Natalie Portman x Christian Dior Couture2020.06.21. 16:00, Fanni
Natalie Portman szintén hivatalos volt még február 9-én, vagyis vasárnap este az idei Oscar díjátadóra, aminek a megszokottak szerint a Los Angeles-i Dolby Theatre adott otthont.
A 39 éves színésznő egy nagyon egyszerű, de mégis elegáns és nőies darabban érkezett az eseményre. Natalie egy fekete, magasított nyakrésszel és átlátszó, arany indamintázattal díszített részletekkel kiegészített Christian Dior Coutue estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit egy fekete palásttal egészítettek ki, aminek a szegélyére arany cérnával női rendezők neveit hímezték bele, akiket nem jelöltek az idei díjátadón, pedig a teljesítményük alapján megérdemelték volna. A színésznő ezzel a megmozdulással szerette volna felhívni az emberek figyelmét a női rendezőkre, illetve a filmjeikre. A kifutón eredetileg teljesen átlátszó formában mutatták be ezt a ruhát és be kell vallanom, hogy ez esetben az eredeti tervezés sokkal jobban tetszett a könnyedsége és a lágy szexisége, romantikus vonalai miatt, Natalie verziója kicsit úgy nézett ki, mint egy gyászruha, ami a hatalmas mosolya sem tudott segíteni. Szerintem a palásttal együtt simán bevállalhatta volna az átlátszó darabot, ami egyértelműen remekül állt volna rajta, ha nem is ezt a ruhát viseli, akkor simán választhatott volna a kollekcióból egy izgalmasabb darabot, mondjuk az egyik piros estélyit, ami lehengerlően mutattott volna rajta. A színésznő választásával sem volt gond, egyszerűen csak unalmas és kiszámítható volt, korábban ennél azért izgalmasabban és változatosabban öltözködött, nem is értem, hogy most hirtelen mi történt vele. Az rendben van, hogy nem volt jelölve, de azért ennél jobb összeállítást is választhatott volna a stylistjával, ami az alakja számára is előnyösebb lenne, a sötét színnel pedig nem öregítené magát. Az egyetlen részlet, amibe nem tudok belekötni az a palást volt, ami jól passzolt Natalie-hoz, tetszett a drámaisága is, de összességében ennél több pozitívumot nem igazán tudok kiemelni. Sajnos az alakja sem lett látványosan kiemelve, de legalább előnyös volt még ennek ellenére is a számára. A fekete alapszín biztonságos volt, de ahogy már emlegettem, szívesebben láttam volna piros színben, az arany mintázat viszont kellemes meglepetés volt, örülök, hogy legalább ettől nem szabadultak meg. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Dior magassarkút, illetve Dior Fine ékszereket választott.
Natalie rövid haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje is elég visszafogott lett, amit már megszokhattunk tőle; a szemeit barna és arany szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítót is használtak, végezetül az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
Natalie Portman x Christian Dior Couture,2019.10.27. 17:05, Fanni
Natalie Portman még október 14-én, vagyis hétfő este hivatalos volt az Elle magazin 2019-es Women in Hollywood eseményére, amit a The Four Seasons Hotelben rendeztek meg, Beverly Hillsben.
A 38 éves színésznő egy igazán előkelő és nőies, finoman drámai darabban lépett a fekete szőnyegre, amiben csodásan nézett ki. Natalie egy fekete, pánt nélküli és harangszabású Christian Dior Couture estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit hímzett virágmintázattal díszítettek fel, ráadásul a szoknyarész finoman átlátszó volt. A színésznőn több alkalommal is láthattunk már hasonló kreációt, így nem okozott túl nagy meglepetést a választásával és újdonságot sem igazán tudott mutatni, de ettől függetlenül csodás volt a végeredmény, remekül állt neki a ruha, mintha ráöntötték volna. A szabás a klasszikus kialakításával együtt hihetetlenül előnyös volt Natalie számára, akinek a vékony dereka gyönyörűen ki lett hangsúlyozva, illetve a vállait is meg tudta villantani, amitől frissebb lett a végeredmény. A szoknya tartása és merev kialakítása remek volt, nagyon tetszett a drámaisága, amitől igazán mutatós lett a megjelenése. A ruha díszítőelemeinek a kidolgozottsága mesés volt, minden apró részletet kézzel hímeztek a tervezésre, amivel a romantikusabb, finoman nőies elemeket is megjelenítették. A fekete színválasztáson szívesen változtattam volna, bár jól állt a színésznőnek ez a sötét árnyalat, viszont jobban örültem volna egy lágyabb, rózsaszínes alapszínnek, aminek segítségével még nőiesebb lehetett volna a megjelenése. Bár azt el kell ismernem, hogy ez a fekete jól passzolt az évszakhoz, legfőképpen pedig azért nem tetszett a választása, mert a szőnyeg és a háttér is fekete volt, melyekkel egybeolvadt az estélyi. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal, valamint Neil Lane ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Natalie haját egy középen elválasztott, szoros és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit sötétbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, míg az ajkaira bordó matt rúzst vittek fel.
Natalie pár nappal később, pontosabban október 19-én, szombat este megjelent az L.A. Dance Project Gálán, amit Los Angelesben rendeztek meg a Hauser & Wirthben.
Az Oscar-díjas színésznő erre az alkalomra egy sokkal egyszerűbb, nyárias ruhát választott, amivel sajnos nem sikerült lenyűgöznie. Natalie egy törtfehér alapszínű és teljesen átlátszó Christian Dior estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit csipkéből és tüllből készítettek el, ez alatt pedig egy fekete bodyt láthattunk rajta. A tervezés egészen addig tetszett, amíg meg nem láttam a ruha szoknyarészét és azt, hogy az egész átlátszó volt, ami miatt a fehérneműjét is sikerült megvillantania. Natalienek ennél sokkal kifinomultabb és előkelőbb stílusa van, így sikerült hatalmas meglepetést okoznia a választásával, de sajnos nagyot csalódtam benne a végeredmény láttán. Általában imádni szoktam a megjelenéseit, de ez most egy hatalmas baklövés volt a részéről és a stylistját sem igazán értem, a helyében nem engedtem volna, hogy így lépjen a fotósok el. Magával a ruhával nem lett volna olyan nagy baj, hogyha nem lett volna átlátszó, mert a kialakításával nem volt gond, hiszen előnyös volt számára. Látható, hogy a színésznő kecses alakja szépen ki lett emelve, a vékony derekára és a csípőjére is elég nagy hangsúly került, de az átlátszósága miatt nem erre koncentráltunk. Ebben a formában az egész úgy nézett ki, mintha egy nyári strandruhát viselt volna a fürdőruhája felett, ami nem volt nyerő választás. A fekete body is hangulatromboló volt, egyáltalán nem passzolt a ruha finom alapszínéhez. Összességében nagy csalódás volt ez az estélyi Natalietól, akitől lélegzetelállító megjelenéseket szokhattunk meg, ezekhez lépest most egy elég rossz szettben láthattuk. Kiegészítőként egy pár fekete Dior magassarkút választott. Natalie haját egy oldalt elválasztott és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze. A sminkje sötét és drámai lett; a szemeit fekete és barna füstös sminkkel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát pirosították és bronzosították, míg az ajkaira piros rúzs került.
Natalie Portman x Christian Dior2019.07.30. 11:24, Fanni
Natalie Portman még július 20-án, szombat délután hivatalos volt a 2019-es San Diego-i Comic Con harmadik napjára, ahol a Marvel paneljánál jelent meg, aminek a Hall H adott otthont.
A 38 éves Oscar díjas színésznő egy nagyon kacér és fiatalos, kifejezetten izgalmas kreációban érkezett az eseményre, ahol remekül nézett ki. Natalie egy fekete alapszínű, pánt nélküli és tüll szoknyarésszel kiegészített Christian Dior miniruhát viselt a 2020-as Resort kollekcióból, amit fehér halálfejekkel, illetve zöld-fehér levél- és virágmintákkal díszítettek fel. Bár a kifutón egyáltalán nem ebben a formában mutatták be a ruhát, hiszen ott az egész teljesen fekete volt, egyenes szabású és fehér mintázattal díszítették fel. Az eredeti tervezésből szinte semmi nem maradt meg, egyedül a szoknyarész szabása volt hasonló, de azon is alakítottak, valamint átlátszó tüllel egészítették ki. Annak viszont örültem, hogy nem a kifutón látott kreációt viselte, ami sajnos borzalmasan nézett ki, a nagy átalakítás után sokkal jobban tetszett, valamint a színésznőhöz is jobban passzolt. A szabással szerencsére nem volt semmi probléma, Natalie vékony dereka remekül ki lett emelve benne, de a legnagyobb figyelem mégis a hosszú lábaira, valamint a vállaira került, amitől sejtelmesebb lett a végeredmény és az eseményen sem tűnt ennek köszönhetően soknak ez a ruha, hanem jól megállta a helyét. A fekete alapszín miatt egy kicsit szomorkás voltam, jobban örültem volna egy élénkebb, nyárias árnyalatnak, de szerencsére a fehér és a zöld mintázatokkal sikerült sokkal izgalmasabbá varázsolniuk az egészet, aminek kifejezetten örültem, kicsit mexikói beütése lett a megjelenésének a mintázatok miatt, de én imádtam úgy, ahogy van. A stylinggal sem estek túlzásokba, egészen visszafogott kiegészítőket válogattak össze mellé. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal, valamint EF Collection és Dior Fine ékszerekkel egészítette ki.
Natalie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje a megszokottak szerint egyszerű volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Natalie Portman x Christian Dior2019.04.24. 13:35, Fanni
Natalie Portman is megjelent az 'Avengers: Endgame' los angelesi világpremierjén április 22-én, hétfő este, aminek a Los Angeles Convention Center adott otthont.
A 37 éves Oscar díjas színésznő mindenkit meglepett a jelenlétével, ráadásul egy remek szettben volt látható, ami egyszerre volt visszafogott és szexi. Natalie egy fekete, kétrészes Christian Dior kreációt viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, ami egy magasított nyakú, ingszerű bodyból, valamint egy hozzá passzoló, elől magasan felsliccelt, valamint szürke virágmintázattal díszített maxiszoknyából állt össze. Örülök, hogy maga mögött hagyta a pasztell árnyalatú és tüllből elkészített Dior ruhákat, amiket tavaly láthattunk rajta, elég sokszor. Bár a fekete színválasztásával és a jelenlétével meglepett, azzal viszont nem, hogy ismét a francia divatháztól választott egy kreációt, ami nagyszerűen állt neki szerencsére. Igaz azt nem lehet kijelenteni, hogy ez lenne a legizgalmasabb és legemlékezetesebb megjelenése, viszont nagyon tetszett, hogy egy másik oldaláról láthattuk, ami nem igazán jellemző rá, pedig ez a szexibb, sejtelmesebb vonal is nagyszerűen passzol hozzá, ezt az outfitet is sikerült nagyszerűen eladhatóvá tennie számomra, ráadásul az eseményen is megállta a helyét. Mondjuk azt el kell ismernem, hogy a felsőrész nem kifejezetten tartozik a kedvenceim közé, mert úgy éreztem, hogy nem állt túl jól neki ez a fazon, nem ártott volna, ha kap egy kis dekoltázsrészt, még annak ellenére is, hogy sikerült elég drámaian megvillantania a lábait. A sziluett rendben volt, a klasszikus stílust követték vele, de Natalie vékony dereka és a csípője is nagyszerűen ki lett hangsúlyozva benne, de látható, hogy a legnagyobb figyelem a vállaira és a lábaira került. Korábban gyakran viselt ehez hasonló a sötét árnyalatot, szóval most ismét visszatért hozzá, ami a barnított bőrszínével jól nézett ki, de a virágmintázattal sikerült izgalmasabbá tenniük a végeredményt, aminek örültem. A megjelenését egy pár fekete Christian Dior magassarkúval és Dior Fine ékszerekkel tette teljessé.
Natalie haját egy középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje a megszokottak szerint egyszerű volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, de highligher-t is használtak, végül az ajkaira rózsaszín szájfényt vittek fel.
Natalie Portman x Christian Dior Couture2018.12.14. 19:12, Fanni
Natalie Portman december 5-én, szerda este megjelent a 'Vox Lux' los angelesi premierjén, amit az Archlight Theatre-ben rendeztek meg.
A film 37 éves színésznője egy elég egyszerű, de annál sikkesebb és elegánsabb, finoman szexi összeállításban lépett a vörös szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Natalie egy fekete, kétrészes Christian Dior Couture nadrágkosztümöt viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy mélyen dekoltált, derékban szűkített blézerből, illetve egy hozzá passzoló egyenes szabású nadrágból állt össze. A színésznő ugyanabban a formában viselte a kreációt, ahogy a kifutón láthattuk, annyi különbséggel, hogy ő inkább mellőzte a fekete, átlátszó inget, amit egy kicsit sajnálok, mert ettől még izgalmasabb és sejtelmesebb lehetett volna a végeredmény, kár, hogy ennek most búcsút mondtak a stylistjával. Ezen kívül viszont semmi másba nem tudok belekötni, mert az éles, modern sziluett fantasztikus volt és szerenccsére Natalie alakja számára is előnyös. Nagyon szépen ki lett hangsúlyozva a vékony dereka, illetve a csípőjére is került egy kis figyelem, és mivel a blézer alatt nem viselt semmit, így a megjelenése elég szexi lett, anélkül, hogy túlzásokba esett volna. Kifejezetten tetszett ennek a kreációnak a letisztult vonala és a tökéletes szabás, amin tényleg semmit nem változtattam volna, előnyös és modern volt az egész, amit igazán értékelek. Bár sok újdonságot nem tudott mutatni, viszont annak örültem, hogy most nem estélyiben láthattuk, hanem egy okos, nadrágos összeállításban, amit gyakrabban kellene viselnie. A színválasztás is most tökéletes volt, sokkal jobban szeretem, amikor Natalie sötét árnyalatokat visel, mert a bőrszínével sokkal szebb összhangot alkotnak, ahogy ezt most is sikerült bebizonyítania, egyetlen apróságot azért megjegyeznék, mégpedig azt, hogy a piros rúzs mellé nagyon jól passzolt volna még egy piros magassarkú szandál a fekete darab helyett. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Dior magassarkút és Cartier ékszereket választott.
Natalie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt. A sminkje elég sötét és feltűnő lett; a szemeit barna és fekete füstös sminkkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát erősen pirosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira piros matt rúzs került.
|