Lea van Acken x Stine Goya2020.02.29. 18:52, Fanni
Lea van Acken is jelen volt még február 20-án, vagyis múlt csütörtök este a 'My Salinger Year' premierjén, amit az idei Berlini Filmfesztivál alatt rendeztek meg a Berlinale Palaceban.
A 21 éves német színésznő egy nagyon vidám és színes, játékos darabban lépett a fotósok elé, amiben igazán bájosan festett. Lea egy pasztell rózsaszín alapszínű, bő szabású és pufi ujjakkal kiegészített Stine Goya estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit élénk virágmintákkal, valamint színes flitterekkel díszítettek fel. A fiatal tehetség egy tavaszias, bohókás stílusú ruha mellett tette le a voksát, amit lehetetlen nem imádni és biztos vagyok benne, hogy mindenki rá figyelt ebben a darabban, hiszen igazán figyelemfelkeltő volt a vörös szőnyegen. Bár az igaz, hogy a sziluett nem tette lehetővé Lea számára, hogy az alakja ki legyen emelve benne, de ez sem volt gond, mert ennek ellenére is előnyös volt a végeredmény. A dereka és a csípője sem lett kiemelve, viszont ez nem jelent egyet azzal, hogy előnytelen lett volna az összhatás, sőt a kecses alakja számára kifejezetten előnyös volt ez az egész szett, nem tűnt szélesebbnek benne. Kifejezetten tetszettek a bő ujjak, illetve a zsebek használata is, amitől egy kicsit lazább lett a végeredmény, de éppen csak annyira, hogy az eseményen még megállta a helyét a ruha. Az élénk színek keveredése is fantasztikus volt, imádtam a pasztell árnyalatokat a kicsit élénkebb színek mellett, remekül mutattak egymás mellett, valamint Lea világos bőrszínével és a barna hajával is tökéletesen kiegészítették egymást. Az apró flitterekkel pedig izgalmasabbá tették a végeredményt, de csak annyira, hogy ne tereljék el a figyelmet az estélyi izgalmasabb részleteiről, a mintázatról és a sziluettről. A styling kifejezetten egyszerű lett, aminek örültem, mert a nem a kiegészítők vitték így el a show-t, hanem a kreáció, amit a színésznőn láthattunk. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút, valamint MAM Originals ékszereket választott.
Lea haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és a hátára omolva viselt, laza hullámokba besütve. A sminkje friss és színes lett; a szemeit barackszínű és kék szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|