Sarah Hyland x Teresa Helbig2019.08.17. 19:51, Fanni
Sarah Hyland is jelen volt még augusztus 11-én, vagyis múlt vasárnap délután az idei Teen Choice Awards-on, amit most a kaliforniai Hermosa Beach-en rendeztek meg.
A 28 éves színésznő egy igazán szexi és sejtelmes, a testéből nem túl sokat takaró, de mégis ízléses összeállításban lépett a kék szőnyegre, ahol igazán jól nézett ki. Sarah egy fehér és barackszínekből összeálló, kétrészes Teresa Helbig szettet viselt a 2018-as Resort kollekcióból, ami egy mélyen dekoltált és csipkével díszített crop topból, valamint egy hozzá passzoló, magasított derekú, extra miniszoknyából állt össze, amit lágy fodrokkal és szintén csipkével egészítettek ki. Nem hiszem, hogy mostanában látthattunk volna ennél rövidebb ruhát, de azt kell mondanom, hogy ezen az eseményen remekül megállta a helyét és Sarah esetében nem éreztem azt, hogy a végeredmény olcsó és erőltetett lett volna, remekül passzolt a megszokott stílusához, illetve eladhatóvá is tudta tenni számomra, aminek nagyon örültem. Pedig aztán a fiatal tehetség tényleg szinte mindent megmutatott magából, nagy figyelem került a hosszú lábaira, valamint a hasára is, de ezek mellett a vékony dereka és a csípője is maximálisan ki lett emelve, ha mindez pedig nem lett volna elég, akkor ráadásul még a vállait és a dekoltázsát is megvillantotta. Bár a "szabály" úgy tartja, hogyha megmutatjuk a lábainkat, akkor a dekoltázsunkat és a vállainkat takarjuk el, de Sarah a bizonyíték rá, hogy ennek nem kell mindig így lennie (természetesen csak abban az esetben, hogyha nem hivatalos, formális eseményről van szó, hiszen nem mindenhol állná meg ez az outfit a helyét). A színvilágba sem tudok igazából belekötni, a fehér a narancssárgával és a barackos árnyalatokkal párosítva igazán frissítő látvány volt, a tengerparti eseményhez nagyon jól illett, valamint a nyári évszakot is remekül megjelenítette. Arról nem is beszélve, hogy a színésznő barnított bőrszínével és a sötétbarna hajával is mesésen kiegészítették egymást, míg lágy fodrokkal és a csipkével került pont az i tetejére. Kiegészítőként egy pár narancssárga Loriblu magassarkú szandált és Lorraine Schwartz ékszereket választott.
Sarah haját egy szoros, de alacsonyabban elhelyezett copfba fogták össze, míg elől a frufruja maradt csak szabadon. A sminkje szerintem egy kicsit feltűnőbb és drámaibb lett, mint ami a ruhához passzolt volna, valami halványabb sminknek jobban örültem volna; a szemeit barna és arany szemhéjpúderrel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Daisy Ridley x Teresa Helbig & Sara Battaglia2018.03.31. 15:44, Fanni
Daisy Ridley még március 11-én, vasárnap délután szintén megjelent a 'Peter Rabbit' londoni premierjén, aminek a Vue West End adott otthont.
A film 25 éves színésznője egy nagyon elegáns és nőies, de mégis fiatalos összeállításban lépett a zöld szőnyegre, amiben mesésen nézett ki. Daisy egy fehér alapszínű, kontrasztot alkotó fekete részletekkel és apró margaréta virágokkal díszített, finoman alakkövető Teresa Helbig blézerszabású miniruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Első látásra egyébként erős deja vu érzésem volt, ami miatt egyébként azt hittem, hogy ez biztosan egy Chanel darab, mert azokra hasonlít, de nagyon, viszont meg kellett lepődnöm, mert erről szó sem volt, ez egyszerűen csak a koppintása volt a francia márka ikonikus tweed ruháinak. Ezt egyálán nem bántam annyira, mert a végeredmény jól nézett ki és tényleg csinos volt, a napközben megrendezett eseményhez és annak a hangulatához tökéletesen illett, így sok mindenbe nem igazán tudok belekötni. A szabás hibátlan volt, jól láthatóan végig tökéletesen követte Daisy kecses alakját, így a vékony derekára és a formás csípőjére is nagy hangsúlyt fektettek, de a legnagyobb figyelem a hosszú lábaira került, amit nagyszerűen meg tudott villantani a szoknya hossza miatt és kicsit a dekoltázsát is kiemelték, bár ezzel nem estek túlzásokba, így a végeredmény visszafogott, de mégis kacér lett. A ruhán elhelyezett, apólékosan kidolgozott margaréta virágok nagyon bájosan néztek ki, mintha egy kertből lépett volna ki a színésznő, kár, hogy ez a távoli képeken nem látszik annyira, mert tényleg nagyon aranyos és játékos volt az egész. A színvilág visszafogott és egyszerű, a fehér alapszín volt többségben, ami szerencsére a színésznő viágosabb bőrszínével is kifejezetten jól nézett ki, a virágokkal izgalmasabbá tették az egészet, míg a fekete részletekkel egy kis kontrasztot és vagányságot is bele tudtak csempészni az összhatásba, amit egyáltalán nem bántam. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin magassarkúval és Annina Vogel ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Ha egy valamibe bele kell kötnöm a szettel kapcsolatban az a cipő lenne. Igen, tudom, hogy a ruhán is voltak fekete részek, de a sötét cipő szerintem már erős túlzás volt, még úgy is, hogy tudom azt, hogy ezzel csak valamiféle összhangot akartak alkotni, de nem sikerült. Választhattak volna egy színes, mindjuk citromsárga darabot, ami fiatalosabb lett volna. Daisy haja leengedve maradt, amit beszárítva viselt, elől kicsit megemelve és a hátára omolva, ami nem nyerte el a tetszésemet, mert sajnos iszonyatosan öregítette az egész. A sminkje viszont rendben volt a maga egyszerűségével; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, végül az ajkaira barna matt rúzs került.
Daisy március 18-án, vasárnap este pedig hivatalos volt a 2018-as Empire Awards-ra, mait Londonban rendeztek meg a Roundhouse-ban.
A fiatal brit tehetség ez alkalommal a kicsit vagányabb, férfiasabb oldalát mutatta meg, ami kifejezetten éles és elegáns volt. Daisy egy fekete-fehér, háromrészes Sara Battaglia nadrágkosztümöt viselt a 2018-as elő-őszi kollekcióból, ami egy rövid, szűkített fazonú blézerből, fehér ingből, illetve egy magasított derekú és egyenes szabású nadrágból állt össze. Kicsit emlékezetetett a végeremdény Keira Knightley Chanel megjelenésére az idei Sundance Filmfesztiválról, bár ez egy fokkal visszafogottabb volt és kevésbé nézett ki úgy, mint egy jelmez, ami miatt tetszett az egész, de mégis úgy gondolom, hogy Kiera megjelenése sokkal jobban sikerült több okból kifolyólag is. Összességében azt érzem, hogy nem igazán passzolt a fiatal korához ez a komor összeállítás, bár az tagadhatatlan, hogy a szabás jó volt és előnyös számára, eladhatóvá tudta tenni, de öregebbnek látszott benne. Az alakja számára viszont tökéletes volt, mivel Daisy vékony dereka és a formás csípője is tökéletesen ki lett hangsúlyozva, ami szerintem vitathatatlan. Talán egy színes inggel jobban tetszett volna az egész, de arra sem mondtam volna nemet, ha a színésznő inkább fehér árnyalatban viselte volna a kosztümöt, hozzá pedig sárga, világoskék, vagy világos rózsaszín inget párosítottak volna, ami egy igazi tavaszi outfit lehetett volna. De igazából a fekete alapszínre sem lehet sokat panaszkodni, mert a világos bőrszínével jól mutatott, a fehér inggel pedig megfelelő kontrasztot alkottak, mondjuk a styling lehetett volna izgalmasabb és színesebb is. Kiegészítőként egy pár sötétbordó Christian Louboutin magassarkút, valamint Tiffany & Co. ékszereket választott. Daisy haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és göndör formába besütve iselt. A sminkje is sokkal izgalmasabb és feltűnőbb lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, végül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel, ami helyett egy élénk piros árnyalatnak jobban örültem volna.
Saoirse Ronan x Teresa Helbig2017.11.19. 16:54, Fanni
Saoirse Ronan is megjelent november 15-én, szerda este a HFPA és az InStyle magazin partiján, amit a Nyugat Hollywoodban található Catch LA-ben rendeztek meg.
A 23 éves színésznő egy nagyon bájos és kacér, fiatalos ruhában érkezett a fekete szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Saoirse egy rózsaszín, fekete kontrasztot alkotó bársony részletekkel és ezüst flitterekkel díszített, egyenes szabású Teresa Helbig miniruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. A színésznőt sokszor láthatjuk a korának megfelelő, de mégis nőies és elegáns ruhákban, így most nagyon örültem, hogy a korábbiaktól még fiatalosabb és játékosabb darabban láthattuk, ami egyébként tökéletesen illet hozzá. Bár bevallom első látásra azt gondoltam volna, hogy Elle Fanning-on ez a stílusú tervezés sokkal jobban mutatott volna, de összességében mégis azt kell mondanom, hogy a színésznőn is tökéletesen működött és szerencsére nincs túl sok minden, amibe bele lehet kötni. A visszafogott és nőies alapszín kifejezetten tetszett, ez a vattacukor rózsaszín árnyalat mesésen nézett ki és Saoirse világos bőrszínével, valamint a szőke hajával is tökéletesen mutatott, sőt nekem különösen tetszettek a vagányabb és erős kontrasztot alkotó fekete elemek is, amelyek sokkal izgalmasabbá varázsolták a végeredményt, aztán ott voltak még a flitterek is, amelyek csillogást vittek bele az egészbe, így az unalmas jelzőt egyáltalán nem lehet az összeállításra mondani. A szabás ugyan lehetett volna egy kicsit különlegesebb is és bár a színésznő kecses alakja a ruha egyenes szabása miatt nem lett tökéletesen kihangsúlyozva, vagyis a derekára és a csípőjére sem került nagy figyelem, viszont a hosszú és formás lábait és a vállait is sikerült elég jól kiemelniük ahhoz, hogy ezekről az apróságokról megfeledkezzek és a megjelenését is sejtelmesebbé tudták tenni. Kiegészítőként egy pár fekete Alcimia De Ballin magassarkú szandált választott, ékszereket viszont nem viselt ez alkalommal.
Saoirse haját egy nagyon egyszerű, középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el, elől néhány tincset is szabadon hagytak. A sminkje klasszikus, de mutatós lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Instagram Style: Zendaya x Teresa Helbig2017.10.26. 16:16, Fanni
Zendaya megállíthatatlan és október 25-én, vagyis tegnap délután megjelent a CFDA és a Vogue magazin által megrendezett divatbemutatón és az azzal egybekötött partin, aminek a Los Angelesben található Chateau Marmont adott otthont.
A 21 éves színésznő erre az alkalomra egy igazán izgalmas és kacér, vintage stílusú összeállítást választott a stylistjával, amiben csodásan festett, mint mindig. Zendaya egy kétrészes Teresa Helbig tervezést viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, ami egy korallszínű, magasított nyakrésszel kiegészített, valamint apró fodrokkal díszített blúzból és egy nude alapszínű, szűkített fazonú és magasított derekú nadrágból állt össze, amit narancssárga és zöld csíkokkal, valamint átlátszó flitterekkel díszítettek fel. A kifutón nem teljesen így mutatták be a spanyol tervező kreációjét, hiszen ott a blúz az egy átlátszó ing volt, amin nem kaptak helyez apró fodrok, valamint a magasított nyak sem volt jelen, ezek helyett inkább két kolibrit ábrázoló mintával dobták fel a végeredményt, viszont a nadrágon nem változtattak. Bevallom nekem személy szerint az eredeti ing sokkal jobban tetszett, viszont valamilyen szinten mégis örültem a váltásnak a színásznő részéről, hiszen a fodrok gondoskodtak a kacér és játékos összhatásról, illetve az is tetszett, hogy az ő verziója nem volt átlátszó, így bár sejtelmes, de visszafogott és ízléses maradt a megjelenése. A szettnek a retrós, 50-es éveket megidéző stílusa nagyon tetszett, tényleg bármit ráadhatnak Zendaya-ra, rajta minden jól fog állni, amit megint csak sikerült bebizonítania és pontosan ezért szeretem, mert egy igazi kaméleon, plusz szeret kísérletezgetni is, nem riad vissza semmitől. A másik amit kiemelnék, hogy bár gyakran láthatjuk nagy divatházak tervezéseiben, de azért olykor-olykor mégis szán időt kisebb, feltörekvő designerek alkotásaira is, amelyek ez által sokkal ismertebbé válhatnak. A színvilág is nagyon kellemes volt, a különböző árnyalatok egymással is remekül megállták a helyület, kifejezetten megszetszett a korall és a zöld színek párosítása, remekül néztek ki, valamint a színésznő bőrszínével is megtalálták a közös hangot, szóval nincs mire panaszkodni, míg a mintázat és a fodrok még vidámabbá és izgalmasabbá varázsolták az összhatást. A szabás is rendben volt, hálát adok a stylistjának, hogy a blúzt betűrték a nadrágba, így Zendaya vékony derekáról semmi sem terelhette el a figyelmünket, gyönyörűen ki lett hangsúlyozva, valamint a csípője is minimálisan ki lett emelve, de a legnagyobb figyelem a hosszú és formás lábaira került. A megjelenését egy pár sötétzöld Christian Louboutin magassarkúval, valamint Cartier ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Zendaya haja leengedve maradt, amit a fülei mögé tűrve viselt, az alját pedig besütötték neki, amivel szintén az 50-es és a 60-as éveket idézte meg. A sminkje a megszokott formában készült el; a szemeit sárgás-arany szemhéjpúderrel, vékony tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosíották és pirosították is, valamint highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|