Winnie Harlow x Moschino & Ralph & Russo Couture2020.12.10. 16:03, Fanni
Winnie Harlow még november 8-án, vagyis vasárnap hivatalos volt az idei MTV Europian Music Awardsra, amit Londonban és Budapesten rendeztek meg, viszont többen online jelentkeztek be az eseményre, köztük a kanadai modell is, akit az est folyamán két outfitben láthattunk.
A 26 éves modell első outfitje egy játékos és nagyon kacér összeállítás volt, ami a fiatal korához és az eseményhez is nagyszerűen passzolt. Winnie egy csíkos, sárga, pink, világoskék és fekete színekből összeálló, pánt nélküli Moschino miniruhát viselt a 2020-as őszi/téli kollekcióból, amit hátul hosszú uszállyal egészítettek ki. A ruha friss, izgalmas és szexi volt, ami tökéletesen illett a modell fiatal korához is és szeretem, amikor valaki az eseménynek megfelelően öltözik fel, ami ez alkalommal is megtörtént. Bár be kell vallanom, hogy a styling elég unalmas volt, sőt egyáltalán nem passzolt a ruhához, és sajnálom, hogy nem a kifutón bemutatott kiegészítőkkel láthattuk Winnie-n az outfitet. A képek alapján a modell ebben a ruhában is jól érezte magát, ami elég messze áll a megszokott stílusától, ami sokkal drámaibb és előkelőbb ennél, de örültem, hogyha csak egy kicsit is, de a korának megfelelően öltözött fel.
Azt már tudhatjátok, hogy az ehhez hasonló kreációk nem tartoznak a kedvenceim közé, de ez alkalommal nem bántam, mert végre valami újdonságot láthattunk a modelltől, ráadásul olyan újdonságot, amiben nem nézett ki 10 évvel öregebbnek. A végeredmény friss és fiatalos lett, amin a színek és a szabás is sokat segített. Jól látható, hogy Winnie alakja nagyszerűen ki lett hangsúlyozva benne, de a legnagyobb figyelem egyértelműen a hosszú lábaira került és a vállait is sikerült megvillantania benne. Ezek mellett a dereka és a csípője is szépen ki lett hangsúlyozva. A színvilág a fagyikra emlékeztetett, nyárias és friss volt, egymással és Winnie bőrszínével is megtalálták a közös hangot, akárcsak a sötét hajával. Ahogy már emlegettem, a stylingon mindenképpen alakítottam volna, a nyaklánc egyáltalán nem passzolt a ruhához, ettől mindenképpen megszabadultam volna és a magassarkúját is egy szandálra cserélném a helyében. A végeredményt egy pár fehér Jimmy Choo magassarkúval és Gismondi 1754 ékszerekkel egészítette ki.
Winnie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje klasszikus stílusú lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzs és szájfény került.
Ahogy már emlegettem, Winnie az esemény alatt egyszer átöltözött, a második választásával pedig a már jól megszokott stílusát hozta vissza, aminek a távollétének az előző szettjénél annyira örültem.
A fiatal kanadai modell egy fekete, finoman alakkövető és mélyen dekoltált, valamint oldalt magasan, egészen a csípőjéig felsliccelt Ralph & Russo Couture estélyit viselt a 2020-as őszi/téli kollekcióból, amit bársonyból készítettek el és hosszú uszállyal egészítettek ki. A zenei díjátadók nem kifejezetten a drámai outfitekről szólnak, de mindig van valaki, aki odateszi magát és átesik a ló túloldalára, ez alkalommal Winnie volt az a személy, aki mindezt megtette. Bár nem bántam, mert gyönyörű volt ebben az estélyiben is, de jobban járt volna, ha nem öltözik át és csak a Moschino ruhában látjuk az eseményen, ami sokkal jobban passzolt a díjátadóhoz. Kicsit sajnálom, hogy nem tartotta meg ezt a ruhát egy nagyobb eseményre, ahol több figyelmet kaphatott volna...
A szabás klasszikus stílusú volt, szépen ki lett hangsúlyozva a modell alakja, a vékony dereka és a csípője is remekül ki lett emelve, de a legnagyobb figyelem a hosszú lábára került és a dekoltázsát is elég feltűnően sikerült megvillantania. A lábvillantással viszont spórolhatott volna egy kicsit, mert nem sok kellett ahhoz, hogy nagyot villantson (bár ennek a vörös szőnyegen nagyobb hangja lett volna, otthonról viszont azt a képet posztolhatta magáról, amelyiket csak szerette volna). A bársony anyaghasználat lenyűgöző volt, ez tette a kreációt még előkelőbbé, a fekete színválasztás egyszerű és biztonságos volt ugyan, de mégsem éreztem a végeredményt unalmasnak, a bőrszínével is remekül kiegészítették egymást. Egyetlen apróságon változtattam volna, mégpedig a dekoltázsa alatt elhelyezett fehér tüllön, ami egyáltalán nem tetszett, sehogy sem illett a ruhához, viszont az uszály és az ejtett vállrész nagyszerű volt szerintem is, akárcsak az apró kristályos díszítés. Kiegészítőként egy pár fekete Charlotte Olympia magassarkú szandált, illetve Gismondi 1754 ékszereket választott.
Winnie haján nem változtattak, a sminkje is hasonló maradt, egyedül a rózsaszín rúzst cserélték le egy vadító, piros árnyalatra.
Fan Bingbing x Ralph & Russo Couture2020.11.22. 14:42, Fanni
Fan Bingbing még október 14-én, szerda este megjelent a 2020-as Huading Awardson, amit Makaóban rendeztek meg Kínában.
A 39 éves színésznő egy igazán előkelő és nőies, drámai darabot választott a díjátadóra, amiben lélegzetelállítóan nézett ki. Fan egy fekete, szaténból elkészített és finoman dekoltált, lágy esésű Ralph & Russo Couture estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit hosszú uszállyal és a vállánál fodrokkal egészítettek ki, oldalt pedig magasan fel is sliccelték. A színésznő a megjelenéseivel mindig ámulatba ejt, egyszerűen imádom az elegáns választásait, melyek minden egyes alkalommal tökéletesek, képtelen hibázni. Bár Fantól már megszokhattuk a nagyon romantikus, habos-babos hercegnős megjelenéseket, de ez alkalommal más oldaláról láthattuk a színésznőt, de valljuk be, hogy ez a sötét oldal is kifejezetten jól áll neki és eladhatóvá tudta tenni. Meglepett, de tetszett és örültem, hogy valami mást is láthattunk tőle a tülltengeren túl.
A szabás klasszikus stílusú volt, ahogy azt már a márkától is megszokhattuk, a színésznő alakja pedig csodásan ki lett emelve benne, a vékony derekára és a csípőjére is nagy hangsúly került, valamint visszafogottan a lábát és a vállait is megvillanthatta, amitől sejtelmesebb lett a választása, de anélkül, hogy bármivel is túlzásba esett volna. Bár ezt a ruhát inkább Angelina Jolie-n, esetleg Charlize Theron-on tudtam volna elképzelni, de rajta is csodás volt, a stylinggal pedig feltette a pontot az i-re, főleg a gyönyörű ékszerekkel. Egyedül a clutch-tól szabadultam volna meg, ami egy kicsit ódivatú volt a színei, illetve a sok csillogó elem miatt, de a többi elem tökéletes volt. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin magassarkúval, Ralph & Russo clutch-csal, illetve Chopard ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Fan hosszú haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egy kicsit megemelve, lágy hullámokba beszárítva viselt. A sminkje klasszikus stílusú volt; a szemeit arany szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira bordó rúzst vittek fel, amitől a végeredmény még szexibb lett.
Anne Hathaway x Ralph & Russo Couture2020.11.19. 14:55, Fanni
Anne Hathaway még október 22-én, csütörtök este megjelent a 'The Witches' világpremierjén, amit Londonban rendeztek meg. A koronavírus-járvány miatt a vörös szőnyeges bevonulás és a tényleges premier elmaradt és mindent online rendeztek meg, de szerencsére ez nem tartotta vissza Anne-t és szépen felöltözött a Harrods tetőteraszán pedig csodás képek készültek róla a szürkületben.
A film 38 éves színésznője lélegzetelállítóan nézett ki, egy igazán drámai és feltűnő, elegáns ruhára esett a választása, ami mesésen állt neki. Anne egy piros alapszínű, fodrokkal és rengeteg tüllel, valamint organzával díszített Ralph & Russo Couture A-vonalú estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit egy boleróval és hosszú uszállyal tettek teljessé. A választásával sikerült teljesen elvarázsolnia, nem gondoltam volna, hogy valaha ehhez hasonló ruhában láthatjuk viszont a színésznőt, viszont a meglepetés nagyon kellemes volt. A végeredményt egyszerűen imádtam és kicsit sajnálom, hogy elmaradt a vörös szőnyeges premier, de az biztos, hogy ott lesz az év végi "BDOTY" szavazás mezőnye között ezzel a szettel. Anne stílusa általában visszafogott, de mégis nagyon nőies, nem túl gyakran szokott kilépni a komfortzónájából, de ha mégis megteszi, akkor remek dolgok szoktak történni, akárcsak ez. Tudom, hogy sokan nem szerették a Les Miserables New York-i premierjén viselt fekete, vagány Tom Ford outfitjét, viszont én imádtam és szívesen emlékszem vissza rá.
Bár a két ruha között a különbség ég és föld, de mégis muszáj volt a kettőt összehasonlítanom, mivel mindkettő teljesen távol áll a színésznőtől, de mégis sikeresen és magabiztosan eladhatóvá tette ezeket az outfiteket. Az estélyi a kifutón nem igazán fogott meg, sőt a modellen elég laposnak és unalmasnak tűnt a rengeteg fodros díszítés ellenére is, viszont Anne-en szó szerint életre kelt, sokkal jobban állt neki és hatalmas magabiztossággal viselte, ami tényleg nagyon tetszett. A pózolás közben is figyelt arra, hogy a ruha minden oldalról jól működjön és az összhatás nagyon drámai lett. Az estélyit igazán aprólékosan dolgozták ki, minden apró fodornak megvolt a maga helye, de a legjobban a boleró tetszett, amitől még előkelőbb lett a megjelenése. A szabás klasszikus stílusú volt, az A-vonalú sziluett igazán előnyös volt Anne számára, bár nem lett tökéletesen kiemelve az alakja, viszont egy kis figyelem azért került a derekára és a dekoltázsára is. A csúcspont a piros szín volt, ami a porcelánszínű bőrével és a barna hajával is gyönyörű összhangot alkotott. A megjelenését egy pár Christian Louboutin magassarkúval tette teljessé.
Anne haját egy laza, alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el, így szerencsére a ruhán maradhatott a figyelem. A fények miatt nem látszik olyan jól a sminkje, de az látszik, hogy a szemeit füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, végül az ajkaira piros rúzst vittek fel.
Ellie Goulding x Ralph & Russo Couture2020.11.19. 13:59, Fanni
Ellie Goulding még október 10-én, vagyis szombaton hivatalos volt az idei Green Carpet Fashion Awards-ra, amit ebben az évben a koronavírus-járvány miatt online rendeztek meg, így az énekesnő is az otthonából jelentkezett be a díjátadóra.
A 33 éves brit énekesnő egy nagyon elegáns és nőies, előkelő darabot választott erre az alkalomra, amiben lenyűgözően nézett ki. Ellie egy élénk zöld, szaténból elkészített custom made Ralph & Russo Couture estélyit viselt, amit hosszú uszállyal és palásttal egészítettek ki, valamint gyönyörű kristályokkal díszítettek fel. Aki régóta látogatja és olvassa a blogot, az tudhatja, hogy nem sokszor vagyok elégedett az énekesnő választásaival, de ez alkalommal sikerült igazán kitennie magáért és végre egy remek szettet láthattunk tőle. Bár ezzel egyidejűleg meg kell jegyeznem, hogy igazából semmi újdonságot nem láthattunk tőle, hiszen az ehhez hasonló tervezések mindennaposnak számítanak a vörös szőnyegen, de mégis felüdülés volt Ellie-től, hogy végre egy előnyös ruhát választott a stylistjával.
A szabás is tökéletes volt, mintha ráöntötték volna, az estélyi sziluettje végig gyönyörűen követte az énekesnő alakját, akinek a vékony dereka és a csípője is csodásan ki lett emelve. A legnagyobb figyelem a dekoltázsára került, így a végeredmény egy kicsit szexibb lett, viszont még így is ízlésesnek mondanám. A végeredményről sugárzott az elegancia és a kifinomultság, tényleg fényűző volt az egész, tetőtől-talpig tökéletes az egész. A palást és az uszály is remekül nézett ki, ettől egy kicsit drámaibb lett az összhatás, sőt kifejezetten tetszett a felsőrész strukturált kialakítása. A zöld alapszín is csodás volt, egyszerűen imádtam az összhangot, amit a bőrszínével és a szőke hajával alkotott, ezen felül a kristályokkal sikerült még csillogóbbá tenniük az outfitet. Az egészet a szatén anyaggal koronázták meg, ami a legnagyobb örömömre sehol nem gyűrődött össze. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval és Gemfields ékszerekkel egészítette ki.
Ellie haját egy középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, így a ruhán maradhatott a hangsúly. A sminkje is jól passzolt a ruhához; a szemeit fekete és zöld szemhéjpúderrel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták, végül az ajkaira nude rúzs került.
Rita Ora x Ralph & Russo Couture2020.08.30. 20:40, Fanni
Rita Ora is a meghívottak között volt a LuisaViaRoma eseményén augusztus 29-én, vagyis szombat este, amit az UNICEF számára rendeztek meg a La Certosa di San Giacomo-ban, Capri szigetén.
A 29 éves brit énekesnő egy tőle megszokottan drámai és szexi szettben lépett a fehér szőnyegre, amiben lehengerlően nézett ki. Rita egy ezüst alapszínű és teljesen átlátszó, aszimmetrikus szabású Ralph & Russo Couture estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit több tízezer apró, színes kristállyal díszítettek fel és hosszú uszállyal, valamint palásttal egészítettek ki. A ruháról először egy nagyon közeli képet láttam, mégpedig a kristályokról a stylistja, Rebecca Corbin-Murry Instagram oldalán és egyből imádtam, viszont csak később lepleződött le, hogy az egész átlátszó és egy kicsit veszítettem is az érdeklődésemből. Az előző évtized elején még izgalmasnak és váratlan dolognak számítottak az átlátszó ruhák, mert korábban nem túl gyakran viseltek ilyen darabokat a sztárok, csak elvétve egy-egy eseményen és nem az összes sztár merte bevállalni, de a 2010-es években szinte mindenki viselt hasonló darabot, olyannyira hasonlót, hogy Bella Hadid 2017-ben szó szerint ugyanezt a ruhát választotta a Cannes-i Filmfesztivál alatt megrendezett amfAR Gálára, csak más színben és kisebb változtatásokkal (a márka egyébként ugyanaz volt). Be kell vallanom, hogy bár nagyon tetszett a kristályis díszítés Rita ruháján, de összességében nekem Bella fehér választása sokkal jobban tetszett, az egyszínű kövek miatt sokkal kifinomultabbnak tűnt az egész számomra, de tagadhatatlan, hogy az énekesnő verziója izgalmasabb és fiatalosabb volt, de nekem valamiért a színes kreáció túlzásnak tűnik, bár hozzá pont ez passzolt. Annak egyébként örültem, hogy Rita nem villantott meg úgymond semmit magából, főleg a lábaira és a vállaira került a hangsúly, de azért a dereka is szépen ki lett emelve, akárcsak a formás csípője, ami soknak tűnhet, de mégsem esett át a ló túloldalára. Az egész kreációban a legnagyobb kedvencem a hosszú, drámai uszály volt, amitől igazán fejedelmi lett a végeredmény. Ahogy emlegettem nem örültem az estélyi átlátszóságának, de ettől függetlenül gyönyörű volt az egész és esélyes, hogy be fog kerülni az év végi "BDOTY" szavazás mezőnye közé, ami azért is nagy szó, mert az énekesnő megjelenéseit nem gyakran szoktam ennyire szeretni. Az ezüst alapszín remek összhangot alkotott Rita napbarnított bőrszínével és a hajával is, de a már oly sokszor emlegetett színes kristályokkal koronázták meg a megjelenését, amelyeket aprólékosan, kézzel varrtak fel a ruhával. Kiegészítőként egy pár ezüst Jimmy Choo magassarkú szandált és Ara Vartanian ékszereket választott.
Rita haját egy szoros, modern kontyba készítették el, amit magasan helyeztek el, így semmi sem tudta elvonni a figyelmünket a szettjéről. A sminkje a lágy és finom volt; a szemeit barna és barackszínű szemhéjpúderrel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira nude rúzst vittek fel.
|