Nikki Reed x Tadashi Shoji2017.09.28. 10:36, Fanni
Nikki Reed is megjelent még szeptember 23-án, szombat délután a 2017-es EMA Awards-on, amit a Baker Hangar-ban rendeztek meg Santa Monicaban.
A 29 éves színésznő egy igazán könnyed, bohókás stílusú ruhában érkezett a zöld szőnyegre, ahol igazán csinos volt. Nikki egy kellemes türkizzöld alapszínű, magasított nyakrésszel és hosszú, bő ujjakkal kiegészített Tadasi Shoji maxiruhát viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból, amit apró, színes virágmintákkal díszítettek fel. Nem mondanám igazán, hogy ez a megjelenése igazán tetszett volna, de voltak igazán jó elemei és az alapötlet is teljesen rendben volt, így nem szeretném teljesen lehúzni, először is kiemelném a jobb részleteket. Kezdjük azzal, hogy az alapszín egyszerűen gyönyörű volt, igazán friss és üde volt, az enyhén napbarnított bőrszínével pedig nagyon szépen kiegészítették egymást, a színes virágminták viszont egy kis játékosságot és romantikus végeredményt is belecsempésztek a megjelenésébe, akárcsak a hímzett részletek a felsőrészen. A szabás viszont egyáltalán nem tetszett és Nikki alakja sajnos úgy nézett ki benne, mintha egy téglalap lett volna, minden egyvonalban volt, így a vékony dereka és a csípője sem lett megfelelően kihangsúlyozva, amit nagyon sajnáltam, mert legalább az egyik kiemelése sokat segíthetett volna az összhatáson. Sőt a pufi vállrész, illetve a bő ujjak sem illettek igazán bele a képbe, de főleg az zavart, hogy a vállai sokkal szélesebbnek tűntek, mint amilyen valójában, illetve a szoknya hosszán sem ártott volna egy picit változtatniuk, bár ez a legkissebb probléma az egésszel. Ahogy írtam az alapötlet nem volt rossz, viszont elég szegényesen és rosszul valósították meg. A megjelenését egy pár élénk piros Stuart Weitzman magassarkúval, ezöst Edie Parker clutch-csal és Eriness ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Nikka haja félig leengedve maradt, amit lágy hullámokba sütöttek be, míg a másik felét egy magasan elhelyezett, lazább kontyba készítették el, amitől a megjelenése még bohókásabb lett és nekem is nagyon tetszett. Szerencsére a sminkje is telitalálat volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel, vékony fekete tusvonallal és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát finoman bronzosították, de highlighter-t és pirosítót is használtak, végül az ajkaira mályvaszínű matt rúzs került.
Nikki Reed x Monique Lhuillier2016.10.29. 18:42, Fanni
Nikki Reed október 24-én, hétfő este megjelent az Elle magazin 2016-os Women in Hollywood díjátadóján, amit a los angelesi Four Seasons Hotelbern rendeztek meg.
A 28 éves színésznő egy igazán elegáns, nőies és romantikus stílusú ruhában lépett a zöld szőnyegre, ahol lélegzetelállítóan nézett ki. Nikki egy ezüst és szürke színekből összeálló és teljesen átlátszó, nagy virágmintákkal díszített, hosszú ujjú Monique Lhuillier estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit tüllből készítettek el, és enyhén dekoltáltak. A ruha valami fantasztikus volt és most még az sem zavart, hogy majdhogynem teljesen átlátszó volt, mert ez a nagy virágminták miatt annyira nem volt észrevehető és a színésznőnek remekül állt. A színválasztás nem volt izgalmas, de unalmas sem, és ezek a fémes árnyalatok nagyon jól mutattak Nikki sötétebb, kreolos bőrszínével, valamint a barna hajával is, jól kiegészítették egymást a hideg és a meleg árnyalatok, amitől izgalmasabb lett a végeredmény. A ruha szabása is nagyon romantikus volt, akárcsak a díszítése, lágy és könnyű esésű volt a szoknyája, ami igazán bájosra sikeredett, de az átlátszó részek miatt természetesen sokat sejtető és kacérabb lett, illetve a dereka is egész jól ki lett emelve. A végeredményt egy pár ezüst Cesare Paciotti magassarkú szandállal, Ef Collection és Graziela Gems ékszerekkel, valamint márványos hatású, fehér-szürke Jimmy Choo clucth-csal egészítette ki és tette teljessé.
Nikki haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, a bal vállára igazítva viselt, nagyobb hullámokba besütve. A sminkje most feltűnő, de mégis csak visszafogottan lett drámai; a szemeit sötétbarna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira mályvaszínű rúzs került.
Emma Roberts x REED2016.04.24. 12:36, Fanni
Emma Roberts április 20-án, szerda kora este megjelent a Kohl's rendezvényén, ahol bemutatták a REED-del alkotott új kapszulakollekciójukat, ami New Yorkban kapott helyet a Kohl's PR Showroom-jában.
A 'Scream Queens' 25 éves színésznője ismét nagyon csinos volt, egy kicsit egyszerűbb, de vagány összeállításban jelent meg az eseményen. Emma egy colour-block (fekete-kék) REED x Kohl's miniruhát viselt, aminek az egyszerűsége nagyon jól mutatott a kiegészítőkkel. A ruhához egy fekete Sandro bőrdzsekit választott, amit a vállára terített, ez pedig egy rockos és még lazább megjelenést kölcsönzött a színésznőnek. A megjelenését egy szintén fekete-kék REED x Kohl's clutch-csal, fekete Tabitha Simmons magassarkú szandállal, valamint Jennifer Meyer és Phillips House ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé
Emma haja is nagyon jó lett, illett a megjelenésének a koncepciójához, jó összhangot alkotott minden egyes darabbal. A haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva a természetes formájába viselt és az elválasztás mellett befontak egy tincset, ami belecsempészett egy kis játékosságot a megjelenésébe. A sminkje is egyszerű, de igazán mutatós és vadóc lett; a szemeit fekete és kék szemceruzával, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, az ajkaira pedig egy barnás-rózsaszínes matt rúzs került
Nikki Reed x Zimmermann2016.04.10. 12:30, Fanni
Nikki Reed is megjelent a We Day California rendezvénysorozaton április 7-én, amit az inglewoodi The Forumban rendeztek meg.
A 'Sleepy Hollow' sorozat 27 éves színésznője egy bohókás, igazán kifinomult és romantikus összeállításban jelent meg az eseményen, ahol egy Zimmermann midiruhát viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból, amit különböző virág- és indamotívumokkal díszítettek fel. Nikki fantasztikusan nézett ki ismét, egy nagyon természetes és visszafogott megjelenést láthattunk tőle. A szettet egy pár homokszínű Jimmy Choo magassarkúval és Graziela Gems ékszerekkel tette teljessé. A színésznő outfitjében akkor sem találhatnánk hibát, ha nagyon keresnénk. Minden csodás, a kiegészítők jól passzolnak a ruhához, ami mesésen áll a színésznőn és még a derekát is kiemeli enyhén, ami a ruha anyagából fonott vékony övnek köszönhető.
Nikki haját leenegdve viselte, oldalt elválasztva és oldalra fésülve, amit laza hullámokba sütöttek be neki, ami csodásan mutatott a szettjével, jó összhangban voltak. Ugyanez igaz a sminkjére is, itt is természetes színeket használtak fel, a szemeit barna színekkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira egy bájos világosbarnás-rózsaszínes rúzs került.
Nikki Reed x Francis Librian2016.03.01. 11:49, Fanni
Nikki Reed az Independent Spirit Awards-ot követően, február 28-án megjelent Elton John Oscar néző partiján, amit a The City of West Hollywood parkban rendeztek meg Nyugat Hollywoodban.
A 27 éves színésznő Ian Somerhalder oldalán jelent meg az eseményen, ahol egy elefántcsontszínű Francis Librian estélyit viselt a 2016-os tavaszi kollekcióból, amit arany mintákkal díszítettek fel. Nikki fantasztikusan nézett ki a partin, örülök, hogy ez alkalommal egy világosabb ruha mellett döntött. A ruhája elől teljesen zárt volt, viszont hátul teljesen kivágták. A szettet Brian Atwood magassrakúval és Swarovski clutch-csal egészítette ki.
Nikki sminkje igazán említésre méltó, hiszen a romantikus, kifinomult ruhájával ellentétben álló, sötét és vámpíros ajkakat kapott, amit én kifejezetten imádtam, viszont talánt túl sötét a rúzs, egy pár árnyalattal világosabb szebb lett volna. A szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki. A haját besütötték ezután pedig egy hamis bubi frizurát kreáltak neki.
|