Meghan, Duchess of Sussex x Givenchy2018.06.21. 15:09, Fanni
Meghan Markle június 19-én, kedd délután hivatalos volt a férje, Harry herceg társaságában a 2018-as Royal Ascot Day-re, amit Ascot-ban rendeztek meg az ott található Racecourse Ascot-ban.
A 36 éves hercegné egy tőle megszokottan elegáns és nőies, de mégis kicsit lazább, sikkes outfitben érkezett a jelenlévők közé, amiben remekül nézett ki. Meghan egy fehér custom made Givenchy ingruhát viselt, aminek a felsőrészét hímzett virágmintákkal díszítettek fel. Meghan megjelenéseit az esküvője óta nem igazán sikerült megszeretnem, bár mindegyik csinos volt, de nagyon hiányzik a modernebb stílusa, bár ebben visszafogottan jelen volt, de inkább mégis a kifinomultabb vonalak többségben. A szabással most sem voltam megelégedve egyébként, mert annak ellenére, hogy Clare Waight Keller kifejezetten az ő számára készítette és tervezte, így nem értem, hogy miért nem volt előnyösebb számára a végeredmény, mert jól láthatóan nagyobb volt rá a kreáció, mint kellett volna. Ezt a fekete övvel próbálták orvosolni, de ez sem segített rajta, mert Meghan vékony dereka és a csípője így sem lett túl jól kiemelve, de legalább a lábait sikerült sejtelmesen megvillantania. Egyébként a fekete övnek a jelenlétét nem is értem, hiszen nem emelte ki az alakját, ráadásul a ruhához sem passzolt, sőt a hímzett mintázatot is eltakarta és elterelte róla a figyelmünket. A színválasztás rendben volt, bár már tényleg nagyon örülnék neki, ha a természetes és klasszikus árnyalatokon kívül végre viselne valami más színt is, mert kezd kicsit unalmas lenni a rengeteg fehér, fekete, nude és kék árnyalat, szóval remélem, hogy legközelebb meg tud lepni majd egy zöld, esetleg egy sárga ruhával, mert a bőrszínével remekül nézne ki. A fehér sem állt neki rosszul, de nagyon kiszámítható volt, pedig a sötétebb bőrszínével igazán szép összhangot alkotott. A styling a megszokott volt, a fekete cipőt az övvel együtt kicsit soknak tartottam, viszont a kalap nagyon tetszett, izgalmas és drámai volt. A megjelenését egy pár fekete Givenchy magassarkúval, szintén fekete Givenchy övvel és clutch-csal, illetve fekete-fehér Philip Treacy kalappal, valamint Birks és Cartier ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Meghan haját egy laza és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje a megszokott volt; a szemeit sötétbarna és fekete szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|