Sonam Kapoor x Ashi Studio & Ralph & Russo Couture2017.12.22. 20:21, Fanni
Sonam Kapoor még december 6-án, szerda este szintén hivatalos volt a 2017-es Dubaji Filmfesztivál nyitó gálájára, aminek a Medinat Jemeriah Complex adott otthont.
A 32 éves színésznő egy eléggé letisztult és minimalista stílusú, de mégis nagyon elegáns kreációban érkezett az eseményre, ahol mesésen nézett ki. Sonam egy krémszínű, kétrészes Ashi Studio szettet viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy pánt nélküli és lágy esésű estélyiből, illetve egy hozzá passzoló kabátból állt össze. Az indiai színésznőt az esetek többségében színes és túldíszített kreációkban láthatjuk, szóval ez az új, elég egyszerű megközelítés teljesen váratlan döntésnek bizonyult, viszont remekül működött és imádtam az egészet úgy, ahogy van. Tényleg nagyon értékelni tudom ezt a monokróm stílusú megjelenését, hiszen ahogy már emlegettem ez elég messze áll a megszokott választásaitól, szóval a komfortzónájából teljesen kilépett. Egyébként sajnálom, hogy ettől a divatháztól nem igazán szoktak nagyobb sztárok ruhákat viselni, hiszen fantasztikus tervezéseket találhatunk a kollekciójukban, de mégsem annyira ismertek széleskörben, így mindig örülök, ha valaki mégis bevállalja, mert nehezen lehet velük mellélőni. Bár lehet, hogy első látásra kicsit unalmas lehet az egész, de úgy gondolom, hogy pont a letisztult vonalai miatt lett ennyire nagyszerű és nekem személy szerint semmi nem hiányzott a végeredményből, mert pont így volt tökéletes, ahogy van. Semmi többet nem adtam volna hozzá és az egyszerű kiegészítők is remek döntésnek bizonyultak. A szabás is hibátlannak mondható, a ruha felsőrésze kicsit szűkített fazonú volt, aminek köszönhetően Sonam vékony dereka és a csípője is nagyon szépen ki lett hangsúlyozva, ezek mellett pedig még a dekoltázsára is nagy hangsúly került, amitől az összhatás egy kicsit sejtelmesebb lett. Az is nagyon tetszett, hogy a kabátot csak a vállára terítve viselte, így az egész outfit lazább lett, de az elegánsabb elemek is hibátlanul tudtak érvényesülni, fiatalosabb lett a megjelenése. A színvilág visszafogott lett, a krémszín nagyszerű ötletnek bizonyult, mivel a színésznő sötétebb bőrszínével és a hajával is, amelyekkel csodásan kiegészítették egymást és szép kontrasztot alkottak. Kiegészítőként egy pár fehér Manalo Blahnik magassarkút, Repossi ékszereket és IWC karórát választott. A haja leengedve maradt, amit hátrafésülve és egyenesre vasalva viselt. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit barna és fekete füstös sminkkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman bronzosították és pirosították is, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Sonam másnap este, vagyis december 7-én, csütörtökön megjelent az IWC Filmaker Award Gálán, amit szintén a 2017-es Dubaji Filmfesztivál alatt rendeztek meg a One and Only Hotelben.
Az indiai színésznő erre az alkalomra egy tőle megszokott, eléggé drámai és kifinomult stílusú ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol nagyon csinos volt. Sonam egy pasztell mentaszínű, pánt nélküli és hosszú uszállyal, valamint peplum résszel kiegészített Ralph & Russo Couture estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit ezüst virág- és levélmintákkal díszítettek fel. A végeredmény hihetetlenül elegáns és nőies volt, amit egyszerűen lehetetlen nem imádni benne, viszont összességében mégis olyan érzésem volt, hogy elég ódivatú az egész. De ennek ellenére is tényleg csak azt tudom mondani, hogy egy klasszikus szépségként állt a fotósok elé és a ruhát is eladhatóvá tudta tenni, ami ráadásul még jól is állt neki. A másik dolog, ami egyből eszembe jutott az az volt, hogy deja vu érzésem van az egésszel kapcsolatban. Úgy érzem, hogy ehhez hasonló darabokat pár évvel ezelőtt már láthattunk a Marchesa divatháztól. De és itt jön a fontos dolog, ez mégis sokkal jobban lett kidolgozva, így egyáltalán nem bántam, hogy újból megjelent előttunk. A ruha tényleg nagyon aprólékos díszítést kapott, ami fantasztikusan nézett ki, az ezüst mintázat a mentazöld alapszínnel párosítva istenien nézett ki, ezek a hideg árnyalatok remekül mutattak egymás mellett és a színésznő kreol bőrszínével is tökéletesen mutattak, így ebbe lehetetlen lenne belekötni. A szabás is nyugodtan kimondhatjuk azt, hogy tökéletes volt, hiszen jól látható, hogy az alakját gyönyörűen követte; Sonam vékony dereka és a formás csípője is nagyszerű hangsúlyt kapott, valamint a vállaira is egész jól felhívták a figyelmünket, az egyetlen dolog, ami nem igazán tetszett az az oldalt elhelyezett peplum rész volt, ami egy kicsit megszélesítette a csípőjét, így ettől jó lett volna megszabadulni, de az összhatást még ez sem tudta elrontani. A kedvencem az egészben pedig egyértelmű, hogy a csodás uszály volt, amivel kellő drámaiságot tudtak belevinni az összhatásba. A megjelenését egy pár ezüst Ralph & Russo magassarkúval és szintén ezüst Ralph & Russo clutch-csal, illetve IWC karórával és Repossi ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Sonam haját egy középen elválasztott, egyszerű és sikkes, alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje elég feltűnő és sötét lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosítót is használtak, végül az ajkaira rózsaszín szájfényt vittek fel.
Instagram Style: Sonam Kapoor x Fouad Sarkis Couture2017.10.10. 13:54, Fanni
Sonam Kapoor még szeptember 24-én, vasárnap este megjelent az indiai Vogue magazin 2017-es Women of the Year díjátadóján, amit Mumbai-ban rendeztek meg.
A 32 éves színésznő tőle megszokott módon egy drámai és hihetetlenül elegáns, az 50-es éveket megidéző összeállításban lépett a kamerák elé, amiben varázslatosan nézett ki. Sonam egy kétrészes, méregzöld Fouad Sarkis Couture tervezést viselt, ami egy pánt nélküli és finoman alakkövető estélyiből és egy hozzá passzoló stólából állt össze. Nem tudom, hogy mi történt ezen az eseményen, főleg ha azt nézzük, hogy a színésznő megkapta az "Év divatikonja" díjat, így nem értettem, hogy miért ebben a szettben jelent meg? Az alapöltet tetszett, talán sikerült is volna eladnia, de egyszerűen rengeteg anyagot használtak el a ruha elkészítéséhez és úgy éreztem, hogy ezek teljesen beszippantották magukba Sonam-ot és elveszett az estélyiben. Sajnos bármennyire is fáj komondanom, borzalmas volt a választása, semmi jó nincs benne, mindenhol túl sok volt a felesleges anyag; lehangoló és olcsó volt az egész, valamint hihetetlenül ódivatú. Talán az egész jobb lehetett volna, ha a stólától megszabadultak volna és hagyták volna a ruhát érvényesülni, de sajnos ezt nem tették meg. Egyébként a vörös szőnyegen készült képeken még jobban látható az, hogy mennyire elveszett a színésznő a ruhában, mert ezen a fotósorozatból származó képről annyira nem jön le annyira. Ha a stólából megszabadultak volna, akkor nem csak a ruha nézne ki jobban, hanem Sonam alakjára is sokkal nagyobb figyelem került volna, mert azért azt ki lehet venni, hogy a vékony derekát és a formás csípőjét is fantasztikusan követte végig a tervezés, nagy figyelmet helyeztek ezekre a részekre a testén, valamint a vállait is kacéran megvillanthatta. Összességében az egyetlen dolog ami tetszett és nem tudok belekötni az a színválasztás volt, meseszép volt, a kreol bőrszínével gyönyörű összhangot alkotott és sikerült ezzel a zöld árnyalattal egy kis életet is belevinniük a végeredménybe. A megjelenését egy pár Stuart Weitzman magassarkúval, illetve Argentum ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Sonam haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba beszárítva viselt, ami szerencsére nem csak jól állt neki, de a ruhához is illett. A sminkje klasszikus, de mégis feltűnő lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, végül az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
Sonam Kapoor x Elie Saab Couture2017.05.22. 11:27, Fanni
Sonam Kapoor május 21-én, vagyis tegnap késő délután megjelent a 'The Meyerowitz Stories' premierjén, amit a 2017-es Cannes-i Filmfesztivál ötödik napján rendeztek meg a Palais des Festivals-ban.
A 31 éves indiai színésznő egy nagyon elegáns és izgalmas ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol lélegzetelállítóan nézett ki. Sonam egy púderrózsaszín, apró kristályokkal és hímzésekkel díszített, mélyen dekoltált és uszállyal kiegészített, custom made Elie Saab Couture estélyit viselt. Az igazat megvallva túl sok újat nem tudott ezzel a tervezéssel mutatni, hiszen ehhez hasonló megjelenéseket már láthattunk tőle, viszont nekem mégis tetszett, annak ellenére is, hogy kicsit deja vu érzésem volt. A színválasztás mesésen nézett ki, a kreolos bőrszínével fantasztikusan mutatott, remekül kiegészítették egymást, míg a kristályok még csillogóbbá és feltűnőbbé tették a végeredményt, így egyáltalán nem lehet panaszkodni. Mondjuk nem ez a szín lett volna az első választásom, de a kiegészítők és a csillogó elemek miatt mégis nagyon tetszett és működött rajta. És igen, elég kiszámítható volt az egész, de első látásra szerelmes lettem ebbe az estélyibe, hiszen csodásan festett, valamint a dráma is megvolt benne. A szabás teljes mértékben tökéletesnek mondható, mivel Sanom kecses alakja hibátlanul ki lett emelve, végig nagyszerűen követte, így a vékony derekára és a formás csípőjére is hatalmas hangsúly került, de ezek mellett a dekoltázsa is elég feltűnően ki lett emelve, aminek a segítségével egy kis dögösséget is belevittek az összhatásba. A végeredmény egy nagyon klasszikus és kiemelkedő outfit lett, de szerintem az egészet a kiegészítők mentették meg, amelyek még a ruhájánál is csillogóbbak és feltűnőbbek voltak, amit egyszerűen imádtam. De egy kicsit visszatérve a szabásra, úgy néz ki, hogy az elmúlt időszakban a hosszú ujjakból kialakított uszály nagyon népszerű lett, amit nem is bánok, mert nagyon egyedi az egész, így ennek a kihasználásának nagyon örültem. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval, valamint Kalyan ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Sonam haját egy középen elválasztott, laza kontyba készítették el, amit alacsonyan helyeztek el, míg elől néhány kósza tincset is szabadon hagytak. A sminkje, mint mindig, így most is kiemelkedő és gyönyörű lett; a szemeit barna és ezüst füstös sminkkel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították, illetve pirosítót és highlighter-t is vittek fel rá, végül az ajkaira korall színű rúzs került.
Best of 2016 - Best Dressed International Star2017.01.03. 12:47, Fanni
Remélem még nem unjátok a "Best of 2016"-os posztokat, már tényleg nincs sok hátra. Most pedig az általam választott "Legjobban öltözött nemzetközi hírességről" olvashattok, aki nem más, mint az indiai színésznő Sonam Kapoor lett. Igazából még az utolsó pillanatban is (vagyis alig néhány perce) bajban voltam, hogy ki kapja meg, hiszen Fan Bingbing erre a címre is tökéletes lett volna, valamint Priyanka Chopra is, sőt róla az előbb készítettem is egy ugyanilyen összeállítást. De ezután a két indiai hírességet összehasonlítottam és a vak is láthatta volna, hogy ki teljesített 2016-ban jobban divatügyileg, így muszáj volt az első döntésemnél, vagyis Sonam-nál maradnom, viszont egyáltalán nem bántam meg.
A 31 éves színésznő még nem annyira híres Hollywoodban, illetve nem is jelenik meg olyan sok nemzetközi eseményen, de a Cannes-i Filmfesztivált már évek óta nem hagyja ki, hiszen a L'Oreal szépségnagyköveteként mindig a meghívottak között szerepel a neve. Éppen ezért a legtöbb és a legszebb 2016-os megjelenése a francia Riviérán megrendezett fesztiválról származik. Akárcsak Fan Bingbing esetében, Sonam is arról híres, hogy imádja a couture tervezéseket és a legtöbb alkalommal ő is ilyen darabokban jelenik meg. A legnagyobb kedvenc divatháza pedig a brit Ralph & Russo, amely már évek óta gyártja a legnagyobbak számára a szebbnél szebb high fashion estélyiket és egyéb darabokat. Sőt az indiai sztár olyannyira imádja ezt a márkát, hogy az elmúlt évben 90%-ban csak az ő ruháikban láthattuk a vörös szőnyeges megjelenései alkalmával, bár én ezt egyáltalán nem bánom, mivel ez a divatház eléggé háttérbe szorul az Elie Saab és a Zuhair Murad mellett, így legalább van egy kiemelkedő "nagykövete".
Egyébként ő is azok közé tartozik, akik stylist-ot alkalmaznak, bár ezt nem is bánom, mert tökéletesen dolgoznak együtt a testvérével, Rhea-val, aki minden alkalommal segíti a megjelenéseinek az összeállítását és jól láthatóan hibátlanul végzi a munkáját. Bár ennek ellenére azért az év végére sikerült összehozniuk egy nem túl előnyös, hanem inkább egy kissé ódivatú és erőltetett szettet a Stardust Awards alatt Indiában, ahol egy Yanina Couture estélyiben volt látható a színésznő. De szerencsére más melléfogása nem volt, így nem panaszkodhatok ez miatt az egyetlen baklövése miatt. A feljebb már emlegetett Ralp & Russo kreációk mellett szívesen bújik még Monique Lhuillier, Stephane Rolland, Delpozo, Rahul Mishra, Carolina Hayden, Yanina Couture és Preen darabokba is. Ha pedig a stílusát kellene jellemeznem, akkor csak azt tudnám mondani rá, hogy kifinomult, elegáns és hihetetlenül nőies, valamint drámai. Szeret a középpontba kerülni és ezt a divattal kapcsolatos választásaival gyakran el is éri, így sikerül a köztudatban maradnia nemzetközi szinten is, anélkül, hogy indiai filmeken kívül más produkciókban is szerepelne.
Bár a legtöbbször hatalmas, vagy éppen egyszerű, de mégis feltűnő és gyönyörű estélyikben láthatjuk, az is meg-megesik vele, hogy nadrágkosztümöt, vagy midiruhát választ az eseményekre. Tény, hogy szeret kísérletezgetni, imádja a feltűnő és színes, darabokat, illetve a mintákat is, de a legtöbbször mégis a minimalista, fekete vagy fehér tervezésekre esik a választása, természetesen ezek a színeik ellenére mind nagyon izgalmasak és hozzá passzolóak. A nagy divatházakon kívül az indiai és a Közel Keleten tevékenykedő tervezőket is nagyon szívesen támogatja, sőt az Indiában megrendezett partikon, vagy a hétköznapokon szívesen hordja az ő kreációikat. Valamint az indiai kultúra és divat elemei is megtalálhatóak a gardróbjában, hiszen többször is láthattuk már népviseletben, vagy az abból inspirálódott tervezők ruháiban, ami nagyon szép gesztus tőle.
Best Dressed of the Week - Cannes2016.05.29. 13:19, Fanni
Gyorsan meg is osztanám veletek a "Best Dressed of the Week - Special Edition" szavazásnak a végeredményét, ezután pedig gyorsan fel is tenném a rendszeres heti szavazásunkat is.
A Ti szavazataitok alapján Blake Lively-t választottátok meg, aki a 'The BFG' premierjére látogatott el ebben a meseszép, kristályokkal díszített kék Atelier Versace estélyiben, ami csodásan kiemelte a kerekedő pocakját a színésznőnek. A szavazataitoknak pedig összesen a 38%-ával büszkélkedhet, egyébként végig szoros volt közte és Rosie Huntington-Whiteley között. Az én választásom pedig Sonam Kapoor-ra esett, bár Alessandra Ambrosio is esélyes volt az én "kitüntetésemre", de úgy gondoltam, hogy mivel ő már nyert egy szavazást a Zuhair Murad Couture ruhájával, így másnak is meg kell adni az esélyt a győzelemre. Sonam egyébként a fesztivál alatt végig Ralph & Russo Couture estélyiket és koktélruhákat viselt, és egyikkel sem sikerült szerencsére mellélőnie.
|