Thomasin McKenzie x Salvatore Ferragamo2019.02.08. 18:06, Fanni
Thomasin McKenzie február 5-én, vagyis kedd délután hivatalos volt a 2019-es Santa Barbara International Filmfesztiválra, amit a kaliforniai városban rendeztek meg az Arlington Theatre-ben.
A 18 éves színésznő egy nagyon sikkes és elegáns, ugyanakkor finoman mégis kacér összeállításban érkezett az eseményre, ahol igazán csinos volt. Thomasin egy zöld alapszínű, különböző levélmintázattal és fekete kockás részletekkel díszített, aszimmetrikus szabású Salvatore Ferragamo ruhát viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból. A fiatal színésznőről eddig még nem született bejegyzés az oldalon és be kell vallanom, hogy nem is követtem a megjelenéseit, de ezzel a szettel most sikerült megfognia, így gondoltam írok róla. Maga a ruha nekem nagyon tetszett, bár az tagadhatatlan, hogy a kifutón jobban nézett ki, ahol egy vékony övvel egészítették ki, ami nekem innen nagyon is hiányzott, mert nélküle nem lett megfelelően kihangsúlyozta Thomasin vékony dereka, amit sajnáltam. Ezen kívül viszont minden más rendben volt, a szoknyarész hosszába sem tudok belekötni, mert megfelelő volt és egyáltalán nem nyelte el a sok anyag a testét, hanem nagyszerűen viselte. Annak ellenére, hogy a tavaszi kollekcióban kapott helyet inkább egy őszi stílusú darabnak tűnt nekem, de ezt nem bántam, mert a jelenlegi évszakhoz sokkal jobban passzolt, ugyanakkor az élénkebb zöld részleteknek köszönhetően frissebb lett az egész. A szabás még az öv nélkül is rendben volt, bár ahogy emlegettem nem lett tökéletesen kihangsúlyozva a vékony dereka, de így is került rá egy kis figyelem, ahogy a vállaira és a csípőjére is, ami pont elegendő volt számára. Nekem személy szerint a legjobban a szoknyarész aszimmetrikus szabása tetszett, amitől játékosabb lett a végeredmény. A barnás zöldes alapszín, a fehér és a fekete részletekkel kiegészítve elég izgalmas lett, az árnyalatok remek összhangot alkottak egymással és a színésznő bőrszínével is megfelelően mutattak. A megjelenését egy pár fekete Salvatore Ferragamo magassarkúval tette teljessé.
Thomasin haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza göndör fürtökbe besütve viselt. A sminkje egyszerű és üde lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Glenn Close x Valentino2019.02.05. 21:29, Fanni
Glenn Close február 3-án, vagyis vasárnap délután látogatott el a 2019-es Santa Barbara International Filmfesztiválra, amit a kaliforniai városban rendeztek meg és az Arlighton Theatre adott neki otthont.
A 71 éves színésznő egy elég egyszerű, de mégis izgalmas és előkelő összeállításban érkezett az eseményre, ahol mesésen festett. Glenn egy fekete alapszínű, finoman dekoltált és lágy esésű Valentino estélyit viselt a 2019-es Resort kollekcióból, amit színes virágokkal díszítettek fel, ez mellé pedig egy élénk piros, hullámos szegéllyel kiegészített, bő szabású Valentino kabátot párosított a 2018-as őszi/téli kollekcióból. A színésznőre igazán csak idén figyeltem fel a megjelenései kapcsán, ahogy a mondás is mondja, jobb később, mint soha és örülök, hogy végre róla is írok az oldalon, mert megérdemli, hogy az ő remek összeállításairól is szülessenek elemzések/írások. A mostani szettje elég egyszerű, klasszikus stílusú lett volna, ha a ruhát nem egészítik ki ezzel a csodás kabáttal, ami egy teljesen új szintre emelte az egészet. Bár az igaz, hogy Glenn alakja eléggé elveszett benne, de később megszabadult a bővebb szabású kabáttól (kép), így látszott, hogy az alatta lévő kreáció fantasztikusan állt neki, a vékony dereka és a formás csípője is tökéletesen ki lett hangsúlyozva benne, valamint a dekoltázsára is került egy kis figyelem, amitől kacérabb lett az összhatás, de mégis ízléses maradt. A piros kabátról egyből Piroska jutott az eszembe, de mégsem éreztem a végeredményt jelmezszerűnek, mert sikeresen eladhatóvá tudta tenni számomra és a ruhához is remekül illett. A fekete-piros színvilág is isteni volt, örültem, hogy Glenn-t végre egy élénkebb színben is megcsodálhattuk, mert tagadhatatlan, hogy ez a piros árnyalat isteni összhangot alkotott a bőrszínével és a platinaszőke hajával is, de az alsó fekete darabról sem lehet megfeledkezni, amivel szintén szépen kiegészítették egymást, a virágmintázattal pedig még izgalmasabbá tették az egészet. Annak pedig kifejezetten örültem, hogy bár a 70-en is túl van, mégis nagyon színesen és változatosan öltözködik, nem fél új dolgokat kipróbálni, amit most is sikerült bebizonyítania. Kiegészítőként egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkút, fekete Edie Parker clutch-ot és Ana Khouri ékszereket választott.
Glenn rövid haja szabadon maradt, amit lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit sötétbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és bronzosították, végül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Lucy Boynton x Gucci2019.02.05. 21:07, Fanni
Lucy Boynton február 1-jén, péntek délután hivatalos volt a 2019-es Santa Barbara International Filmfesztiválra, amit természetesen Santa Barbara-ban rendeztek meg az Arlighton Theatre-ben, ahol Rami Malek-et díjazták.
A 25 éves brit színésznő egy tőle megszokottan nagyon izgalmas és különleges, elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre. Lucy egy türkizzöld alapszínű, A-vonalú és bő, hosszú ujjakkal kiegészített, valamint fodrokkal, virágmintázattal, gyöngyökkel és kristályokkal díszített custom made Gucci estélyit viselt. Nem fogok hazudni, egyenesen utáltam ezt a kreációt, hihetetlen, hogy egy ilyen olcsó és ízléstelen ruhát kiadott az olasz divatház a kezei közül. Bár azt be kell vallanom, hogy maga az alapötlet tetszett és talán, ha egy másik személyen láthattuk volna, akkor az összhatás tetszene is, de sajnos a színésznőnek nem sikerült eladhatóvá tennie. Olyan érzésem volt, illetve van még mindig, mintha a kreáció teljes mértékben elnyelte volna, a kiállása is nagyon unott volt, a szabás pedig minden volt, csak nem előnyös számára. Annak ellenére, hogy tényleg kifejezetten neki tervezték ez nem látszik, mert hiába volt ott a kék masnis övrész, Lucy vékony dereka mégsem lett megfelelően kihangsúlyozva, teljesen egy vonalban volt a csípőjével, aminek köszönhetően úgy nézett ki, mint egy merev téglalap. A másik gond a szoknyarész sziluettje, illetve hossza volt. Mivel a színésznő elég alacsony, így ez a fazon egyáltalán nem állt neki jól, még kisebbnek tűnt tőle, míg a lefelé bővülő szoknya miatt a teste is szélesebbnek tűnt egyes helyeken, mint amilyen valójában. Talán egy hosszabb szoknyarész, ami könnyebb, lágy esésű megmentette volna ettől. Nem is értem, hogy ezt a legalább két ruhapróba során miért nem vették észre, vagy ha mégis észrevették, akkor miért nem alakítottak rajta. Az egyetlen apróság, amibe nem tudok belekötni az a zöld alapszín, mert ez legalább tényleg jól állt neki, a színésznő világos bőrszínével és a szőke hajával is remek összhangot alkotott, viszont a mintázattal és a kristályos-gyöngyös díszítéssel erős túlzásokba estek, ahogy a hosszú, kék masnikkal és a bő ujjakkal, melyektől annyira mozgalmas és "hangos" lett a ruha, hogy az egyik részlet elterelte a másikról a figyelmet, ami zavaró volt. Fáj, hogy ezt kell mondanom, de ezzel az összeállításával, most sikeresen pályázott az év végi "WDOTY" szavazás mezőnye közé. Kiegészítőként egy pár ezüst Gucci magassarkú szandált választott.
Lucy haja szabadon maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve, a fülei mögé tűrve viselt. A sminkje elég egyedi lett, ami egyértelműen nem a megszokott, de nekem kifejezetten tetszett, igaz egy egyszerűbb, mondjuk fehér ruha mellett jobban működhetett volna, ezzel inkább bohócszerű volt a végeredmény. A szemeit piros szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
Rachel McAdams x Jonathan Simkhai2016.02.07. 12:31, Fanni
Rachel McAdams február 5-én ellátogatott a santa barbarai nemzetközi filmfesztiválra, amit az Arlington Theaterben rendeztek meg Santa Barbaraban.
A 37 éves színésznő ismét elkápráztatott mindenkit a megjelenésével, viszont most egy sokkal lazább, és szexibb ruhát választott. A filmfesztiválon egy fehér, az alakját követő Jonathan Simkhai ruhát viselt, amit sok, kisebb átlátszó betéttel dobtak fel, illetve alul egy fodorral. A ruha remekül passzolt Rachel alakjához, szépen kiemelte azt, a színe pedig nagyon jól állt a napbarnított bőrén. A ruhához egy pár fehér Christian Louboutin magassarkút párosított.
A sminkben az egyszerűség híve maradt, és a klasszikusabb vonalat követte. Szemei csak szempillaspirállal, illetve egy semleges színű szemhéjpúderrel emelték ki, míg az ajkaira egy vadító piros szín került.
|