Cindy Bruna x Y/Project2020.11.15. 16:48, Fanni
Cindy Bruna is a meghívott vendégek között volt még szeptember 24-én, csütörtök este a 2020-as Monte Carlo Gala for Planetary Health eseményen Monte Carloban.
A 26 éves francia modell egy szexi és modern, de mégis elegáns darabban lépett a kék szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Cindy egy hófehér, kétrészes Y/Project kreációt viselt, amit kifejezetten neki terveztek és egy bodyból, valamint egy egyenes szabású maxiszoknyából állt össze. A szettel egy kicsit Kim Kardashiant idézte meg bennem, de ez esetben a lehető legjobb módon. Bár a reality sztáron nem minden esetben szoktam szeretni a választásait, de az ehhez hasonló vagány, de mégis letisztult darabokat kifejezetten szeretem. És annak ellenére, hogy a végeredmény egy laza partin jobban mutatott volna mégis úgy érzem, hogy a szettet sikerült remekül eladhatóvá tennie a modellnek, akin istenien állt az egész. Kifejezetten tetszett, ahogy a ruha alól kivillant a csípője, ettől lett a megjelenése sejtelmes, és szerencsére ehhez nem kellett az, hogy megvillantsa a lábait, esetleg a dekoltázsát.
A szabás többi részletével is elégedett voltam, mivel Cindy kecses alakja szépen ki lett emelve, a vékony derekára és a csípőjére is elég nagy figyelem került, a ruha minden szempontból előnyös volt számára. A fehér színválasztásba sem tudok belekötni, mivel a modell sötét bőrszínével és a fekete hajával is gyönyörű kontrasztot alkotott ez a világos árnyalat, viszont a pontot az i-re a gyönyörű ékszerekkel tették fel, így a csillogás is jelen volt. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút és Orlov ékszereket választott.
Cindy hosszú haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és felül lelapítva viselt, egyenesre vasalva. A sminkje is friss és üde lett; a szemeit ezüst és fekete tusvonallal, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira nude rúzs és szájfény került.
Marion Cotillard x Y/Project2017.05.17. 18:07, Fanni
Marion Cotillard ma délután, vagyis május 17-én hivatalos volt az 'Ismael's Ghosts' photocall-jára, amit a 2017-es Cannes-i Filmfesztivál első napján rendeztek meg a város tengerpartján.
A film 41 éves Oscar díjas francia színésznője egy eléggé laza és egyben vagány, tőle teljesen szokatlan összeállításban érkezett a fotózásra, ahol nagyszerűen festett. Marion egy kétrészes Y/Project szettet viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, ami egy fehér, oversized, földig érő és fűzővel kiegészített rövid ujjú felsőből, illetve egy sötétkék, bővebb szabású farmernadrágból állt össze. Igen jól olvastátok, a színésznő bevállalta azt, hogy a fesztiválra, bár nem magára a premierre, hanem csak az azt megelőző fotózásra vette fel, így szerintem jól megállta a helyét és tetszett, sőt kifejezetten örültem is annak, hogy vette a bátorságot és egy olyan tervezés mellett tette le a voksát, ami szokatlan és rizikós, de ez alkalommal ez a merész döntés mégis kifizetődött számára, ami boldoggá tett. Főleg az miatt, hogy az elmúlt egy évben nem igazán tudott olyan outfitet felmutatni, ami tényleg tökéletes lett volna, pedig korábban ő volt a vörös szőnyegek királynője, aki izgalmasabbnál izgalmasabb és különlegesebb, illetve drámai kreációkban jelent meg a nyilvánosság előtt, de ezzel egy ideje már felhagyott és úgy éreztem, hogy ez a Christian Dior divatház hibája volt főleg, de talán tévedtem és ez a stylistja iatt történt így. Ezt azért gondolom így, mert nemrég váltott, más csapattal dolgozik együtt és ez látszik is a jelenlegi választásain, amit imádok. Bár azt nem mondom, hogy az első személy, aki erről a darabról eszembe jutott volna az ő lenne, mert nem így van, főleg Rihannán láttam volna nagyon szívesen, de egyáltalán nem bánom, hogy Marion viselte először, mert kockáztatott, kilépett a komfortzónájából és újat mutatott. A színvilág egyszerű volt, ahogy maga a sziluett is, de a fehér felső a sötétkék nadrággal párosítva jól mutatott, klasszikusnak mondható és ezzel nehéz hibázni, valamint a bőr- és a hajszínével is szépen kiegészítették egymást. A szabásra áttérve az egyetlen problémám az a póló bővebb szabása volt, ami egy kicsit a sátrakra emlékeztetett, de nem volt vészes és kifejezetten tetszett, hogy elől magasan felsliccelték és fűzős résszel egészítették ki, aminek köszönhetően még egy kis pluszt bele tudtak vinni a végeredménybe, igaz Marion alakja nem lett kiemelve, de összességében így is tetszett, amit láttam. Kiegészítőként egy pár narancssárga Y/Project magassarkú szandált és Dior Fine ékszereket viselt.
Marion haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba beszárítva viselt. A sminkje szintén visszafogott és természetes lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
Anti World Tour x Rihanna2016.07.28. 13:31, Fanni
Már ígérgettem Nektek, hogy a Selena Gomezes turnés bejegyzések után más énekesnő fellépőruháiról is írni fogok és ennek az ideje most pár hét után el is jött. A mostani bejegyzésem témája Rihanna és az ő 2016-os világ körüli turnéja, ami az Anti World Tour nevet kapta a 8. stúdióalbuma után. Azért döntöttem most mellette, mivel hamarosan, pontosabban augusztus 11-én, csütörtök este Magyarországon is fel fog lépni, méghozzá a Sziget 0. napján, így úgy gondoltam, hátha most ez érdekesebb lesz, hiszen lehet, hogy Te is pont ott leszel majd aznap este és élőben követheted végig az énekesnő fellépését. Én biztos ott leszek és kíváncsian várom, hogy milyen fellépőruhát fog viselni, mert nem vagyok abban biztos, hogy ezek közül fog kiválasztani egyet. Hiszen itt nem szokés ruhákat váltogatni a koncert alatt, de majd meglátjuk.
A 28 éves barbadosi énekesnő még március 12-én, az amerikai Jacksonville-ben kezdte meg a koncertsorozatát és majd csak november 27-én fog véget érni Abu Dhabi-ban. Eddig 58 koncerten van túl és még mindig vissza van neki 17 koncert. Eddig egyébként 3 koncertje lett lemondva, kettő Nagy Britanniában, egy pedig a franciaországi Nizzában 14-ei terrortámadás miatt. De ennyi információ legyen is elég a turnéról, beszéljünk inkább a ruhákról.
Rihanna a mostani turnéja alatt nem rendelkezik túl sok fellépőruhával, összesen 4 van neki, de kettőt ki szokott egészíteni kabátokkal, így szokta még izgalmasabbá tenni a mostani összeállításait a színpadon. Az előző turnéihoz viszonyítva a mostani ruhatára sokkal letisztultabb, kifinomultabb és visszafogottabb lett, de ez nem jelenti azt, hogy hiányzik belőle a kacérság vagy a dögösség. Rihannara sok mindent lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy unalmas vagy kiszámítható stílusa lenne és én pont ezt szeretem annyira benne. A másik meglepő dolog számomra, hogy a ruhák rendes ruhák, takarásban van mindene, így a villantásokat is könnyen el tudja kerülni táncolás közben.
Kezdjük is a sort ezzel a nude színű, szűk szabású és mélyen dekoltált Adam Selman custom made jumpsuit-tal, amit fűzős megoldással tettek izgalmasabbá. Bár a színpadon, főleg ha csak távolról látjuk a ruhát, akkor azt hihetjük, hogy az énekesnő teljesen meztelenül énekel nekünk a színpadon, viszont teljesen el van takarva minden rajta, egyedül a dekoltázsnál van egy mélyebb, de még így is sokat takaró kivágás. A színválasztás tetszett, nagyon jól illett a sötétebb bőrszínéhez, hiszen pár árnyalattal világosabb volt az egész, az alakja is telesen jól ki lett emelve, bár ahogy látom, talán egy picit szűk rá a ruha, nem tudom, hogy ez táncolás közben mennyire lehet kényelmes számára, de az tény, hogy fantasztikusan néz ki benne. A ruhához egy ugyanolyan színű, szintén fűzővel feldobott, foszlányszerű, különálló kapucnit párosított, ami szerintem nagyon jól feldobta az összeállítását és izgalmasabb is lett tőle. És az lehet, hogy a túl szűk szabás miatt nem ez lett a kedvencem tőle, de még így sem mondható rá, hogy rossz lenne. Ezt a megjelenését egy szintén nude és fűzős Manalo Blahnik magassarkúval és Jacquie Aiche ékszerekkel tette teljessé.
A következő fellépőruhája az én személyes kedvencem erről a turnéról. Tetszik benne a férfias stílusa, de mégis szuper dögös és kacér benne, valamint nagyon minimalista az egész. A barna, kétrészes és bő szabású nadrágkosztüm egy Y/Project custom made darab, ami alatt egy fekete, bőrből készült L.A. Roxx body-t visel, amit egy igen tehetséges los angelesi tervező álmodott meg Rihanna számára. Egyébként ezt a ruhát a koncert fináléja alatt szokta viselni és ez illik a mostani stílusához is a legjobban, nem csak a koncert zárásához. Jól észrevehető a 70-es évek stílusa a darabokban, de a színválasztás mellett sem tudok elmenni szó nélkül. Már többször írtam Nektek, hogy a barna az egyik legnehezebben viselhető szín, amit el tudok képzelni, de az énekesnőn még ez is remekül működött. Ezt a megjelenését egy Manalo Blahnik magassarkúval egészítette ki, valamint a koncertek alatt ehhez az ouftit-hez Selima Optique és vintage Christian Dior napszemüvegeket szokott még párosítani (ezen a képen sajnos pont nincs rajta).
Az első montázs harmadik és egyben utolsó ruhája egy fekete, enyhén átlátszó és magasított nyakú Armani Privé jumpsuit, amit szintén kifejezetten erre a koncertsorozatra terveztek Rihannanak. A ruhán fégig apró csillogó kövek, illetve rojtok kaptak helyek, amelyek mozgásban valami istenien néznek ki. A legtöbb estben mindig ez a darab van rajta, amikor a 'Work' című számát szokta előadni. Ha láttatok már videókat a turnéról és pont ebben a ruhában volt akkor az énekesnő, akkor biztos Nektek is az eszetekbe jutott, hogy mennyire jól néz ki ez a darab mozgás közben a rojtok miatt. Bár hatalmasnak és nehéznek tűnik az egész, mégis könnyű a ruhának az anyaga és kényelmes is. Ezt a fellépőruháját is egy pár, ebben az esetben fekete Manalo Blahnik magassarkúval szokta kiegészíteni.
A második és egyben utolsó montázson igazából csak egy és fél új fellépőruhát láthattok, hiszen az utolsó darab ugyanaz, mint az előző kép utolsó szettje, csak ez ki van egészítve egy kabáttal. Illetve az első és a második képen is ugyanazt láthatjátok, csak itt is az egyiknél kabát is van Rihannan.
Az első és a második képen egy világosszürke-nude színekből álló outfit-et láthattok az énekesnőn, amely a másik kedvencem a barna, oversize nadrágkosztüm mellett. Rihanna itt egy világosszürke, bővebb szabású, egyszerű pamutból készült Adam Selman bodyt visel, ami mellé az első képen egy fehér Craig Green párosított, amely szintén kifejezetten az ő számára készült. És bár itt is egy bővebb szabású ruháról beszélhetünk, de mégis nagyon jól kiemelte az alakját az övnek köszönhetően. Valamint az is igaz, hogy viszonylag sokat takart el a testéből, de még ígyis ez a legszexibb összeállítása a turnéról. Ezt a megjelenését egy pár nude színű Giuseppe Zanotti magassarkú, övvel kiegészített combcsizmával és arany Jacquie Aiche ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Mint, ahogy azt már feljebb említettem az utolsó fellépőruháját, már láthattátok az előző montázson is. Rihanna itt a fekete, enyhén átlátszó, magasított nyakú, rojtokkal és kövekkel kiegészített, lazább szabású Armani Privé jumpsuit-ját viseli, ami mellé egy barna, szintén bővebb szabású, uszállyal és kapucnival kiegészített, szintén custom made Armani Privé kabátot párosított a drámai hatás miatt.
Ezzel pedig a végére is értünk az Anti World Tour fellépőruháinak a leírásával. Szerintem az összes ruha fantasztikus, egytől-egyig. Igaz egybe bele tudtam kötni, de az sem akkora hiba. Tetszenek a letisztult és természetes színek használata, igazán felnőttes és elegáns a ruháknak az összhatása, de az elmaradhatatlan dögösség is megvan bennük. Remélem tetszett ez a bejegyzés is, akárcsak az előzőek. Ha hosszabban szeretnétek véleményezni a ruhákat, akkor megkérlek Titeket, hogy azt a poszthoz tartozó hozzászólásoknál tegyétek meg, de a chat-ben is szívesen olvasom a rövidebb véleményeteket. Legközelebb Beyoncé Formation World Tour-os ruháiról olvashattok, illetve Selena Gomez Revival turnés posztját is frissíteni fogom a napokban, mivel több új fellépőruhája is lett. De természetesen Ti is ajánlhattok nekem még alanyokat rajtuk kívül. (Ha szépen megkértek, akkor akár régebbi turnékról is írok, ahogy azt már meg is tettem egyszer Selena Gomez esetében).
|