Anne Marie x Tome Koizumi2019.02.23. 14:20, Fanni
Anne Marie is jelen volt a 2019-es Brit Awards-on, amit még február 20-án, szerda este rendeztek meg az O2 Arena-ban, Londonban.
A 27 éves énekesnő egy nagyon kacér és játékos, de mégis drámai összeállításban tette tiszteletét a díjátadón, ahol fantasztikusan nézett ki. Anne egy hófehér, egyenes szabású és vastag pántokkal kiegészített Tomo Koizumi miniruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, ami mellé egy bő szabású, lila alapszínű, ombré hatású kabátot párosított ugyanebből a kollekcióból, amit rengeteg fodros részlettel díszítettek fel. A japán tervezőnek az volt a debütáló kollekciója, amit alig két hete mutattak be a new yorki divathéten, én személy szerint az egészet imádtam és nagyon örülök, hogy ilyen hamar viszont is láthatom az egyik tervezést a vörös szőnyegen, bár azt be kell vallanom, hogy nem Anne-re gondoltam, amikor megláttam a ruhákat, de meglepő módon remekül illett hozzá és az eseményhez is. Nekem személy szerint egyből Rihanna, Anna Dello Russo és Rita Ora jutott eszembe a ruhákról, de örömmel láttam, hogy mások is kitűnő magabiztossággal eladhatóvá tudják tenni, így már várom, hogy mikor láthatom újból valakin a divatház egyik ruháját. Kifejezetten tetszett, hogy az énekesnő a kabátot nem úgy viselte, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, hanem bár felvette, de mégis lazán a vállairól lecsúszva láthattuk rajta, aminek köszönhetően nem veszett el a teste a rengeteg fodros anyagban, sőt kitűnően látszik, hogy a kabát alatt a miniruha végig szépen követte az alakját, így a vékony dereka és a csípője is szépen ki lett hangsúlyozva, viszont a legnagyobb figyelem még így is a hosszú lábaira került, aminek nagyon örültem, hiszen így szexi, de mégis ízléses lett a végeredmény, nem mutatott meg magából túl sokat. Egyértelmű, hogy a legizgalmasabb elem az egészben a fodros, színátmenetes kabát volt, ami hihetetlenül drámai és figyelemfelkeltő, kitűnően válogatta össze hozzá a kiegészítőket Anne stylistja, amiért még egy külön plusz pontot érdemelnek. Elméletben ezek a ruhák inkább a magazinok divatanyagába készültek, de örülök, hogy a vörös szőnyegen is megállják a helyüket, persze csak akkor, ha a megfelelő személy viseli. A fehér-lila színvilág mesés volt, ezzel már inkább a tavaszi évszakot idézte meg bennem, ami szívmelengető volt számomra, az árnyalatok pedig nem csak egymással mutattak nagyon jól, de Anne barnított bőrszínével is megtalálták a közös hangot. Kiegészítőként egy pár fehér Jimmy Choo magassarkú szandált, valamint Bvlgari ékszereket választott.
Anne haja szabadon maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt, a fülei mögé tűrve. A sminkje friss és egyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|