Miranda Lambert x Tony Ward2017.11.10. 12:09, Fanni
Miranda Lambert is ott volt természetesen a 2017-es Country Music Awards-on, amit november 8-án, szerda este rendeztek meg a Nashville-ben található Bridgestone Arena-ban.
A 33 éves énekesnő egy nagyon elegáns és nőies, romantikusabb stílusú tervezést választott a díjátadóra. Miranda egy világoskék, tüllből elkészített, ezüst csillagokkal és hópelyhekkel díszített, A-vonalú Tony Ward estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit egy finoman átlátszó résszel egészítettek ki a dekoltázsánál. Örültem, hogy a mély dekoltázsrészt ez alkalommal mesh anyaggal takarták el, ami ráadásul a ruha színével is megegyezett, így nem ütött el semmi egymástól és nem tudok mibe belekötni. Viszont azt meg kell jegyeznem, hogy az ezüst fémöv teljesen felesleges volt, és a végeredményhez sem igazán illett, jobb lett volna megszabadulni tőle, mert az énekesnő alakja enélkül is megfelelően ki lett volna hangsúlyozva, ez inkább figyelemelterelő volt. A szabás egyébként rendben volt, a vékony dereka és a csípője is megfelelően ki lett emelve, míg az átlátszó részletnek köszönhetően egy kis kacérságot is bele tudtak vinni a megjelenésébe, és sejtelmesen a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket. A színválasztás nagyon kellemes és bájos volt, ez a gyönyörű világoskék árnyalat mesésen mutatott Miranda világos bőrszínével és a szőke hajával kiegészítve, míg a csillogó részleteknek köszönhetően egy kicsit izgalmat és modernséget is bele tudtak csempészni az összhatásba, amit így sikerült feldobniuk. Kiegészítőként egy pár Stuart Weitzman magassarkút és EF Collection ékszereket választott.
Miranda haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, laza hullámokba besütve viselt, viszont ez helyett egy laza kontynak jobban örültem volna. A sminkje is lehetett volna egy kicsit visszafogottabb, mert ez a ruha mellett túl drámai és sötét volt; a szemeit sötétbarna és fekete füstös sminkkel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Allison Janney x Tony Ward2017.09.26. 16:02, Fanni
Allison Janney is hivatalos volt még szeptember 17-én, vasárnap este a 2017-es Emmy Awards-ra, amit a Microsoft Theatre-ben rendeztek meg Los Angelesben.
Az 57 éves színésznő egy igazán elegáns és romantikus stílusú ruhában érkezett a díjátadóra ez alkalommal. Allison nude és fehér színekből összeálló, tüllből elkészített, lágy esésű és csipkével, valamint átlátszó részekkel díszített Tony Ward estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Nem fogok hazudni elég nagyot csalódtam a színésznő megjelenésébe, mivel sokkal többet és ennél jobb outfitet vártam volna tőle, viszont mostanában ez volt az egyik legrosszabb választása. Nem is értem hogy adhatták rá ezt a tervezést, ami úgy nézett ki, mint egy olcsó menyasszonyi ruha, aminek egyáltalán nem lett volna semmi keresnivalója sem rajta, sem pedig az eseményen. Sajnos a végeredmény nagyon ódivatú lett és ahogy írtam ez inkább egy esküvőre való darab, ami miatt sikeresen bekerült a legrosszabbul öltözöttek listájára nálam. Sokkal jobban tudtam volna örülni annak, ha egy élénk piros, vagy kék, esetleg lila, alakkövető estélyiben láthattuk volna Allison-t, ami tökéletesen állt volna neki és sokkal fiatalosabb lehetett volna az összhatás is. A színválasztás számomra olyan volt, mintha a nap az "eredeti" fehér színt sárgává változtatta volna a hő hatására, vagy ha koszos lett volna a ruha, így ez egyáltalán nem tetszett, ahogy a csipke részletek sem ez alkalommal, mert nem voltak valami szépen kidolgozva. Az átlátszó panel használatát pedig egyáltalán nem értem, csak még olcsóbbá tette az összhatást, kicsit sem rajongtam érte. Az árnyalatok egyszerűen előnytelenek voltak számára, aminek egyálalán nem örülök. Talán el tudtam volna nézni ez mellett, ha a tervezés szabása hibátlan lenne, de sajnos ez sem jött össze; Allison vékony dereka nem volt túl jól kiemelve, inkább a háttárbe szorult, ahogy a csípője is, egyedül a vállaira és a dekoltázsára hívták fel a figyelmünket. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval és Lorraine Schwartz ékszerekkel egészítette ki.
Allison haját egy oldalt elválasztott és elegáns kontyba készítették el, elől pedig a frufruja szabadon maradt. A sminkje feltűnő, de klasszikus lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát pirosították, végül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Felicity Huffman x Tony Ward Couture2017.09.18. 19:48, Fanni
Felicity Huffman idén is megjelent az Emmy díjátadón, amit ez alkalommal szeptember 17-én, vasárnap este rendeztek meg a Los Angelesben található Microsoft Theatre-ben.
Az 54 éves színésznő egy igazán fantasztikus és nagyon aprólékosan kidolgozott, elegáns és szexi tervezésben látogatott el az eseményre, amiben lélegzetelállítóan nézett ki. Felicity egy kék árnyalatokból összeálló, színátmenetes Tony Ward Couture mélyen dekoltált és sellőszabású, valamint hosszú uszállyal kiegészített, csipke estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A színésznő idei megjelenésére sem lehet egy rossz szavam sem, bár azt nem tagadom kicsit deja vu érzésem volt a választásával kapcsolatban, mert korábban már számtalan hasonló outfit-et láthattunk Carrie Underwood-tól, vagy éppen Sofia Vergara-tól, de ha az ő személyes stílusát nézem akkor ez mindenképpen friss és új volt tőle, aminek kifejezetten örültem a kicsit ódivatú végeredmény ellenére is (ezt majd mindjárt bővebben is kifejtem, de már Carrie-vel erre tettem egy rejtett utalást). A színvilággal kezdeném, ami igazán gyönyörű volt és a színátmenetes megoldást is tökéletesen kivitelezték, nem voltak hatalmas különbségek az árnyalatok között, hanem egységesen sötétedett a felsőrésztől a az uszály végégig a tervezés, ezek a mesés színek pedig nem csak egymással, hanem a színésznő napbarnított bőrszínével és a szőke hajával is nagyszerűen mutattak. Nos a szabás, itt jön képbe nálam a már emlegetett deja vu és ódivatú érzés, a stylinggal együtt kicsit olyan érzésem volt, mintha egy szépségversenyen indult volna, ami kicsit ugyan zavart, de szerencsére nem kapott hatalmas hajkoronát és erőteljes sminket ez mellé, így nem volt annyira zavaró és a végeredményen sem rontott, mint ahogy az általában Carrie esetében szokott lenni. A ruha sziluettje egyébként hibátlan volt, a sellőszabás lehetővé tette, hogy Felicity alakja végig remekül ki legyen hangsúlyozva, ami meg is történt, hiszen a vékony derekára és a formás csípőjére is hatalmas figyelem került, plusz a dekoltázsát is kiemelték számára, amitől még sejtelmesebb lett az összhatás. És ha már a dekoltázsnál tartunk, alig észrevehetően ezen a területen elhelyeztek egy átlátszó mesh anyagot is, aminek igazából sok haszna nem volt, de legalább szinte teljesen egybeolvadt a bőrével. Kiegészítőként egy pár Christian Louboutin magassarkút, Lorraine Schwartz ékszereket és Emm Kuo clutch-ot választott.
Felicity haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy hullámokba beszárítva viselt. A sminkje feltűnő, de mégis elég minimalista lett a maga egyszerűségével; a szemeit fekete szemceruzával és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták, végül az ajkaira barna szájfényt vittek fel.
Amber Riley x Tony Ward Couture2017.04.10. 11:24, Fanni
Amber Riley tegnap késő délután, vagyis április 9-én megjelent a 2017-es Olivier Awards-on, amit szokás szerint Londonban rendeztek meg a Royal Albert Hall-ban.
A 31 éves színésznő egy nagyon elegáns és dráma ruhában tette tiszteletét a díjátadón, ahol lehengerlően nézett ki. Amber egy acélkék, apró kristályokkal, flitterekkel és gyöngyökkel díszített, A-vonalú és finoman dekoltált Tony Ward Couture estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Ez az est a színésznőé volt, hiszen díjjal térhetett haza, amihez innen is gratulálunk neki, így teljesen érthető volt, hogy az outfitjével is miért adott bele apait-anyait, és teljesen meg is érte, mert gyönyörű volt. Ez a csodás kék árnyalat egyszerűen fantasztikusan harmonizált a sötét bőrszínével és a fekete hajával is, tényleg remekül kiegészítették egymást és a kontraszt is bámulatos volt, de a pontot az i-re az arpólékosan kidolgozott díszítés tette fel, ami sokkal feltűnőbbé és izgalmasabbá varázsolta ezt a tervezést. Általában nem szeretem, amikor a formásabb hölgyek hatalmas estélyiket viselnek, de szerencsére Amber-nek ez is jól állt, ami annak volt köszönhető, hogy a ruha felsőrészének a szabása szűk és alakkövető volt, így a dereka tökéletesen ki lett hangsúlyozva, valamint éppen ez miatt lett a végeredmény előnyös is, hiszen a szoknyarész csak a csípőjétől kezdve kezdett el bővülni, így nem szélesítette meg ez a darab az alakját. A végeredményt egy pár Stuart Weitzman magassarkúval, illetve Asprey ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Amber haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, nagyobb hullámokba besütve viselt és ez volt az egyetlen részlet, ami egyáltalán nem tetszett. A második képen, ahol a hátára omolt az egész, tökéletes, de az elsőn egyáltalán nem tetszik, hogy a hajzuhatag ráomlik a ruhájára. A sminkje pedig egészen egyszerű és klasszikus lett; a szemeit fekete és ezüst szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Leona Lewis x Tony Ward Couture2017.03.04. 20:18, Fanni
Leona Lewis még február 26-án, vasárnap hivatalos volt Elton John 2017-es Oscar néző partijára, aminek a nyugat hollywoodi City of West Hollywood Park adott otthont.
A 31 éves brit énekesnő egy igazán elegáns és nőies, valamint izgalmas, romantikus stílusú ruhában tette tiszteletét a fehér szőnyegen, ahol mesésen nézett ki. Leona egy tört fehér, kék és arany mintákkal, valamint kristályokkal díszített, pánt nélküli Tony Ward Couture estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit egy hosszabb uszállyal is kiegészítettek. A ruha színvilága elég merész és feltűnő volt, valamint nagyon trükkös, nem minden bőrtónussal állna jól, viszont az énekesnő kreolos bőrszínével fantasztikus összhangot alkottak ezek az árnyalatok és csodásan mutattak együtt, a végeredmény pedig fejedelmi lett. A tervezés szabásába sem lehet igazából belekötni, mivel Leona vékony dereka és a vállai is tökéletesen ki lettek emelve, valamint a dekoltázsára is nagy hangsúly került. Egyetlen apró hiba azért van az egészben, mégpedig az, hogy a felsőrész kicsit lejjebb helyezkedik el, mint kellett volna, de szerencsére megúszta az egészet villantások nélkül. Mivel a ruha elég drámai volt, ezért a kiegészítőkkel nem esett túlzásokba. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval, valamint arany Atelier Swarovski clutch-csal és Swarovski ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Leona haját egy középen elválasztott, szoros és sikkes, alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje pedig szintén egyszerű lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|