Instagram Style: Lorde x Céline2017.06.21. 14:08, Fanni
Lorde is megjelent június 18-án, vagyis vasárnap kora este a 2017-es MuchMusic Video Awards-on, aminek a Torontóban található MuchMusic HQ adott otthont.
A 20 éves énekesnő egy eléggé laza, de mégis elegáns ruhában érkezett az eseményre, ahol remekül nézett ki, bár sajnos a bevonulást ismét kihagyta. Lorde egy nagyon szép rózsaszín, selyemből és szaténból készített, bővebb szabású Céline midiruhát viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból. Ez a választása most nem tartozik kifejezetten a kedvenceim közé viszont annak nagyon örülök, hogy továbbra is színesebb kreációkban láthatjuk a komor, fekete darabok helyett. Szerencsére a világos bőrszínével, valamint a sötétbarna hajával kiegészítve egy a púderrózsaszínes árnyalat nagyon jól nézett ki, szépen kiegészítették egymást és a legfontosabb, hogy a világos tónusa ellenére sem sápította az énekesnőt. A szabás volt az, ami nem igazán tetszett, sajnos túl bő volt több helyen is, így az alakja teljesen háttérbe szorult, amit nagyon sajnálok. Bár a dereka egész jól ki lett hangsúlyozva, de a ruha sziluettje a gyűrött helyeken megszélesítette a csípőjét, valamint a combjait is, ami nem volt túl előnyös számára. A másik dolog, amit hiányoltam az a dekoltázsrész volt, sajnáltam, hogy egy kicsit nem vágták ki a felsőrészt, hogy kacérabb és fiatalosabb legyen a végeredmény. Összességében nem volt rossz, e ennél azért már láthattunk tőle sokkal jobb választásokat is. A megjelenését egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkúval, valamint Gemfields ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Lorda haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, laza hullámokban viselt. A sminkje pedig elég visszafogott és egyszerű lett; a szemeit vékony fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították és pirosítót is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Dove Cameron x Vivetta2017.06.20. 13:11, Fanni
Dove Cameron is megjelent a 2017-es MuchMusic Video Awards-on, amit június 18-án, vasárnap rendeztek meg a torontói MuchMusic HQ-ban.
A 21 éves színésznő egy nagyon bájos és egyben romantikus stílusú, csajos ruhában lépett a pink szőnyegre, ahol mesésen festett. Dove egy pasztell rózsaszín alapszínű, virágmintákkal, strasszokkal, csipke részletekkel, valamint fodrokkal díszített, hosszú ujjú és magasított nyakú Vivetta miniruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Szerencsére ő is azok közé tartozott, akik az évszaknak, plusz még a napszaknak is megfelelően öltöztek fel, de nem ez volt az oka annak, hogy imádtam a végeredményt, hanem az, hogy tényleg tökéletes volt minden (vagyis majdnem minden, de erről lejjebb még írok bővebben is). Ez esetben kifejezetten tetszett a magasított nyakrész és a hosszú ujjak is rendben voltak, egy kis vintage és retrós stílust is hozzáadtak az összhatáshoz, ami kifejezetten tetszett, de az izgalmasságot kétségtelen, hogy a virágminták adták hozzá a megjelenéséhez, amitől az egész romantikusabb is lett. A színvilág visszafogott, de mutatós lett, az alapszín a színésznő bőrszínével mesésen mutatott, ahogy a szőke hajával is, míg az élénkebb virágminták kitűnő kontrasztot alkottak egymással és a ruhát is tökéletesen feldobták. A szabásba sem tudok belekötni, semmi okom nincs panaszkodni, mert tényleg sikerült eltalálnia Dove-nak ezt az outfitet; a vékony dereka tökéletesen ki lett hangsúlyozva, visszafogottan a csípőjére is felhívták a figyelmünket, de a leginkább a lábai kerültek a középpontba, ezeket remekül megvillanthatta és elvitték a show-t, amitől kacérabb lett és játékos. A megjelenését egy pár nude színű, platformos Gucci magassarkúval és kék, mintákkal díszített Olympia Le Tan clutch-csal egészítette ki és tette teljessé. Sajnos a cipőválasztásba muszáj belekötnöm, mert ezt a darabot egyszerűen utálom, minden ruhát képes elrontani, bár annyira nem terelte el erről a figyelmemet most, de azért jobban örültem volna, ha ennél visszafogottabb darabot választott volna.
Dove haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva. A sminkje egészen egyszerű és visszafogott, de mutatós lett; a szemeit barna füstös sminkkel emelték ki, az arcát lágyan bronzosították és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira mályvaszínű matt rúzst vittek fel.
Iggy Azalea x Christian Cowan2017.06.19. 20:08, Fanni
Iggy Azalea is hivatalos volt a 2017-es MuchMusic Video Awards-ra, amit június 18-án, vagyis tegnap kora este rendeztek meg a torontói MuchMusic HQ-ban.
A 27 éves ausztrál rapper egy eléggé feltűnő és egyben vagány, valamint nagyon sejtelmes ruhában lépett a fotósok és a rajongók elé ez alkalommal. Iggy egy világos rózsaszín, aszimmetrikus szabású, mély kivágásokkal és magasított nyakrésszel kiegészített, valamint fűzővel díszített custom made Christian Cowan esélyit viselt. Nos, igazából azt sem tudom, hogy hol kezdjem, de talán először azt írnám le, hogy ezzel sikeresen beadta a pályázatát a "Worst Dressed of the Year" szavazásra, innen is gratulálok neki. Na de a viccet félretéve; régebben voltak vállalható megjelenései, sőt egészen jók is akadtak, itt főleg a 2015-ös Kid's Choice Awards-os Temperley London szettjére gondolok, amit én személy szerint egyszerűen imádtam. Azóta viszont valami változott és úgy érzem, hogy Kardashian klón lett belőle, csak az a helyzet, hogy Kim Kardashian idei megjelenései egytől-egyig ízlésesek voltak és tényleg jól néztek ki, ezzel szemben Iggy most jutott a mélypontra, amit sajnálok, mert sok lehetőséget láttam benne, de ezek szerint hiába. A legnagyobb problémám az volt, hogy az egész túl olcsó és erőltetett volt számomra, egyáltalán nem éreztem úgy, hogy ízléses lenne és túl sokat mutatott meg, bár szerencsére a villantásokat most megúszta, aminek külön örülök. Egyszerre volt Barbie babás, valamint S&M-es a megjelenése és nem tudom, hogy melyik stílust utáltam ezek közül a legjobban, de az biztos, hogy ezek párosítva nem néztek ki jól. A színválasztással különösebb problémám egyébként nem volt, a bőrszínével és a szőke hajával is kifejezetten jól mutattak, valamint a fűzős részletek ötlete sem volt rossz szerintem az biztos, hogy izgalmasabb és feltűnőbb lett az egész, csak nem így és nem ebben a formában kellett volna alkalmazniuk. A szabás szerintem túl szűk lett, mondjuk az tény, hogy Iggy alakját végig tökéletesen követte, de csodálkozom, hogy ebben sikerült levegőhöz jutnia, valamint elég lett volna, ha a kivágás nem a combjánál végződik, hanem valahol a melle alatt és a lábvillantása is lehetett volna ennél sokkal, de sokkal visszafogottabb is. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandált választott, ékszereket viszont egyáltalán nem viselt.
Iggy haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és a hátára omolva viselt, laza hullámokba besütve, ami helyett egy magasan elhelyezett és szoros copfnak jobban tudtam volna örülni. A sminkje sem lett az igazi; a szemeit fekete és szürke füstös sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítót is használtak, végül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Shay Mitchell x August Getty Atelier2017.06.19. 19:41, Fanni
Shay Mitchell idén is megjelent a MuchMusic Video Awards-on, amit a megszokottak alapján Torontóban rendeztek meg a MuchMusic HQ-ban tegnap kora este, vagyis június 18-án.
A 'Pretty Little Liars' 30 éves színésznője egy nagyon letisztult, de tőle megszokottan dögös és eléggé sejtelmes ruhában lépett a pink szőnyegre, ahol mesésen festett. Shay egy hófehér, teljesen átlátszó, bővebb szabás, mélyen dekoltált és hosszú ujjakkal kiegészített August Getty Atelier jumpsuit-ot viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit egy szintén fehér és mélyen dekoltált Flynn Skye body-val tett teljessé. Már többször is hangoztattam az oldalon, hogy a színésznő vörös szőnyeges stílusáért nem igazán vagyok oda, mivel a legtöbb esetben eléggé túllőnek a célon a stylistjával, sokszor nem az eseménynek megfelelően öltözik fel, túl sokat mutat meg magából, aminek köszönhetően sokszor erőltetett a végeredmény. Szerencsére ez alkalommal sikerült a korábbiaktól ellentétben valami frisset és mást mutatniuk, ami kifejezetten tetszett, bár ez sem tartozik a legnagyobb kedvenceim közé, viszont az MTV Movie & TV Awards-on viselt Roberto Cavalli estélyije után ez már mindenképpen haladás volt számára. A színválasztást imádtam, a fehér mesésen áll neki, amit már párszor be is bizonyított, így mindig sajnálom, ha ez helyett inkább fekete tervezéseket visel, hiszen ez a kreolos bőrszínével és a sötét hajával sokkal szebb kontrasztot alkot, ami igazán izgalmas és különleges is egyben, még az egyszerűsége ellenére is. Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni, az az átlátszó nadrágrész volt, az is az miatt, hogy a body alsó része kivillant, de ez mellett el tudok nézni, hiszen az összhatáson nem rontott drámaian, inkább kacérrá tette azt. A szabás bár bő volt, de a gumis derékrésznek köszönhetően a vékony dereka remekül ki lett hangsúlyozva és a formás csípőjére is nagy figyelmet szenteltek, de a dekoltázsát is kiemelték Shay-nek. A nadrág átlátszósága mellett a kiegészítők azok, amelyek egyáltalán nem tetszettek, mivel túlságosan is egybeolvadtak a fehér árnyalatuk miatt az overálba, így nem tudtak érvényesülni, valamint jó lett volna, ha legalább ezekkel belevittek volna egy kis színt az összhatásba, de talán majd legközelebb ez is sikerülni fog. Összességében az outfitje nagyon nyárias és kifinomult lett, tetszett a lágy és könnyed sziluett, ami az évszakhoz és a napaszakhoz is tökéletesen illett. A megjelenését egy pár fehér Jimmy Choo magassarkú szandállal, valamint szintén fehér Jimmy Choo clutch-csal, illetve Kenneth Jay Lane és XIV Karats ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Shay haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre beszárítva viselt, felül lelapítva és a hátára omolva. A sminkje pedig a megszokottak alapján elég feltűnő és bronzos lett; a szemeit barnás-fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira barna matt rúzs került.
Kat Graham x Milly & Schiaparelli Couture2017.06.19. 16:50, Fanni
Kat Graham még június 14-én, szerda este megjelent az 'All Eyez on Me' los angelesi premierjén, aminek a Westwood Village Theatre adott otthont.
A film 27 éves színésznője egy nagyon bájos és egyben fiatalos, kicsit bohókás ruhában lépett a fekete szőnyegre, ahol nagyon csinos volt. Kat egy fekete, tüllből elkészített és mélyen dekoltált, valamint apró pöttyökkel és fodrokkal díszített Milly miniruhát viselt a 2018-as Resort kollekcióból. A legtöbb esetben nem szoktak tetszeni a fiatal színésznő megjelenései, de most sikerült valami olyat mutatnia, ami tényleg ízléses és nagyon jól nézett ki, így semmi panaszom nem lehet a mostani választására. A színválasztás ugyan visszafogott és klasszikus volt, viszont a fekete árnyalat remekül mutatott a sötétebb bőrszínével kiegészítve, de a pöttyöknek köszönhetően lett a végeredmény sokkal izgalmasabb és egy kis játékosságot is sikerült belevinniük. Az átlátszó részekkel pedig a sejtelmesség is megjelent az összhatásban, így tényleg nem mondhatjuk rá azt, hogy egyhangú lenne, valamint szerencsére ezekkel a részekkel nem estek túlzásokba, nem mutatott meg sokat magából. A szabásba sem tudok belekötni, mivel jól állt neki, a vékony derekát lég jól kihangsúlyozta, valamint a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket, de a legnagyobb figyelem a formás lábaira került, amitől még kacérabb lett a megjelenése. Kiegészítőként egy pár színes Chirstian Louboutin magassarkút, arany Edie Parker clutch-ot és EF Collection ékszereket választott. Kat haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, göndör fürtökbe beütve viselt, én pedig egyszerűen imádtam. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit arany és fekete füstös sminkkel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira barna rúzs került.
Kat tegnap kora este, vagyis június 18-án a 2017-es MuchMucis Video Awards-ra is hivatalos volt, amit a Torontóban található MuchMucic HQ-ban rendeztek meg.
A színésznő erre az alkalomra egy kicsit férfiasabb stílusú és sokkal vagányabb, valamint finoman drámai szettben érkezett, amiben fantasztikusan nézett ki. Kat egy fekete, kétrészes Schiaparelli Couture nadrágkosztümöt viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit egy piros homárt formázó brossal díszítettek fel, illetve egy fehér inggel és egy piros nyakkendővel tették teljessé, ugyanebből a kollekcióból. Szerintem a többieket egy kicsit túlöltözte, de ezt egyáltalán nem is bántam, mivel az idei díjátadón ő nézett ki a legjobban, nagyon tetszett, hogy az elegánsabb és egyben klasszikus szettnek adott egy vagány és modern löketet, mert istenien kiegészítették egymást és remekül működtek, így semmibe nem tudok belekötni. A tervezés végig tökéletesen követte Kat kecses alakját, így a vékony derekára és a csípőjére is nagy hangsúlyt helyeztek, de ezek mellett a hosszú lábait is szépen kiemelte a nadrág, a szűkített szabásnak köszönhetően. A színválasztás is rendben volt, bár ismét a fekete árnyalat volt többségben, de a fehér inggel és a piros részletekkel párosítva sokkal izgalmasabb és feltűnőbb lett a végeredmény, valamint egy kis színt is sikerült az egészbe belevinniük, így nem mondhatjuk rá, hogy unalmas lenne. Illetve azt is meg kell jegyeznem, hogy tetszett ez a frissítő változás, amit a színésznőnek sikerült belevinnie a díjátadó felhozatalába, mert szinte mindenki átlátszó, rengeteg kivágással díszített, vagy éppen bájos miniruhát viselt, így ez kellemes felüdülés volt a többi outfit mellett. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval egészítette ki és tette teljessé. A haját most egy középen elválasztott, sikkes és egy kicsit szoros, alacsonyan elhelyezett copfba készítették el. A sminkje pedig a megszokottak alapján készült el; a szemeit bronzos, füstös sminkkel emelték ki, az arcát kontúrozták, de pirosítót és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira világosbarna matt rúzst vittek fel.
|