Selena Gomez x Jacquemus2018.04.20. 14:39, Fanni
Selena Gomez tegnap délután, vagyis április 19-én megjelent a 2018-as We Day eseményen, amit Los Angelesben rendeztek meg a The Forumban.
A 25 éves énekesnő egy elég egyszerű, de mégis elegáns és nőies összeállításban lépett a kék szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Selena egy tengerészkék, lágy esésű és finoman dekoltált, illetve bő, rövid ujjakkal kiegészített Jacquemus midiruhát viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit elől magasan fel is slicceltek. A fiatal tehetség láthatóan mostanában az elég egyszerű, letisztult outfiteket részesíti előnyben, viszont ezt egyáltalán nem bánom, mert remekül passzol hozzá és tényleg tökéletes volt számára ez a választás is. Bár azt be kell vallanom, hogy tényleg semmi újat nem láthattunk tőle, sőt hasonló tervezéseket is viselt már a múltban, ahogy másik is, szóval egy kicsit bánom, hogy nem vitt bele valami izgalmat az összhatásba, de a szett még így is jó volt. A színválasztással kezdjük szerintem az egészet, a sötétkék árnyalat a napbarnított bőrszínével nagyszerű összhangot alkotott, az pedig külön öröm volt számomra, hogy nem egy egyszerű fekete árnyalat mellett döntött. A fiatalosabb elemek nekem személy szerint egy hiányoztak a megjelenéséből, mivel a styling és a színvilág, illetve a szabás is elég klasszikus volt, éppen ezért tetszett volna nagyon, ha a kék alapszín mellé fehér pöttyöket párosítottak volna mintázatként, ami igazán feldobta volna az egészet. A szabás is inkább a minimalista vonalat követte, de Selena alakja számára tökéletes és előnyös volt; a vékony dereka és a csípője is hibátlanul ki lett emelve, de sejtelmesen a lábait is megvillanthatta, plusz a dekoltázsát is kihangsúlyozták, ezektől pedig kacér lett a végeredmény. Azt kell mondanom, hogy összességében nagyon csinos volt a színésznő, az eseményen is megállta a helyét, de kitartok az mellett, hogy egy ennél színesebb outfitben szívesebben láttam volna. A megjelenését egy pár narancssárga Jacquemus magassarkúval, valamint CVC Stones ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Selena haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje szintén egyszerű, de mutatós lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát pirosították és highlighter-t is vittek fel rá, végezetül az ajkaira élénk piros rúzs került.
|