Selena Gomez x Versace, Givenchy & Jacquemus2019.10.25. 17:57, Fanni
Selena Gomez még október 2-án, szerda este megjelent a 'Living Undocumented' sorozat premierjén, amit Los Angelesben rendeztek meg a Sunset Blvd-on.
A sorozat 27 éves producere egy egyszerű, de mégis sikkes összeállításban érkezett az eseményre, ahol remekül nézett ki. Selena egy fekete, kétrészes bőr Versace szettet viselt a 2019-es elő-őszi kollekcióból, ami egy blézerből, illetve egy miniszoknyából állt össze, melyeket arany biztostűkkel díszítettek fel, illetve ezek mellé egy fekete Wolford bodyt párosított. A fiatal tehetséget elég régen láthattuk már nagyobb eseményen, így örültem a visszatérésének, de annak még jobban, hogy végre nem hosszabbította meg a partnerségét a Coach divatházzal és újból fiatalos és friss ruhákban láthatjuk, melyekben nem úgy néz ki, mint egy nagymama. Tagadhatatlan, hogy a végeredmény hihetetlenül előnyös volt számára. Nagyon szeretem, amikor Selena az olasz divatház ruháit viseli, mert az ehhez hasonló egyszerű, de mégis szexi tervezések remekül állnak neki, akárcsak ez az összeállítás. A szoknya magasított derékrésze hihetetlenül jó választás volt számára, aminek köszönhetően csodásan ki lett hangsúlyozva az énekesnő alakja, nemcsak a derekára és a csípőjére került nagy figyelem, de a hosszú lábait is sikerült nagyszerűen megvillantania, ami a csúcspont volt szerintem. Szexi volt a végeredmény, de mégsem érezhettük azt, hogy bármivel is túlzásba esett volna. A fekete színválasztással egy kicsit meglepett, mert általában ennél színesebb árnyalatokat szokott viselni, viszont tetszett ez a kis változatosság és ez a sötét szín is nagyszerűen állt neki. A színesebb részletekről az ikonikus arany biztostűk gondoskodtak, amivel sikerült nagyszerűen befejezniük ezt a "hétköznapi", de mégis vagány összeállítást. Mivel ez csak egy laza esemény volt, így szerintem az outfitje tökéletes választás volt számára. A stylingot sem rontották el, egyszerű, de mégis nagyszerű kiegészítőket választott a stylistja a ruha mellé. A megjelenését egy pár fekete Celine magassarkúval és Jennifer Fisher ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Selena haját egy visszafogott, alacsonyan elhelyezett copfba fogták össze. A sminkje egyszerű és természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, vékony tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Selena a napokban visszatért, két új számmal jelentkezett a rajongói számára és október 23-án, szerda délelőtt új paparazzi képek készültek róla Los Angelesben, amikor egy interjú után távozott egy irodaházból.
A fiatal énekesnő egy hihetetlenül szexi és nőies, klasszikus szettet választott erre a kiruccanásra, amiben irtó dögösen festett. Selena ismét egy fekete, kétrészes tervezés mellett döntött, ami egy Givenchy nadrágkosztüm volt a 2019-es elő-őszi kollekcióból. A választása bár egyszerű és megszokott volt, de rajta még nem igazán láthattunk ehhez hasonló "power suit"-ot, így imádtam, hogy be merte vállalni, arról nem is beszélve, hogy milyen istenien állt rajta a végeredmény, szerintem gyakrabban kellene nadrágos outfiteket viselnie. Igaz, hogy semmi újdonságot nem mutatott, mármint olyat, amit ne láttunk volna mástól, viszont Selenától ez egy teljesen szokatlan összeállítás volt, amivel sikerült meglepnie és tényleg remek volt az egész, tetőtől-talpig eltalálták. Nagyon tetszett, hogy a blézer alatt nem viselt semmit, így ezzel a kis aprósággal sikerült egy kis nőiességet és szexi részletet belecsempészniük a végeredménybe, amitől ez a komolyabb, férfias szett mégis friss és sejtelmes lett. Az énekesnő alakjára nem került olyan hatalmas figyelem, de ezt nem is bántam, az a kis hangsúly elegendő volt számára, amit a derekára és a dekoltázsára helyeztek. És igen, jól látjátok, ismét egy fekete árnyalatban láthattuk, de azt kell mondanom, hogy a styling miatt sikerült ezt is eladhatóvá tenniük, nem volt unalmas az összhatás, a finoman kreol bőrszínéhez és a barna hajához pedig remekül passzolt ez a sötét árnyalat. Kiegészítőként egy pár fekete Manalo Blahnik magassarkú szandált, világoskék Marc Jacobs táskát, illetve Jennifer Fisher és Jacob & Co. ékszereket választott. Selena hosszú haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje ismét egyszerű volt, a 90-es évek szupermodelljeit idézte meg vele; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Selena még aznap délután, vagyis október 23-án hivatalos volt a Los Angeles-i SiriusXM rádióba egy interjúra, ahol szintén az új zeneszámait népszerűsítette.
A 27 éves tehetség erre az alkalomra egy sokkal bohókásabb és színesebb, laza ruha mellett tette le a voksát. Selena egy pasztell és élénk pink, illetve fehér árnyalatokból összeálló, csíkokkal díszített és mélyen dekoltált Jacquemus maxiruhát viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit hosszú ujjakkal tettek teljessé, illetve elől magasan fel is sliccelték. Bár szerettem volna szeretni ezt a választását is, de egyszerűen nem ment, valami nem stimmelt a választásával. A legnagyobb problémám igazából a szabással és a ruha kialakításával volt. Kezdjük szerintem a legszembetűnőbb zavaró tényezővel, mégpedig a mély és széles dekoltázsrésszel, ami sajnos egyáltalán nem volt előnyös számára, a felsőteste sokkal szélesebbnek tűnt benne, mint amilyen valójában. A hosszú ujjak jelenlétének sem örültem, bár az évszakhoz passzolt, viszont a gombokkal kiegészítve a tervezés úgy nézett ki, mintha egy hosszított kötött pulcsit viselt volna, ami elég fura volt számomra. Láthatóan Selena jól érezte magát a ruhában és természetesen ez a legfontosabb, valamint az alakja is szépen ki lett emelve, a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került, de mégsem sikerült meggyőznie a választásával. Szerintem a csíkos mintázat is nagy hiba volt, főleg ebben a merőleges elhelyezésben. A színvilág kifejezetten tetszett, friss és fiatalos volt, a pink árnyalatok a fehérrel párosítva mesés összhangot alkottak és az énekesnő bőrszínével is kiegészítették egymást, de a mintázaton mindenképpen változtatniuk kellett volna. Ennél a darabnál sokkal jobbat érdemelt volna, remélem a jövőben jobb outfiteket láthatunk tőle, akárcsak az első kettő fekete szett. A megjelenését egy pár fehér Cult Gaia magassarkú szandállal egészítette ki. Selena haja ismét leengedve maradt, amit ugyanúgy laza hullámokba besütve viselt a vállára omolva. A sminkjén sem sokat változtattak, az arcát egy kicsit pirosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Adele Exarchopoulos x Christian Dior Couture & Jacquemus2019.09.08. 16:47, Fanni
Adele Exarchopoulos is jelen volt még augusztus 31-én, vagyis szombat kora este a 'Joker' premierjén, amit a 2019-es Velencei Filmfesztivál negyedik napján rendeztek meg a Sala Grandeban.
A 25 éves francia színésznő egy nagyon kifinomult és nőies, romantikus stílusú kreációban lépett a vörös szőnyegre, ahol lehengerlően nézett ki. Adele egy púderrózsaszín, A-vonalú és tüllből elkészített Christian Dior Couture estélyit viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit hullámos mintázattal, illetve apró kristályokkal díszítettek fel. A fiatal tehetségtől eddig inkább a vagánabb, szexibb outfiteket szokhattuk meg, így hatalmas meglepetést okozott ezzel a bájos, angyali megjelenésével, viszont azt kell mondanom, hogy kifejezetten tetszett a végeredmény. Örültem, hogy egy kicsit kilépett a megszokott komfortzónájából, az pedig tagadhatatlan, hogy a szett tökéletesen megállta a helyét a premieren, finoman drámai volt, de mégsem terelte el a figyelmünket a film sztárjairól. A szabás a maga egyszerűségével és klasszikus vonalaival együtt nagyszerű volt, a megfelelő helyeken emelte ki a sziluett Adele alakját, aminek köszönhetően elegendő figyelem került a vékony derekára, illetve a csípőjére is, sejtelmesen pedig még a vállait is meg tudta villantani, amitől egy kicsit kacérabb lett az összhatás. A púderrózsaszín alapszín gyönyörű volt, ez adta a megjelenésének a romantikus stílusát, ráadásul a színésznő enyhén napbarnított bőrszínével és a barna hajával is gyönyörű összhangot alkotott, a pontot az i-re pedig a mintázattal és az apró kristályokkal tették fel, amitől még izgalmasabb lett az egész. A styling is nagyszerű volt, bár nem estek túlzásba a kiegészítőkkel, aminek örültem, így az estélyin maradt a figyelem. A megjelenését egy pár nude színű Christian Dior magassarkúval, illetve Bvlgari ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Adele haja szabadon maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt, hátul egy kicsit megemelve. A sminkje finoman drámai és sötét lett; a szemeit barna füstös sminkkel, fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Adele Exarchopoulos egy nappal később, vagyis szeptember 1-jén, vasárnap délután megjelent a 'Revenir' photocall-ján, amit az idei Velencei Filmfesztivál alatt rendeztek meg a Sala Grandeban az ötödik napon.
A film fiatal tehetsége ez alkalommal kockáztatott és egy tőle megszokottan vagányabb stílusú, kicsit sportosabb összeállításban volt látható a fotósok előtt. Adele egy kétrészes Jacquemus tervezést viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, ami egy élénk pink, oversized blézerből, valamint egy fekete biciklis nadrágból állt össze. Tudhatjátok ti is, hogy az elmúlt két évben milyen nagy trend lett a testre feszülő rövidnadrágokból, hála többek között Kim Kardashiannak. Nekem személy szerint egyáltalán nem tetszik ez a fajta nadrág, legszívesebben elégetném az összeset, de sajnos még mindig nagyon szeretik a hírességek és úgy látszik, hogy a nagyobb eseményekre is betaláltak. Maga a blézer egyébként kifejezetten tetszett, izgalmas és vagány volt, ami remekül passzolt Adele stílusához és eladhatóvá is tudta tenni, de ennél sokkal jobb alsórésszel kellett volna párosítania, mert ez egyszerűen nem működött, túl hétköznapi és egyszerű volt, ami itt nem állt volna meg a helyét. A blézer az oversized szabása miatt nem tette lehetővé, hogy a fiatal színésznő vékony dereka maximálisan ki legyen emelve, de ezen a részen szerencsére előnyös volt számára, viszont a vállainál kicsit nagyobb volt a tervezés, mint kellett volna, így a felsőteste kicsit szélesebbnek tűnt benne. A színválasztásba viszont nem tudok belekötni, gyönyörű volt ez a fukszia árnyalat, ami istenien állt Adele bőrszínével és a hajával kiegészítve is, valamint a fekete nadrághoz és a kiegészítőihez is jól passzolt. Bár a felsőrész tetszett, mégis azt kell mondanom, hogy ez az outfit sajnos ott lesz az év végi "WDOTY" szavazás mezőnye között. Kiegészítőként egy pár fekete Jacquemus magassarkú szandált és Bvlgari ékszereket választott.
Adele haját egy középen elválasztott, szoros és alacsonyan elhelyezett copfba fogták össze. A sminkje is egyszerű lett; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira nude színű matt rúzs került.
Margot Robbie promoting Once Upon a Time in Hollywood2019.08.19. 18:17, Fanni
Margot Robbie még július 22-én, hétfő kora este megjelent a 'Once Upon a Time in Hollywood' világpremierjén, amit Los Angelesben rendeztek meg a Dolby Theatre-ben.
A film 29 éves színésznője egy igazán kifinomult és nőies, romantikus stílusú kreációban lépett a vörös szőnyegre, ahol bámulatosan nézett ki. Margot egy hófehér, mélyen dekoltált és lágy esésű, hosszú átlátszó ujjakkal kiegészített Chanel Couture estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból. A ruhát a kifutón eredetileg fekete színben mutatták be, de egyáltalán nem bánom, hogy ezen változtattak a színésznő számára, így sokkal jobban passzolt hozzá, a végeredmény pedig igazán angyali és földön túli lett, egyszerűen imádtam. Egyértelmű, hogy a választásával Sharon Tate ikonikus, 60-as évekbeli stílusát és megjelenéseit szerették volna megidézni, amit sikerült tökéletesen eltalálniuk, de úgy, hogy az Margot megszokott stílusához is passzolt, amit egyértelműen eladhatóvá tudott tenni. A szabás fantasztikus volt a maga egyszerűségével együtt, bár azzal nem lepett meg, hogy Chanel ruhát viselt, hiszen mégiscsak a reklámarca a francia márkának, de bevallom, hogy ennél drámaibb kreációra számítottam. Természetesen nem bánom ezt a visszafogott eleganciát, mert ebben a formában is sikerült emlékezeteset alkotnia, legalábbis számomra biztosan. Visszatérve a szabáshoz, ahogy már emlegettem tökéletes volt, a megfelelő helyeken hangsúlyozta ki Margot alakját, a masninak köszönhetően a vékony dereka nagyszerűen ki lett emelve, de a dekoltázsát is sikerült kacéran megvillantania, amitől szexibb lett a végeredmény. A romantikus elemeket egyértelműen az átlátszó hosszú ujjaknak, valamint a masninak és a szoknyarész könnyed esésének tudhatjuk be, amibe bele-belekapott a szél is, így mozgás közben is láthattuk, amitől még csodásabb lett a megjelenése. A hófehér alapszín nyerő választás volt a színésznő számára, az aranybarna bőrszínével és a szőke hajával is isteni összhangot alkotott, friss és nyárias volt az egész, míg az arany kiegészítőkkel sikerült feltenniük a pontot az i-re, amitől előkelőbb lett az összhatás. A megjelenését egy pár arany Jimmy Choo magassarkú szandállal, szintén arany Chanel táskával, illetve Chanel Fine ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Margot haját szintén a 60-as évek divatjának megfelelően készítették el, elől lazán megemelve és nagyobb hullámokba besütve, ami nekem nagyon tetszett. A sminkje sajnos már nem varázsolt el annyira, sajnos öregítette; a szemeit erőteljes narancssárga füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, végezetül az ajkaira téglaszínű rúzs és szájfény került.
Margot Robbie július 30-án, vagyis kedd kora este hivatalos volt a 'Once Upon a Time in Hollywood' londoni premierjére is, aminek az Odeon Luxe adott otthont a Leicester Square-en.
Az ausztrál színésznőt ez alkalommal is egy hihetetlenül nőies és kifinomult, viszont annál szexibb szettben csodálhattuk meg a vetítés előtt, amiben lélegzetelállítóan festett. Margot egy égetett narancssárga, mélyen dekoltált és hosszú, lágy uszállyal és stólával kiegészített Oscar de la Renta estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit sifonból készítettek el. Ahogy olvasgattam azt láttam, hogy sokan nem voltak megelégedve a színésznő idei megjelenéseivel, de remélem, hogy ezzel az outfittel sikerült mindenkit kiengesztelnie, mert a végeredmény szerintem magáért beszél. Én személy szerint eddig is nagyon szerettem a választásait, egyszerűen, de stílusosan öltözködik, de azért néha ő is be szokott vállalni egy-egy drámaibb ruhát, aminek mindig nagyon örülök. Mégis azt kell mondanom, hogy ez a ruha a legjobb megjelenései közé tartozik, simán ott van a Top 5 kedvencem között. Az egészben a legjobb az volt, amikor a szél is belekapott a ruhába, valamint a hajába is, amitől tényleg úgy nézett ki, mint egy igazi filmsztár, akiket a filmekben láthatunk, egyszerűen imádtam és teljesen elvarázsolt. Az estélyi sziluettje mesésen nézett ki, gyönyörűen ki lett hangsúlyozva benne Margot vékony dereka és a csípője is, de a legnagyobb figyelem a dekoltázsára került, amit a stólával próbált takargatni, szerencsére villantásoktól mentesen megúszta az estét. A felsőrész egy kicsit bővebb volt, mint kellett volna (bár a kifutón is így nézett ki, így ez nem a stylist hibája, így tervezték meg, szóval nem is változtattak rajta, ami egyáltalán nem baj, hiszen a színésznő figyelt az apróságokra). Az egészben a legnagyobb kedvencem a hosszú uszály volt, aminek köszönhetően a finom drámaiság is megjelent. Az égetett narancssárga szín hihetetlenül jól állt a színésznőnek, a napbarnított bőrszínével és a mézszőke hajával is istenien kiegészítették egymást, gyakrabban kellene hasonló árnyalatot viselnie, mert az előnyére vált most is, szó szerint sugárzott. Kiegészítőként egy pár arany Tabitha Simmons magassarkú szandált, szintén arany Edie Parker clutch-ot, illetve Chanel Fine ékszereket választott.
Margot haja most teljesen leengedve maradt, amit középen elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje is sokkal jobb lett, mint a Los Angeles-i premieren; a szemeit piros, narancssárga és lila enyhén füstös sminkkel hangsúlyozták ki, az arcát lágyan bronzosították és pirosították, míg az ajkaira ismét téglaszínű rúzst vittek fel.
Margot egy nappal később, vagyis július 31-én, szerda délelőtt ellátogatott a 'Once Upon a Time in Hollywood' londoni photocall-jára is, aminek a The Corinthia Hotel tetőterasza adott otthont, szemben a London Eye-al.
A színésznő egy laza, de mégis sikkes, ismét a 60-as éveket megidéző összeállítást választott ki a stylistjával erre az alkalomra. Margot egy kétrészes Doen kreációt viselt, ami egy krémszínű, finoman átlátszó laza blúzból, illetve egy fehér, magasított derekú és bő szabású farmernadrágból állt össze. A felsőrész, illetve a nadrág nekem kifejezetten tetszett, valamint a stylingnak a nagy része is, egyetlen apróság van, amibe tényleg bele tudok kötni, mégpedig a cipőjébe, ami borzalmasan nézett ki és legszívesebben beledobtam volna a Temzébe, hogy soha többet ne láthassuk viszont. Sajnos ezzel az aprósággal sikerült elrontaniuk a végeredményt, nem lett a megjelenése tökéletes, pedig könnyen az lehetett volna. A szabás is rendben volt, bár tudom, hogy nem mindenkinek tetszenek a "mom" stílusú farmernadrágok, de szerintem az egyik legkényelmesebb és legjobb választás, ráadásul Margot-nak még jól is állt, a dereka szépen ki lett emelve benne, mondjuk egy vékony kis öv nekem még ennek ellenére is hiányzott az összhatásból. A színválasztás friss és nyárias volt, tetszett a krém, illetve a fehér árnyalatok párosítása, nem csak egymással mutattak nagyszerűen, de a színésznő barnított bőrszínével és a szőke hajával is megtalálták a közös hangot, az pedig tagadhatatlan, hogy ezen a fotózáson és az azt követő sajtótájékoztatón is megállta a helyét. A megjelenését egy pár citromsárga Chanel magassarkúval, valamint Maryam Nassir Zadeh ékszerekkel tette teljessé.
Margot haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és természetesnek tűnő, göndör fürtökbe beszárítva viselt. A sminkje szintén tökéletes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, végül az ajkaira barackszínű matt rúzs került.
Margot Robbie augusztus 1-jén, vagyis másnap jelen volt a 'Once Upon a Time in Hollywood' berlini photocall-ján is, amit szintén egy hotel tetőteraszán rendeztek meg.
A 29 éves tehetség egy hihetetlenül friss és üde, vintage stílusú kreáció mellett döntött ez alkalommal, amiben nagyon bájosan festett. Margot egy napsárga, kétrészes Rosie Assoulin tervezést viselt a 2020-as Resort kollekcióból, ami egy bustier topból, valamint egy magasított derekú és bő szabású nadrágból állt össze. A színésznő csak úgy sugárzott ebben az összeállításban, nem tudom, hogy a vidám szín miatt, vagy a laza, de mégis előnyös szabás miatt volt ez így, de tagadhatatlan, hogy gyönyörűen nézett ki ebben is. Bár most nem nagyon véltem felfedezni a 60-as évek stílusát, ahogy a többi megjelenésénél, viszont a retro stílus még ennek ellenére is jelen volt a felsőrésznek, illetve a bő nadrágnak köszönhetően, melyek tökéletesen passzoltak egymáshoz. Margot vékony dereka és a csípője hibátlanul ki lett emelve, nagyon előnyös volt számára ez a kreáció, ráadásul a vállaira és a dekoltázsára is került egy kis figyelem, amitől kacérabb lett az összhatás. Egyetlen apróság hiányzott számomra, mégpedig valami masni, vagy nagyobb díszítés a dereka körül, ahogy azt a lookbook-ban is láthattuk, mert így egy kicsit üresnek tűnt a tervezés. A színválasztás fantasztikus volt, Margotnak igazán jól állnak ezek a sárga árnyalatok, amit most is sikerült bebizonyítania, mivel a barnított bőrszínével és a mézszőke hajával is csodásan kiegészítették egymást. Az eseményen is nagyszerűen megállta a helyét, a minimalista stylinggal pedig képtelen volt hibázni. Kiegészítőként egy pár nude színű Jimmy Choo magassarkút választott, ékszereket most nem viselt.
Margot haja megint leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje szintén friss és üde lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Margot még aznap este, vagyis augusztus 1-jén ott volt a 'Once Upon a Time in Hollywood' német premierjén is, amit szintén Berlinben rendeztek meg a Cinestar Sony Centerben.
A 29 éves Oscar-jelölt színésznőt ez alkalommal egy igazán laza, bohém stílusú, de mégis modern, nyárias szerelésben láthattuk a vörös szőnyegen. Margot egy olívazöld, mélyen dekoltált és A-vonalú, gombokkal és fodrokkal díszített Jacquemus estélyit viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból. Tudom, hogy már első látásra nem sokaknak a tetszését nyerte el ez a ruha, sőt először engem sem sikerült meggyőznie, viszont ahogy telt az idő, annál inkább sikerült megszeretnem ezt az outfitet. Bár továbbra is tartom magamat ahhoz, hogy maga a tervezés nem egy vörös szőnyeges premierre volt való, egy partin, vagy egy photocall-on, esetleg valami tengerparti eseményen sokkal szívesebben láttam volna viszont, mint itt, de tagadhatatlan, hogy Margot eladhatóvá tudta tenni. Igaz, hogy egy kicsit az ejtőernyőkre, valamint a sátrakra hasonlított a szabása és a terebélyes szoknyarész, valamint az anyaghasználat miatt, de örültem, hogy ki mert valami olyat próbálni, amire senki nem számított volna tőle. A szabással kapcsolatban egyetlen dologba tudok belekötni, mégpedig a dekoltázsrészbe, ami elég aprócska volt, így elég furán nézett ki az egész, viszont a vékony dereka és a csípője egész szépen ki lett emelve, ráadásul a színésznő a vállait is meg tudta villantani. A szoknyarész tartása, valamint esése is kifejezetten tetszett, tényleg csak azt sajnálom, hogy ide vette fel, nem pedig egy másik eseményre, mert ezt most túl lazának tartottam. Azt mondjuk még hozzátenném a fazonhoz, hogy egy várandós hírességen még szívesen viszont látnám. Az egészben a színválasztás volt a legnagyobb kedvencem, ez a gyönyörű zöld árnyalat istenien mutatott Margot napbarnított bőrszínével és a mézszőke hajával is, csak az arany kiegészítők hiányoztak a szettből. A megjelenését egy pár Tabitha Simmons magassarkúval és Agmes ékszerekkel egészítette ki.
Margot haja leengedve maradt, amit középen elválasztva viselt és Sharon Tate ikonikus hullámait megidéző loknikba sütöttek be. A sminkje természetes és minimalista lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Margot Robbie augusztus 2-án, vagyis péntek este ellátogatott a 'Once Upon a Time in Hollywood' olasz premierjére is, amit Rómában rendeztek meg a Cinema Adrianoban.
A film fiatal tehetsége egy laza, de mégis sikkes és nőies, a 90-es éveket megidéző ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol bámulatosan nézett ki ismételten. Margot egy gyönyörű sárga alapszínű, mélyen dekoltált és lágy esésű Dries von Noten estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból. Az utóbbi években nagyon népszerűek lettek a hálóruhákra emlékeztető, "hálóingruhák", melyeket az elmúlt hónapok és évek során nekem is sikerült megszeretnem, ami ez alkalommal sem volt másképpen. A megjelenésével Kate Moss-t, valamint Sienna Miller-t sikerült megidéznie bennem, akik simán felvették volna ezt a ruhát egy péntek esti londoni buliba a 90-es évek végén, illetve a 2000-es évek elején. Láttam ebben a szettben a lehetőséget, viszont nem egy ehhez hasonló premieren. Szívesebben láttam volna ezt a ruhát a Teen Choice Awards-on, egy laza talkshow-s megjelenés során, esetleg egy photocall-on, ide viszont ez elég kevés volt. Viszont ennek ellenére is azt tudom mondani, hogy tetszett a választása és jól állt neki. Igaz, hogy nem lett Margot alakja tökéletesen kiemelve, sőt a dereka és a csípője teljesen a háttérbe szorult, de nem bántam, mert elég nagy figyelem került a dekoltázsára és a vállaira is. Egyébként nem arról van szó, hogy valami drámai, csillogó-villogó, tollakkal díszített couture estélyit szerettem volna látni rajta, mert nem így van, viszont ennél valamivel előkelőbb ruhát is viselhetett volna. A színválasztás imádnivaló volt, ahogy már emelgettem nagyon szeretem ezeket a sárga árnyalatokat rajta, ami most is istenien állt neki, a bőrszínével és a szőke hajával is mesésen kiegészítették egymást, az arany kiegészítőkkel pedig feltették a pontot az i-re. Nem mondom, hogy ez lesz a kedvencem erről a promóciós körútról, de mégis tetszett a lazasága és a könnyedsége. Kiegészítőként egy pár arany Tabitha Simmons magassarkú szandált, illetve egy arany Richard Mille karórát választott.
Margot haja ismételten szabadon maradt, amit középen elválasztva és lazán besütve viselt, a hátára omolva. A sminkje a korábbiakhoz hasonlóan készült el; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira narancssárga rúzst vittek fel.
Margot augusztus 3-án, szombat délelőtt jelen volt a 'Once Upon a Time in Hollywood' olasz photocall-ján is, amit szintén Rómában rendeztek meg a Hotel De La Ville-ben.
A 29 éves színésznő erre az alkalomra egy a 80-as éveket megidéző, játékos és kacér ruhát választott, amiben nagyszerűen nézett ki. Margot egy sötétkék alapszínű, színes mintázattal díszített, mélyen dekoltált, illetve pufi vállrésszel kiegészített LHD miniruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból. Azt kell mondanom, hogy ez lett a kedvenc "nem premieres" outfitem a promóciós körútról, fiatalos és izgalmas volt az egész, miközben tökéletesen megállta a helyét az eseményen. Rengeteg kacérságot és játékosságot tartogatott ez a kreáció Margot számára, amit egyszerűen imádtam és szerencsére eladhatóvá is tudta tenni az egészet. A szabás a maga egyszerűségével együtt remek volt, a színésznő kecses alakjára nagy figyelem került, igazán szépen ki lett emelve a vékony dereka és a csípője is, de a hangsúly inkább a hosszú lábaira került, valamint a dekoltázsát is sikerült sejtelmesen megvillantania. A sötét darabokat szerencsére végig mellőzte a film eseményei során, így nem bántam, hogy így utóljára egy sötétkék alapszín mellett döntött, ami hozzáteszem, hogy kifejezetten jól állt Margotnak, a bőrszínével és a szőke hajával is megtalálták a közös hangot, de a pontot az i-re egyértelműen az élénk mintázattal tették fel, amitől kicsit kislányos lett az összhatás, de nem érezhettük azt, hogy nem illett volna a korához, nem volt erőltetett. A megjelenését egy pár arany Alumnae magassarkú szandállal, valamint Foundrae ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Margot haja most is szabadon maradt, amit lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje a korábbihoz hasonlóan friss és üde lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, de highligher-t is vittek fel rá, az ajkaira pedig piros szájfény került.
Zendaya x Jacquemus2019.08.18. 21:37, Fanni
Zendaya is jelen volt a 2019-es Teen Choice Awards-on, amit még augusztus 11-én, vagyis múlt vasárnap délután rendeztek meg a kaliforniai Hermosa Beach-en.
A 22 éves színésznő egy eléggé laza, kicsit férfiasabb stílusú, de a tengerparti eseményhez tökéletesen passzoló, sikkes összeállítás mellett döntött. Zendaya egy kétrészes Jacquemus kreációt viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy citromsárga-fehér, kockás mintázattal díszített, laza ingből, valamint egy zöld, műbőr rövidnadrágból állt össze. A színésznőt az igazán sikkes, változatos és emlékezetes megjelenéseiről ismerhetjük, ha a vörös szőnyeges eseményekről van szó, szóval szerintem sikerült mindenkit meglepnie ezzel a visszafogott, sportosabb összeállítással, ami egyszerre tetszett is, meg nem is. Igazából nem tudom megmondani, hogy pontosan mi nem tetszett a végeredménnyel kapcsolatban, mert összességében szerintem el lehet erről a szettről mondani, hogy jól állt Zendaya-nak, valamint nem meglepő módon eladhatóvá is tudta tenni, ráadásul a laza díjátadón is megállta a helyét. Sokat szoktam panaszkodni, hogy gyakran túlöltözik magukat a hírességek egy-egy eseményre, de ez most nem veszélyeztette a fiatal tehetséget. A szabással kapcsolatban voltak inkább kivetnivalóim, az ing szerintem túlságosan is bő és zárt volt, lehetett volna kicsit lazább is, esetleg a nadrág derékrésze lehetett volna magasabban, mert ezzel a csípőfazonnal nem sikerült megfogniuk és nagyon remélem, hogy a jövőben ez nem is fog visszajönni a divatba, mert már most a hideg ráz tőle, annyira utálom és bízom benne, hogy a 2000-es évek elején marad ez a trend örökre. Egyébként nem bántam, hogy ez alkalommal nem lett tökéletesen kiemelve Zendaya alakja, márcsak azért sem, mert a hosszú lábaira hatalmas figyelem került, ami szerintem minden másról elterelte volna a figyelmünket. Bár a sziluettől nem ájultam el, viszont a színvilágot imádtam. Igazán nyárias, friss és élénk színeket sikerült összeválogatniuk, a sárga a zölddel, valamint a fehérrel kiegészítve igazán izgalmasan nézett ki, arról nem is beszélve, hogy a színésznő sötétebb bőrszínével is tökéletes összhangot alkotott. A stylingon egy kicsit változtattam volna, a fehér magassarkút már nagyon unom tőle, képes mindenhez felvenni, pedig ehhez a szetthez egy nyitott magassarkú szandál jobban passzolt volna, de a lazaság jegyében én még egy fehér, platformos tornacipőt is el tudtam volna képzelni mellette. A megjelenését egy pár fehér Le Silla magassarkúval és Bauble Bar ékszerekkel egészítette ki.
Zendaya haját egy laza, alacsonyan elhelyezett fonatba készítették el, ami gyönyörű volt. A sminkje viszont túlságosan is komoly és erőteljes lett, ami nem passzolt a szetthez; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Cobie Smulders x Jacquemus2019.08.10. 15:40, Fanni
Cobie Smulders is jelen volt még július 18-án, csütörtök délután a 2019-es San Diego-i Comic Con-on, pontosabban annak az első napján, ahol a 'Stumtown' paneljához volt hivatalos.
A sorozat 37 éves színésznője egy igazán feltűnő színű, de mégis klasszikus darab mellett döntött, amiben remekül nézett ki a tőle megszokott módon. Cobie egy fuksziaszínű, lágy esésésű Jacquemus midiruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit szatén anyagból készítettek el. A tervezés a maga egyszerűségével az egyik kedvencem volt az idei eseményről, azt pedig elmondani nem tudom, hogy mennyire örültem, hogy végre egy tényleg izgalmas és emlékezetes árnyalatban láthattuk a színésznőt, aki nem túl gyakran visel ennyire élénk, vibráló színeket, pedig sikerült most bebizonyítania, hogy ezek is istenien állnak neki. Ez a fukszia árnyalat igazán tüzes és feltűnő volt, mesés összhangot alkotott az enyhén barnított bőrszínével, illetve a világosbarna hajával is, tökéletes volt a végeredmény, egy igazi nyárias szettet sikerült bemutatnia, ami a lazaságának köszönhetően az eseményen is megállta a helyét. A szabás is a lehető legnagyobb rendben volt, a megfelelő helyeken hangsúlyozta ki a sziluett Cobie alakját, akinek elegendő figyelem került a derekára, illetve a csípőjére is, de ezek mellett láthatóan a vállait is sikeresen megvillantotta, amitől kacérabb lett az összhatás, természetesen anélkül, hogy túlzásba esett volna. A kiegészítőkkel szerintem egy kicsit lehettek volna bátrabbak is, az átlátszó magassarkú nem volt a kedvencem, ez helyett szívesen láttam volna rajta egy citromsárga, vagy türkizkék darabot, de összességében minden a helyén volt. A megjelenését egy pár Amina Muaddi magassarkú szandállal, illetve Nancy Newberg ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Cobie haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje színes és friss lett; a szemeit szürke szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végezetül az ajkaira korallszínű rúzs került.
|