Eva Green x Iris van Herpen Couture2019.10.05. 21:07, Fanni
Eva Green még szeptember 21-én, vagyis szombat kora este megjelent a 'Proxima' spanyol premierjén, amit a 2019-es San Sebastiani Filmfesztiválon rendeztek meg.
A film 39 éves színésznője egy futurisztikus stílusú, de mégis nőies és elegáns, izgalmas ruhában érkezett a vetítésre, ahol csodásan nézett ki. Eva egy átlátszó nude alapszínű és lézerkivágott ezüst díszítőelemekkel díszített, légies Iris van Herpen Couture estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból. Már tudhatjátok, hogy a holland tervező a lehető legnagyobb kedvenceim közé tartozik már egy ideje, így bármilyen kreációját látom Iris-nek a vörös szőnyegen, azt általában imádni szoktam és szerencsére ez most is így volt. Egyetlen apró részletbe tudok belekötni, mégpedig az estélyi alatt viselt aprócska, nude színű miniszoknyára, ami ennél jobban is kivitelezhettek volna, mert ebben a formában egy kicsit olcsónak tűnik nekem, jobban is passzolhatott volna a szoknyánál is világosabb, porcelánszínű bőrszínéhez. A szabásba viszont nem tudok belekötni, mivel Eva alakja remekül ki lett emelve benne, a vékony dereka és a csípője is szépen ki lett hangsúlyozva, valamint a vállaira és a lábaira is került egy kis figyelem. A szoknyarész mozgás közben nézett ki a legjobban, és szerencsére a színésznő folyamatosan mozgott benne, nem csak egy helyben állva pózolt, amit nagyon köszönök neki, hiszen a ruha ennek köszönhetően nézett ki a legjobban, így működött. Imádom, hogy ennyire jövőbeli, modern volt az egész, amit az ezüst részleteknek, díszítőelemeknek köszönhetünk. A ruha világos alapszíne majdnem tökéletesen passzolt egyébként a színésznő bőrszínéhez, ebbe csak az alsó miniszoknya rontott bele, de a legjobb az ezüst mintázat volt, ami remekül állt neki, a fekete hajával igazán szép összhangot alkotott, maga a díszítés pedig izgalmas volt. A stylinggal nem estek túlzásokba, egyszerű darabokat választott, ráadásul ékszereket nem is viselt. Abban nem vagyok biztos, hogy az év végén bekerül, vagy sem a "BDOTY" szavazás mezőnyébe, de a heti "Best Dressed" szavazáson leadhatjátok rá is a voksotokat. A megjelenését egy pár ezüst Nicholas Kirkwood magassarkú szandállal tette teljessé.
Eva haja leengedve maradt, amit egyenesre vasalva és középen elválasztva viselt. A sminkje ennél szerencsére izgalmasabb volt, aminek nagyon örültem; a szemeit lila szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Instagram Style: Barbara Lennie x Chanel2017.10.10. 08:21, Fanni
Barbara Lennie még szeptember 25-én, hétfő este hivatalos volt az 'Una Especie De Familia' premierjére, amit a 2017-es San Sebastian Filmfesztivál alatt rendeztek meg.
A film 33 éves színésznője erre a vörös szőnyeges vetítésre egy vagány, de mégis sikkes és az alkalomhoz illően elegáns szettben érkezett, amiben mesésen nézett ki. Barbara egy fekete alapszínű, fekete gyöngyökkel, valamint csillogó arany virágokkal díszített Chanel miniruhát viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból. A színésznőnek ismét sikerült valami újat és izgalmasat mutatnia, amivel egyáltalán nem tudott mellélőni, hiszen fantasztikusan állt neki a tervezés, nagyon előnyös volt számára minden szempontot figyelembe vége. Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni az a fekete harisnya és a magasszárú csizma viselése volt, mert jobban örültem volna annak, hogy ha a kifutón is bemutatott arany magassarkú bokacsizmát viselte volna, amitől még különlegesebb lehetett volna az összhatás, illetve kacérabb is, hiszen a lábait sokkal jobban meg tudta volna villantani, viszont ez most elmaradt, amit kicsit sajnáltam, de túl tudom tenni magam rajta és így is jól nézett ki a végeredmény. Egyedül annyi változás történt ez általá, hogy inkább őszies és visszafogottabb lett az egész, míg a harisnya és a csizma nélkül frissebb és sejtelmesebb lehetett volna. A színvilág ez alkalommal is sötét és klasszikus volt, de a fekete árnyalat a színésznő bőrszínével továbbra is nagyon szépen néz ki, jó összhangba vannak, míg a szemetgyönyörködtető arany mintázat feldobta és előkelőbbé tette az összhatást, szóval a megjelenésére nem mondhatjuk azt, hogy unalmas lenne. A szabás visszafogott volt, nem lett tökéletesen kiemelve Barbara alakja, de az ezüst kristályoknak köszönhetően, amit a ruhán a mellrész alatt helyeztek el egy kicsit ki tudta hangsúlyozni a vékony derekát és a lábaira is került egy kisebb figyelem. Kiegészítőként egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú térdcsizmát, Chanel táskát, illetve Tous ékszereket választott.
Barbara haját egy oldalt elválasztott, szoros és sikkes kontyba készítették el, így a ruháról semmi sem vonhatta el a figyelmünket. A sminkje klasszikus, de elég feltűnő lett, amit imádtam; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították is, míg az ajkaira élénk piros matt rúzs került.
Instagram Style: Barbara Lennie x Christian Dior2017.10.10. 07:57, Fanni
Barbara Lennie még szeptember 27-én, szerda este megjelent a 2017-es Max Factor Awards-on, amit a San Sebastian Filmfesztivál alatt rendeztek meg Spanyolországban.
A 33 éves színésznő egy igazán egyszerű, de mégis elegáns és finoman drámai, kifinomult szettben érkezett a fekete szőnyegre, ahol varázslatosan nézett ki. Barbara egy fekete alapszínű, kétrészes Christian Dior tervezést viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, ami egy finoman csillogó garbóból, illetve egy magasított derekú és arany mintázattal díszített midiszoknyából állt össze. A kifutón nem egészen ebben a formában mutatták be a kreációt, hiszen ott még kiegészítették az egészet egy a szoknyához passzoló kabáttal, viszont ezt nagy örömömre a színésznő nem viselte és a modellen bemutatott egyszerű póló helyett is jól láthatóan egy garbót választott, amit a szoknya mellé szintén jobb döntésnek tartok. Már tudhatjátok, hogy mostanában egyáltalán nem rajongok a francia divatházért, és most, hogy megint végignéztem az őszi/téli kollekciójukat rá kellett döbbennem, hogy iszonyatosan unalmas és egyhangú az egész, így nagy csodának tartom azt, hogy ennek ellenére a színésznőnek sikerült valami szépet és kifejezetten mutatósat választania erre az alkalomra, ami nem csak jól nézett ki, de remekül is állt neki. A színválasztásról túl sok mindent nem lehet elmondani, mivel a klasszikus, fekete árnyalat mellett döntött, amivel nehezen lehet hibázni, viszont a csillogó elemek és az arany mintázat egy kis életet vitt bele a végeredménybe, szóval az outfitje egyáltalán nem lett unalmas. A szabás körül sem találhatóak hibák, hiszen Barbara vékony dereka csodásan ki lett emelve, ami a szoknyába betűrt felsőrésznek is köszönhető volt, illetve a csípőjére is került egy kisebb hangsúly, igaz ezen a területen nem estek túlzásokba. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandállal egészítette ki, ékszereket nem viselt ez alkalommal.
Barbara haját egy oldalt elválasztott és laza, alacsonyan elhelyezett copfba készítették el, elől pedig néhány hullámos tincset szabadon is hagytak. A sminkje szintén egyszerű, de mégis mutatós lett; a szemeit enyhén füstös, fekete sminkkel hangsúlyozták ki, az aráct kontúrozták és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Instagram Style: Hiba Abouk x Christian Dior2017.10.09. 16:32, Fanni
Hiba Abouk még szeptember 30-án, szombat este megjelent a 2017-es San Sebastian-i Filmfesztivál zárógáláján, amit a spanyol városban található Kursaal-ban rendeztek meg.
A 30 éves színésznő egy elég klasszikus, de annál izgalmasabb és az alkalomhoz illően elegáns ruhában érkezett a vörös szőnyegre, ahol nagyszerűen nézett ki. Hiba egy fekete, bustier felsőrésszel kiegészített, valamint gazdag, színes virágmintázattal díszített és tüllből elkészített Christian Dior estélyit viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból. A francia divatháztól az elmúlt egy évben már megszokottá vált az, hogy egyre több átlátszó, fekete-fehér, esetleg piros Christian Dior logós felirattal ellátott fehérneművel kiegészített ruhákat mutattak be a divathetek alatt, és ez erre a darabra is igaz, hiszen a lookbook-ban pontosan ebben a formában mutatták be, viszont a színésznő ezen változtatott és egyáltalán nem volt átlátszó az általa viselt kreáció, aminek ennél jobban már nem is örülhettem. Ha megnézitek az eredeti ruhát, akkor láthatjátok, hogy bár azon a szoknyarész lágyabb esése jobban érvényesült, de Hiba verzióján viszont a gazdag díszítés kapott nagyobb szerepet, aminek köszönhetően a végeredmény nem csak mutatósabb lett, de adott neki egy romantikus és nőies löketet is, amit én egyszerűen imádtam és tényleg nagyon aprólékosan lett kidolgozva rajta minden egyes apró részlet. Szóval ez alkalommal az, hogy az átlátszó részletekhez hozzáadtak még több fekete tüllt, ami által nem villantotta meg a lábait és a fehérneműjét nem rontotta el a ruhát, inkább sokkal jobbá és előkelőbbé tette. Bár azt nem tudom kijelenteni, hogy a szabás tökéletesen állt volna a színésznőnek, mivel kicsit úgy éreztem, hogy megszélesítette a csípőjénél, viszont a vékony derekára és a vállaira elegendő hangsúlyt helyeztek. A klasszikus és biztonságos fekete alapszínt egyáltalán nem bántam, mert a bőrszínével igazán szép kontrasztot alkotott, valamint a színes virágok is sokkal jobban tudtak érvényesülni. A megjelenését egy pár Christian Dior magassarkúval és Bulgari ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Hiba haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és felül lelapítva viselt, a hátára omolva. A sminkje egyszerű és visszafogott lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, végül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Anya Taylor Joy x Elie Saab2017.10.03. 20:23, Fanni
Anya Taylor Joy szeptember 27-én, szerda este hivatalos volt a 'Marrowbone' spanyol premierjére, amit a 2017-es San Sebastian Filmfesztiválon rendeztek meg.
A film 21 éves színésznője tőle megszokottan egy izgalmas és elegáns, a korának megfelelően játékos ruhában érkezett a vetítésre, ahol igazán jól nézett ki. Anya egy méregzöld, átlátszó csipke részletekkel és fodrokkal díszített, lágy esésű Elie Saab estélyit viselt a 2018-as Resort kollekcióból, amit magasított nyakrésszel és nyitott hátrésszel egészítettek ki. A színésznő tavalyi, illetve az év elejei megjelenéseit kifejezetten szerettem, mindegyik változatos és izgalmas volt, valamint mindig a korának megfelelően öltöztette fel a stylistja. Viszont ez alkalommal valami volt a választásával, ami nem igazán tetszett, bár rossznak ettől függetlenül sem mondanám, mivel a probléma számomra csak annyi volt, hogy a fiatal korához mérve elég felnőttes volt az egész, így nem nagyon illett hozzá. A színválasztást viszont csak dícsérni tudom, mivel elképesztően gyönyörű volt; ez a méregzöld árnyalat nem csak élettel teli és izgalmas volt, hanem igazán friss és üde is, a színésznő világos bőrszínével és az új, sötétbarna hajszínével fantasztikus összhangot alkotott, így erre egyáltalán nem tudok rossz szavakat mondani.A lágy fodroknak köszönhetően egy kis játékosságot is sikerült belecsempészniük a végeredménybe, amitől "kislányosabb" lett, míg az átlátszó csipke részletek sejtelmesebbé tették az összhatást. A szabás egyedüli problémája az volt, hogy a derékvonalát megnyújtotta és ez miatt elég fura lett ez a részlet, valamint a csípőjére sem került túl nagy hangsúly, amit sajnáltam. Illetve azt is érdemes megjegyezni, hogy a kevesebb néha több, itt pedig a fodrokra gondolok, mivel én a combja vonalába már nem helyeztem volna el őket. Kiegészítőként egy pár Christian Louboutin magassarkút, valamint Neil Lane ékszereket választott.
Anya haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, laza hullámokba besütve viselt a vállaira omolva, de ez helyett egy konty jobban mutatott volna a tervezés mellett. A sminkje viszont az egyszerűsége miatt rendben volt; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcát enyhén pirosították, végül az ajkaira égetett narancssárga rúzst vittek fel.
|