Kate Upton x Twinset2019.09.01. 21:04, Fanni
Kate Upton is hivatalos volt a 2019-es Velencei Filmfesztivál második napján, vagyis augusztus 29-én, csütörtök kora este megrendezett 'Marriage Story' premierjére, aminek a Sala Grande adott otthont.
A 26 éves modell egy klasszikus stílusú, minimalista ruhában lépett a vörös szőnyegre, amiben az egyszerűsége ellenére is igazán dögösen festett. Kate egy fekete, mélyen dekoltált és szaténból elkészített, egyenes szabású Twinset estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek hosszú uszállyal és elől egy magas felvágással kiegészítve. A modell a szexi megjelenéseiről híres, így egyáltalán nem okozott meglepetést a választásával, amivel a régi hollywoodi filmsztárokat idézte meg bennem. Sikerült bebizonyítania, hogy egy ilyen rangos eseményen a kevesebb lehet több is (nem úgy, mint Candice Swanepoel esetében). A ruha finom vonalaiban rejlett a titok kulcsa, ami nagyszerűen nézett ki és Kate formás alakját is remekül kihangsúlyozta, aminek köszönhetően nagy figyelem került a vékony derekára és a csípőjére is, ugyanakkor sikeresen megvillantotta a lábait, amitől még kacérabb lett a megjelenése, természetesen ezzel nem esett túlzásba, nem mutatott meg túl sokat magából, amit értékeltem. Bár a szatén elég kényes anyag, könnyen gyűrődik, de örömmel láttam, hogy a modell vigyázott a ruhára, hogy a vörös szőnyegre lépése előtt ne gyűrődjön össze látványosan, amit tényleg nagyra értékeltem, mert ezzel könnyen elronthatta volna a végeredményt. Nem csak a sziluett, de a színválasztás is elég biztonságos volt, de tagadhatatlan, hogy a fekete isteni összhangot alkotott Kate világos bőrszínével és a szőke hajával is, míg a kiegészítőknek hála még izgalmasabb és csillogóbb lett az összeállítása. A megjelenését egy pár fekete, kristályokkal díszített Jimmy Choo magassarkú szandállal, valamint statement Bvlgari ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Kate haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt a vállára, illetve a hátára omolva. A sminkje klasszikus stílusban készült el; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, végezetül az ajkaira élénk piros rúzs került.
Sofia Richie x Twinset2019.08.30. 21:30, Fanni
Sofia Richie is hivatalos volt a 'La Vérité' premierjére még augusztus 28-án, vagyis szerda kora este a 2019-es Velencei Filmfesztivál első napján, aminek a Sala Grande adott otthont.
A 21 éves modell egy eléggé modern és fiatalos, kacér összeállítás mellett döntött. Sofia egy fekete alapszínű, kétrészes custom made Twinset kreációt viselt, ami egy kristályokkal díszített crop topból, valamint egy magasított derekú, aszimmetrikus maxiszoknyából állt össze, amit lágy fodrokkal egészítettek ki. Nem hiszem, hogy korábban írtam volna bármit is a fiatal modell bármelyik megjelenéseiről is, mert bár követni szoktam, hogy miket visel, de még egyik sem volt érdemes arra, hogy külön bejegyzést kapjon. Igaz ezt a szettet sem mondanám különlegesnek, de a korábbi erőltetett és öreges megjelenéseihez képest ez legalább valamennyire illett a korához, még akkor is, hogyha a stylinggal sikerült mégis öregessé tennie a stylistjának, amit egyszerűen nem is értek. Nem mondanám, hogy kifejezetten tetszett volna a kétrészes megoldás, főleg a felsőrész volt az, ami nem tetszett, mert ezen lehetett volna még mit alakítani, viszont a szoknya tökéletes volt, tetszett, ahogy meg tudta benne villantani Sofia a lábait, valamint a dereka is szépen ki lett emelve. Az erőteljes hasvillantást viszont már túlzásnak tartottam, nem csak azért, mert ez egy tényleg előkelő esemény, hanem azért is, mert a lábaira elég nagy figyelem került, akárcsak a dekoltázsára, ez a három együtt pedig már sok volt szerintem. Palvin Barbara ruhájánál emlegettem, hogy a szoknyarész elég egyhangú és lapos volt, nos ez Sofianál nem így volt, sőt mozgás közben mesterien nézett ki. Az ékszerekkel viszont tényleg elrontották a végeredményt, főleg a nyaklánccal, ami nem passzolt a fiatal ruhához, ráadásul felesleges is volt. A sötét színválasztás elég egyhangú és biztonságos volt, szívesen láttam volna egy színesebb, nyáriasabb árnyalatban, ráadásul nem is annyira állt jól neki, túl komolynak és komornak tűnt tőle az összhatás. A megjelenését egy pár fekete Andrea Wazen magassarkú szandállal, illetve Tiffany & Co. ékszerekkel tette teljessé.
Sofia haját egy magasan elhelyezett kontyba fogták össze, ami remekül passzolt az összeállításához. A sminkje elég egyszerű lett, ami lehetett volna egy kicsit üdébb is; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, valamint highlighter-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Jasmine Sanders x Twinset2019.08.30. 21:11, Fanni
Jasmine Sanders is a meghívottak között volt augusztus 28-án, vagys szerda kora este a 'La Vérité' premierjén, amit az idei, 76. alkalommal megrendezett Velencei Filmfesztivál első napján rendeztek meg a Sala Grandeban.
A 28 éves német modell egy eléggé fiatalos és kacér ruhában érkezett a vetítésre, ami elég figyelemfelkeltőre sikeredett. Jasmine egy világoskék, pánt nélküli és drámai, hagymaszabású szoknyarésszel kiegészített custom made Twinset koktélruhát viselt. Sajnos bármennyire is szerettem volna szeretni ezt az outfitet egyszerűen nem ment, mivel semmi nem volt rendben a választásával kapcsolatban, a végeredmény pedig kissé nevetséges lett. Nem gyakran szoktam ezt mondani Jasmine megjelenéseire, de ez tényleg borzalmas lett, pedig ő inkább a jól öltözött modellek közé tartozik, bár az igaz, hogy szeret kísérletezgetni, most is éppen ezt láthattuk, de ez a kockáztatása láthatóan nem vált az előnyére. Az összhatás hihetetlenül kislányos, gyerekes lett, Jasmine pedig lassan 30 éves lesz, így ez a vonal egyáltalán nem passzolt hozzá, képtelen volt eladhatóvá tenni, arról nem is beszélve, hogy túlságosan is alul öltözött volt, ennyi édeskevés volt erre az eseményre. A szoknyarésszel volt a legnagyobb problémám, ami nem csak rövid volt, de előnytelen is számára, a dereka és a csípője is szélesebbnek tűnt benne, az ehhez hasonló darabokat meghagyhatná a 14 éven alatti fiataloknak. Bár az tagadhatatlan, hogy sikerült istenien megvillantania a hosszú lábait, illetve a vállaira is nagy figyelem került, de ez igazából még ez sem tudta megmenteni a megjelenését. Talán, ha egy alakkövető estélyiként viselte volna a tervezést, akkor elégedett lennék, de így sajnos ez nem ment. Az egyetlen dolog, amibe nem tudok belekötni az a színválasztás volt, hiszen ez a türkizkék alapszín lélegzetelállítóan nézett ki, arról nem is beszélve, hogy a modell kreol bőrszínével és a szőke hajával is nagyszerűen kiegészítették egymást. A styling sem volt kifejezetten a kedvencem, az ékszerek még rendben voltam, de a ruha mellett a fekete magassarkút nem tudtam értelmezni, semmi keresnivalója nem lett volna mellette. Valószínűleg ezzel az outfittel ott lesz az év végi "WDOTY" szavazás mezőnye között. A megjelenését egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal, valamint Chopard ékszerekkel egészítette ki.
Jasmine haját egy oldalt elválasztott és magasan elhelyezett kontyba fogták össze, ami rendben is volt. Szerencsére a sminkjébe sem lehet belekötni; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete szemceruzával és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Irina Shayk x Twinset2018.05.15. 13:22, Fanni
Irina Shayk május 9-én, szerda kora este hivatalos volt a 'Yomeddine' premierjére, amit a 2018-as Cannes-i Filmfesztivál második napján rendeztek meg a Palais des Festivals-ban.
A 32 éves orosz modell egy nagyon elegáns, de egyben szexi, modern stílusú összeállításban lépett a vörös szőnyegre, ahol csodásan nézett ki. Irina egy fekete, mélyen dekoltált és aszimmetrikus szabású, valamint zsebekkel és uszállyal kiegészített, custom made Twinset estélyit viselt. A modellnek sikerült teljes mértékben meglepnie a választásával, mivel ehhez hasonlóan előkelő és klasszikus ruhát, ami ráadásul tőle szokatlanul kifejezetten visszafogott lett még nem igazán láthattunk rajta, de nagyon tetszett ez a vonal, amit itt mutatott be. Azt mondjuk el kell ismernem, hogy a végeredmény elég megszokott lett, semmi újdonságot nem tudott ezzel mutatni, hiszen megszámlálhatatlan alkalommal viseltek már ehhez hasonló tervezéseket a nagyobb eseményeken a hírességek, így nem marad számomra emlékezetes, sőt nem is lett túl izgalmas az outfit, de tagadhatatlan, hogy jól állt neki az outfit és tényleg csinos volt benne. A szabást is sikerült ez alkalommal remekül eltalálniuk a divatháznál, aminek kifejezetten örültem, hiszen a a legtöbb esetben Irina számára a dekoltázsrész elég szűk szokott lenni, ami miatt a mellei eléggé le szoktak lapulni és teljesen összenyomódnak, de szerencsére ezt most sikerült megúsznia. A modell alakját végig nagyon szépen követte, a vékony derekára és a dekoltázsára is nagy figyelem került, illetve a lábait és a vállait is sikerült kacéran megvillantania, de egyik részlettel sem esett túlzásokba, így az összhatás nem lett erőltetett, hanem nagyon ízléses és kifinomult maradt. Az eseményen megállta ugyan a helyét, de nem tűnt ki sajnos a tömegből. Viszont a szoknyának a sziluettje és az éles kidolgozottsága, a rövid uszállyal együtt nagyon tetszett és ezekkel egy kis drámaiságot azért bele tudtak vinni az összeállításába. A színválasztás Irina-tól megszokott volt, elég gyakran szokott fekete tervezéseket viselni, így ezzel nem tudott meglepni, a napbarnított bőrszínével és a sötét hajával pedig továbbra is remek összhangot alkot a sötét árnyalat. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval és Chopard ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Irina haját egy magasan elhelyezett, szoros kontyba készítették el, így a ruhájáról semmi sem tudta elterelni a figyelmünket. A sminkje is a klasszikus vonalat követte; a szemeit világosbarna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman kontúrozták és pirosították, végül az ajkaira élénk piros rúzs került.
Emily Ratajkowski x Twinset & Peter Dundas2017.05.21. 14:41, Fanni
Emily Ratajkowski is megjelent május 17-én, szerda kora este az 'Ismael's Ghosts' premierjén, amit a Cannes-i Filmfesztivál legelső napján rendeztek meg a Palais des Festivals-ban.
A 25 éves modell tőle szokatlanul egy nagyon egyszerű és minimalista, de kellőképpen elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre a fotósok el. Emily egy visszafogott arany színű és szaténból elkészített, magasín felsliccelt, illetve uszállyal kiegészített custom made Twinset estélyit viselt. Bevallom engem ezzel a választásával teljes mértékben sikerült meglepnie, egyáltalán nem ilyen darabot vártam volna tőle, hanem ennél sokkal feltűnőbbet és drámaibbat, így kicsit csalódott voltam, valamint igazából a végeredmény nem is tetszett. Bár friss és letisztult volt az egész, ami újdonság a modelltől és tetszett, hogy kilépett a komfortzónájából, de ettől függetlenül sem tudott újat mutatnia, amit sajnálok. A színválasztás viszont nagyon tetszett, a kreolos bőrszínével és a sötét hajával is mesésen kiegészítették egymást és szép kontrasztot alkottak, de túl egyszerű volt erre a fesztiválra, főleg az azt megnyitó premierre. A végeredményt a kiegészítők dobták fel és mentették meg az unalmasságtól, ami leginkább a színes, statement nyakláncnak volt köszönhető. A szabás nem volt a legjobb, főleg az estélyi felsőrésze nem tetszett, mivel nagyobb volt, ami látszott is, hiszen lógott rajta az egész, de legalább Emily vékony dereka és a formás csípője ki lett rendesen emelve, ahogy kellett, valamint a hosszú lábára is felhívták a figyelmünket. A megjelenését egy pár arany Gianvito Rossi magassarkú szandállal és a már emlegetett Bulgari ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. A haját egy teljesen egyszerű, magasabban elhelyezett kontyba készítették el, a frufruja maradt szabadon. A sminkje viszont nagyon tetszett, örülök, hogy ezt sikerült eltalálniuk; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosítót is vittek fel rá, valamint highlighter-t, végül az ajkaira világosbarna rúzs került.
Emily másnap, vagyis május 18-án a 'Loveless' premierjére látogatott el a 2017-es Cannes-i Filmfesztivál második napján, amit szintén a Palais des Festivals-ban rendeztek meg, mint mindig.
A fiatal modellből lett színésznő erre az alkalomra már egy sokkal feltűnőbb és drámaibb, vagány tervezést választott. Emily egy finoman átlátszó, mélyen dekoltált és ejtett vállú, csipkéből elkészített Peter Dundas jumpsuit-ot viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek és egy fodrokkal kiegészített uszályrésszel tették teljessé. Szerettem volna szeretni ezt a választását, de egyszerűen ez nem ment, sőt sikeresen pályázhat ezzel a ruhával az év végi "Worst Dressed of the Year" listára is. A Roberto Cavalli divatházat otthagyó Peter Dundas a Grammy Awards-on debütált az első, saját nevét viselő tervezéssel, amit Beyoncé-n láthattunk, ami után belefektettem minden bizalmamat a következő tervezésére, erre egy ilyen túldolgozott és túl kesze-kusza ruhát kaptunk tőle. Magával az alapötlettel nem is lett volna semmi gond, de az a helyzet, hogy ezt a darabot még egy modell sem tudta eladni, ami hatalmas probléma, pedig Emily-nek az alakja és az attutűdje is megvan hozzá, de mégsem sikerült neki úgy viselnie, ahogy kellett volna. Ez miatt pedig úgy érzem, hogy csak magára akarta vonni az emberek figyelmét, ami igazából sikerült is, csak nem olyan formában, ahogy kellett volna. A legnagyobb problémám az egésszel az elég fura dekoltázsrész, valamint az átlátszóság volt, és bár az uszály adta hozzá a megjelenéséhez a drámaiságot, végül mégis ez rontotta el az egészet. Jobban örültem volna, ha ezektől a részektől megszabadultak volna és csak magát az overált kellett volna látnunk rajta, mert a színésznő vékony derekát és a csípőjét is fantasztikusan kiemelte a végeredmény. A színválasztás elég visszafogott és klasszikus volt, de a gótos stílusú összhatás nekem kifejezetten tetszett és a bőrszínével is remekül kiegészítették egymást. Kiegészítőként egy pár fekete Gianvito Rossi magassarkú szandált választott, ékszereket az alkalommal nem voltak rajta. A haját egy középen elválasztott, laza és bohókás fonatba készítették el, ami a hátára omlott. A sminkje ismét gyönyörű volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira barna matt rúzst vittek fel.
|