Issa Rae x Sergio Hudson2020.09.27. 16:13, Fanni
Issa Rae szintén élőben jelentkezett be még szeptember 20-án, vasárnap délután a 2020-as Emmy Awardsra, ráadásul nem is akárhonnan, hanem az Inglewoodban található SoFi Stadiumból.
A 35 éves színésznő egy modern és nagyon sikkes, elegáns darabot választott erre az alkalomra, amiben remekül festett. Issa egy élénk narancssárga, mélyen dekoltált és alakkövető, custom made Sergio Hudson estélyit viselt, amit kivágással, hosszú ujjakkal és kivágásokkal egészítettek ki. A tervező Instagram-oldalán olvastam, hogy a ruhához Whitney Houston 1994-es Grammy díjátadós ruhája adta az ihletet, ami egyébként fehér volt. A leírások alapján ez a kreáció is eredetileg fehér lett volna, de közben a designer ebben a csodás sárga színben is elkészítette az estélyit, hogy Issa tudjon választani, és ez mellett döntött, aminek bevallom, hogy nagyon örültem. A kreáció tökéletes volt a maga egyszerűségével, látszik, hogy tényleg neki tervezték, hiszen végig hibátlanul követte Issa alakját. Ennek köszönhetően a vékony derekára és a formás csípőjére is nagy figyelem került. Kifejezetten tetszett a dekoltázsának a kihangsúlyozása, valamint a merevített vállrész, amivel a 80-as évek stíluselemeit is belecsempészték, anélkül, hogy szélesebbnek tűnt volna benne a felsőteste.
Imádtam a felsőrészen elhelyezett gombokat is, amitől izgalmasabb lett a végeredmény, míg a mell alatt elhelyezett kivágásnak hála az egész még sejtelmesebb lett. Ahogy már írtam, örültem, hogy végül a narancssárga árnyalat mellett döntött a színésznő, mivel ez az élénk szín pompásan állt neki, a sötét bőrszínével és a hajával is isteni összhangot alkotott, így nem nagyon tudtam levenni a szememet a ruháról, ráadásul ezzel a sárga színnel még inkább a 80-as éveket idézték meg és az őszi évszakhoz is jól passzolt. A stylingba sem lehet belekötni, az egyszerű kiegészítők remekül passzoltak a végeredményhez. A megjelenését egy pár Stuart Weitzman magassarkúval, valamint Foervermark ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Issa haját egy középen elválasztott, alacsonyan elhelyezett copfba fogták össze. A sminkje egyszerű, de nagyszerű lett; a szemeit barna és fekete füstös sminkkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira barna rúzs került.
Amy Poehler x Sergio Hudson2020.01.19. 16:33, Fanni
Amy Poehler is hivatalos volt a 2020-as Golden Globe díjátadóra, amit még január 5-én, vagyis vasárnap este rendeztek meg a Beverly Hillsben található Beverly Hilton Hotelben.
A 48 éves színésznő egy egyszerű, de mégis kifinomult, retró stílusú darabban érkezett az eseményre, ahol remekül festett. Amy egy sötétzöld, finoman alakkövető és merevített vállrésszel, valamint hosszú ujjakkal kiegészített, custom made Sergio Hudson estélyit viselt, amit apró kristályokkal díszítettek fel. A színésznőről nem túl gyakran szoktam írni az oldalon, viszont ez alkalommal muszáj megemlítenem a választását, ami tökéletes volt minden szempontból. A legjobban a csodás színválasztás tetszett, ez a zöld árnyalat önmagában is istenien nézett ki, de Amy világos bőrszínével és szőke hajával még szebb lett a végeredmény, a pontot az i-re pedig az apró, csillogó részletekkel tették fel, hiszen ezektől még izgalmasabb lett a megjelenése, így az eseményen is remekül megállta a helyét. A szabásba sem lehet belekötni, a színésznő alakját végig nagyszerűen követte, hiszen jól látható, hogy Amy vékony dereka és a csípője is remekül ki lett hangsúlyozva. Egyedül egy részletbe tudok belekötni, mégpedig a fekete öv használatába, ami szerintem felesleges volt, mindenképpen megszabadultam volna tőle, hiszen nélküle is kiemelte volna a ruha az alakját, plusz a csillogó anyag miatt sem tetszett a kreáció mellett ez a kiegészítő. Összességében viszont elégedett voltam az összhatással, a styling is rendben volt. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkút és Lisa Eisner ékszereket választott.
Amy haját egy laza, oldalt elválasztott és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, elől pedig több göndör tincs is szabadon maradt. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira nude színű matt rúzs került.
Little Mix at Glamour Woman of the Year Awards2016.06.15. 14:34, Fanni
Végül pedig jöjjenek a Little Mix énekesnői, akik szintén ott voltak a 2016-os Glamour Woman of the Year Awards-on, amit Londonban rendeztek meg a Berkeley Square Gardens-ben.
Mind a négyen igazán elegánsak voltak, de mégis rettenetesen dögösek és itt meg is jegyezném, hogy mennyire szeretem, amikor az ilyen eseményekre összeöltöznek, sokkal jobban néznek ki így a képeken és az összhang is megvan közöttük. Kezdjük is a sort mondjuk Jade Thrilwall-el (jobbról a második), aki egy nagyon elegáns és kifinomult szettben érkezett a vörös szőnyegre, ahol egy fekete, átlátszónak tűnő részekkel kiegészített, csipkeszerű mintával és flitterekkel, valamint kristályokkal díszített Nadine Merabi (eredetileg sellő fazonú), ejtett vállú és egyenes szabású, hosszú ujjú estélyit viselt. A 23 éves énekesnő fantasztikusan nézett ki, a ruha szabása szépen kiemelte a derekát és a csípőjét is és mivel egyetlen kivágás sem volt rajta, így az ejtett vállak szolgáltatták a kacérságot. A megjelenését egy pár fekete, bokapántos Office magassarkú szandállal és Joubi ékszerekkel egészítette ki. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, a jobb vállára fésülve, laza hullámokban viselt. A sminkje feltűnő és egy kicsit vad lett, ami teljesen jól működött a kicsit gót stílusú ruhájával; a szemeit sötétbarna füstös sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira világosbarna rúzs került.
Jesy Nelson is egy fekete szettet választott Jade-hez hasonlóan, viszont az övé már sokkal merészebbre és szexisebbre sikeredett. A 25 éves énekesnő egy elég mélyen dekoltált, kivágásokkal gazdagított, hosszú ujjú és magasított nyakú Bao Tranchi sellő fazonú, uszályos estélyit viselt. Jesy már többször is bebizonyította, hogy egyáltalán nem szégyellős és szívesen ki is hangsúlyozza a formás alakját és a dekoltázsát is és most is egy igazán dívás megjelenést láthattunk tőle. A ruha szabása remekül állt neki, kiemelte a derekát és a csípőjét is, a szoknyát pedig oldalt a térdéjig fel is vágták, így a lábát is megvillanthatta. A megjelenését egy pár Ted Baker magassarkú szandállal és Joubi ékszerekkel egészítette ki. Jesy haja is leengedve maradt, amit oldalt elválasztva rendezetlen hullámokban viselt, ami tényleg nagyon jól áll neki, de ehhez a ruhához egy lazább konty jobban passzolt volna. A sminkje neki is erőteljes és feltűnő lett; a szemeit sötétbarna füstös sminkkel emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
Perrie Edwards is ott volt az eseményen, aki egy letisztult, modern és ultra szexi összeállításban jelent meg a díjátadón. A 22 éves énekesnő egy mélyen dekoltált, hófehér Serfio Hudson estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amit mind a két oldalán apró kivágásokkal tettek kacérabbá és izgalmasabbá. A ruha szabása szépen követte Perrie alakját, ami ezáltal szépen ki is lett emelve, de szerencsére ezzel nem estek túlzásba, hiszen nem volt annyira szűk a ruhadarab. A szín is remekül állt neki, főleg a napbarnított bőrszíne és a napszítta haja mellett, egy igazi nyárias, de mégis elegáns szettet láthattunk tőle. A megjelenését egy pár krémszínű Public Desire magassarkú szandállal, illetve Stephen Webster és Gemporia ékszerekkel tette teljessé. A haját egy középen elválasztott, szoros francia fonatba készítették el, amit fiatalosabb és izgalmasabb lett az összhatás. A sminkje neki is jól látható, de már egy fokkal természetesebb lett. A szemeit bronzos árnyalatokkal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira egy karamellszínű rúzs került.
Végül pedig jöjjön Leigh-Anne Pinnock, aki Perrie-hez hasonlóan egy hófehér és nagyon dögös szett mellett döntött. A 24 éves énekesnő egy mélyen dekoltált, kivágásokkal kiegészítette, nyakpántos Bao Tranchi estélyit viselt, amit oldalt a combjáig felslicceltek és kifejezetten neki tervezték erre az alkalomra. Bevallom, hogy Leigh-Anne összeállítása volt a legnagyobb kedvencem a csapatból, mivel az övé annyira letisztult és modern volt, de a sokat sejtető kivágások ellenére sem esett át a ló túloldalára és elegáns tudott maradni. Természetesen az alakja nagy figyelmet kapott a felvágás és a kivágások miatt. A megjelenését egy pár arany ASOS hegyes orrú magassarkúval és szintén arany Erickson Beamon ékszerekkel egészítette ki. Leigh-Anne haját egy fonatokkal tarkított, szoros kontyba fogták össze. A sminkje neki is erőteljes és sötét lett; a szemeit neki is sötétbarna füstös sminkkel emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira egy szintén sötétebb barna, matt rúzs került.
|