Cynthia Erivo x Thom Browne2020.04.10. 21:10, Fanni
Mivel jelenleg egyáltalán nincsenek események a kialakult járványhelyzet miatt, így arra gondoltam, hogy az oldalt az elmaradt posztokkal frissíteném addig, amíg helyre nem áll a világ rendje. Első körben az elmaradt Golden Globe-os megjelenésekkel kezdeném a pótlást.
Cynthia Erivo szintén jelen volt az idei Golden Globe díjátadón, amit még január 5-én, vagyis vasárnap este rendeztek meg Beverly Hillsben, a megszokottak szerint a Beverly Hilton Hotelben.
A 32 éves színésznő egy nagyon előkelő és elegáns, szexi darab mellett tette le a voksát, amiben csodásan festett. Cynthia egy fekete alapszínű és alakkövető, mélyen dekoltált Thom Browne estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek, ejtett vállrésszel és rövid uszállyal, valamint apró kristályos díszítéssel egészítettek ki. Bevallom, hogy nem teljesen ilyen ruhára számítottam a színésznőtől, főleg azok után, ha visszagondolok a tavalyi drámai és emlékezetes megjelenéseire, de el kell ismernünk, hogy ez a kreáció is elég feltűnő volt, tetszettek a modern vonalai és az eseményen is tökéletesen megállta a helyét. A szabás fantasztikus volt, nagyon tetszett az ejtett vállrészű, alakkövető sziluett, amitől a végeredmény igazán szexi lett, anélkül, hogy túl sokat mutatott volna meg magából. Cynthia alakja tökéletesen ki lett hangsúlyozva benne, a vékony dereka és a formás csípője is gyönyörűen ki lett hangsúlyozva benne, valamint a vállait is sikerült megvillantania. Igazán tetszett a végeredmény, viszont az elől elhelyezett felslicceléstől megszabadultam volna, mert semmi haszna nem volt szerintem. Az alakkövető fazon miatt klasszikus volt a megjelenése, ugyanakkor az ejtett vállrésznek hála a modern elemek is megjelentek, amitől még izgalmasabb lett az összhatás. A sötét alapszínnel sikerült meglepnie, mert általában élénk színeket, és feltűnő mintákat szokott viselni, viszont tetszett ez a letisztultabb vonal, amit ezen a területen követett, más árnyalatban nem is igazán tudnám elképzelni ezt az estélyit, a fekete és a fehér nem csak egymás mellett mutatott nagyon jól, de Cynthia sötét bőrszínével is, a pontot az i-re a 3 millió dollár értékű ékszerekkel, valamint az apró kristályokkal tették fel. A megjelenését egy pár fekete Thom Browne magassarkúval, illetve Bvlgari ékszerekkel egészítette ki.
Cynthia a rövid haját a természetes formájában viselte. A sminkje viszont drámai és feltűnő lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Zazie Beetz x Thom Browne2020.02.22. 16:34, Fanni
Zazie Beetz is jelen volt az idei Academy Awardson, amit még február 9-én, vagyis vasárnap este rendeztek meg és a Dolby Theatre adott neki otthont Los Angelesben.
A 28 éves színésznő egy eléggé egyszerű, de annál kacérabb összeállításban érkezett az eseményre, amivel a 90-es éveket idézte meg. Zazie egy fekete, kétrészes custom made Thom Browne szettet viselt, ami egy pánt nélküli bustier topból és egy magasított derekú és alakkövető midiszoknyából állt össze, melyeket apró flitterekkel díszítettek fel. Tetszett, hogy nem egy megszokott estélyi mellett döntött a fiatal tehetség, az összhatás és a styling nekem kifejezetten tetszett, de mégis azt kell mondanom, hogy valami miatt hiányérzetem volt, így kicsit csalódott voltam a végeredmény láttán. A ruhával egyetlen gondom volt, mégpedig az, hogy a szoknya és a top közötti rész nem volt tökéletesen kivitelezve. Jól látható, hogy a top alján rövid, de vastag rojtok kaptak helyet, a top alja pedig annyira szűk volt, hogy ezek a rojtok össze-vissza álltak, ami egyáltalán nem tetszett, így ebben az esetben jobban örültem volna, ha egy midiruhát, vagy estélyit vesz fel Zazie. Ennél azért emlékezetesebb és drámaibb ruhákat szokott felvenni a partikra és a filmpremierekre is, így nem is értettem, hogy miért választott egy ennyire visszafogott és egyszerű darabot, pont az Oscar díjátadóra. A szoknya hosszát sem sikerült eltalálniuk, mert láthatóan rossz helyen vágta el a lábait, ami miatt alacsonyabbnak tűnt a kreációban, hihetetlen, hogy ez custom made. Bevallom, hogy nekem igazán csak nyaktól felfelé tetszett a színésznő mostani megjelenése, de onnantól tényleg tökéletes volt. A fekete alapszínbe nem tudok egyébként belekötni, főleg a flittereknek köszönhetően, mert így izgalmas lett az összhatás, de a pontot az i-re a gyönyörű nyakláncával tették fel. Kiegészítőként egy pár fekete Thom Browne magassarkút és Bvlgari ékszereket választott.
Zazie haját egy rendezetlen, de mégis nagyon izgalmas kontyba fogták össze, ami nekem kifejezetten tetszett. A sminkje a megszokott volt; a szemeit fekete és szürke szemhéjpúderrel, szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira nude rúzs került.
Kristen Stewart x Thom Browne2019.11.24. 16:37, Fanni
Kristen Stewart is jelen volt még november 20-án, vagyis szerda este a 'Charlie's Angels' brit premierjén, amit Londonban rendeztek meg a The Curzon Mayfair Cinemaban.
A film 29 éves színésznője egy igazán előkelő és nőies, de tőle megszokottan mégis vagány ruhában lépett a rajongók és a fotósok elé, amiben csodásan festett. Kristen egy fekete-fehér, tweed mintázattal díszített, pánt nélküli Thom Browne estélyit viselt a 2020-as Resort kollekcióból, amit merev csípőrésszel tettek teljessé. Első látásra azt, hittem, hogy Chanel kreációban látható, hiszen ebben a márkában láthatjuk a legtöbbször, ráadásul a francia divatház egyes elemei is megjelentek a ruhán, de ez alkalommal is mellőzte a márkát, amivel ugyan meglepett, de örültem is neki egyben. Ritkán láthatjuk a színésznőt olyan ruhában, amiben jól érezi magát és magabiztos, de ez most ilyen volt, látszott rajta, hogy boldog és csillogott benne. Kristen alakja is nagyszerűen ki lett hangsúlyozva benne, nagy figyelem került a vékony derekára, illetve a vállait is meg tudta villantani, míg a merev csípőrésszel formás alakot varázsoltak neki, amitől még mutatósabb lett a végeredmény, lehetetlen lenne bármire is panaszkodni. Ezzel az aprósággal, valamint a mintázattal és a stylinggal elég vad és punk-rock stílusú lett a megjelenése, ami nagyszerűen passzolt hozzá, így is lehet elegáns az ember, hogyha megfelelő csapat dolgozik mögötte. Bár szívesen látnám a színésznőt ismét egy élénk színben, de nem fogok panaszkodni erre a fekete-fehér színvilágra sem, ami klasszikus stílusú és nagyszerű volt, a világos bőrszínével remek összhangot alkottak, a mintának hála pedig a játékosabb elemek is megjelentek. Kiegészítőként egy pár fehér Nike cipőt, valamint Jillian Dempsey ékszereket választott.
Kristen rövid haja ismét szabadon maradt, amit a megszokottak szerint rendezetlen formában, megemleve viselt, amivel nem is volt gond, bár a színével kezdhetnének valamit, mert borzalmas. A sminkje vagány és sötét lett; a szemeit fekete és bordó füstös sminkkel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Tina Fey x Thom Browne2018.06.21. 17:43, Fanni
Tina Fey is a meghívottak között volt a 2018-as Tony díjátadón, amit június 10-én, vasárnap este rendeztek meg a new yorki Radio City Music Hall-ban.
Az 58 éves színésznő egy igazán izgalmas és egyben drámai, elegáns kreációban lépett a fotósok és a rajongók elé, amiben fantasztikusan nézett ki. Tina egy ezüst, mélyen dekoltált és alakkövető, custom made Thom Browne estélyit viselt, amit csillogó flitterekkel és tollakkal díszítettek fel, illetve rövid uszállyal és rövid ujjakkal egészítettek ki. A végeredmény igazán előkelő és klasszikus lett, és azt kell mondanom, hogy ez lett a színésznő valaha látott egyik, ha nem a legjobb megjelenése, tényleg gyönyörű volt és remekül választott ruhát a stylistja segítségével. Az eseményhez tökéletesen illett, mivel kellőképpen emlékezetes és kifinomult lett, de a tőle megszokott finom szexi vonal is jelen volt, amitől frissebb lett az egész. Az estélyi az alakkövető sziluettjének köszönhetően végig szépen követte Tina alakját, így a vékony derekára és a formás csípőjére is nagy figyelem került, plusz sejtelmesen még a dekoltázsát is sikerült megvillantania, igaz ezzel nem esett túlzásokba szerencsére. Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni az az uszály lenne, ami bár ebben a formában is nagyon tetszett, igazából nem is hiba ez, hanem az én kötözködésem, mivel szívesebben láttam volna hosszabb formában, hogy még drámaibb legyen az összhatás. A színválasztás meglepő volt a színésznőtől, mert inkább a klasszikus árnyalatokat szokta előnyben részesíteni, viszont ez az ezüst árnyalat kifejezetten jól nézett ki, Tina világos bőrszínével és a sötétbarna hajával is szép összhangot alkotott, de a flitterekkel sikerült egy kis csillogást is belevinniük a megjelenésébe, míg a tollakkal játékosabbá tették az egészet és egy kicsit a 20-as évek divatját is sikerült megidéznie bennem ezeknek a segítségével. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút, fekete Salvatore Ferragamo clutch-ot, valamint Cartier ékszereket választott.
Tina haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje klasszikus formában készült el; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira piros rúzs került.
Millie Bobby Brown x Thom Browne2018.05.28. 17:19, Fanni
Millie Bobby Brown még május 19-én, szombat délután hivatalos volt a 'Stranger Things' For Your Consideration eseményére, amit Los Angelesben rendeztek meg.
A sorozat 14 éves színésznője egy kifejezetten vagány, férfias stílusú összeállításban érkezett a vörös szőnyegre, ahol nagyon jól nézett ki. Millie egy fekete, kétrészes Thom Browne nadrágkosztümöt viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, ami egy egyenes szabású blézerből és egy kicsit bővebb szárú nadrágból állt össze, amit fehér csíkokkal díszítettek fel oldalt, illetve a bokája körül, ezek mellé pedig egy teljesen egyszerű, fehér topot párosítottak. A végeredmény nekem kifejezetten tetszett, viszont nem értem, hogy egy fiatal, tinédzser lányra miért adnak ennyire felnőttes és sötét, komor outfiteket, amikor ennél sokkal fiatalosabb, kicsit kacér és színes darabokat érdemelne, ami a korához is sokkal jobban illene. Példát vehetne Kiernan Shipka-ról, aki hozzá hasonlóan szintén nagyon fiatalon került a reflektorfénybe, de őt soha nem láthattuk ennyire felnőttes ruhákban, mindig a korának megfelelően öltözött fel és látható a régebbi képeken, hogy mennyire jól érezte magát a megjelenései alatt, mindig mosolygott és bájosan pózolt. Ezzel szemben Millie minden alkalommal úgy néz ki, mintha a 30-as évei elején járna és állandóan fáradt, sőt azt éreztem, hogy egyáltalán nem érezte jól magát a szettben. Ezt inkább meg kellett volna hagynia Evan Rachel Wood-nak, aki tökéletesen eladhatóvá tudta volna tenni vele szemben. A szabássl ugyan nem volt gond, mert nem volt túl kacér és figyelemfelkeltő, de azért a derekára került egy kisebb figyelem, ahogy a csípőjére is, bár semmivel nem estek túlzásokba, aminek azért örültem. A fekete színválasztás helyett viszont használhattak volna valami mást, mert jelenleg ez tetszett a legkevésbé, még akkor is, ha egyébként a bőrszínével szépen kiegészítették egymást, de sajnos ez is öregítette. Az egyetlen pozitívum, amit ki tudok emelni az az élénk, kanárisárga magassarkú lenne, ami nagyon izgalmas volt és tökéletes befejezése az összeállításának, amivel egy kis színt is bele tudtott vinni a gyászos megjelenésébe. Kiegészítőként egy pár sárga Moschino magassarkút, valamint EF Collection ékszereket választott.
Millie haját egy szoros és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el, ami helyett én jobban örültem volna, ha szabadon hagyják a rövid fürtjeit. A sminkje is elég sötét lett, ami szintén öregítette; a szemeit sötétbarna és arany árnyalatokkal, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
|