Emily Ratajkowski x Twinset & Peter Dundas2017.05.21. 14:41, Fanni
Emily Ratajkowski is megjelent május 17-én, szerda kora este az 'Ismael's Ghosts' premierjén, amit a Cannes-i Filmfesztivál legelső napján rendeztek meg a Palais des Festivals-ban.
A 25 éves modell tőle szokatlanul egy nagyon egyszerű és minimalista, de kellőképpen elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre a fotósok el. Emily egy visszafogott arany színű és szaténból elkészített, magasín felsliccelt, illetve uszállyal kiegészített custom made Twinset estélyit viselt. Bevallom engem ezzel a választásával teljes mértékben sikerült meglepnie, egyáltalán nem ilyen darabot vártam volna tőle, hanem ennél sokkal feltűnőbbet és drámaibbat, így kicsit csalódott voltam, valamint igazából a végeredmény nem is tetszett. Bár friss és letisztult volt az egész, ami újdonság a modelltől és tetszett, hogy kilépett a komfortzónájából, de ettől függetlenül sem tudott újat mutatnia, amit sajnálok. A színválasztás viszont nagyon tetszett, a kreolos bőrszínével és a sötét hajával is mesésen kiegészítették egymást és szép kontrasztot alkottak, de túl egyszerű volt erre a fesztiválra, főleg az azt megnyitó premierre. A végeredményt a kiegészítők dobták fel és mentették meg az unalmasságtól, ami leginkább a színes, statement nyakláncnak volt köszönhető. A szabás nem volt a legjobb, főleg az estélyi felsőrésze nem tetszett, mivel nagyobb volt, ami látszott is, hiszen lógott rajta az egész, de legalább Emily vékony dereka és a formás csípője ki lett rendesen emelve, ahogy kellett, valamint a hosszú lábára is felhívták a figyelmünket. A megjelenését egy pár arany Gianvito Rossi magassarkú szandállal és a már emlegetett Bulgari ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. A haját egy teljesen egyszerű, magasabban elhelyezett kontyba készítették el, a frufruja maradt szabadon. A sminkje viszont nagyon tetszett, örülök, hogy ezt sikerült eltalálniuk; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosítót is vittek fel rá, valamint highlighter-t, végül az ajkaira világosbarna rúzs került.
Emily másnap, vagyis május 18-án a 'Loveless' premierjére látogatott el a 2017-es Cannes-i Filmfesztivál második napján, amit szintén a Palais des Festivals-ban rendeztek meg, mint mindig.
A fiatal modellből lett színésznő erre az alkalomra már egy sokkal feltűnőbb és drámaibb, vagány tervezést választott. Emily egy finoman átlátszó, mélyen dekoltált és ejtett vállú, csipkéből elkészített Peter Dundas jumpsuit-ot viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek és egy fodrokkal kiegészített uszályrésszel tették teljessé. Szerettem volna szeretni ezt a választását, de egyszerűen ez nem ment, sőt sikeresen pályázhat ezzel a ruhával az év végi "Worst Dressed of the Year" listára is. A Roberto Cavalli divatházat otthagyó Peter Dundas a Grammy Awards-on debütált az első, saját nevét viselő tervezéssel, amit Beyoncé-n láthattunk, ami után belefektettem minden bizalmamat a következő tervezésére, erre egy ilyen túldolgozott és túl kesze-kusza ruhát kaptunk tőle. Magával az alapötlettel nem is lett volna semmi gond, de az a helyzet, hogy ezt a darabot még egy modell sem tudta eladni, ami hatalmas probléma, pedig Emily-nek az alakja és az attutűdje is megvan hozzá, de mégsem sikerült neki úgy viselnie, ahogy kellett volna. Ez miatt pedig úgy érzem, hogy csak magára akarta vonni az emberek figyelmét, ami igazából sikerült is, csak nem olyan formában, ahogy kellett volna. A legnagyobb problémám az egésszel az elég fura dekoltázsrész, valamint az átlátszóság volt, és bár az uszály adta hozzá a megjelenéséhez a drámaiságot, végül mégis ez rontotta el az egészet. Jobban örültem volna, ha ezektől a részektől megszabadultak volna és csak magát az overált kellett volna látnunk rajta, mert a színésznő vékony derekát és a csípőjét is fantasztikusan kiemelte a végeredmény. A színválasztás elég visszafogott és klasszikus volt, de a gótos stílusú összhatás nekem kifejezetten tetszett és a bőrszínével is remekül kiegészítették egymást. Kiegészítőként egy pár fekete Gianvito Rossi magassarkú szandált választott, ékszereket az alkalommal nem voltak rajta. A haját egy középen elválasztott, laza és bohókás fonatba készítették el, ami a hátára omlott. A sminkje ismét gyönyörű volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira barna matt rúzst vittek fel.
|