Sophia Bush x Lela Rose2016.10.28. 21:39, Fanni
Sophia Bush még szeptember 18-án, vasárnap délután megjelent a 2016-os Social Good Summit-on, amit new yorki 92nd Street Y-on rendeztek meg.
A 34 éves színésznő egy nagyon kifinomult és elegáns, üzleties stílusú ruhában lépett a vörös szőnyegre. Sophia egy kétrészes, fehér és rózsaarany színekből összeálló Lela Rose szettet viselt a 2017-es Resort kollekcióból, ami egy háromnegyedes ujjú ingből és egy magasított derekú, egyenes szabású midiszoknyából állt össze. A színek nagyon modernek voltak, kifejezetten tetszett, hogy nem a klasszikus fekete-fehér, vagy kék-fehér színek közül választott magának darabokat, hanem egy kicsit kilépett a saját komfortzónájából is és egy enyhén metálos színű szoknyát választott, ami istenien mutatott a napbarnított bőrszínével, jól kiegészítették egymást és a fehér inggel is remek összhangot alkotott. Viszont, a szabás az én megítéléseim szerint lehetett volna sokkal jobb is, főleg ami az inget illeti, mivel a dekoltázsánál túl szűk volt az egész, ami elég szembetűnő volt, viszont a szoknya szépen kiemelte a vékony derekát és a csípőjét is. A megjelenését egy pár nude színű Stuart Weitzman magassarkú szandállal és Dannijo ékszerekkel egészítette ki.
Sophia haját egy elől megemelt, elegáns kontyba készítették el, ami bár a megjelenésének a stílusához illett, de öregítette a színésznőt, ami sajnos a sminkjére is igaz. A szemeit rózsaszín és arany színekkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira narancssárgás árnyalatú szájfény került.
|