Sylvia Hoeks x Alberta Ferretti2019.09.12. 19:25, Fanni
Sylvia Hoeks is jelen volt még szeptember 1-jén, vagyis vasárnap este a Kieno Prize eseményen, amit a 2019-es Velencei Filmfesztivál ötödik napján rendeztek meg a Sala Grandeban.
A 36 éves holland színésznő egy igazán drámai és lehengerlő, könnyed ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol mesésen nézett ki. Sylvia egy élénk kék alapszínű, bő szabású és rövid ujjakkal, hosszú uszállyal, valamint magasított nyakrésszel kiegészített Alberta Ferretti estélyit viselt a 2020-as Resort kollekcióból. A színésznő láthatóan igazán kitett magáért, a végeredmény tagadhatatlanul izgalmas és egyedi lett. Első látásra azt hittem, hogy egy Valentino Couture darabot láthatunk Sylvia-n, hiszen az elmúlt szezonokban több ehhez hasonló kreációt is láthattunk az olasz márkától, így meglepődtem, hogy nem ők tervezték ezt az estélyit. A szabás elég laza és bő kialakítású volt, látható, hogy az alakja egyáltalán nem volt kihangsúlyozva benne, viszont be kell vallanom, hogy egyáltalán nem bántam, mert ennek ellenére is eladhatóvá tudta tenni, ráadásul még előnyös is volt számára. Igaz, hogy a derekára és a csípőjére nem került hangsúly, de ez nem jelenti azt, hogy szélesebbnek tűnt volna benne a teste. A legjobban az tetszett, hogy a tervezést mozgás közben is láthattuk, aminek köszönhetően a szellő is belekapott a ruhába, így még gyönyörűbb volt a végeredményt. A ruha hátulját egyébként apró kristályokkal díszítették fel, melyeket egyesével, kézzel varrtak fel a szaténszerű anyagra, amivel a csillogást is sikerült belecsempészniük a megjelenésébe, ami még izgalmasabb lett. A csúcspont egyértelműen az élénk színválasztás volt, ez a friss kék árnyalat mesésen mutatott a színésznő világos bőrszínével és a sötét hajával kiegészítve, de az ezüst ékszerekkel tették fel a pontot az i-re, ami keretet adott a megjelenésének. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkú szandált, valamint Messika ékszereket választott.
Sylvia rövid haja természetesen szabadon maradt, amit egyenesre beszárítva és egy kicsit megemelve viselt. A sminkje szintén visszafogott és üde lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosítót, valamint highligher-t is használtak, végül az ajkaira barackszínű rúzs került.
Sylvia Hoeks x Ermanno Scervino2018.07.02. 11:33, Fanni
Sylvia Hoeks is jelen volt a Bvlgari vacsorapartiján, amit még június 28-án, csütörtök este rendeztek meg Olaszország fővárosában, Rómában.
A 35 éves holland színésznő egy nagyon előkelő, drámai és elegáns ruhában érkezett a partira, ahol mesésen nézett ki. Sylvia egy lila alapszínű, fodrokkal díszített, lágy esésű és aszimmetrikus szabású Ermanno Scervino estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból. A tervezés egyszerűen fantasztikusan nézett ki, bár a stylinggal voltak kisebb gondok, viszont még így is nagyon tetszett a végeredmény, mert az egészet sikerült eladhatóvá tennie. A színésznő inkább a vagányabb megjelenéseiről híres, szóval nagyon örültem, hogy egy kicsit sikerült kilépnie a komfortzónájából és egy tőle szokatlanul romantikus vonalat követő darabban láthattuk, ami egyébként nagyon jól passzolt hozzá, így sok mindenbe nem lehet belekötni. A szabással inkább a klasszikusabb vonalat követték, de hala az ezüst öv használatának Sylvia vékony dereka és a formás csípője is remekül ki lett hangsúlyozva, de a vállait is sikerült sejtelmeseb megvillantania. Annak egyébként nagyon örültem, hogy a ruha egyáltalán nem volt átlátszó, mert az sokat rontott volna az összhatáson, enélkül is volt benne egy kis kacérság, de inkább a kifinomultság vezérelte az egész megjelenését, ami nagyon tetszett. A színválasztás volt az egészben a legnagyobb kedvencem, bár nem igazán szeretem a lila árnyalatokat, de ez most nagyon tetszett és Sylvia világos bőrszínével és a szőke hajával is nagyszerű összhangot alkotott, míg a a lágy fodrokkal sikerült még izgalmasabbá és kicsit mozgalmasabbá tenniük az egészet. Mondjuk azt el kell ismernünk, hogy a ruhán elég sok minden történt, így visszafogottabb ékszerekre lett volna szüksége, mert az egyik elterelte a másikról a figyelmet és csak külön-külön figyelhetjük meg az estélyit és az ékszereket, pedig az egész összeállítást egyben kellene figyelembe vennünk. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval, valamint Bulgari ékszerekkel tette teljessé.
Slyvia haját egy középen elválasztott, laza és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, elől pedig több tincset is szabadon hagytak. A sminkje elég egyszerű, de mégis mutatós lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Sylvia Hoeks x Saint Laurent2017.11.19. 19:46, Fanni
Sylvia Hoeks november 15-én, szerda este ellátogatott a 'The Shape of Water' los angelesi premierjére, amit az Academy of Motion Picture & Arts Science-ban rendeztek meg.
A film 34 éves színésznő egy nagyon vagány és szexi, de mégis elegáns ruhában érkezett a fekete szőnyeges vetítésre, ahol nagyszerűen nézett ki. Sylvia egy fekete, aszimmetrikus szabású, magasított nyakrésszel kiegészített, valamint oldalt ezüst kristályokkal díszített és bársonyból elkészített Saint Laurent miniruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A kifutón látott darabhoz képest egy kicsit változtattak rajta, mivel a bal oldalt elhelyezett ujj nélküli rész kialakítása sokkal élesebb és drámaibb volt, viszont a számára ezen alakítottak egy sokkal egyszerűbb és visszafogttabb lett, valamint nem is lett olyan gazdagon kristályokkal feldíszítve. Nagyon sajnálom egyébként, hogy nem az eredeti ruhát viselte, mivel a modellen imádtam, hihetetlenül dögös és vad volt, és bár ezeket a jelzőket nem veszítette el, viszont sokkal egyszerűbb lett ebben a formában az egész. A szabás egyébként tökéletes volt és Sylvia kecses alakját végig nagyon szépen követte, aminek köszönhetően a vékony dereka és a csípője is ki lett hangsúlyozva, valamint a lábait is sejtelmesen megvillanthatta. De ami a legjobban tetszett az a bársony anyaghasználat, valamint a tércsizma, amelyeknek hála az évszaknak is tökéletesen megfelelt a választása, hiába volt elég rövidke a hossza. A fekete színválasztás bár tetszett és a bőrszínével is isteni kontrasztot alkotott, valamint a csillogó elemek fel is dobták, de a sötét szőnyegen és a sötét háttér előtt mégsem működött tökéletesen ez az árnyalat. Illetve a cipő is tökéletes volt, de a kifutón látott fényes darab sokkal izgalmasabb és vagányabb volt, szóval sajnálom, hogy változtattak ezeken a dolgokon. A megjelenését egy pár fekete Casadei magassarkú térdcsizmával és fekete Saint Laurent clutch-csal tette teljessé.
Sylvia haját egy egyszerű és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje viszont nem igazán tetszett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, végül az ajkaira piros szájfényt vittek fel.
Sylvia Hoeks x Loewe2017.06.20. 20:57, Fanni
Sylvia Hoeks tegnap délután, vagyis június 19-én megjelent a 'Blade Runner 2049' spanyol photocall-ján, amit Barcelonában rendeztek meg az Arts Hotelben.
A film 34 éves holland színésznője egy eléggé egyszerű és minimalista stílusú, de mégis nagyon mutatós ruhát választott a vörös szőnyeges fotózáshoz, ahol fantasztikusan nézett ki. Sylvia egy krémszínű, kétrészes Loewe szettet viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami vastagabb és vékonyabb barna csíkokkal díszített, bandeau topból és egy aszimmetrikus szabású, valamint lágy esésű és zsebekkel, valamint magasított derékrésszel kiegészített szoknyából állt össze. Én egyszerűen imádtam ezt az outfitet, mivel egyszerre volt játékos és fiatalos, valamint elegáns is, ezek mellett pedig még az évszakhoz és az eseményhez is nagyszerűen passzolt, ami szintén plusz pontnak számít. A színválasztás elég egyszerű és letisztult lett, annak kifejezetten örültem, hogy az alapszín nem hófehér volt, hanem egy krémesebb, sárgás tónusú árnyalat, ami sokkal mutatosabb volt, a színésznő napbarnított bőrszínével és a méz szőke hajával is nagyszerűen kiegészítették egymást, míg a felsőrészen elhelyezett barna csíkok és a szoknyán helyet kapó arany gombok egy kicsit izgalmasabbá tették a végeredményt, valamint szép kontrasztot alkottak. A szabásba teljes mértékben lehetetlen akár csak egy hibát találni, hiszen hibátlan volt; Slyvia vékony derekát tökéletesen kihangsúlyozta, valamint ezek mellett a dekoltázsára és a vállaira is került egy kisebb figyelem, amitől az összhatás finoman sejtelmes és kicsit kacérabb lett. A zsebek elhelyezését pedig, mint mindig, úgy most is imádtam, mivel nem csak vagányabb és lazább lett tőle a végeredmény, de a pózolásnál is használatát tudta venni, ami nagyon tetszik. A megjelenését egy pár kígyóbőrmintás Schutz magassarkú szandállal, illetve Jennifer Fisher ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Sylvia haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba beszárítva viselt a hátára, valamint a vállára omolva. A sminkje egészen természetes, de mégis mutatós lett; a szemeit barna és arany füstös sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították, valamint highlighter-t is használtak, végül az ajkaira nude színű matt rúzst vittek fel.
|