Gabrielle Union x Lanvin2019.08.19. 16:50, Fanni
Gabrielle Union szintén ellátogatott a kaliforniai Hermosa Beach-re még augusztus 11-én, vasárnap délután, hiszen ott rendezték meg a 2019-es Teen Choice Awards-ot.
A 48 éves színésznő egy igazán érdekes, laza, de mégis sikkes kreációt választott ki a stylistjával erre az alkalomra, amiben remekül festett. Gabrielle egy mélyen dekoltált és bő szabású Lanvin kaftánszerű maxiruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit elől magasan fel is slicceltek, valamint női arcokat ábrázoló mintázattal és csillogó arany rojtokkal díszítettek fel. A színésznőnek sikerült egy nagyon izgalmas és feltűnő, ugyanakkor szexi ruhában megjelennie a díjátadón, ami remekül illett a tengerparti helyszínre, hiszen úgy nézett ki, mint egy strandruha, csak elegánsabb volt. Bár az igaz, hogy Gabrielle alakja nem lett kiemelve, sőt láthatóan a dereka és a csípője is elveszett benne, de én ezt személy szerint nem bántam, mivel sikerült elég jól megvillantania a hosszú és formás lábát, valamint a dekoltázsára is nagy figyelem került, így legalább nem érezhetjük azt, hogy túl sok minden mutatott volna meg magából. Igaz a felvágás talán egy kicsit lehetett volna visszafogottabb, mert nem sok kellett a villantáshoz, viszont sikerült enélkül megúsznia az eseményt, aminek örültem. A világoskék alapszín gyönyörű volt, elképesztően jól állt ez a szín a színésznőnek, akinek a sötét bőrszínével és a fekete hajával is mesésen kiegészítették egymást, de a pontot az i-re a mintázattal tették fel, amitől elég izgalmas és egyedi lett a végeredmény, míg az arany részletekkel még több színt és csillogást vittek bele az egészbe, amit lehetetlen nem imádni. Egyértelmű, hogy a Top 3 kedvencemhez tartozott ez az outfit, Gabrielle pedig hihetetlen módon tudta eladhatóvá tenni számomra. Kiegészítőként egy pár nude színű Lanvin magassarkú szandált és Yeprem ékszereket választott.
Gabrielle haját több szoros fonatba készítették el, melyek a hátára omoltak. A sminkje szintén mutatós lett; a szemeit kék és fekete szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira nude színű matt rúzs került.
Laura Marano x Raisa Vanessa2019.08.19. 16:02, Fanni
Laura Marano is jelen volt még augusztus 11-én, vasárnap késő délután a 2019-es Teen Choice Awards-on, aminek a kaliforniai Hermosa Beach adott otthont.
A 23 éves színésznő egy igazán figyelemfelkeltő, kacér és fiatalos, ugyanakkor drámai összeállításban lépett a kék szőnyegre. Laura egy fuksziaszínű, aszimmetrikus szabású, fodrokkal, valamint 3D-s virágokkal díszített Raisa Vanessa miniruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit egy vastag fekete övvel tettek teljessé. Nekem első látásra egyből Vanessa Hudgens egyik tavaly decemberi megjelenése jutott az eszembe, amit egy premieren viselt New Yorkban. Bár Vanessa Marc Jacobs ruhája barackszínű volt, de maga az alapötlet és a kivitelezés hasonló volt, annyi különbséggel, hogy a fél évvel korábbi darab nekem sokkal, de sokkal jobban teszett. A Marc Jacobs kreáció sokkal fiatalosabb és modernebb volt, sajnálom, hogy Laura ne ugyanabból a kollekcióból választott a stylistjával egy másik ruhát. Nem arról van szó, hogy ez nem állt volna jól neki, mert a szabással igazából nem volt probléma, a vékony dereka szépen ki lett hangsúlyozva benne, de a legnagyobb figyelem a hosszú lábaira került és a vállait is sikeresen megvillantotta. Viszont a fukszia alapszín a fekete övvel és kiegészítőkkel együtt nekem már túl sok és olcsó volt, bár maga az élénk pink árnyalat jól állt Laura-nak, az eseményen is megállta a helyét, a tengerparti helyszínhez is illett, de képtelen volt eladhatóvá tenni, amit sajnáltam. Arról nem is beszélve, hogy a jobb vállánál látható drámai fodrok és 3D-s virágok nem néztek ki túl jól, elterelték a figyelmemet minden másról, nem éreztem, hogy túl magabiztos lett volna benne. Kiegészítőként egy pár fekete Ruthie Davis magassarkú szandált, illetve Swarovski ékszereket választott.
Laura haját egy középen elválasztott, magasan elhelyezett és rendezetlen copfba készítették el, elől pedig több hullámos tincs is szabadon maradt, ami a ruhához egyáltalán nem illett, egy sikkesebb fazonnak jobban örültem volna. A sminkjére szintén ugyanezt tudom írni, lehetett volna visszafogottabb; a szemeit fekete szemceruzával, ezüst szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Brittany Snow x Fausto Puglisi2019.08.19. 15:28, Fanni
Brittany Snow is jelen volt az idei Teen Choice Awards-on, amit még augusztus 11-én, vasárnap délután rendeztek meg a kaliforniai Hermosa Beach-en.
A 33 éves színésznő egy eléggé feltűnő és drámai, szexi összeállításban érkezett a díjátadóra. Brittany egy fekete, mélyen dekoltált és aszimmetrikus szabású Fausto Puglisi ruhát viselt a 2019-es elő-őszi kollekcióból, amit fodros, virágos- és pöttyös mintázattal díszített uszállyal tettek teljessé. Nem mondanám, hogy elájultam volna a választásától, ami számomra eléggé ódivatú és öreges volt. Ehhez hasonló ruhákat a 2000-es évek közepén láthattunk a hírességeken és azt hittem, hogy azóta már ki is mentek a divatból, viszont úgy néz ki, hogy újból utat fog törni Hollywoodban, bár remélem, hogy sikerült ezt a fazont megfékezniük. Azt kiemelném, hogy maga a fodros és eltérű mintázatú uszály nekem kifejezetten tetszett, de ennél több pozitívumot nem is tudok kiemelni a tervezéssel kapcsolatban. Maga az alapruha, ami alakkövető és nyakpántos volt, ráadásul mélyen is dekoltálták borzalmasan nézett ki, úgy nézett ki, mint amiket Kim Kardashian hordott 2008 és 2010 között. Bár az tény, hogy Brittany vékony dereka és a csípője szépen ki lett emelve az övnek köszönhetően, de ezzel sem sikerült megmenteniük a végeredményt, amit őszintén sajnáltam. A fekete alapszín túl bátortalan és megszokott volt, igaz, hogy jól állt a színésznőnek, de nem tudtam értékelni a választását, ahogy emlegettem egyedül csak a mintás uszály tetszett, ami izgalmas és egyedi volt, bár jobban tetszett volna az is, hogyha mindkét oldalt ugyanaz a színvilág lenne látható. A megjelenését egy pár Aera magassarkúval, Marzook clucth-csal, illetve Hearts on Fire és AUrate ékszerekkel egészítette ki.
Brittany haját egy középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze, ami rendben is volt, ebbe nem lehet belekötni. A sminkje viszont borzalmas volt sajnos; a szemeit arany csillámporral és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Mabel McVay x Versace2019.08.19. 14:30, Fanni
Mabel McVay is hivatalos volt a 2019-es Teen Choice Awards-ra, amit még augusztus 11-én, vasárnap késő délután rendeztek meg a megszokottakkal ellenkezőleg most a tengerparton, aminek a kaliforniai Hermosa Beach adott otthont.
A 23 éves énekesnő egy igazán szexi és váratlan, a 90-es éveket megidéző outfitben lépett a fotósok és a rajongók elé a kék szőnyegre, ahol észbontóan nézett ki. Mabel egy fekete alapszínű, kétrészes Versace tervezést viselt a 2019-es elő-őszi kollekcióból, ami egy egyszerű bandeau topból, valamint egy magasított derekú, elől magasan felsliccelt és fehér zebramintázattal díszített maxiszoknyából állt össze, amit az olasz divatház ikonikus arany, túlméretezett biztostűivel díszítettek fel. Igazából nem volt különleges, vagy egyedi a választása, de összességében mégis nagyon tetszett a végeredmény, hiszen a kevesebb néha több, amit sikerült nagyon jól bebizonyítania a fiatal tehetségnek. Bár maga a szoknya elég figyelemfelkeltő és izgalmas volt, amit kifejezetten értékeltem, de az egyszerű, fekete felsőrésznek köszönhetően nem tűnt ki a többi outfit közül, aminek örültem, így a végeredmény ízléses maradt. A szabás egyértelműen lehetővé tette, hogy Mabel formás alakjára hatalmas figyelem kerüljön, amit ki is használt, hiszen remekül ki lett emelve a dereka, illetve a csípője is, de a legnagyobb figyelem a lábára, illetve a lapos hasára került, amitől igazán sejtelmes lett a megjelenése, viszont nem esett semmivel sem túlzásba, ezen az eseményen jól megállta a helyét. A fekete-fehér színvilág elég egyszerű és biztonságos választás volt, bár abban szerintem megegyezhetünk, hogy ez a ruha más színben nem lett volna ennyire ízléses és "visszafogott", szóval nem bánom, hogy nem viselt más élénk színeket az énekesnő. A fekete és a fehér szépen kiegészítették egymást, valamint Mabel kreol bőrszínével is megtalálták a közös hangot, a zebramintázattal pedig feltették a pontot az i-re. A megjelenését egy pár fehér Versace magassarkú szandállal, valamint Lara Heems ékszerekkel tette teljessé.
Mabel hosszú haja szabadon maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje viszont elég erőteljes lett; a szemeit fekete szemceruzával és ezüst szemhéjpúderrel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát pirosították és bronzosították, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
Emily Osment x Allen Schwartz2019.08.19. 13:58, Fanni
Emily Osment szintén a meghívottak között volt még augusztus 11-én, vasárnap délután az idei Teen Choice Awards-on, amit a Hermosa Beach-en rendeztek meg, Kaliforniában.
A 27 éves színésznő egy igazán sikkes, friss és fiatalos, monokróm összeállításban érkezett a díjátadóra, ahol remekül nézett ki. Emily egy élénk pink, kétrészes Allen Schwartz nadrágkosztümöt viselt, ami egy egyenes szabású blézerből, illetve egy hozzá passzoló, magasított derekú rövidnadrágból állt össze, ezek mellé pedig fehér crop topot párosított. Azt kell mondanom, hogy Maia Mitchell megjelenése mellett ez volt a másik nagy kedvencem, a maga egyszerűségével és az üde kisugárzásával nagyszerű választás volt ez a szett a tengerparti eseményre, ahol 100%-osan megállta a helyét, tényleg lehetetlen lenne bármibe is belekötni, legalábbis nekem nem menne. A szabás elég visszafogott volt, sok újdonságot nem tudott bemutatni, bár remek ötletnek tartom, hogy a megszokott hosszú nadrágos verzió helyett egy kicsit újított, ami jót tett a végeredménynek. Emily alakja nem lett tökéletesen kiemelve, de sikerült megvillantania a formás lábait, illetve a lapos hasára is került egy kis figyelem, azt pedig nem bántam, hogy a blézer eltakarta a derekát, valamint a csípőjét, mert ez így volt nagyszerű, ahogy van. Nem tudom letagadni, hogy az alapszín volt az egészben a legnagyobb kedvencem, ez az élénk pink árnyalat mesésen nézett ki, remekül illett a nyári évszakhoz, valamint a helyszínhez is, arról nem is beszélve, hogy a színésznő barnított bőrszínével és a szőke hajával is remek összhangot alkotott, plusz a fehér top is tökéletesen passzolt az összhatáshoz. Egyedül azt sajnálom, hogy a magassarkúja kigyóbőrmintás volt, jobban tetszett volna, ha fehér, vagy ha pink cipőt visel. Kiegészítőként egy pár Aldo magassarkú szandált, illetve KBH ékszereket választott.
Emily haja leengedve maradt, amit laza hullámokba besütve viselt. A sminkje az egyetlen, ami nem nyerte el a tetszésemet, ami elég komor lett, ennél valami természetesebb jobban passzolt volna hozzá; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira pink matt rúzs került.
|