Naomi Campbell x Iris van Herpen Couture2018.07.07. 19:50, Fanni
Naomi Campbell is a jelenlévők között volt a 2018-as Vogue Foundation Dinner eseményen, amit a couture divathét alatt rendeztek meg a Párizsban található Musee Galliera-ban.
A 48 éves brit modell egy elég merész és modern, futurisztikus stílusú tervezés mellett döntött, amiben remekül festett. Naomi egy ezüst, fehér és kék színekből összeálló, 3D-s részletekkel, valamint fodrokkal díszített, mélyen dekoltált és finoman alakkövető Iris van Herpen Couture midiruhát viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit alig pár napja mutattak be a kifutón. A modellt inkább az egyszerű, de elegáns megjelenéseiről ismerhetjük, nem nagyon szokott ilyen csodás meglepetéseket tartogatni számunkra, de örömmel láttam, hogy ennyire távol merészkedett a komfortzónájától és egy tényleg izgalmas, valamint egyedi ruhában volt látható, mert remekül állt neki. Igaz a stylingon lehetett volna változtatni, mert a göndör haja és a nyakláncai elvonták a figyelememet a lényegről, vagyis a kreációról, amit sajnáltam, de másba ezen kívül szerencsére nem lehet belekötni. Jól látható, hogy az egész szinte teljesen átlátszó volt, de villantásoktól mentesen megúszta az eseményt, bár azért a melleinél azért lehettek volna egy kicsit diszkrétebbek a kivágással. A szabás elég klasszikus stílusú volt, nem követte tökéletesen végig Naomi alakját a sziluett, de azért a vékony derekára és a csípőjére is került egy kis minimális hangsúly, a nagyobb figyelem viszont a hosszú lábaira került, ami nagyon tetszett. Az egészben nekem egyébként a ruhának a kidolgozottságsa és az apró részletei tetszettek, melyeket lézerkivágással készítettek el és tényleg egy múzeumban lenne a helye, annyira mesésen néz ki minden szögből, igazi mestermű. A színvilágra semlehet panaszkodni, a világos árnyalatok a modell sötét bőrszínével fantasztikus kontrasztot alkottak, az egyik kedvencem volt az eseményről Mandy Moore outfitje mellett ez a szett is. A megjelenését egy pár ezüst Sophia Webster magassarkú szandállal, valamint EF Collection ékszerekkel egészítette ki, bár ahogy emlegettem ezektől inkább megszabadultam volna, főleg a szatén choker-től.
Naomi haja szabadon maradt, amit göndör formában viselt, ami jól nézett ki és jól is állt neki, de a ruha mellé egy sikkes konty jobban passzolt volna. A sminkje is erősebb lett, mint kellett volna; a szemeit fekete és ezüst szemhéjpúderrel, illetve műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, de highligher-t is vittek fel rá, végezetül az ajkaira barna rúzs került.
Lily Rose Depp x Chanel2018.07.07. 19:00, Fanni
Lily Rose Depp is jelen volt még július 3-án, kedd kora este a francia Vogue magazin 2018-as Foundation vacsorapartiján, aminek a Musee Galliera adott otthont Párizsban, a couture divathét alatt.
A 18 éves színésznő egy tőle megszokottan kacér és fiatalos, kicsit a 90-es éveket megidéző outfitben érkezett az eseményre, ahol nagyon bájosan festett. Lily egy ezüst, rózsaszín és kék színű kétrészes Chanel kreációt viselt a 2019-es Resort kollekcióból, ami egy tweed topból, valamint egy hozzá passzoló miniszoknyából állt össze. A fiatal tehetséget már viszonylag régen láthattuk nagyobb eseményen, így örültem a visszatérésének, bár azt be kell vallanom, hogy ennél jobb szettet vártam volna tőle. Félre ne értsetek, nagyon jól nézett ki, tényleg csinos és fiatalos lett a végeredmény, ami remekül illett hozzá és ebbe tényleg lehetetlen lenne belekötni, de azért azt el kell ismernünk, hogy ez talán egy kicsit túl laza volt egy ilyen gálavacsorára. Egy fotózáson, vagy egy "lazább" partin jobban megállta volna a helyét, mint egy ilyen formális eseményen. Viszont ezen kívül másba nem nagyon lehet belekötni, bár az igaz, hogy nekem személy szerint jobban tetszett volna az egész, ha a top rövidebb lett volna, míg a szoknya dereka magasabb, de szerencsére Lily kecses alakja miatt ebben a formában is előnyös volt számára. A vékony derekára és a csípőjére is elég nagy figyelem került, viszont a legnagyobb hangsúly a formás lábaira, valamint a lapos hasára került, aminek köszönhetően az összhatás elég merész lett. A színvilág tökéletes volt, nagyon tetszettek a friss és üde árnyalatok, főleg a sok fekete után, amiben korábban láthattuk Lily-t, pedig a világos bőrszínével ezek a halvány színek is jól néznek ki, csak megfelelően kell kiválasztani őket. Az ezüstös-fehéres alapszín a színes elemekkel, vagyis a rózsaszínnel és a kékkel kiegészítve tökéletes összhangot alkottak egymással, szóval számomra telitalálat volt és az évszakhoz is jól illett. A megjelenését egy pár arany Chanel magassarkú szandállal, szintén Chanel kistáskával és Chanel Fine ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Lily haját pedig egy magasan elhelyezett, szoros copfba fogták össze. A sminkjével szintén a 90-es éveket idézte meg; a szemeit fekete és barna szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, de highligher-t is vittek fel rá, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Mandy Moore x Ralph Lauren2018.07.05. 18:54, Fanni
Mandy Moore július 3-án, kedd késő délután hivatalos volt a francia Vogue magazin 2018-as Foundation vacsorapartijára, amit a párizsi couture divathét alatt rendeztek meg a Musee Galliera-ban.
A 'This is Us' 34 éves színésznője egy a régi hollywoodi stílust megidéző, csillogó és előkelő outfitben érkezett az eseményre, ahol lélegzetelállítóan nézett ki. Mandy egy fekete alapszínű, finoman dekoltált és lágyan alakkövető Ralph Lauren estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit apró ezüst kristályokkal díszítettek fel. Mostanában nem voltam teljes mértékben megelégedve a színésznő választásaival, ami főleg annak tudható be, hogy otthagyta a régi stylistját és egy teljesen új csapattal dolgozik együtt, a váltás pedig meg is látszik az outfitjein. Azt nem mondanám, hogy sorra rossz szetteket láthattunk volna tőle az elmúlt hónapokban, mert ez egyáltalán nem lenne igaz, viszont azért kellett egy-két esemény, hogy megtalálják a közös hangot és a párizsi divathétre kovácsolódott össze igazán Mandy Cristina Ehrlich-el, akivel végig csodás összeállításokat sorakoztattak fel az elmúlt héten, ez pedig az egyik volt a sok közül, amit imádtam. A végeredmény csillogó, izgalmas és tényleg klasszikus, kicsit vintage stílusú és nőies lett, ami tökéletesen passzol a színésznő stílusához és sikerült remekül eladnia számomra a végeredményt. Sőt bátran ki merem jelenteni azt is, hogy ő volt az esemény legjobban öltözött híressége, a heti "BDOTW" szavazás legjobbjai között biztosan ott lesz. A szabás hibátlan volt, mondjuk felül inkább a sportosabb, visszafogottabb vonalat követte a sziluett, de lefelé haladva kicsit szexibb lett, hiszen végig szépen követte Mandy testét, aminek köszönhetően a vékony dereka és a formás csípője is remekül ki lett hangsúlyozva, de visszafogottan a dekoltázsára és a vállaira is felhívták a figyelmünket, anélkül, hogy túlzásokba esett volna bármivel is. A színválasztás lehetett volna nyáriasabb és színesebb, de nincs okom panaszkodni, mert a fekete alapszín is jól állt neki, a csillogó díszítéssel és a kiegészítőkkel pedig sikerült a végeredményt izgalmasabbá tenniük. A megjelenését egy pár fekete Ralph Lauren magassarkú szandállal, fekete Roger Vivier clutch-csal és Chopard ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Mandy haját egy szoros, magasan elhelyezett és teljesen hétköznapi kontyba készítették el, ami egyrészről tetszett, mert nem vonta el a figyelmünket a ruháról és a nyaklányról, másrészről viszont jobban örültem volna, ha egyenesre vasalva és leengedve viseli az egészet, a hátára omolva. A sminkje telitalálat lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, illetve highligher-t is használtak, végezetül az ajkaira élénk piros rúzst vittek fel.
Jenna Coleman x Burberry2016.07.29. 18:39, Fanni
Jenna Coleman már elég régen, még július 5-én, kedd este megjelent a francia Vogue magazin gála vacsoráján, amit a párizsi Palais Galliera-ban rendeztek meg.
A 'Me Before You' 30 éves színésznője egy nagyon elegáns, de egyben szexi ruhát választott az eseményre. Jenna egy fekete-szürke, mélyen dekoltált Burberry estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Nekem kifejezetten tetszett a színésznő ruhaválasztása, viszont sajnos neki nem állt úgy az alacsony magassága miatt, mint ahogy az kellett volna. Egy kicsit lógott rajta a ruha, valamint a szoknya is túl hosszú volt még a magassarkú ellenére is. Sajnálom, hogy ez az összeállítása most így alakult, mert egyébként gyönyörű volt és mindig imádni szoktam a megjelenéseit Jenna-nak. A ruha szabása egyébként a derekát és a felsőtestét nagyon szépen kiemelte, viszont a szoknyának a szabása szélesítette egy kicsit a színésznőt. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval és JARP London ékszerekkel tette teljessé.
Jenna haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, laza hullámokba besütve viselt. A sminkje természetes lett és letisztult; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, illetve pirosító is került rá, míg az ajkaira egy barackszínű matt rúzst vittek fel.
|