Maggie Gyllenhaal x Celine, The Row & Atelier Versace2021.07.10. 13:30, Fanni
Maggie Gyllenhaal július 6-án, vagyis kedd délután megjelent a 2021-es Cannes-i Filmfesztivál első napján megrendezett photocall-on, amit a fesztivál zsűrije számára rendeztek meg a francia város tengerpartján.
A 43 éves amerikai színésznő egy egyszerű, de mégis sikkes összeállításban állt a kamerák elé, amiben remekül festett. Maggie egy kétrészes, fekete szettet viselt, ami egy pánt nélküli The Row topból, illetve egy egyenes szabású és magasított derek Celine öltönynadrágból állt össze. A színésznő korábban a feltűnő, színes és mintás megjelenéseiről volt híres, azonban nemrég stylistot váltott és úgy látszik, hogy ezzel együtt a stílusa is sokkal egyszerűbb, letisztultabb lett. Bár meglepett a monokróm szettjével, azonban nekem mégis elnyerte a tetszésemet a visszafogottsága, a photocall-ra pedig tökéletes választás volt. A szabás remekül passzolt Maggie alakjához, a szűk topnak és a vékony övnek köszönhetően csodásan ki lett hangsúlyozva a vékony dereka és a csípője is, illetve a vállait is sikeresen megvillanthatta benne. A nadrág hossza is megfelelő volt, nem súrolta a földet és a bokája sem villant ki alóla, bár talán egy magassarkúnak jobban örültem volna a lapos talpú szandál helyett. A fekete színválasztás egyszerű és biztonságos volt, a nagy melegben nem is lehetett túl kényelmes viselet, azonban a színésznő világos bőrszínével remekül kiegészítették egymást. A styling visszafogott, de mégis sikkes volt; a megjelenését egy pár fekete Celine szandállal és Celine napszemüveggel egészítette ki.
Maggie rövid haja szabadon maradt, amit laza hullámokba besütve viselt. A sminkje egyszerű, de nagyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, végül az ajkaira piros rúzs került, ami remekül passzolt a teljesen fekete szetthez.
Maggie a photocall-t követően hivatalos volt az 'Annette' premierjére is, aminek július 6-án a Palais des Festivals adott otthont az idei Cannes-i Filmfesztivál első napján.
A fesztivál zsűritagja egy modern és elegáns összeállításban vonult végig a vörös szőnyegen, ahol csodásan festett. Maggie egy fehér, custom made Celine estélyit viselt, amit egy rakott palásttal egészítettek ki. Az estélyi a maga egyszerűségével és a lágy esésével gyönyörű volt, a színésznő pedig egy görög istennőként tündökölt a vetítésen. Igen, lehet, hogy ismét hiányoznak az élénk színek és a feltűnő minták, azonban engem egyáltalán nem zavart, tetszett a megjelenésének törékeny eleganciája és a romantikus részletei. Szerintem megegyezetünk abban, hogy a természetes árnyalatok is nagyon jól állnak Maggienek. Annak ellenére, hogy eléggé világos a bőrszíne, szerencsére a ruha világos árnyalata tökéletesen passzolt hozzá, egyáltalán nem sápította.
Az estélyi nagyon könnyed volt, mozgás közben pedig életre kelt, kicsit sajnálom is, hogy nem fújt a szél, mert csodás képek készültek volna, amikor belekap a ruhába. Bár egyenes szabású volt a ruha, de a felsőrész mégis szépen követte Maggie testét, így sikerült szépen kiemelnie a vékony derekát és a csípője is kapott egy kis figyelmet benne. A legjobban mégis a rakott, magasított nyakrésszel kiegészített palást volt, ami megadta a Cannes-i Filmfesztiválhoz illő drámaiságot. Kellő magabiztossággal viselte a szettet a színésznő, ami az egyik kedvencem volt az első napról, bízom benne, hogy a következő egy hétben is csodás outfiteket láthatunk tőle. A megjelenését egy pár fehér Celine magassarkúval és Chopard ékszerekkel tette teljessé.
Maggie a haját ez alkalommal hátra fésülve, laza hullámokba besütve viselte. A sminkje friss és csillogó lett; a szemeit fekete szemceruzával, ezüst szemhéjpúderrel és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, befejezésül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Maggie Gyllenhaal július 9-én, vagyis péntek kora este ellátogatott a 'Benedetta' premierjére is, amit a 2021-es Cannes-i Filmfesztivál negyedik napján rendeztek meg a Palais des Festivalsban.
Az amerikai színésznő ez alkalommal egy igazán szexi, de mégis előkelő szett mellett tette le a voksát, amiben elbűvölően festett. Maggie egy piros, pánt nélküli és mélye dekoltált Atelier Versace estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek. A választásával meglepett, mert a letisztult megjelenések mellett a szexi outfiteket sem részesítette túl nagy előnyben korábban, viszont örülök, hogy nem riad vissza az újdonságoktól, a bátorsága pedig kifizetődött, mert istenien állt neki a végeredmény. Örömmel láttam, hogy egy kicsit visszatért a feltűnő színekhez, ez a gazdag bordó árnyalat pedig mesésen állt Maggienek, hiszen a finoman barnított bőrszínével és a barna hajával is csodásan kiegészítették egymást, szinte ragyogott.
A ruha szabásával nem estek túlzásba, egy eléggé klasszikus fazont láthattunk a színésznőn, ami biztonságos választás volt, de a kevés, néha több. A sziluett végig remekül követte Maggie alakját, gyönyörűen ki lett emleve benne a vékony dereka és a formás csípője is, azonban a legmeglepőbb részlet a mély dekoltázsrész volt, amitől elég kacér lett a megjelenése. Imádtam a bustier felsőrészt is, és örömmel láttam, hogy az olasz márka megszokott kialakításával ellenkezőleg egy lazább szoknyarésszel párosították, amitől a szerintem sokkal előkelőbb lett a végeredmény. A színésznő most egy kicsit több ékszert viselt, kifejezetten tetszett a fülbevalója, azonban a nyakláncot egy modernebb darabra cseréltem volna, a ruha modernségéhez és szexiségéhez nem igazán passzolt. A szettet Versace magassarkúval és Chopard ékszerekkel koronázta meg.
Maggie haja ismét leengedve maradt, amit egyenesre beszárítva viselt. A sminkje most is nagyon visszafogott lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, befejezésként az ajkaira rózsaszín rúzst választottak.
Katherine Waterston x The Row2018.11.13. 17:39, Fanni
Katherine Waterston is hivatalos volt a 'Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald' világpremierjére, amit november 8-án, csütörtök este rendeztek meg a Párizsban található UGC Cine Cite Bercy-ben.
A 38 éves egy igazán különleges és egyben vagány, de a maga fura módján mégis romantikus stílusú kreációban érkezett a vetítésre, ahol remekül nézett ki. Katherine egy fekete, kétrészes The Row kreációt viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy átlátszó, drámai és bő szabású felsőrészből, illetve egy egyenes szabású nadrágból állt össze. A színésznőt mostanában elég izgalmas és egyedi ruhákban láthattuk, így ez alkalommal is hasonló szettet vártam tőle, amit szerencsére sikerült is bemutatnia, aminek nagyon örültem. Bár azon lehetne vitatkozni, hogy mennyire passzolt ez a premierhez, de összességében sikerült eladhatóvá tennie a végeredményt és nekem tényleg tetszett ez a megjelenése. Igaz a bővebb kialakítás miatt nem került nagy figyelem Katherine kecses alakjára, ami egyébként engem egyáltalán nem zavart, mert ebben a formában is kifejezetten előnyös volt számára a tervezés, jól működött rajta ez a sziluett és tetszett, hogy sikerült valami mást és újat mutatnia, mint amit megszokhattunk az ilyen eseményeken. Sőt még azt is sikerült megmutatnia, hogy az átlátszó darabok nem minden esetben erőltetettek, ez sem volt az, még azt is el lehet mondani, hogy az előnyére vált, mert ettől egy kicsit frissebb lett az egész. Annak ellenére, hogy a csípője nem lett megfelelően kiemelve, sőt teljesen elveszett a ruhában, az jól látható, hogy azért a színésznő derekára került egy kis figyelem, illetve a dekoltázsát és a vállait is sikerült minimálisan kihangsúlyozniuk, amitől kacérabb lett az összhatás, anélkül, hogy túlzásokba esett volna. A felsőrész bő, hagymaszerű kialakítása vitte el nálam a prímet, ami igazán előkelővé és drámaivá varázsolta a megjelenését, amivel feltették a pontot az i-re. A fekete színválasztással nem tudott meglepni Katherine, mivel szinte minden egyes megjelenése alkalmával sötét árnyalatokat szokott viselni, de amíg ilyen változatos szabású kreációkat visel, addig nem is fogok ez miatt haragudni rá, ráadásul a világos bőrszínével nagyon szép kontrasztot alkot. Kiegészítőként egy pár fekete The Row magassarkút választott.
Katherine haját egy alacsonyan elhelyezett, egyszerű és szoros copfba fogták össze. A sminkje szintén klasszikus stílusú lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman kontúrozták és pirosították, míg az ajkaira nude színű matt rúzs került.
Rosie Huntington Whiteley x The Row & Ellery2018.10.23. 16:22, Fanni
Rosie Huntongton Whiteley még szeptember 9-én, vasárnap este hivatalos volt a The Business of Fashion 2018-as BoF500 Gálájára, amit New Yorkban rendeztek meg a 1 Hotel Brooklyn Bridge-ben a divathét alatt.
A 31 éves modell bebizonyította, hogy nem minden fekete kreáció unalmas és egyhangú ezzel az igazán sikkes és nőies, komoly outfittel, ami fantasztikusan állt neki. Rosie egy teljesen fekete, kétrészes The Row tervezést viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, ami egy hosszú ujjú garbóból, valamint egy hozzá passzoló, magasított derekú és hagymaszabású szatén maxiszoknyából állt össze. A modellek közül Rosie az egyik legnagyobb kedvencem, ha a megjelenésekről és a divatról van szó, mert remek stílusérzéke van és az egyszerű hétköznapokon is bámulatosan tud kinézni, arról meg ne is beszéljünk, amikor ellátogat egy-egy partira, vagy premierre. Az amerikai divatház inkább a minimalista és nagyon egyszerű ruháiról lett híres, de ez a szett minden volt csak nem egyszerű, az egész nagyon erőteljes és komoly lett, ami a modellhez bámulatosan passzolt, de mégsem tűnt benne komornak és "idegennek", a végeredményt pedig egyszerűen imádtam a styling, illetve az izgalmas szoknyarész miatt. A szabásnak köszönhetően nagy figyelem került Rosie kecses alakjára, leginkább a vékony derekára került a hangsúly, míg a csípőjét a kicsit bővebb szoknya szélesebbnek láttatta, de ez sem rontotta el az összhatást, sőt ez tette az egészet még jobbá, teljesen új szintre emelték, ami nem sok mindenkinek állt volna ilyen jól, mint neki. Bár azt el kell ismernünk, hogy a sötét, fekete alapszínnel semmi újdonságot nem tudott mutatni, elég biztonságos választás volt, de tagadhatatlan, hogy a modell barnított bőrszínével és a szőke hajával is isteni összhangot alkotott, amit a szatén szoknyával tudtak egy kicsit izgalmasabbá varázsolni, amivel csillogást csempésztek bele az egészbe, annak pedig kifejezetten örültem, hogy sehol sem gyűrődött össze látványosan a kreáció. Kiegészítőként egy pár fekete The Row magassarkú szandált, valamint Lorraine Schwartz ékszereket választott.
Rosie haja szabadon maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a hátára omolva a még sikkesebb és modernebb végeredmény érdekében. A sminkje viszont feltűnő és csillogó lett; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát erősen kontúrozták és pirosították, valamint highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira piros rúzs került.
Rosie október 16-án, kedd délután megjelent az 'Extra' talkshow felvételén Los Angelesben, aminek az Universal Studios ad otthont.
A brit modell erre az alkalomra az előzőhöz képest egy sokkal visszafogottabb és "hétköznapibb", de mégis sikkes ruha mellett döntött, amiben szintén remekül festett. Rosie egy pasztell levendulaszínű, magasított nyakrésszel és hosszú ujjakkal kiegészített, egyenes szabású Ellery maxiruhát viselt a 2018-as elő-őszi kollekcióból, amit elől magasan fel is slicceltek. Tagadhatatlan, hogy a modell nagyon érti a dolgát, mert ezt a szettet stylist nélkül, saját maga állította össze és mégis telitalálat volt, a délutáni, ráadásul szabadtéri megjelenéséhez pedig tökéletes választás volt, amibe lehetetlen lenne belekötni. Ha mégis kötözködni szeretnék, akkor kiemelhetném azt, hogy a ruha egy mérettel nagyobb volt rá, mint kellett volna, ami elég jól látszik is Rosie felsőtesténél, ahol a felesleges anyag lógott rajta, de ettől függetlenül is előnyös volt számára és a vékony dereka, valamint a formás csípője is megfelelő mennyiségű figyelmet kapott benne, sőt még a hosszú lábát is meg tudta villantani. A kifutón egyébként nem teljesen ebben a formában mutatták be, hanem ott sokkal inkább alakkövetőbb volt, illetve csavart díszítőelemekkel egészítették ki, amitől egy kicsit izgalmasabb lett a végeredmény, de nekem innen nem hiányoztak ezek a részletek. A színválasztás volt a mindenem, mert ez a gyönyörű lila árnyalat fantasztikusan állt Rosie barnított bőrszínével és a szőke hajával is, ami mellé a fehér és az ezüst kiegészítők remek döntésnek bizonyultak, a színek csodás összhangot alkottak egymással. Igaz, hogy a lila árnyalat nem passzolt túl jól az őszi évszakhoz, de az egyre inkább közeledő télhez igen, de mivel látszik a képeken, hogy sütött a nap, így bennem inkább a kellemes nyári délelőttöket idézte meg, amit imádtam. Kiegészítőként egy pár fehér Gianvito Rossi magassarkú szandált, valamint ezüst Gabriela Hearst clutch-ot választott Anita Ko, Neil Lane, Jessica McCormack és Dinosaur Desings ékszerekkel.
Rosie a haját ismét leengedve viselte, középen elválasztva és lágy hullámokba besütve. A sminkje szintén visszafogott lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira nude színű matt rúzst vittek fel.
Laura Harrier x The Row2018.10.16. 11:44, Fanni
Laura Harrier is megjelent a Hammer Museum 2018-as In The Garden Gáláján, amit október 14-én, vasárnap késő délután rendeztek meg a Los Angelesben található múzeumban.
A 28 éves színésznő egy tőle megszokottan sikkes és modern stílusú, minimalista outfitben tette tiszteletét a partin. Laura egy sötétkék alapszínű és bő szabású The Row jumpsuit-ot viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból. A színésznőnek ez alkalommal pedig sikerült hatalmas meglepetést okoznia, hiszen az elmúlt egy évben szinte csak Louis Vuitton kreációkban láthattuk, de ez alkalommal váltott és egy amerikai divatház ruhája mellett döntött, így egy kicsit kilépett a megszokott komfortzónájából, bár a tőle elvárt és megszokott sikkes, modern vonal megmaradt. Értékeltem a kis változatosságot, amit bele tudott ezzel a váltással csempészni a megjelensébe, pontosan ezért sajnálom, hogy az outfitje csak bizonyos szögekből nézett ki jól, de előről nézve kifejezetten előnytelennek tartottam a színésznő számára. Hogy miért, tehetitek fel a kérdést?! Nos, nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy az ember észrevegye a felsőrész méretét, ami sokkal kisebb és szűkebb volt Laura számára, mint kellett volna, így a mellei teljesen össze lettek nyomva, ami nem nézett ki túlságosan jól, sőt ezzel sikerült elrontaniuk az összhatást számomra. A másik probléma, ami inkább furcsaság az a pántos megoldás volt számomra, mivel úgy nézett ki, mintha hátizsákot viselt volna. Viszont pozitívumként ki tudom emelni a kontrasztot alkotó, könnyed, fekete palástszerű részletet, ami mozgás közben mesésen nézett ki, izgalmasabbá tette a megjelenését. A szabással kapcsolatban több negatívumot és problémát nem tudok felsorolni, mert nekem tényleg csak a felsőrész kialakítása (illetve a pántok) nem tetszettek, azt pedig nem bántam, hogy most nem egy miniruhát viselt, hanem egy bő sziluettű, nadrágos összeállítást, amitől változatosabb lett a megjelenése és ha eltekintek a felsőrésztől, akkor előnyös is volt számára. Laura vékony dereka egész jól ki lett emelve benne, igaz a derekára nem került túl nagy figyelem, de cserébe sikerült megvillantania a vállait, ami elég kacérra sikeredett. A sötétkék alapszín miatt is csak áradozni tudok, örültem, hogy nem egy koromfekete ruhában láthattuk, hiszen a kék a feketénél egy fokkal izgalmasabb árnyalat, ami a bőrszínével is nagyon szép összhangot alkotott, a fekete részletekkel pedig kontrasztot csempésztek a végeredménybe. A styling is elég minimalista lett, nem túl sok kiegészítőt viselt a kreáció mellett. A megjelenését egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal egészítette ki.
Laura haját egy középen elválasztott, szoros és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje a megszokottak szerint egyszerű és természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, illetve highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Amber Heard x The Row2018.09.17. 19:18, Fanni
Amber Heard is jelen volt a 'Her Smell' premierjén, amit szeptember 9-én, vasárnap rendeztek meg a 2018-as Torontói Filmfesztivál során, aminek a Winter Garden Theatre adott otthont.
A film 32 éves színésznője egy nagyon kifinomult, klasszikus stílusú, de mégis finoman szexi összeállítás mellett döntött a stylistjával, amiben mesésen nézett ki. Amber egy vajszínű, finoman dekoltált és egyenes szabású, márványra hasonlító mintázattal díszített The Row estélyit viselt a 2018-a őszi/téli kollekcióból. A színésznőnek az elmúlt egy évben nagyon megszerettem a stílusát és a megjelenéseit, aminek nagy köze van ahhoz is, hogy az egyik kedvenc stylistommal dolgozik együtt már egy ideje, aki tökéletesen érti a dolgát és nagyon ritkán szokott hibázni, így sikerült Amber szettjeit is felturbóznia. Bár most magához képest egy nagyon visszafogott, minimalista ruhában láthattuk, de néha az egyszerű több és a végeredmény szerintem magáért beszél, mert gyönyörű volt a vörös szőnyegen. A vajszínű alapszín szerintem remek választás volt a színésznő számára, főleg a napbarnított bőrszíne és a mézszőke haja mellé, melyekkel isteni összhangot alkotott a ruha, egyáltalán nem találhatunk hibát benne, tökéletes volt, amit a mintázattal sikerült egy kicsit különlegesebbé varázsolniuk. A szabás is megfelelő volt, mondjuk az jól látható, hogy nem alakkövető, szűkített sziluettel volt most Amber-nek dolga, de ennek ellenére is nagyon szépen ki lett hangsúlyozva az alakja, a legnagyobb figyelem a formás csípőjére, valamint a vállaira került, de sejtelmesen a dekoltázsát is kiemelték, amitől elég szexi lett a megjelenése, ami remekül passzolt is a megszokott stílusához. Mondhatjuk úgy is, hogy valamennyire sikerült kilépnie a megszokott komfortzónájából, hiszen a korábbi nagyon igalmas és gazdagon díszített, vagy éppen élénk színű ruhái után most egy nagyon letisztult darabban volt látható, de az összhatás mégsem lett unalmas. A megjelenését egy pár Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal, valamint Anita Ko ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Amber haját egy elől megemelt, kicsit laza és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkjével a klasszikus vonalat követték; a szemeit barna és arany füstös sminkkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, végül az ajkaira bordó rúzst vittek fel, amivel feltették a pontot az i-re.
|