Alessandra Mastronardi x Zimmermann2020.08.30. 20:18, Fanni
Alessandra Mastronardi szintén a jelenlévők között volt a LuisaViaRoma eseményén, amit az UNICEF számára rendeztek meg augusztus 29-én, vagyis szombat este Capri szigetén a La Certosa di San Giacomo-ban.
A 34 éves olasz színésznő egy színes és játékos darabban tette tiszteletét a partin, ami modern és fiatalos volt. Alessandra egy többszínű, absztrakt mintákkal díszített, kétrészes Zimmermann outfitet viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy magasított nyakrésszel és bő hosszú ujjakkal kiegészített crop topból, valamint egy maxiszoknyából állt össze. Bevallom, hogy a kifutón jobban tetszett a végeredmény, ott élettel teli és drámai volt, a színésznőn viszont egy kicsit laposnak tűnt az egész, amit sajnáltam, mert akár egy remek outfit is lehetett volna ebből a tervezésből. A szett elméletben tetszett, de gyakorlatban nem tudta teljesíteni az elvárásaimat, így nem ez volt a legjobb erről az eseményről. Bevallom, hogy az tetszett, hogy egy kicsit merészebben, sőt inkább lazábban öltözött fel a színésznő, mint általában, mert inkább a hollywoodi filmsztárokhoz hasonlóan szokott ruhákat választani, de tetszett ez a sikkes, olasz vonal, amit itt képviselt, hiszen mégis csak ebből az országból származik, de választhatott volna mást is. A nyárias színvilág kifejezetten tetszett, az élénk árnyalatok mesés összhangot alkottak egymással és Alessandra kreol bőrszínével is, ráadásul a mintázattal sikerült még izgalmasabbá, sőt egyedibbé tenniük a végeredményt, amit imádtam. A szabáson viszont alakítottam volna a helyében, talán jobban tetszett volna a megjelenése, ha a szoknya miniszoknyát viselt volna, amiben megvillantotta volna a lábait, így magasabbnak tűnt volna benne, mivel az a fazon, amit viselt összenyomta, előnytelen volt az alacsony termete számára. A felsőrésszel annyi problémám volt, hogy eltűnt a struktúrája és ellaposodott, a drámai ujjak összeestek és csak úgy lógtak... Bár a színésznő vékony dereka szépen ki lett emelve és a hasát is megvillanthatta, de ennyi nem volt elegendő ahhoz, hogy a megjelenése előnyös legyen. Kiegészítőként egy pár pezsgőszínű Jimmy Choo magassarkú szandált és Zimmerman nyakláncot választott.
Alessandra haját egy középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett copfba fogták össze. A sminkje ragyogó, de természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát erősen pirosították és highligher-t is vittek fel rá, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Ana de Armas x Zimmermann2020.04.05. 16:38, Fanni
Ana de Armasról és Ben Affleckről március 30-án, vagyis hétfő délután új paparazzi képek készültek Pacific Palisadesban kutyasétáltatás közben.
A 31 éves színésznő egy igazán csajos és kényelmes, bohókás stílusú szettben indult útnak a párjával, amiben nagyon bájosan festett. Ana egy bordó, kétrészes Zimmermann tervezést viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, ami egy mélyen dekoltált és fodrokkal díszített crop topból, valamint egy lágy esésű és finoman átlátszó maxiszoknyából állt össze. A választása igazán jó választás volt a kora tavaszi sétához, főleg Kaliforniában, ahol folyton süt a nap. A szabás remekül passzolt Ana kecses alakjához, aminek köszönhetően a vékony dereka és a csípője is fantasztikusan ki lett hangsúlyozva, illetve egy kis figyelem a lapos hasára és a dekoltázsára is került, amitől kacérabb lett a végeredmény, anélkül, hogy erőltetett lenne a végeredmény. Nagyon tetszett a szoknya lágy esése, illetve az sem zavart, hogy kicsit átlátszó volt, hiszen a lábainak is csak a sziluettje látszott. A bordó szín az egyetlen, ami nem volt a kedvencem, bár az tagadhatatlan, hogy Ana-nak ez az árnyalat nagyon jól állt, főleg a barna haja és a világos bőrszíne mellett, viszont jobban örültem volna, hogyha a tavaszi évszak miatt egy kicsit világosabb, pasztell árnyalatot viselne. A styling minimalista volt, bár a kutyasétáltatáshoz ez az outfit elég extra volt szerintem, viszont tetszett a magabiztossága, amivel eladhatóvá tette az egészet. Kiegészítőként egy pár fehér Saint Laurent tornacipőt választott.
Ana haja leengedve maradt, amit a természetes formájában viselt, középen elválasztva. Sminket egyáltalán nem viselt, de erre nem is volt szüksége.
Yara Shahidi x Zimmermann2019.08.09. 20:14, Fanni
Yara Shahidi is a meghívottak között volt a 2019-es San Diego-i Comic Con-on, ahol július 20-án, szombat délután jelent meg, a harmadik napon és az 'A Trick of Light Experience' eseményre látogatott el.
A 19 éves színésznő egy nagyon fiatalos és izgalmas, bohókás stílusú összeállításban volt látható az eseményen, ami remekül állt neki. Yara egy fehér alapszínű, kétrészes Zimmermann kreációt viselt a 2020-as Resort kollekcióból, ami egy magasított nyakú és bő ujjakkal kiegészített blúzból, valamint egy rövidnadrágból állt össze, melyeket színes virágmintázattal díszítettek fel. A fiatal tehetség stílusáért és megjelenéseiért már a kezdetektől kezdve rajongok, örülök, hogy sikerült egy tökéletes stylistot találnia, aki minden egyes alkalommal a legmegfelelőbb outfiteket választja ki számára, ami ez alkalommal is pontosan így volt. A maga bohókás, romantikus stílusával sikerült lenyűgöznie, pedig ez nem volt egy nagy esemény, de mégis a legjobban öltözöttek között volt azon a héten számomra. Az outfitje friss és üde volt, tele fiatalossággal és kacérsággal, amit imádtam. A szabásba is lehetetlen lenne belekötni, bár a felső kicsit bővebb szabású volt, de mivel beletűrték a nadrágba, így Yara vékony dereka szépen ki lett emelve benne, de nagy örömömre a legnagyobb figyelem a hosszú lábaira került, ami az előnyére vált, és egyáltalán nem bántam, hogy nem láthattuk a vállait, valamint a dekoltázsát sem mutatta meg. A lágy színvilág is fantasztikus volt, a fehér alapszín mesés összhangot alkotott a színésznő sötét bőrszínével és a sötétbarna hajával is, de a legjobban a sárga-zöld virágmintázat tetszett, amivel nem csak színeket sikerült belecsempészniük a megjelenésébe, de egyből sokkal izgalmasabbá is tették azt. Tényleg tökéletes volt, az pedig jól látható, hogy mennyire jól érezte magát a szettben. Kiegészítőként egy pár pasztell rózsaszín Sophia Webster magassarkú szandált, valamint EF Collection ékszereket választott.
Yara haja szabadon maradt, amit középen elválasztva és a természetes göndör formájában viselt. A sminkje egyszerű és üde lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Melissa Benoist x Zimmermann2018.07.28. 15:32, Fanni
Melissa Benoist még július 21-én, múlt szombat délután megjelent a 'Supergirl' paneljánál a 2018-as San Diego-i Comic Con harmadik napja alatt, aminek a San Diego Convention Center adott otthont.
A sorozat 29 éves színésznője egy nagyon fiatalos, friss és kacér, bohókás stílusú összeállítás mellett döntött ez alkalommal, amiben mesésen nézett ki. Melissa egy hófehér, kétrészes Zimmermann kreációt viselt a 2019-es Resort kollekcióból, ami egy finoman dekoltált fodrokkal, apró lézerkivágásokkal és pöttyökkel díszített, valamint bő ujjakkal kiegészített crop topból és egy hozzá passzoló, lágy esésű és magasított derekú midiszoknyából állt össze. A színésznő mostanában a kedvenceim közé tartozik az izgalmas és nőies választásaival a megjelenései alatt, bár még mindig szokott hibázni, de a stylistjával úgy tűnik, hogy végre sikerült megtalálnia a közös hangot és jól tudnak együtt dolgozni, ami ezen az outfiten is jól látható volt. Melissa kecses alakja fantasztikusan ki lett emelve, nagy figyelem került a vékony derekára és a csípőjére is, de a legnagyobb figyelem a lapos hasára került, de a dekoltázsát és a lábait is sikerült visszafogottan megvillantania, igaz ezekkel egyáltalán nem esett túlzásokba, aminek nagyon örültem. Ez a friss és könnyed tervezés tökéletesen passzolt a jelenlegi nyári időszakhoz, valamint az eseményen is jól megállta a helyét és a fiatal korához is illett, így tényleg lehetetlen lenne bármibe is belekötni ezzel kapcsolatban. Az egyik kedvencem volt erről a négy napos eseménysorozatról, ami főleg a bohókás/romantikus stílusú végeredménynek köszönhető, amit egy tengerparti nyaraláson is simán el tudok képzelni, sőt ehhez hasonló ruhadarabokat mi is nagyon könnyen be tudunk szerezni bármelyik "fast fashion", esetleg "second hand" üzletből. A színválasztásban is hiába keresem a hibát, nem találok benne egyet sem, mert ez az élénk fehér szín mesés összhangot alkotott Melissa napbarnított bőrszínével és a szőke hajával is, amit az arany magassarkújával és a statement fülbevalójával tett teljessé. Az izgalmas elemeket pedig a mintázatnak, valamint a játékos fodroknak köszönhetjük, amit az apró kivágásokkal tettek teljessé. Kiegészítőként egy pár arany House of Harlow 1960 magassarkú szandált, valamint Alison Lou ékszereket választott.
Melissa haja szabadon maradt, amit középen elválasztva, laza és kicsit rendezetlen hullámokba besütve viselt. A sminkje szintén nagyon friss és természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, valamint egy kis highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Naomie Harris x Zimmermann2018.07.14. 17:55, Fanni
Naomie Harris még július 1-jén, vasárnap délután megjelent a 2018-as Audi Polo Challenge eseményen, amit Ascot-ban rendeztek meg az ott található Coworth Park Polo-ban.
A 41 éves brit színésznő egy nagyon játékos, friss és üde, kicsit kacérabb stílusú outfitben érkezett a fotósok elé, amiben fantasztikusan nézett ki. Naomie egy hófehér alapszínű, citromsárga, zöld és kék virágmintákkal díszített, illetve mélyen dekoltált és hosszú, bő ujjakkal kiegészített Zimmermann miniruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. A megjelenését egyszerűen imádtam, ismét sikerült elvarázsolnia az egyszerű, de mégis nagyszerű választásával, ami nem csak jól állt neki, de nagyon előnyös is volt számára minden szempontból, plusz a képeken az is látszik, hogy mennyire jól és magabiztosnak érezte magát benne. A nyárias, friss végeredmény varázslatos volt, egyetlen egy rossz szavam sem lehet rá, hiszen az évszakhoz és a partihoz is csodásan passzolt a szettje, a finoman bohókás és játékos összhatással pedig sikerült feltenni a pontot az i-re, de a kiegészítőknek hála a sikkes elemek is megjelentek az egész összeállításban. A színvilág tőle megszokottan színes és üde volt, a fehér alapszín már alapból nagyon nyárias volt, ami Naomie sötét bőrszínével gyönyörű kontrasztot alkott, de ezt az élénk mintázattal tudták fokozni, amivel egy teljesen új szintre emelték az egészet, különösen tetszett az is, hogy a sárga és a zöld árnyalatok mellett a kék is megjelent, amitől még izgalmasabb lett az egész. A szabásra sem lehet panaszkodni, hiszen jól láthatóan remekül kihangsúlyozta a színésznő alakját a megfelelő helyeken, így a vékony derekára és a csípőjére is elegendő figyelem került, de sikeresen megvillanthatta a hosszú lábait, sőt a dekoltázsát is kiemelték, aminek hála a kacérság és a finom szexiség is megjelent a szettjében, anélkül, hogy túlzásokba esett volna. A mefjelenését egy pár babakék-citromsárga Manalo Blahnik magassarkúval, ugyanilyen clutch-csal és Messika ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Naomie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt a hátára omolva. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végezetül az ajkaira rózsaszín szájfényt vittek fel.
|