Naomi Watts x Armani Privé2020.01.15. 21:32, Fanni
Naomi Watts is a meghívottak között volt a 2020-as Golden Globe díjátadón, amit még január 5-én, vagyis vasárnap rendeztek meg a megszokottak szerint a Beverly Hilton Hotelben, Beverly Hillsben.
Az 51 éves színésznő egy nagyon kifinomult és nőies, a régi hollywoodi filmsztárokat megidéző outfitben lépett a fotósok és a rajongók elé, amiben lélegzetelállítóan festett. Naomi egy fekete, alakkövető és nyakpánttal, valamint bársony részletekkel kiegészített Armani Privé estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit apró kristályokkal díszítettek fel. A színésznő az ehhez hasonló eseményeken mindig kitesz önmagáért, ami most sem volt másképpen, az egyik kedvenc tervezésemet sikerült kiválasztania a kollekcióból, amit bár Nicole Kidmanen képzeltem el, de tagadhatatlan, hogy Naomihoz is tökéletesen passzolt, sőt a végeredmény fantasztikus lett, tetőtől-talpig minden rendben volt. A ruha a klasszikus kialakításával együtt pazar volt, a színésznő alakját végig gyönyörűen követte, ennek köszönhetően a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, valamint a vállait is sikeresen megvillanthatta, így még frissebb és finoman sejtelmes lett a végeredmény. Imádtam az egészet, a megszokott stílusához is remekül illett a megjelenése, ami előkelő és a maga módján drámai, retró stílusú volt. A sötét, fekete alapszín remek kontrasztot alkotott Naomi világos bőrszínével és a szőke hajával is, de a pontot az i-re egyértelműen a több ezer apró kristállyal és a bársony elemmel ették fel, amitől izgalmas lett az összhatás, ráadásul a kristályok mesésen csillogtak a vakuk hatására. Be kell vallanom, hogy az egyik kedvencem volt ez a szett az eseményről, örültem, hogy a styling is hibátlan volt, minden kiegészítőt sikerült megfelelően kiválasztaniuk a stlystjával. Ezzel az összeállításával pedig sikerült bebizonyítania, hogy nincs szüksége drámai szettekre ahhoz senkinek, hogy emlékezeteset alkosson, remek példa ez az outfit. Jennifer Anistonnak pedig azt ajánlanám a fekete ruhák iránt érzett szeretete alapján, hogy kövesse Naomi példáját és ehhez hasonló, előkelő darabokat válasszon egy kis díszítéssel, úgy nem ismételné meg folyton önmagát. Kiegészítőként egy pár fekete Armani magassarkút, illetve Tabayer ékszereket választott.
Naomi rövid haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy, vintage stílusú hullámokba sütöttek be. A sminkje is klasszikus stílusú volt; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és bronzosították, befejezésül az ajkaira piros rúzs került, amivel feltették a pontot az i-re.
Naomi Watts x Christian Dior Couture2019.09.29. 19:39, Fanni
Naomi Watts is ott volt szeptember 22-én, múlt vasárnap este az idei Emmy díjátadón, amit Los Angelesben rendeztek meg a Microsoft Theatreben.
Az 51 éves ausztrál színésznő egy kifinomult és nőies, romantikus stílusú darabban érkezett az eseményre, ahol lenyűgözően nézett ki. Naomi egy fekete, pánt nélküli és tüllből elkészített, A-vonalú Christian Dior Couture estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból. A színésznőnek sikerült meglepnie a választásával, mert eddig még nem igazán láthattuk ehhez hasonló kreációkban, inkább az egyenes szabású és az alakkövető estélyiket részesítette eddig előnyben, viszont tetszett, hogy kilépett egy kicsit a megszokott komfortzónájából, ami az előnyére vált szerintem, mert sokkal izgalmasabb lett ezáltal a megjelenése. Bár az igaz, hogy ehhez hasonló ruhákat másokon már számtalan alkalommal láthattunk, így sok újdonságot nem tudott bemutatni, de a végeredmény szerencsére előnyös volt számára. Annak ellenére, hogy sok réteg tüllt használtak fel az estélyi elkészítéséhez mégsem érezhetjük azt, hogy Naomi alakja elveszett volna benne, sőt megfelelő figyelem került rá. A színésznő kecses dereka fantasztikusan ki lett hangsúlyozva az övnek köszönhetően, valamint a vállait és a dekoltázsát is sikeresen megvillantotta, de anélkül, hogy túlzásba esett volna. Kifejezetten tetszett a dekoltázsrész kialakakítása, ami nem volt túl mély, de szerencsére zárt sem, így frissebb lett a megjelenése. A fekete színválasztás az egyetlen, aminek nem örültem, sokkal szívesebben láttam volna egy feltűnő, élénkebb árnyalatban, ami sokkal jobban állt volna neki, bár ez sem volt borzalmas, de kicsit komornak éreztem, de ezt szerencsére a sminkjével sikerült egy kicsit ellensúlyozniuk. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin magassarkút, valamint Harry Winston ékszereket választott.
Naomi rövid haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és beszárítva viselt. A sminkje friss és üde lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, vékony fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
Naomi Watts x Erdem2019.02.02. 16:50, Fanni
Naomi Watts még január 31-én, kedd este hivatalos volt a 2019-es American Australian Arts Awards-ra, amit New Yorkban rendeztek meg a Skylight Modern-ben.
Az 50 éves ausztrál színésznő egy eléggé egyszerű, de mégis elegáns és nőies, bohókás hangulatú összeállításban volt látható az eseményen. Naomi egy kék alapszínű, lágy esésű és alul fodrokkal, valamint vintage stílusú virágmintázattal díszített Erdem maxiruhát viselt a 2019-es Resort kollekcióból, ami mellé egy egyenes szabású fekete blézert párosított. A színésznőnek ismét sikerült nagy csalódást okoznia, pedig tavaly a Velencei Filmfesztivál alatt végig remekelt, nem tudom, hogy most mi történt vele és a stylisjával, de a végeredmény kifejezetten rossz és öreges lett, ami egyáltalán nem passzolt hozzá. A lookbook-ban sem teljesen ebben a formában mutatták be a ruhát, mivel ott a felsőrész átlátszó részlettel, magasított nyakkal és fodros ujjakkal láthattuk, de ezektől megszabadultak Naomi kedvéért, ami hatalmas mellényúlás volt, helyettük pedig egy fekete blézerrel próbálták meg teljessé tenni a szettet, ami a megjelenését teljes mértékben elrontotta. Nem is értettem a jelenlétét, mivel a sötét alapszíne és a szabása egyáltalán nem passzolt a ruhához. A szabás nem lett volna rossz, mert a ruha szépen kihangsúlyozta a színésznő vékony derekát és a csípőjét is, viszont ezt nem nagyon láthattuk a blézer miatt, ami eltakart mindent sajnos. Ha már bevállalta ezt a tavaszias, bohókás darabot, akkor nem értem, hogy miért nem volt kellő magabiztossága ahhoz, hogy egymagában viselje, a blézer nélkül, kár volt ezzel "téliesítenie", mert nem vált az előnyére, inkább hátránya lett belőle. A ruha alapszíne gyönyörű volt, ez a kék árnyalat mesésen állt Naomi-nak, akinek a világos bőrszínével és a szőke hajával is remek összhangot alkotott, a virágmintázattal pedig feltették a pontot az i-re. De igazából még mindig nem tudok beletörődni a blézer jelenlétébe, ami hihetetlenül zavaró volt, nélküle pedig egy nagyon friss és nőies szettet láthattunk volna a színésznőn. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval és EF Collection ékszerekkel egészítette ki.
Naomi haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje szintén egyszerű, de mégis mutatós lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is vittek fel rá, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Naomi Watts x Valentino2018.09.12. 16:28, Fanni
Naomi Watts szeptember 8-án, szombat kora este megjelent a 2018-as Velencei Filmfesztivál záró ceremóniájával egybekötött díjátadón, amit az utolsó napon rendeztek meg a Sala Grande-ban.
A 49 éves színésznő egy romantikus stílusú, nőies és elegáns kreáció mellett döntött ez alkalommal, ami az egyik legjobb megjelenése volt a fesztiválról, gyönyörűen festett benne. Naomi egy fekete, több réteg tüllből elkészített és mélyen dekoltált Valentino estélyit viselt a 2019-es Resort kollekcióból, amit elől egy színes pillangóval, valamint a vállainál fodrokkal díszítettek fel, illetve uszállyal egészítettek ki. Bár az tagadhatatlan, hogy a végeredmény tökéletes lett, viszont a legelső, pink Armani Privé estélyijét még ezzel sem tudta felülmúlni, főleg azért, mert nagyon hasonlított ez a darab arra a szintén Valentino kreációra, amit Natalie Portman-on láthattunk korábban (annyi különbséggel, hogy azon nem kapott helyet a színes pillangó). Maga a ruha gyönyörű volt, a szabás pedig hibátlan, bár a kicsit bővebb kialakítása és a rengeteg tüll használata miatt nem került túl nagy figyelem Naomi kecses alakjára, de a derekát azért ha csak minimálisan is, de kihangsúlyozták, leginkább a dekoltázsát emelték ki, a drámai elemeket pedig a vállrésznek és a hosszú uszálynak köszönhetjük. Szerencsére a színésznőről mozgás közben is készültek képek, aminek hála a szoknya könnyed, lágy esését még jobban meg tudtuk csodálni, szinte csak úgy végig siklott a vörös szőnyegen, ami egyszerűen gyönyörű volt. A fekete színválasztással nem lepett meg, hiszen a nyitó este óta nem láthattunk rajta színes ruhát, újból és újból a feketére esik a választása, amit nagyon sajnáltam egyébként, viszont az tagadhatatlan, hogy a világos bőrszínével továbbra is gyönyörű kontrasztot alkotott, ahogy a szőke hajával is és szerencsére a pillangós mintázattal egy kis színt is bele tudtak csempészni a végeredménybe, ami külön öröm volt számomra, tényleg mesésen nézett ki és egy kicsit izgalmasabbá is tette az egészet. Nem túl sokat kockáztatott az esemény alatt, azért volt egy-két ruha amivel meglepett, de nem azért, mert újat mutatott volna velük, vagy kilépett volna a komfortzónájából, de összességében nem voltak rosszak a választásai, de az biztos, hogy az első és az utolsó lett a kedvencem az összes közül. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandált, valamint Cartier ékszereket választott.
Naomi haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje friss és üde lett; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira élénk piros rúzs került.
Instagram Style: Naomi Watts x Michael Kors2018.09.09. 20:49, Fanni
Naomi Watts még szeptember 6-án, csütörtök kora este megjelent a 'The Nightingale' premierjén, amit a 2018-as Velencei Filmfesztivál alatt, pontosabban a kilencedik napon rendeztek meg és a Sala Grande adott neki otthont a megszokottak szerint.
A 49 éves színésznő egy klasszikus stílusú és nagyon elegáns, csillogó ruha mellett döntött ez alkalommal, amiben mesésen nézett ki. Naomi egy fekete alapszínű, finoman alakkövető és lefelé fokozatosan bővülő, custom made Michael Kors estélyit viselt, amit ezüst magasított nyakrésszel egészítettek ki és apró flitterekkel díszítettek fel. Bevallom, hogy sokkal többet vártam volna tőle a fesztivál ideje alatt, azt nem mondanám, hogy hatalmasat csalódtam, de ennél változatosabb ruhatárra számítottam tőle (főleg a stylistja beharangozója után). Nem mondom, hogy nem voltak remek választásai, ez illetve a pink Armani Privé a nyitó gáláról a nagy kedvenceim közé tartozik, bár ezzel a darabbal sok újdonságot nem tartogatott számunkra. Olyannyira nem, hogy egy az egyben úgy nézett ki, mint Cate Blanchett korábban viselt Versace estélyije, amit a 2016-os Costume Designers Guild Awards-on láthattunk rajta. A szabás egyébként tökéletes volt, ebbe tényleg nem lehet hibát találni, mivel végig hibátlanul követte Naomi alakját, aminek köszönhetően a vékony derekára és a csípőjére is nagy hangsúly került, amitől elég sejtelmes és finoman szexi lett a végeredmény, amit egyszerűen imádtam, ahogy a szoknyarész lefelé bővülő A-vonalát is, ami tökéletes befejetése volt a kreációnak. A magasított nyakrész nem volt a kedvenc részletem, azt alá kell írnom, viszont az ezüst díszítés gyönyörű volt, így ékszerekre sem volt igazából szüksége, örültem is, hogy ezeket mellőzte. A színválasztás elég biztonságos, kicsit unalmas volt, hiszen a fesztivál alatt szinte csak fekete árnyalatú tervezésekben láthattuk, de az összes közül ez volt a kedvencem, Naomi bőrszínével továbbra is nagyon szép összhangot alkot ez a sötét szín, amit a flitterekkel sikerült sokkal izgalmasabbá varázsolniuk és megmenteniük a kudarctól. A styling tökéletes volt, főleg az miatt, hogy a zöld kiegészítőkkel egy kis színt is bele tudtak csempészni a megjelenésébe. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkút, smaragdzöld Judith Leiber clutch-ot, illetve Cartier ékszereket választott.
Naomi haja szabadon maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
|