Carice van Houten x The Vampire's Wife2019.09.18. 21:24, Fanni
Carice van Houten szintén ott volt az idei Creative Arts Emmy díjátadón, amit szeptember 15-én, vagyis vasárnap délután rendeztek meg a Los Angelesben található Microsoft Theatreben.
A 43 éves holland színésznő egy jól bejáratott, retró stílusú kreációban csillogott a vörös szőnyegen, ahol igazán bájosan festett. Carice egy ezüst, metálos befejezésű The Vampire's Wife estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit fodrokkal és pufi vállrésszel tettek teljessé. Ahogy már emlegettem nem Maya Rudolph választása volt az egyetlen hasonló ruha a díjátadón, a 'Game of Thrones' színésznője is hasonló darab mellett döntött. Be kell vallanom, hogy egy kicsit csalódott voltam a megjelenése láttán, bár jól nézett ki benne és előnyös is volt számára, de ennél azért nagyobb dobásra számítottam volna tőle. Korábban Chirstian Dior Couture ruhákat viselt (még Raf Simons idejéből), melyek csodásan álltak neki, nem tudom, hogy miért nem visel archív darabokat a korábbi kollekciókból. Arról nem is beszélve, hogy jelölt volt, ennél azért előkelőbb ruhát érdemelt volna. A szabásról sok újdonságot nem tudok elmondani, a brit márka megszokott sziluettjével látták el ezt a darabot is, ami szépen kiemelte Carice vékony derekát és a csípőjét is. Maya ruhájával ellenkezőleg a holland tehetség darabjának az ujjait fodrokkal tették teljessé, ami az ő személyiségéhez sokkal jobban passzolt, egy kis játékosságot csempésztek bele ezekkel a végeredménybe. A legjobban a jegyes, ezüst alapszín tetszett, ami istenien állt a színésznőnek, az enyhén napbarnított bőrszínével, valamint a barna hajával is csodás összhangot alkotott, de a sminkjével koronázták meg az egész megjelenését. Kiegészítőként egy pár ezüst Roger Vivier magassarkút, illetve Botier és Oak & Jelk ékszereket választott.
Carice haja szabadon maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje friss és üde lett; a szemeit barna és ezüst szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira korallszínű matt rúzst vittek fel.
Maya Rudolph x The Vampire's Wife2019.09.18. 21:09, Fanni
Maya Rudolph is megjelent szeptember 15-én, vagyis múlt vasárnap délután az idei Creative Arts Emmy díjátadón, amit Los Angelesben rendeztek meg a Microsoft Theatreben.
A 47 éves színésznő egy visszafogott, de mégis elegáns és nőies darabban lépett a fotósok elé a vörös szőnyegre. Maya egy bronzszínű, lágy esésű, bővebb ujjakkal és finoman pufi vállrésszel kiegészített The Vampire's Wife estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, ami metálosan csillogott. Szerintem már mindenki ráismer a brit márka ruháira, hiszen túl sok változatosság nincs a tervezésekben, én már kifejezetten unom ezeket a darabokat, az elején még izgalmasak voltak, de mára már mindenhol jelen vannak, sőt ezen a díjátadón még két másik híresség is ugyanilyen estélyiket viselt, csak eltérő színekben. Azt viszont nehéz lenne letagadni, hogy a deja vu érzés ellenére is ez az egyik legjobb outfit, amit az elmúlt hónapokban láthattunk Maya-tól, aki gyakran takargatja a formásabb testét, pedig semmi oka nem lenne rá, hiszen nagyon is csinos. Ez a kreáció megfelelően kihangsúlyozta a színésznő vékony derekát, illetve a csípőjét is, amire elég nagy figyelem került, azt pedig egyáltalán nem bántam, hogy nem emelték ki a dekoltázsát. A csuklója körül elhelyezett gumis részletnek köszönhetően a hosszú ujjak kialakítása is sokkal izgalmasabb volt, amire a pontot a vállrésszel tették fel, ami egy kicsit pufibb volt, de ezzel adták hozzá a végeredmény retró stílusjegyeit. A kedvencem a bronz árnyalat volt, hiszen ehhez hasonló színeket nem túl gyakran láthatunk a hírességeken, viszont Mayanak istenien állt ez a csillogó bronzos árnyalat, ami a bőrszínével és a barna hajával is fantasztikus összhangot alkotott, de a metálos hatású anyagnak köszönhetően lett még izgalmasabb a végeredmény. A megjelenését egy pár arany Jimmy Choo magassarkú szandállal, valamint Irene Neuwirth ékszerekkel tette teljessé.
Maya rövid haja szabadon maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje is elég egyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira narancssárga rúzst vittek fel.
Floriana Lima x The Vampire's Wife2019.02.09. 18:25, Fanni
Floriana Lima is ott volt február 8-án, vagyis tegnap este a 2019-es Berlini Filmfesztiválon, ő viszont a 'Light of my Life' premierjén jelent meg, aminek a Zoo Palast adott otthont a német fővárosban.
A 37 éves színésznő egy eléggé egyszerű, bohókás és romantikus stílusú, de mégis elegáns ruhát választott erre az alkalomra. Floriana egy élénk pink, magasított nyakrésszel és bő, hosszú ujjakkal kiegészített, lágy esésű The Vampire's Wife midiruhát viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit színes virág- és levélmintázattal, illetve fodrokkal díszítettek fel. Az igazat megvallva nekem nagyon tetszett ez a választása, friss és nagyon nőies volt az egész, viszont tagadhatatlan, hogy egyáltalán nem állta meg a helyét ezen a nagy eseményen, így csalódott voltam. Ez a ruha sokkal inkább egy szabadtéri partihoz passzolt volna, nem pedig egy nemes múltú, európai filmfesztiválhoz, ahol azért mindenki csillogást és drámaiságot vár a hírességektől, így én is. Bár a szabással és a színvilággal igazából nem volt semmi gond, nekem legalábbis nagyon tetszett, de nevetségesnek, vagy éppen inkább szomorúnak tartom, hogya divatház már szabású ruhákat képtelen tervezni és bemutatni, egyedül csak a színeken és a mintázaton változtatnak néha, így nem meglepő, hogy most is nagy deja vu érzésem volt. Ha egy partin, vagy egy photocall-on láthattuk volna Floriana-n, akkor azt mondanám, hogy rendben van, egyszer elmegy, de egy premierre ez nagyon kevés. Ahogy emlegettem a sziluett rendben volt, a megfelelő helyeken szépen ki lett emelve a színésznő alakja, így elegendő figyelem került a derekára és a csípőjére is, sőt még a lábait is sikerült finoman megvillantania, bár a bokapántos magassarkú ezt elrontotta. A színvilág is nagyon tetszett, friss és izgalmas volt, az élénk pink mesés összhangot alkotott a világos bőrszínével és a sötét hajával is, míg a kék, piros és zöld mintázattal sikerült kontrasztot és még több színt belecsempészniük a megjelenésébe, ami így nagyon izgalams lett. A megjelenését egy pár sötétkék Jimmy Choo magassarkúval egészítette ki.
Floriana haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt, a vállaira omolva. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Chloe Grace Moretz x The Vampire's Wife2018.04.13. 19:44, Fanni
Chloe Grace Moretz tegnap este, vagyis április 12-én megjelent a 2018-as GLAAD Media Awards-on, amit Los Angelesben rendeztek meg a Beverly Hilton Hotelben.
A 21 éves színésznő egy nagyon izgalmas, csajos és modern ruhában érkezett a vörös szőnyeges díjátadóra, ahol mesésen nézett ki. Chloe egy ezüst alapszínű, metálos befejezésű és pink fodros részletekkel kiegészített The Vampire's Wife midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. Igazából túl sok újdonságot nem tudott a fiatal tehetség mutatni, mivel pár hónappal korábban, egy sötétebb árnyalatban láthattuk már rajta ugyanezt a ruhát, de nem csak ő viselt ilyet, hanem rengeteg más sztár is. Szóval nem mondanám újdonságnak a választását, de azt el kell ismernünk, hogy végre valahára a korának megfelelően, fiatalosan és kacéran öltözött fel, amit nagyon tudok értékelni, mert ilyen nem ritkán forul elő vele. Ezzel sikerült meglepnie és annak ellenére, hogy ugyanezt már láthattuk rajta mégis tetszett a megjelenése, csinos és sikkes volt, illetve az is látszott, hogy jól érezte magát benne. A szabásba lehetetlen lenne belekötni, mivel Chloe vékony dereka és a csípője is remekül ki lett emelve, bár azt el kell ismernem, hogy jobban örültem volna, ha a lábait még jobban megvillantja egy rövidebb szoknyában, de így sem volt rossz természetesen a végeredmény. A színvilág friss és modern volt, főleg ami a metálos ezüst alapszínt illeti a napbarnított bőrszínével nagyszerű összhangot alkotott, akárcsak a szőke hajával, míg az összhatást a pink fodrokkal sikerült még játékosabbá és izgalmasabbá varázsolniuk. Azt be kell vallanom, hogy a ruha anyaga nem igazán tetszett, mert egy kicsit olcsónak tűnt ez miatt a tervezés, de igazánból ez sem tudta elrontani az outfitjét. A megjelenését egy pár ezüst Tamara Mellon magassarkú szandállal egészítette ki és tette teljessé.
Chloe haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt a vállaira omolva. A sminkje nagyon izgalmas és üde lett, tele színekkel, ami csodás volt; a szemeit ezüst és rózsaszín szemhéjpúderrel, valamint kék tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Chloe Grace Moretz x Victora Bekcham, Prada & The Vampire's Wife2018.02.05. 16:54, Fanni
Chloe Grace Moretz még január 21-én, vasárnap este megjelent az Outfest Queer Brunch rendezvényen, amit a 2018-as Sundance Filmfesztivál alatt rendeztek meg Park City-ben.
A 20 éves színésznő egy elég visszafogott és klasszikus stílusú, de mégis nagyon elegáns összeállításban érkezett a vörös szőnyeges eseményre, ahol remekül nézett ki. Chloe egy fekete-fehér, háromrészes Victoria Bekcham tervezést viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy hosszú ballonkabátból, magasított és fodros nyakú ingből és egy ehhez passzoló egyenes szabású nadrágból állt össze. Az elmúlt 2 évben elég sok felnőttes és a korához nem igazán passzoló darabban láthattuk, így ezzel a választásával nem igazán tudott meglepni, hiszen azt adta, amit vártam tőle, viszont meglepő módon a végeredmény mégis kifejezetten tetszett. Igen, tényleg nem egy 20 éves, fiatal nő számára lett ez a szerelés kitalálva, de ez alkalommal az alakja számára is előnyös volt, plusz kellő önbizalommal viselte, így eladhatóvá tudta tenni számomra az egészet, aminek tényleg örültem. A színválasztás klasszikus, monokróm stílusú volt, a fekete-fehér árnyalatokkal nehezen lehet mellélőni és ezt ő is tudja, egymással és az enyhén napbarnított bőrszínével is remek összhangot alkottak, de a pontot az i-re a sminkje és a csillogó cipője tette fel, amelyek életet vittek a megjelenésébe, sokkal frisebbé tették azt. A szabás, ahogy már emlegettem szintén rendben volt, bár Chloe alakja a kabát miatt nem lett tökéletesen kiemelve, de ettől függetlenül is előnyös volt számára, sehol sem szélesítette meg, még a merevített vállrész is kifejezetten jól állt neki. A megjelenését egy pár ezüst, csillogó Victoria Bekcham magassarkúval egészítette ki és tette teljessé. A haját egy középen elválasztott, egyszerű és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el, elől pedig néhány tincset szabadon hagytak. A sminkje élénk és mutatós lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végezetül az ajkaira élénk piros matt rúzst vittek fel, ami fantasztikus választás volt az outfit mellé.
Chloe másnap, vagyis január 22-én, hétfő délután hivatalos volt a 'The Miseducation of Cameron Post' premierjére, amit a 2018-as Sundance Filmfesztivál alatt rendeztek meg a Park City-ben található Eccles Center Theatre-ben.
A film fiatal színésznője erre az alkalomra egy kicsit izgalmasabb és játékosabb, retró stílusú ruhát választott, amiben bájosan festett. Chloe egy teljesen fekete, tollakkal díszített és ejtett vállú kabátszabású Prada midiruhát viselt a 2018-as Resort kollekcióból. Az alapötlet tetszett, viszont voltak kisebb-nagyobb hibái, amelyek nem igazán működtek rajta és úgy éreztem, hogy inkább a ruha viselte őt, nem pedig fordítva, ahogy lennie kellett volna. Szerintem a szoknyarész lehetett volna egy kicsit rövidebb, viszont a vállainak a megvillantása az előnyére vált, így a végeredmény nem lett annyira zárt és komor, sikerült egy kis kacérságot is belecsempészniük az egészbe. A szabás egyébként nem volt rossz, az öv használatának nagyon örültem, mert ennek köszönhetően Chloe vékony dereka és a csípője is megfelelően ki lett hangsúlyozva és ha csak visszafogottan is, de a lábait is sikerült megvillantania minimális szinten. Összességében egy csinos és fiatalos ruhában érkezett a premierre, ami jól állt neki, viszont egy színesebb darabban szívesebben láttam volna, mert mostanában nem nagyon viselt élénk árnyalatokat, amelyek nekem hiányoznak tőle. Félre ne értsetek a fekete is szép kontrasztot alkot a világos bőr- és hajszínével, viszont elég komor volt a játékos tollak ellenére is a végeredmény. Kiegészítőként egy pár pasztell rózsaszín Prada magassarkút és fekete zoknit választott. Chloe haját egy laza, középen elválasztott kontyba készítették el, elől pedig több hullámos tincset is szabadon hagytak. A sminkje klasszikus formában készült el; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, míg az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
Chloe Grace Moretz még aznap, vagyis szintén január 22-én este ellátogatott az IMDbPro partijára, amit szintén a 2018-as Sundance Filmfesztivál alatt rendeztek meg Park City-ben.
A 20 éves színésznő egy nagyon nőies, friss és vidám szett mellett döntött, amiben istenien nézett ki. Chloe egy fehér alapszínű, finoman alakkövető, lágy fodrokkal és apró, kék virágmintákkal díszített The Vampire's Wife midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. Nem is kellett sokat várnom rá, és tessék egy színes és izgalmas, valamint mintás tervezésben láthattuk, ami fantasztikusan állt neki, egy rossz szavam sem lehet rá. A korához és az eseményhez is nagyon jól illett, most egyáltalán nem tudott csalódást okozni számomra, aminek nagyon örülök. A kékes színvilág telitalálat volt a színésznő számára, mivel a fehér alapszínnel kiegészítve a mintázat remekül mutatott, szép összhangba kerültek, illetve a világos bőrszínével és a szőke hajával is megtalálták a közös hangot, amibe lehetetlen lenne hibát találni. A szabás is csodás, az alakja számára végre sikerült megtalálnia a styistjával a legmegfelelőbb sziluettet, ami a vékony derekát és a csípőjét is gyönyörűen kihangsúlyozta, viszont azt nagyon bánom, hogy a lábaiból nem sikerült a csizma miatt sokat megvillantania. A megjelenését egy pár arany Jimmy Choo magassarkú csizmával egészítette ki, ami bár jól nézett ki, izgalmas és feltűnő volt, viszont a kreáció mellett nem igazán működött. Chloe haja leengedve maradt végre, amit középen elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje egyszerű, de sötét és drámai lett; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, végezetül az ajkaira egy sötétbordó, már-már fekete matt rúzs került, ami meglepően jól nézett ki a tavaszias ruha mellett.
|