Lupita Nyong'o x Vera Wang2019.02.02. 20:29, Fanni
Lupita szintén jelen volt az idei Screen Actors Guild díjátadón, amit január 27-én, múlt vasárnap este rendeztek meg a Los Angelesben található Shrine Auditorium-ban.
A 35 éves színésznő egy nagyon vagány és harcias, szexi összeállításban volt látható az eseményen. Lupita egy fekete, mélyen dekoltált és ejtett vállrésszel, valamint hosszú ujjakkal kiegészített, custom made Vera Wang estélyit viselt, amit blézerszerű felsőrésszel és átlátszó, ezüst szoknyarésszel álmodtak meg, amit apró kristályokkal díszítettek fel. A színésznőnek sikerült meglepnie ezzel a választásával, mert az esetek 99%-ában imádni szoktam a választásaid, de ezzel most hatalmas csalódást okozott, még akkor is, ha azt el kell ismernem, hogy legalább kilépett a megszokott komfortzónájából és valami újat mutatott. Próbáltam szeretni és elfogadni ezt a ruhát, de egyszerűen nem ment, a tervezőnek is inkább az esküvői ruhákat kellene tovább terveznie, a ready-to-wear daraboktól pedig maradjon nagyon távol, mert igen ritkán sikerül olyat megálmodnia, ami jól néz ki a vörös szőnyegen. Az látszik a színésznő megjelenésén, hogy valami teljesen mást, vagány stílusú megjelenést szeretett volna bemutatni, ami éles és komor, viszont az összhatás elég figyelemre éhesre sikeredett, ami nem tetszett, sőt kifejezetten erőltetett volt az egész, ami nagyon távol áll tőle. Talán jobban tetszett vona abban az esetben, hogyha az átlátszó szoknya alatt elhelyeznek egy fekete részt is, hogy ne villantson meg semmit magából, de ebben a formában értékelhetetlen számomra. A másik problémám pedig az volt, hogy az eseményen sem állta meg a helyét, hiszen ez egy elegáns és előkelő díjátadó, ez sokkal inkább egy MTV-s partira, vagy gálára passzolt volna. A szabás nem volt túl rossz, de talán jobban járt volna Lupita, ha a szoknyarésztől megszabadulnak és a felsőt meghosszabbítják és azt viselte volna midi- vagy miniruhakánt, ami talán működhetett volna. A ruha egyébként szépen követte végig Lupita alakját, akinek a vékony dereka és a csípője is nagyon szépen ki lett hangsúlyozva benne, valamint a dekoltázsára és a vállaira is nagy figyelem került, ami rendben is volt, de az átlátszó szoknya mellett mindezt már soknak éreztem. A színválasztással is meg tudott döbbenteni, mert a legtöbbször élénk és feltűnő árnyalatokban láthatjuk, melyek a sötét bőrszínével isteni összhangot alkotnak, bár nem arról van szó, hogy a fekete nem állt volna jól neki, de unalmas és egyhangú volt, még az ezüst szoknyarész mellett is, amiről inkább szeretnék megfeledkezni. A megjelenését egy pár ezüst Roger Vivier magassarkú szandált és Messika ékszereket választott.
Lupita haját hosszú pótfonatokkal egészítették ki, melyek a vállaira omoltak és gyöngyökkel díszítettek fel, viszont nagyon figyelemelterelő volt, ami miatt egy sikkesebb fazonnak jobban örültem volna. A sminkje szerencsére tökéletes lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel, piros szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
Emma Stone x Louis Vuitton2019.02.02. 20:10, Fanni
Emma Stone is jelen volt még január 27-én, múlt vasárnap este a 2019-es Screen Actors Guild Awards-on, aminek a los angelesi Shrine Auditorium adott otthont.
A 30 éves színésznő egy modern, de mégis vintage stílusú, elegáns összeállításban érkezett a díjátadóra, ahol remekül nézett ki. Emma egy arany-fekete, kétrészes custom made Louis Vuitton kreációt viselt, ami egy magasított nyakrésszel kiegészített, gyöngyökkel és egy nagy masnival díszített, aszimmetrikus szabású blúzból, valamint egy magasított derekú, bő szabású nadrágból állt össze. Eddig azt hangoztattam a színésznő megjelenéseivel kapcsolatban az elmúlt egy évben, hogy nem igazán rajongok a francia divatházzal kialakult partneri kapcsolata miatt, mivel nem a legmegfelelőbb ruhákat készítik el számára, de ez alkalommal kivételt tettek és hosszú idő után ez az első olyan LV szett, amivel sikerült elvarázsolnia. Bár azon lehet vitatkozni, hogy ez a retró stílusú és egyben a viktoriánus korszakot megidéző összeállítás mennyire passzolt a korához, mert egy idősebb személyen én jobban el tudtam volna képzelni, viszont tetszett ez a váltás, amit itt láthattunk és értékelem a belefektetett időt és energiát, mert ez most végre előnyös volt számára. A tervezéssel kapcsolatban csak egy apróságon alakítottam volna, mégpedig a nadrág szabásán, ami lehetett volna egy kicsit élesebb, valamint a hosszából is le lehetett volna egy-két centit csippantani, de ezen kívül minden a legnagyobb rendben volt. Kifejezetten tetszett a magasított derekú megoldás, mert ennek hála Emma vékony dereka és a csípője is remekül ki lett hangsúlyozva, az aszimmetrikus felsőrésznek köszönhetően pedig sikerült kacéran a vállát is megvillantania, így az összhatás elég kacér, de mégis előkelő lett, szóval az eseményen tökéletesen megállta a helyét. A felsőrész viktoriánus stílusú volt a díszítéssel kiegészítve, ami igazi mestermű volt, látszik rajta, hogy rengeteget dolgoztak rajta, a legapróbb részleteket is kézzel helyezték fel, ami fantasztikus szerintem. Az arany-fekete színvilág is rendben volt, megfelelően kiegészítették egymást, de a legfontosabb az, hogy a színésznő világosabb bőrszínével és újból vörös hajával is megtalálták a közös hangot, a gyöngyökkel pedig sikerült a megjelenését egy teljesen új szintre emelniük. Kiegészítőként egy pár fekete Louis Vuitton magassarkú szandált és szintén Louis Vuitton ékszereket választott.
Emma haját egy oldalt elválasztott, laza és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, elől egy nagyobb hullámos tincs maradt szabadon. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit karamellszínű szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát lágyan kontúrozták és pirosították, míg az ajkaira bordó rúzst vittek fel.
Rachel Brosnahan x Christian Dior Couture2019.02.02. 18:47, Fanni
Rachel Brosnahan is hivatalos volt még január 27-én, vagyis múlt vasárnap este az idei Screen Actors Guild díjátadóra, aminek a Shrine Auditorium adott otthont Los Angelesben.
A 27 éves színésznő egy igazán elegáns és nőies, romantikus stílusú kreációban volt látható az ezüst szőnyegen, ahol mesésen festett. Rachel egy világos szürke, csipkéből és tüllből elkészített, pánt nélküli Christian Dior Couture estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek és négy darab masnival és hozzájuk tartozó övrésszel egészítettek ki. A színésznő nem lepett meg ezzel a nagyon friss és üde, mesébe illő outfittel, mivel pontosan ehhez hasonlóan romantikus stílusú szettet vártam tőle, amit láthatóan meg is kaptam. Viszont még így is vegyes érzéseim vannak a ruhával kapcsolatba, amire ráfért volna egy-két változtatás, ezzel szemben a styling és a beauty look tökéletes volt, ennél szebb már nem is lehetett volna. A ruhába két helyen tudok belekötni, egyik a szoknyarész hossza lenne, ami ebben az esetben lehetett volna földig érő. Bár tudom, hogy ennek a "tea-lenght", koktélruhaszerű szabásnak köszönhetjük ezt a nagyon friss és fiatalos összhatást, de mégsem nyerte el ebben a formában a tetszésemet és nem is volt túl előnyös így a a színésznő számára, aki nem túl magas és ettől még jobban össze lett nyomva a teste, amit sajnáltam. A másik gond, ami még ennél is jobban zavart az az övrészek elhelyezése, melyek több helyen is megjelentek a ruhán. Azt kell mondanom, hogy én a helyükben a négyből csak hármat használtam volna fel és ami a csípője alatt kapott helyet attól megszabadultam volna, mivel ettől sokkal szélesebbnek tűnt az alsóteste, mint amilyen valójában és nem vált az előnyére. Mondjuk az tetszett, hogy a vékony dereka ezeknek hála lett kihangsúlyozva, de az alatta lévő darabnak mennie kellene. Ezektől eltekintve tetszett az összhatás, mivel eladhatóvá tudta tenni, igaz nem az a legjobb összeállítása, de még így is elégedett voltam. A színválasztást imádtam, bár elméletben nem kellett volna ennyire jól mutatnia ennek a szürke árnyalatnak Rachel világos bőrszínével, de mégis szépen kiegészítették egymást, akárcsak a sötétbarna hajával, a csipkének hála pedig nem csak izgalmas, hanem sokkal nőiesebb lett a megjelenése. Kiegészítőként egy pár ezüst Jimmy Choo magassarkú szandált és Irene Neuwirth ékszereket választott.
Rachel haja leengedve maradt, amit hátul egy kicsit megemelve és középen elválasztva, egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva. A sminkje klasszikus stílusban készült el; a szemeit fekete füstös sminkkel és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították és pirosították, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Aja Naomi King x Ralph & Russo2019.02.02. 18:33, Fanni
Aja Naomi King szintén a meghívottak között volt a 2019-es Screen Actors Guild Awards-on, amit január 27-én, múlt vasárnap este rendeztek meg a Los Angelsben található Shrine Auditorium-ban.
A 34 éves színésznő egy nagyon szexi, de mégis elegáns és klasszikus stílusú ruhában volt látható az eseményen. Aja egy kanárisárga, aszimmatrikus szabású és alakkövető Ralph & Russo estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit ejtett vállrésszel és hosszú uszállyal egészítettek ki, illetve elől magasan fel is slicceltek. A színésznőtől eddig inkább nagyon bájos, mesébe illő, hercegnős szetteket láthattunk, melyeket egyáltalán nem kedveltem rajta, hiszen ez a vonal a korához már egyáltalán nem passzol, így örültem az új iránynak, amit bemutatott a díjátadón, bár még ez sem volt az igazi, de legalább elindult az arrafelé vezető úton. Aja egyébként stylistot is váltott, ami szintén az előnyére vált, bár ez volt az első közös munkájuk, így egyértelmű, hogy még össze kell csiszolódniuk, de szerintem menni fog, mert az egyik legjobb csapattal dolgozik együtt. A ruha tőle szokatlanul szexi és feltűnő lett, ami nagyon tetszett, a szabás pedig pazar volt, igaz azt el kell ismernem, hogy kicsit ódivatúnak hatott a végeredmény, de ettől eltekintve sikerült eladnia számomra az összeállítását. A sziluett nagyon szépen követte végig a színésznő alakját, aminek köszönhetően a vékony dereka és a formás csípője is remekül ki lett hangsúlyozva benne, valamint a vállaira és a lábaira is nagy figyelem került, éppen ezért meglepett azzal, hogy még a dekoltázsát is kiemelték. Ezt a hármas "villantást" egy kicsit soknak tartottam, elég lett volna csak a láb- és vállvillantás, hogy ízlésesebb legyen az összhatást, viszont a drámai uszály és a felsőrész aszimmetrikus kialakítása kárpótolt ezért. A csúcspont számomra az élénk színválasztás volt, mivel ez a sárga árnyalat mesés összhangot alkotott Aja sötét bőrszínével és a sötétbarna hajával is, ami egyszerűen fantasztikus volt. A stylingot illetően azt kell mondanom, hogy tetszett az egyszerűsége, viszont a cipőjét egy egyszerűbb szandálra cseréltem volna. A megjelenését egy pár arany Chloe Gosselin magassarkúval és Effy ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Aja haját egy oldalt elválasztott, illetve alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, így a szetten maradhatott a figyelem. A sminkje feltűnő és drámai lett; a szemeit fekete és sötétbarna füstös sminkkel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, míg az ajkaira barna matt rúzst vittek fel.
2019 Screen Actors Guild Awards - Best Dressed2019.02.02. 16:26, Fanni
Itt lennék a legutóbbi "Special Edition" szavazásunknak a végeredményével is, ami remekre sikeredett. A Ti szavazataitok alapján Emily Blunt lett a 2019-es Screen Actors Guild Awards legjobban öltözött híressége, aki egy rózsaszín, alakkövető Michael Kors estélyi viselt, amit apró kristályokkal és drámai fodrokkal díszítettek fel. Azt nem mondanám, hogy nekem rá esett volna elsőre a választásom, de tagadhatatlan, hogy gyönyörű volt a brit színésznő, akinek ez a legjobb idei megjelenése eddig. A szavazataitoknak a 36%-át sikerült ez alkalommal megszereznie.
Az én választásom elég nehéz volt, így most olyat tettem, amire eddig még nem volt példa és rögtön két győztesem lett. Az egyik Julia Garner lenne, aki egy gyönyörű, klasszikus stílusú türkizkék Zac Posen estélyit viselt, amit apró pöttyökkel díszítettek fel és hosszú uszállyal egészítettek ki. Annak ellenére, hogy a végeredménnyel a régi hollywoodi sztárokat idézte meg, a díszítés, a styling és a színvilág miatt érezhető a fiatalosabb, frissebb összhatás, ami kifejezetten tetszett. A másik választásom pedig Laura Harrier-re esett, aki egy élénk pink, modern és egyben romantikus stílusú Loewe estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára készítettek el. A megjelenése csodás volt, azért pedig plusz pont járt neki, hogy végre nem Louis Vuitton kreációt viselt.
Köszönöm szépen még egyszer Mindenkinek a szavazatokat és remélem, hogy nem felejtettétek el a rendes, heti "Best Dressed" szavazásunkat sem, amit már meg is találhattok az oldalon! :)
|