki és tette teljessé.
Brandon Flynn is ott volt az idei MTV-s díjátadón, ahol őt mát egy sokkal sötétebb, illetve díszesebb összeállításban láthattuk. A '13 Reasons Why' 23 éves színésze egy kétrészes Saint Laurent szettet viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy barnás-pirosas bomber dzsekiből, illetve egy fekete farmernadrágból állt össze, amelyek mellé egy teljesen egyszerű fekete H&M felsőt párosítottak. A színvilág az ő esetében is nagyon tetszett, főleg ami a kabátot illeti, hiszen nagyon izgalmas és feltűnő volt, jól feldobta a végeredményt, egy igazi statement darab. Kiegészítőként egy pár fekete Saint Laurent cipőt választott
Adam Devine is ellátogatott a díjátadóra, aminek a műsorvezetője is ő volt, a vörös szőnyegen pedig egy elég elegáns outfitben láthattuk. A 33 éves színész egy olajzöld színű, foltos mintákkal díszített, háromrészes Jil Sanders öltönyt viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy szűkített fazonú zakóból és egy hozzá passzoló nadrágból, valamint egy krémszínű ingből állt össze. A kicsit lazább végeredmény érdekében nyakkendőt egyáltalán nem viselt, viszont jobban tetszett volna az egész, ha a zakót sem gombolja be, de így sem volt rossz. A színválasztás teljesen rendben volt, sőt a mintázat miatt elég egyedinek mondanám, hiszen távoltól úgy néz ki, mintha virágminták kaptak volna helyet, de egyébként Adam bőrszínével és a világos inggel is szépen kiegészítették egymást. A végeredményt egy pár fehér Aquatalia tornacipővel és egy Omega karórával egészítette ki.
Tom Holland szintén jelen volt a díjátadón, ahol ő a lazább és sportosabb stílust követte. A 'Spider-Man: Homecoming' 20 éves brit színésze egy fekete-piros Lanvin Homme szettet viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy bomber dzsekiből, fekete pólóból, illetve egy szintén fekete farmernadrágból állt össze. Sajnos a bevonulást kihagyta, így csak a színpadon láthattuk a megjelenését, de jól működött a díjátadón, egyáltalán nem öltözött ki, de ennek ellenére is stílusos marad. A színpárosítást pedig imádtam, főleg a piros dzsekit, ami az egésszel remek kontrasztot alkotott és Tom világos bőrszínével is tökéletesen harmonizált. Kiegészítőként egy pár fekete Tods bakancsot választott.
Daniel Kaluuya is megjelent az idei díjátadón, ahol ő egy hétköznapibb és lazább, de feltűnő szett mellett tette le a voksát. A 'Get Out' 28 éves színésze egy sárga, szürke, fehér és világoskék színű összeállítást viselt, ami egy mustársárga Simon Miller dzsekiből, szürke-fehér Topman felsőből és egy világos Paige farmernadrágból állt össze. A kedvenc részletem egyértelmű, hogy a sárga dzseki volt, ami fantasztikusan feldobta és kiegészítette a végeredményt, egyedül azt sajnálom, hogy a felső nem teljesen fehér volt. A végeredményt egy pár fehér Adidas tornacipővel egészítette ki és tette teljessé.
Aaron Taylor-Johnson is ott volt a vasárnapi eseményen, viszont a bevonulást ő is kihagyta és csak a színpadon láthattuk. A 26 éves Golden Globe díjas színész, mint az olasz divatház egyik reklámarca tetőtől talpig Gucci tervezéseket viselt. A legizgalmasabb és a legszembetűnőbb darab egyértelmű, hogy a kék, sárga csíkokkal és egy tigrisfejjel díszített bomber dzseki volt, ami egy igazi statement darab, így örültem, hogy ez mellé nagyon hétköznapi darabokat párosított, mint a fehér póló és a fekete, egyenes szárú farmernadrág, így semmi sem terelte el a lényegről a figyelmünket. A színvilág nagyon izgalmas és élénk volt, nem csak egymással mutattak jól, hanem Aaron bőrszínével is.
Dylan Minnette szintén ellátogatott a díjátadóra, ahol egy egészen egyszerű és hétköznapi outfitben láthattuk. A '13 Reasons Why' 20 éves színésze egy kétrészes Topman összeállítást viselt, ami egy fekete, barna banánlevelekkel díszített ingből és egy szűkített fazonú, fekete farmernadrágból állt össze. Nekem kifejezetten tetszett és örültem annak, hogy nem esett túlzásba a megjelenésével, hiszen nem jelöltként volt jelen, így az öltöny viselése nem volt indokolt számára, valamint ez a korához is jól passzolt. Kiegészítőként egy pár fekete Ceasare Paciotti cipőt választott.
Végül pedig jöjjön Miles Heizer, aki a kollégáival ellentétben eléggé elegánsra vette a formát, de jól állt neki és a játékosabb elemek is megtalálhatóak benne. A '13 Reasons Why' 22 éves színésze egy fekete-fehér, kockákkal díszített kétrészes Bally öltönyt viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amit kétsoros gombbal, illetve egy fekete garbóval egészítettek ki. Bár maga az öltöny a mintázata és a monokróm stílusa miatt nagyon tetszett, és izgalmas is volt, viszont a fekete garbót már soknak tartottam és egy egyszerű ing, vagy póló sokkal jobb választás lehetett volna számára, hogy az évszakhoz is jobban passzoljon. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin cipővel tette teljessé.
Noah Cyrus x Baja East2017.05.09. 15:13, Fanni
Noah Cyrus is jelen volt az idei MTV Movie & TV Awards-on, amit május 7-én, vasárnap este rendeztek meg a Los Angelesben található Shrine Auditoriumban.
A 17 éves énekesnő most egy eléggé laza és egyben vagány, kacér összeállításban lépett a fekete szőnyegre a kamerák elé, ahol nagyon jól nézett ki. Noah egy teljesen fekete, szaténból készített, háromrészes Baja East szettet viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, ami egy mélyen dekoltált crop topból, magasított derekú és bővebb szabású nadrágból és egy ezekhez passzoló bomber dzsekiből állt össze. Szerintem most meg is lett az eddigi kedvenc megjelenésem a fiatal tehetségtől, mert ezzel teljesen sikerült levennie a lábamról, pont az egyszerűsége és a hétköznapisága miatt, de mégis megállta a helyét ezen a díjátadón és a hangulatához is illett. Az ehhez hasonló, szaténból készült, melegítők által inspirált tervezések egyébként is nagyon népszerűek már tavaly óta és a legnagyobb divatházak, köztük a Gucci is tervezett ilyen darabokat, így egy divatos outfitről beszélünk. Bár a kedvenc sötét árnyalatát, a feketét most sem váltotta le, hiszen jól láthatóan megmaradt mellette, de a szatén anyaghasználat miatt mégis izgalmas lett a végeredmény, és a hófehér bőrszínével remek kontrasztot alkotott, sokkal drágábbnak hatott, mintha nem szaténból készítették volna el, szóval ez is telitalálat az én részemről. A szabásba sem lehet egyébként belekötni, mert ahol kellett, ott jól kiemelték Noah alakját, így a vékony dereka és a dekoltázsa mellett a lapos hasára is felhívták a figyelmünket, amitől sokkal sejtelmesebb lett a megjelenése. Kiegészítőként egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandált, illetve Gabriela Artigas, Argento Vivo és Jacquie Aiche ékszereket választott.
Noah haja végre teljesen leengedve maradt, amit középen elválasztva, laza hullámokban viselt a hátára omolva. A sminkje pedig az eddigiektől ellentétesen sokkal visszafogottabb lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát visszafogottan kontúrozták, végül az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
Amy Schumer x A.L.C.2017.05.09. 14:56, Fanni
Amy Schumer is hivatalos volt a 2017-es MTV Movie & TV Awards-ra, május 7-én, vasárnap este, amit Los Angelesben rendeztek meg a Shrine Auditoriumban, viszont a vörös szőnyeges bevonulást kihagyta, csak a színpadon és a backstage-ben készültek róla képek.
A 'Snacthed' 35 éves színésznője egy elég egyszerű, de nagyszerű, finoman elegáns ruhában érkezett a díjátadóra, ahol igazán csinos volt. Amy egy bordó, mélyen dekoltált, hosszú ujjakkal és magasított nyakrésszel kiegészített, illetve elől felsliccelt custom made A.L.C. midiruhát viselt. Az elmúlt időkben nám igazán láthattuk rajta színes darabokat, így ennek a sötétebb piros árnyalatnak nagyon örültem és kifejezetten jól is állt a színésznőnek, a világos bőrszínével és a szőke hajával is nagyszerűen kiegészítették egymást és jó volt látni, hogy kilépett a komfortzónájából is, így a fekete árnyalatot ha csak rövid időre is, de mellőzte, ami kellemes felüdülés volt számomra. A szabáson viszont lehetett volna alakítani, hiszen annak ellenére, hogy kifejezetten az ő számára volt tervezve, több helyen is nagyobb volt rá, ami jól látható is volt főleg a dereka és a dekoltázsa körül, ami miatt a ruha lógott rajta, bár a formás csípője és a dekoltázsa így is nagy figyelmet kapott, amitől a végeredmény kacérabb és dööösebb lett, de Amy laza módján, szóval semmivel sem estek túlzásokba. A choker kialakítású nyakrész pedig nagyon ötletes és fiatalos volt, a jelenlegi trendeknek teljes mértékben megfelelt, és végre nem egy öreges darabot választottak ki a számára, hanem olyat, ami a korához is jól passzol. Kigészítőként egy pár sötétbordó Jimmy Choo fűzős magassarkú szandált választott, ékszereket viszont egyáltalán nem viselt.
Amy haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, egy kisebb részt pedig oldalra csatoltak neki. A sminkje viszont a megszokottól ellentétben sokkal drámaibb lett; a szemeit erősen füstös fekete sminkkel emelték ki, az arcát kontúrozták, de pirosítót és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
|