Lily Aldridge x Proenza Schouler2020.09.20. 17:24, Fanni
Lily Aldridge szintén hivatalos volt a 2020-as Academy of Country Music Awardsra, amit szeptember 16-án, szerda este rendeztek meg Nashvilleben.
A 34 éves modell egy egyszerű és modern, laza összeállításban érkezett a díjátadóra, amiben nagyon csinosan festett. Lily egy fekete-bordó, pánt nélküli és egyenes szabású Proenza Schouler maxiruhát viselt a 2020-as elő-őszi kollekcióból, amit egy vastag övvel tettek teljessé és oldalt magasan fel is sliccelték. Bár a megjelenése nagyon visszafogott volt, ami a hétköznapokon is megállná a helyét, mégis úgy érzem, hogy ez volt a legjobb outfit az idei eseményről, főleg a minimalista végeredménynek köszönhetően. Örültem, hogy a modell nem esett túlzásba semmivel és otthon hagyta a flitteres ruháit (nem úgy, mint a többiek). Nekem igazából egyedül csak a szoknya magasított derékrésze nem tetszett annyira, szerintem alacsonyabban is elhelyezkedhetett volna, viszont a többi részlettel meg voltam elégedve és Lily számára is előnyös volt minden. A legnagyobb figyelem a hosszú lábára és a vállaira került, melyeket sikerült dögösen megvillantania, de mégsem érezhetjük azt, hogy túlzásba esett volna.
Bár azt nem mondanám, hogy emlékezni fogok erre a megjelenésével hetek, vagy hónapok múlva, de ettől függetlenül is tetszett, amit láttam és a styling is nagyszerű volt. A fekete-bordó színvilággal az őszi évszakot idézte meg, szépen passzoltak az árnyalatok egymáshoz és Lily világosabb bőrszínével is megfelelően kiegészítették egymást. A pontot az i-re a magassarkú szandállal tették fel, amitől egyből izgalmasabb lett az outfit, főleg a barna gyöngyöknek köszönhetően. A megjelenését egy pár fekete Proenza Schouler magassarkú szandállal és Cartier ékszerekkel tette teljessé.
Lily haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje friss és klasszikus stílusú volt; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira nude rúzs került.
Mia Goth x Proenza Schouler2020.03.04. 20:23, Fanni
Mia Goth még február 18-án, vagyis kedd este megjelent az 'Emma' premierjén, amit Los Angelesben rendeztek meg a DGA Theatreben.
A film 26 éves brit színésznője egy egészen egyszerű és letisztult, de mégis fiatalos darabban érkezett az eseményre, ahol remekül nézett ki. Mia egy fekete-fehér, pánt nélküli és lágy esésű Proenza Schouler miniruhát viselt a 2020-as elő-őszi kollekcióból. A színésznő nem az erőteljes, drámai megjelenéseiről híres, így nem okozott nagy meglepetést ezzel a visszafogott outfittel, de el kell ismernünk, hogy a végeredmény ennek ellenére is igazán hatásos lett, az eseményen is megállta a helyét, kifejezetten tetszett ez a szett az élénk színek hiánya ellenére is. Az összeállításról egy kicsit Rooney Mara jutott az eszembe, akit gyakran láthatunk ehhez hasonló ruhákban, viszont úgy érzem, hogy Mia-n ezt a darabot sikerült életre kelteniük, nagyon tetszett a finom esése és a szoknya harangalakú kialakítása. A szabásra nem lehet panaszkodni, mivel a fiatal színésznő kecses alakjára nagy figyelem került, a vékony dereka és a csípője is megfelelően ki lett emelve, valamint a lábait és a vállait is meg tudta benne villantani, így még frissebb és kacérabb lett az összhatás. A klasszikus színkombináció tényleg visszafogott volt, viszont jól kiegészítették egymást és Mia porcelánszínű bőrével és a szőke hajával is megtalálták a közös hangot, a ruha mellett pedig remekül nézett ki a friss és üde sminkje. A stylinggal sem hibáztak, viszont itt is az egyszerűség elvét követték. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal tette teljessé.
Mia haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva. A sminkje, ahogy már emlegettem friss és üde lett; a szemeit vékony fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
Greta Gerwig x Proenza Schouler2020.01.06. 01:38, Fanni
Greta Gerwig is jelen van a 2020-as Golden Globe Awardson, ami január 5-én, vasárnap este jelenleg is zajlik Amerikában, a Beverly Hillsben található Beverly Hilton Hotelben.
A 36 éves rendező ez alkalommal egy nagyon modern és kifinomult, tőle szokatlanul vagányabb stílusú darabban lépett a vörös szőnyegre. Greta egy fekete, fehér felső- és ejtett vállrésszel kiegészített, finoman alakkövető Proneza Schouler estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára készítettek el, oldalt pedig apró ezüst elemekkel díszítették fel. Nem sok mindenkinek tetszettekaz eddigi választásai az elmúlt napokból, így szerintem ennek a változásnak mindenki örülni fog. Bár az biztos, hogy nálam a 2018-as Oscar de la Renta ruháját nem tudja felülmúlni, de a végeredmény ennek ellenére is tökéletes volt, sőt imádtam, hogy végre mert kockáztatni. Be kell vallanom, hogy a sok lágy esésű és bő szabású ruhája helyett bármikor szívesen látom ehhez hasonló alakkövető, esetleg egyenes szabású darabokban, melyek sokkal előnyesebbek az alakja számára is. Greta láthatóan magabiztos ebben a szettben, amit nem is csodálok, hiszen remek alakot varázsolt neki; a vékony derekára és a formás csípőjére is elegendő figyelem került, ugyanakkor a vállait is sikerült elég bátran megvillantania, amitől finoman sejtelmes lett a végeredmény. Mondjuk az igaz, hogy az eddigi élénk, színes ruhái helyett most egy fekete árnyalatot láthattunk rajta, de elárulom, hogy nem bánom, mert gyönyörű volt benne és az alkalomhoz jól passzolt az egész. El kell ismernünk, hogy a sötét árnyalatok is jól állnak Gretanak, a világos bőrszínével és a szőke hajával is szépen kiegészítették egymást, bár a fehér felsőrész egy kicsit furának tűnt elsőnek, de igazából ezzel szerették volna megidézni a szmokingokat, ami elég vagány szerintem. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval, valamint Neil Lane ékszerekkel egészített ki.
Greta haja szabadon maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a fülei mögé tűrve. A sminkje is elég visszafogott, de mégis mutatós lett; a szemeit ezüst szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is vittek fel rű, míg az ajkaira rózsaszín rúzst választottak.
Chloe Grace Moretz x Proenza Schouler2018.09.27. 20:43, Fanni
Chloe Grace Moretz már elég régen, még augusztus 22-én, szerda este ellátogatott a 'The Miseducation of Cameron Post' londoni premierjére, aminek a Picturehouse Central adott otthont.
A film 21 éves színésznője egy tőle megszokottan eléggé figyelemfelkeltő és egyedi ruhában érkezett a vörös szőnyeges vetítésre. Chloe egy fekete-égetett narancssárga alapszínű, batikolt fekete és fehér mintázattal, valamint kötött részletekkel díszített, lágy esésű Proenza Schouler hosszú ujjú koktélruhát viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból. Úgy néz ki, hogy idén harmadszorra ő fogja megnyerni a "Best of - Needs a New Stylist' kategóriát, hiszen évről-évre egyre rosszabbul és előnytelenebbül öltözködik és ezek után már nem csak a stylistját, de a színésznő szemeinek az egészségét és a stílusérzékét is meg kell kérdőjeleznem, mert számomra hihetetlen, hogy miután belenézett a tükörbe azt gondolta, hogy "na ez igen, fantasztikusan nézek ki és a ruha is jól áll". Nem értem, hogy miért kell minden egyes alkalommal olyan ruha mellett döntenie, amiben egy 40-es vagy 50-es nőnek néz ki, ráadásul a téglalap formájú alakjához sem találnak megfelelő sziluettű ruhákat, a magasított nyakrészt pedig mellőznie kellene, hiszen ettől nem csak a nyaka tűnik rövidebbnek, de egyébként ő maga is, pedig egyébként sem túl magas a színésznő. Ezt a ruhát egyedül Chloe Sevigny tudná eladhatóvá tenni számomra, akitől már nem csak megszoktuk az ehhez hasonló ruhákat, de jól is állnak neki, így nem értem, hogy miért kellett ezt a lehetőséget elvennie Chloe-nak a névrokonától. A ruhán egyébként rengeteg minden történt, ott volt a kötött, melltartószerű részlet, valamint a feltűnő mintázat is, így nem tudtam, hogy igazából mire is kellene figyelnem, az egyik elterelte a hangsúlyt a másikról. A szabás, ahogy már emlegettem nem volt túl előnyös számára, nem csak a magassága és a rövid nyaka miatt, de az alakja sem tűnt formásabbnak benne, egy vonalban volt a csípője és a dereka is, nem lett semmi megfelelően kihangsúlyozva, amit nagyon sajnálok, mert ha már ez megvan, akkor egy lépéssel közelebb került volna ahhoz, hogy eladhatóvá tudja ezt tenni számomra. A színvilág nem volt kifejezetten rossz, az őszi árnyalatok remekül működtek egymással és Chhloe világos bőrszínével, illetve a szőke hajával is, de a mintázat nem tudott meggyőzni. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandált választott.
Chloe haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt, de a ruha mellé egy magasan elhelyezett konty jobban passzolt volna. A sminkje viszont meglepő módon most tetszett; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végezetül az ajkaira égetett narancssárga rúzst vittek fel.
Laura Dern x Proenza Schouler2018.05.17. 13:08, Fanni
Laura Dern is a meghívottak között volt az idei Met Gálán is, amit május 7-én, hétfő este rendeztek meg a new yorki Metropolitan Museum of Art-ban, a téma pedig a katolikus egyház, illetve a divat találkozása volt.
A 'Big Little Lies' 51 éves színésznője egy elég visszafogott és monokróm stílusú, de mégis elegáns összeállításban érkezett a krémszínű szőnyegre, ahol igazán csinosan festett. Laura egy fekete-fehér, mélyen dekoltált és bő ujjakkal kiegészített, lágy esésű Proenza Schouler estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek erre az alkalomra, illetve bársony részletekkel egészítettek ki. Azt kell mondanom, hogy ez a mostanában látott legjobb outfit a színésznőn és sajnálom, hogy nem tartotta meg egy premierre, vagy egy díjátadóra, mert ott sokkal jobban működött volna, mint egy ilyen gálán, ahova egyébként az adott téma szerint kellene felöltözniük a jelenlévőknek, viszont ezt nem sikerült teljesítenie. Azt látom a végeredményen, hogy Laura és a stylistja, sőt a divatház tervezői sem próbálkoztak azzal, hogy megjeleníthessék a katolikus egyház egyes részleteit, így pedig nem is tudom ezt az összeállítást túlságosan komolyan venni. Pedig az tagadhatatlan, hogy a modern és egyszerű vonalai miatt nagyon jó választás volt a színésznő számára, csak nem most kellett volna felvennie. A szabásra egy rossz szavam sem lehet, mert előnyös volt számára és a vékony dereka, valamint a csípője is nagyszerűen ki lett hangsúlyozva, illetve a dekoltázsára is sejtelmesen fel tudták hívni a figyelmünket, bár a szoknyarész hosszúságán lehetett volna még mit javítani, de ez nem tudta elrontani a végeredményt. A stylingot elég elkapkodottnak ítélem meg, a nyaklánc remekül nézett ki, de azt érzem rajta, hogy az utolsó pillanatban akadtak rá és csak "rádobták" Laura-ra, viszont a ruha nyakrészéhez egyáltalán nem illeszkedett és ez miatt nem nézett ki túl jól. A színek rendben voltak, bár azt sajnálom, hogy nem valami izgalmas és élénk árnyalatban láthattuk a klasszikus fekete-fehér színek helyett. A megjelenését egy pár fekete Proenza Schouler magassarkúval, arany szintén Proenza Schouler clutch-csal, illetve Alexander Calder és Fred Leighton ékszerekkel tette teljessé.
Laura haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és felül kicsit lelapítva viselt, a fülei mögé tűrve egyenes formában. A sminkje a megszokottak szerint egyszerű és friss lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, de highlighter-t is használtak, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|