Nadine Leopold x Nicholas Oakwell Couture2019.05.19. 19:38, Fanni
Nadine Leopold május 15-én, vagyis szerda kora este megjelent a 'Les Miserales' premierjén, amit a 2019-es Cannes-i Filmfesztivál második napján rendeztek meg a Palais des Festivals-ban.
A 25 éves osztrák modell egy eléggé figyelemfelkeltő, kacér és lenge összeállításban lépett a vörös szőnyegre, amivel az eddigi legnagyobb csalódást sikerült okoznia az idei fesztiválról. Nadine egy kétrészes, nude és fehér színekből összeálló Nicholas Oakwell Couture kreációt viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek és egy finoman átlátszó, pánt nélküli romperből, valamint egy légies palástból állt össze. Az egyetlen dolog, ami nekem tényleg tetszett ezzel a szettel kapcsolatban az a gyönyörű palást volt, ami tényleg remekül nézett ki és a fesztiválhoz is passzolt a finom drámaiságával, de nem tudom, hogy mit keresett a romper közelében, egyáltalán nem illettek egymáshoz, valamint ennyi nem volt elegendő ahhoz, hogy az egész outfitet eladhatóvá tegye, arról nem is beszélve, hogy ez semmilyen formában nem állta meg a helyét a premieren. Sőt, azt kell mondanom, hogy ez egy medencés partin kívül sehol sem mutatott volna jól. Nem értem, hogyha custom made darabról van szó, akkor miért nem volt tökéletes a szabása, látszik, hogy a dekoltázsrészt elnagyolták, és bár Nadine vékony dereka ki lett emelve, de ez nem tudta elterelni a figyelmemet arról, hogy milyen silány munkát végeztek az overál elkészítése közben. És még ezt nevezik couture-nak? Semmi köze nincs hozzá, komolyan szégyen, hogy erre a kreációra azt mondják, hogy couture, mivel úgy nézett ki, minha Wish-ről, vagy Aliexpress-ről rendelték volna. Egyáltalán nem fáj kimondanom, hogy ez az összeállítás biztosan ott lesz az év végi "WDOTY" szavazás mezőnye között, sőt az én saját Top 10-es listámon is előkelő helyet fog kapni szerintem, borzalmas volt az egész. A palást, ahogy már emlegettem tetszett, de egy szintén fehér, finoman alakkövető estélyivel kiegészítve sokkal jobban működhetett volna az egész, kár, hogy ezt nem látták be. A legalja nekem az egésznek az volt, hogy a nadrág elég átlátszó volt ahhoz, hogy Nadine megvillantsa a fehérneműjét. A színválasztásról sok mindent nem lehet elmondani, a nude alapszín nem volt borzalmasan rossz, de igazán választhattak volna helyette egy erőteljesebb árnyalatot is, főleg azért, mert a fehérrel kiegészítve nekem nem tetszett az összhang. A megjelenését egy pár ezüst Jimmy Choo magassarkúval, valamint Édéenne ékszerekkel tette teljessé.
Nadine haját egy szoros, alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, ami szerintem úgy nézett ki, mintha az edzésről egyből a vörös szőnyegre lépett volna. A természetes sminket viszont értékelem; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Victoria Justice x Betsey Johnson & Nicolas Jebran2017.08.14. 18:02, Fanni
Victoria Justice augusztus 7-én, hétfő este hivatalos volt a 2017-es ACE Awards-ra, amit a New Yorkban található Cipriani Hotelben rendeztek meg.
A 24 éves színésznő a vörös szőnyegre egy igazán izgalmas és feltűnő, vintage ruhában lépett, amiben fantasztikusan nézett ki. Victoria piros és fekete színekből összeálló, kockás mintázattal díszített, illetve mélyen dekoltált és zsebekkel kiegészített Betsey Johnson blézerszerű miniruhát viselt az 1999-es őszi/téli kollekcióból. A végeredmény nagyon vagány és fiatalos, valamint játékos lett, amit egyszerűen imádtam és az egész szett telitalálat volt tőle. Nem igazán rajongtam eddig a fiatal színésznő eddig viselt megjelenéseiért, viszont az utóbbi időkben igazán odatette magát, ami a stylist váltásnak is köszönhető. Remek ötletnek bizonyult, hogy nem egy friss tervezés mellett döntöttek, hanem egy régebbi kollekcióból választottak számára egy darabot, ami egyébként időtálló. Viszont sikerült kideítenem (hála az Instagramnak), hogy eredetileg nem így nézett ki ez a ruha, hanem sokkal bővebb és igazából egy oversized blézer volt, vagyis miniruhaként funkcionált a kollekcióban, viszont alakítottak rajta, így sokkal modernebb lett a végeredmény, valamint Victoria alakjához is jobban passzolt. A vastag, fekete övnek köszönhetően a vékony derekára nagy figyelem került, valamint a dekoltázsára is sejtelmesen felhívták a figyelmünket, de a legnagyobb figyelem a hosszú lábaira került. A színvilág klasszikus, de feltűnő volt; a piros és a fekete árnyalatok hibátlanul működtek együtt, míg a mintázat kicsit különlegesebbé varázsolta az összhatást. Kiegészítőként egy pár fekete Betsey Johnson magassarkút választott, ékszereket pedig nem viselt. Victoria haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt a hátára, valamint a vállára omolva. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcára pirosítót és highlighter-t vittek fel, míg az ajkaira tüzes piros rúzs került.
Victoria tegnap délután, vagyis augusztus 13-án pedig ellátogatott a 2017-es Teen Choice Awards-ra, aminek a los angelesi USC's Galen Center adott otthont.
A fiatal színésznő ez alkalommal egy modern és sikkes, monokróm stílusú összeállítást választott a díjátadóra, ahol remekül festett és az esemény egyik legjobban öltözött híressége lett. Victoria egy aszimmetrikus szabású, kivágásokkal és palásttal kiegészített Nicholas Jebran jumpsuit-ot viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Imádtam az egésznek a kacér báját, amit a kivágásokkal és a felsőrész aszimmetrikus kialakításával sikerült elérniük. Viszont azt meg kell jegyeznem, hogy míg a lookbook-ban tökéletesen működött a hosszú palást, addig itt egy kicsit túlzásnak tartottam, sőt mi több, nem is tudott megfelelően érvényesülni, amit nagyon sajnáltam, mert belevihettek volna ezzel egy kis drámát is a színésznő megjelenésébe. Bár a modern elemeket a bő nadrágrész üti, nekem mégis kifejezetten tetszett az, hogy mertek kockáztatni és nem változtattak ezen, bár a hosszúságán egy kicsit alakíthattak volna, viszont összességében szerintem remekül működött és a végeredményt sem tudta elrontani, nem öregítette és nem tette az egészet ódivatúvá. A szabás egyébként tökéletes volt, mivel Victoria kecses alakját hibátlanul kiemelte az overál, így a vékony derekára és a formás csípőkére is nagy figyelem került, a hosszú lábaira is jól felhívták a figyelmünket, plusz ezek mellett még a lapos hasát és a vállait is megvillanthatta, amitől az összhatás finoman szexi és sejtelmes lett. A színvilág minimalista és egyszerű volt, de nem is bántam, mert a tervezés az élénk árnyalatok nélkül is eléggé izgalmas és mutatós volt, valamint a fehér szín a kreol bőrszínével és a sötét hajával isteni kontrasztot alkotott. A megjelenését egy pár fehér, platformos Stuart Weitzman magassarkúval, fehér Edie Parker clutch-csal, illetve John Hardy ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Victoria haja megint leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt a hátára omolva. A sminkje sötét és feltűnő lett; a szemeit fekte füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcára pirosító és highlighter is került, végül az ajkaira barackszínű szájfényt vittek fel.
Nicole Scherzinger x Nicholas Jebran2017.02.24. 15:41, Fanni
Nicole Scherzinger is megjelent a 2017-es Brit Awards-on, amit február 22-én, szerda este rendeztek meg a The O2 Arena-ban, Londonban.
A 38 éves színésznő szokása szerint egy elég feltűnő, szexi és vagány ruhát választott a megjelenéséhez. Nicole egy piros, arany részletekkel díszített, valamint mélyen dekoltált, blézer szabású és háromnegyedes ujjú Nicholas Jebran miniruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Mint mindig, így most is a végeredmény túl erőltetettre sikeredett, amit bánok, mert nem lett volna rossz (maga a ruhaválasztás, ezen kívül minden igénytelen és olcsó lett). A színvlasztás nem volt különösebben rossz, ez a piros árnyalat egész jól működöt a kreol bőrszínével és a sötét hajával is, az arany részletek pedig izgalmasabbá tették az egészet. A szabás sem volt rossz, mint írtam a ruha tetszett és Nicole-nak jól állt, szerencsére az alakjára nem igazán hívták fel a figyelmünket, aminek azért is örültem, mert a szoknyarész elég rövidke volt, valamint a dekoltázsát is kihangsúlyozták, így már sok lett volna az, hogy a derekát is kiemelik, de ez nem történt meg. Nem tudom, hogy miért próbál ilyen szettekkel a köztudatban maradni, mert tudom, hogy többre is képes lenne, de valamiért nem is próbálkozik, így már egy jó ideje csak ehhez hasonlóan olcsó és erőltetett darabokban láthatjuk, ami nem segít rajta és fiatalosabbnak sem néz ki benne. A megjelenését egy a ruhával megegyező, Nicolas Jebran magassarkú combcsizmával egészítette ki, valamint Annisa Kermiche ékszerekkel. Visszatérve a cipőre ez volt az első mélypont az összhatásban, egy egyszerű, fekete magassarkú szandál jobban tetszett volna.
Nicole haja leengedve maradt, amit kreppelt formában, tupírozva és a hátára omolva viselt, és ez volt a második negatívum a végeredményben. Aztán ott volt még a smink is, ami szintén nem nézett ki túl jól, sőt öregítette is őt; a szemeit füstös fekete sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira piros szájfény került.
Chrissy Teigen x Michael Kors & Nicholas Oakwell Couture2016.11.14. 14:36, Fanni
Chrissy Teigen még október 17-én, hétfő este megjelent a 2016-os Golden Heart Awards-on, amit New Yorkban rendeztek me a Spring Studiosban.
A 30 éves modell egy negyon elegáns és nőies, illetve visszafogottan drámai és vagány szettben érkezett a díjátadóra, ahol mesésen nézett ki. Chrissy egy fekete, enyhén átlátszó és nagyobb flitterekkel díszített, hosszú ujjú Michael Kors midiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit még egy vastagabb, fekete övvel egészítettek ki. A fiatal modell a kislánya, Luna születése óta nem igazán jelent meg vörös szőnyeges eseményen, viszont most végre visszatért, és szebb, mint valaha. Chrissy bár egy nagyon biztonságos, de a szabása és a díszítése miatt mégis izgalmas ruhát választott, ami a formás alakja számára tökéletes választás volt, hiszen a vékony derekát és a formás csípőjét is istenien kiemelte a számára, amin természetesen a már feljebb említett öv is sokat segített. A színválasztás elég biztonságos volt, de nem bántam, mivel az enyhén átlátszó részek sejtelmesebbé, míg a flitterek csillogóbbá varázsolták az összhatást, így a végeredmény nekem nagyon tetszett. A megjelenését egy pár fekete Tom Ford magassarkú szandállal, fekete Judith Leiber clutch-csal és Effy ékszerekkel tette teljessé.
Chrissy haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, a hátára omolva viselt, egyenes formában, ami hihetetlenül sikkes és modern volt. A sminkje a szokás szerint természetes és bronzos árnyalatú lett; a szemeit bronz és barna színekkel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát természetesen kontúrozták és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira egy matt nude színű rúzs került.
Chrissy november 6-án, vasárnap este pedig a férje társaságában megjelent a 2016-os Hamilton Behind the Camera Awards-on, amit a los angelesi Exchange LA-ben rendeztek meg.
A modell most egy sokkal elegánsabb, és dögösebb ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol mesésen festett szokás szerint. Chrissy most is egy fekete, kígyóbőrszerű mintával díszített és ejtett vállú Nicholas Oakwell Couture, alakkövető midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Ha a két fekete ruhája közül választanom kellene egyet, akkor gondolkozás nélkül ezt a darabot mondanám, mivel ez sokkal szexibb és kacérabb volt az előző választásánál, illetve a különlegesebb anyaghasználat is jobban tetszett. A színválasztás ugyanaz volt, mint az előző díjátadó alatt, vagyis a fekete színt viselte most is, viszont a csillogó végeredmény helyett, most egy matt befejezésű darab volt rajta. A szabásba sem lehet belekötni, hibátlan volt az egész és nagyon előnyös Chrissy számára, mivel a vékony dereka és a kerekded csípője is csodásan ki lett emelve, valamint a vállait is sikerült megvillantania, így egy kicsit még fiatalosabb és modernebb is lett az összhatás. Kiegészítőként egy pár fekete Dsquared2 magassarkú szandált, fekete Jimmy Choo clutch-ot és Xivkaratz ékszereket választott.
Chrissy haját most egy középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett, szorosabb copfba készítették el. A sminkje pedig ismét a szokásos formában készült el; a szemeit égetett barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát lágyan bronzosították és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajakira nude színű szájfény került.
Brittany Snow x Nicholas Jebran & Kayat2016.11.01. 17:31, Fanni
Brittany Snow már jó régen, még augusztus 10-én, szerda délután megjelent az Egyesült Nemzetek eseményén, amit a főtitkáruk tiszteletére rendeztek meg a los angelesi Hilhaven Hodge-ban.
A 'Pitch Perfect' 30 éves színésznője egy igazán játékos, fiatalos és csajos ruhában lépett a kék szőnyegre, ahol igazán bájosan nézett ki. Brittany egy fehér, fekete, kék és pasztell rózsaszín színekből összeálló, hosszú ujjú és alakkövető Nicholas Jebran miniruhát viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból. A színésznő stílusát az esetek nagyobb százalékában szeretni szoktam és ez most sem volt másképpen, hiszen nagyon jól mutatott az összes fotón, a ruha pedig remek választásnak bizonyult. Az egyszerű színek és a minták párosítása nagyon tetszett, modern és különleges volt, ami nagyon sokat dobott a ruhán, Brittany bőrszínével pedig csodás összhangot alkottak. A szabás is teljesen rendben volt szerencsére, mivel nem csak a vékony dereka, hanem a formás csípője és a lábai is nagy figyelmet kaptak, amitől kacér lett a végeredmény. A megjelenését egy pár fekete Sophia Webster magassarkú szandállal, fekete Lee Savage clutch-csal és Jennifer Fisher ékszerekkel egészítette ki.
Brittany haját egy oldalt elválasztott, laza kontyba készítették el, elől pedig szabadon hagyták az oldalfrufruját. A sminkkel sem estek túlzásba, nagyon egyszerű és hétköznapi lett; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Brittany ezután szeptember 28-án, szerda este jelent meg újból a vörös szőnyegen, hiszen hivatalos volt a 'Voyage of Time: The IMAX Experience' los angelesi premierjére, amit a California Science Centerben rendeztek meg.
A színésznő most egy sokkal feltűnőbb, drámaibb és dögösebb ruha mellett döntött, amiben fantasztikusan festett. Brittany egy fekete, arany flitterekből és gyöngyökből kirakott virágokkal díszített Kayat hosszú ujjú és mélyen dekoltált miniruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. A ruhaválasztás és a kiegészítők is teljesen rendben voltak, a színek pedig csodásan mutattak a színésznő világosabb bőrével és a hajával is, remek összhangot alkottak egymással, ami nagyon tetszett, a ruha pedig mesésen és nagyon aprólékosan lett kidolgozva, ami szintén gyönyörű volt. A ruha szabása sem volt rossz, a dereka és a csípője ismét tökéletesen ki lett emelve, és a lábait ismét sikerült megvillantania a ruha alól, de most még egy mély kivágást is kapott, amitől még szexibb lett a végeredmény. Kiegészítőként egy pár arany Jerome C. Rousseau magassarkú szandállal és szintén arany Edie Parker clutch-ot választott.
Brittany haját most is egy nagyon egyszerű, középen elválasztott és szoros, alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje pedig akárcsak az előző megjelenésénél, most is letisztult és egyszerű lett, amivel nem lett volna baj, ha legalább az ajkaira egy sötétebb szín került volna; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan bronzosították, míg az ajkaira világos rózsaszín szájfény került.
Brittany Snow október 24-én, hétfő este pedig megjelent az Elle magazin 2016-os Women in Hollywood díjátadóján, amit Los Angelesben rendeztek meg a Four Seasons Hotelben.
A 30 éves színésznő most egy sokkal vagányabb és izgalmasabb, de ugyanúgy elegáns szettben lépett a fotósok elé a zöld szőnyegre. Brittany egy kétrészes Nicholas Jebran összeállítást viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, ami egy fekete-fehér, laza szabású ingból, valamint egy metálos fényű, színes egyenes szabású, geometrikus mintákkal díszített nadrágból állt össze. Elég megosztó lett ez a megjelenése a színésznőnek, de sajnos számomra ez most nem jött be, amit tényleg sajnálok, mert a nadrágot egyébként imádtam és a felsőt is, de így együtt nem igazán tetszettek, fura volt a párosítás. A felsőrésszel az volt igazából a legnagyobb problémám, hogy lógott Brittany-n, jól láthatóan egy számmal nagyobb volt rá, illetve átlátszik a fekete melltartója is, ami egy hatalmas hiba volt. Mint már írtam, a nadrággal semmi problémám nem volt, a színek és a mintázat is bejött, tetszett az egyedisége és a csillogása, csak a hozzá párosított ing nem passzolt bele a képbe, ami szégyen, mert ez egy nagyon jó kis outfit lehetett volna. Azt viszont tudom értékelni, hogy a színésznő kilépett a komfortzónájából és a miniruha helyett egy nadrágos, kicsit férfiasabb szettet választott, ami bár az alakját nem nagyon emelte ki, de a végeredmény mégis kacér és játékos lett. A megjelenését egy pár fekete Sophia Webster magassarkúval, EF Collection ékszerekkel és egy rózsaszín, csillogó Tyler Ellis clutch-csal tette teljessé.
Brittany haját ismét egy oldalt elválasztott, de sokkal rendezettebb és sikkesebb, alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkjén most egy kicsit változtattak és sokkal feltűnőbb és sötétebb lett; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira egy barackszínű rúzs került.
|