Jorja Smith x 16Arlington2019.02.21. 18:13, Fanni
Jorja Smith is ott volt tegnap este, vagyis február 20-án az idei Brit Awards-on, amit Londonban rendeztek meg az O2 Arena-ban.
A 21 éves énekesnő egy igazán játékos és izgalmas, kacér ruhát választott erre az alkalomra a stylistjával, amivel a 70-es éveket idézte meg. Jorja egy narancssárga, sötétzöld, kék és fekete színekből összeálló, magasított nyakrésszel kiegészített, bő szabású 16Arlington miniruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, ami bő szabású volt és portékkal, apró flitterekkel, illetve pink tollakkal díszítettek fel. Azt el kell ismernem, hogy maga a ruha nem volt a kedvencem, viszont meglepő módon a fiatal énekesnőn mégis tetszett a végeredmény, még annak ellenére is, hogy a szabás nem igazán nyerte el a tetszésemet és nem is volt túl előnyös számára, viszont mégis eladhatóvá tudta tenni az egészet. A bő sziluett sajnos nem tette lehetővé, hogy Jorja alakja ki legyen hangsúlyozva, a dereka és a csípője is teljesen eltűnt benne, valamint kicsit szélesebbnek is tűnt, viszont tetszett a merész lábvillantása, amitől szexi lett az összhatás, ezt pedig a vállvillantással tudta még tetőzni, amivel feltette a pontot az i-re, igaz ettől függetlenül maga a ruha így sem állt túl jól neki az emlegetett dolgok miatt. Az őszies színvilág viszont nekem kifejezetten tetszett, ahogy az is, hogy több meleg árnyalat kapott benne helyet, melyek mind remekül kiegészítették egymást és Jorja sötétebb bőrszínével is gyönyörű összhangot alkottak, a pink tollakkal sikerült a játékosságot is belecsempészniük a megjelenésébe, míg a flittereknek köszönhetően a csillogást is megjelenítették, amitől nagyon izgalmas lett az összhatás. Annak ellenére, hogy a szabással mellényúltak a színvilág, a mintázat és a styling is fantasztikus volt. A megjelenését egy pár rózsaszín Jimmy Choo magassarkúval, illetve David Morris ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Jorja haját egy szoros, alacsonyabban elhelyezett copfba fogták össze. A sminkje friss és üde lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira élénk pink rúzs került.
Christina Aguilera x 16Arlington2018.05.24. 16:42, Fanni
Christina Aguilera is megjelent a 2018-as Billboard Music Awards-on, amit május 20-án, még vasárnap este rendeztek meg a las vegasi MGM Grand Garden Arena-ban.
A 37 éves énekesnőnek ez volt a nagy visszatérése és igazán odatette magát, mert egy drámai és feltűnő ruhában érkezett a fotósok elé, amivel sikerült meglepetést okoznia, főleg az miatt, mert nem igazán tetszett a végeredmény. Christina egy fekete alapszínű, oversized és mélyen dekoltált, valamint hosszú uszállyal kiegészített 16Arlington estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek, illetve világosszürke csíkos mintázattal díszítettek fel. Az egész outfit úgy nézett ki, mintha igazából Rihanna-nak tervezték volna, mivel ő szokott ehhez hasonlóan hatalmas ruhákat viselni, melyeket egyedül csak is ő tud eladni számomra, ami most Christina-nak egyáltalán nem sikerült, inkább előnytelen lett számára, mint előnyös, amit sajnálok, mert látom benne a lehetőségeket, de az alakja számára nem ez a fazon volt a legjobb választás. Annak ellenére, hogy ott volt számára a vastag öv, amivel sikeresen kiemelhették volna az énekesnő derekát, illetve a csípőjét, de ez mégsem jött össze neki most, mert az alakja teljesen elveszett a rengeteg anyagban, amit felhasználtak a tervezéshez. Sőt azt kell mondanom, hogy az uszály sem igazán tetszett, bár ez adta a megjelenéséhez hozzá a drámaiságot, de kicsit soknak tartottam erre az eseményre, és azt kell mondanom, hogy túlságosan is próbált szexi, illetve előkelő lenni, viszont az összhatás egészen ódivatú lett. Csalódott voltam a visszatérését illetően, mert az outfit egyáltalán nem passzolt hozzá, legalább, ha a haja, illetve a sminkje és a styling rendben lett volna, akkor azt mondanám, hogy nem lett rossz az összhatás, mert voltak benne jó elemek is, de sajnos ezt nem tudom kijelenteni. A színvillág az egyetlen, ami rendben volt, de igazából a fekete alapszínnel semmi újat nem tudott mutatni, de legalább a világos bőrszínével remek kontrasztot alkotott, a csíkokkal pedig egy kicsit megbolondították az összhatást, de nem lett sokkal izgalmasabb. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval és EF Collection ékszerekkel egészítette ki.
Christina haját egy magasan elhelyezett, szoros kontyba készítették el, ami úgy nézett ki, mintha zuhanyozni készült volna. A visszafogott sminkjét egyébként értékeltem, örültem, hogy nem esett túlzásokba, de az ajkaira kerülhetett volna valami élénk árnyalat ez helyett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, végül az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Claire Foy x 16Arlington & Gucci2018.05.01. 18:24, Fanni
Claire Foy is jelen volt a 2018-as CinemaCon-on, a las vegasi Ceasars Palace-ban, ahol április 23-án, hétfő délután a 'The Girl in the Spider's Web'-et népszerűsítette.
A film 30 éves színésznője egy egyszerű és sikkes, modernebb stílusú összeállításban érkezett a fekete szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Claire egy monokróm, fekete-fehér, kétrészes 16Arlington tervezést viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, ami egy hosszított és nagy masnival díszített blúzból, illetve egy magasított derekú nadrágból állt össze, aminek az alkját mind a két oldalt elvágták és apró gombokkal egészítették ki. A választása nekem kifejezetten tetszett, láttam és látom is benne a lehetőségeket, de sajnos a színésznőnek nincs meg a magassága ahhoz, hogy ezt megfelelően tudja viselni, amit sajnálok, mert nagyon csinosan festett egyébként benne. De sajnos ez a nadrág egyáltalán nem volt az előnyére, még jobban összenyomta a sziluett miatt a színésznőt, illetve a hossza sem volt rendben, egyszóval lett volna rajta még mit alakítani. Viszont másba nem igazán lehet belekötni, mivel Claire vékony dereka és a csípője is remekül ki lett hangsúlyozva benne, a felsőrész kialakítása pedig különösen tetszett, hiszen izgalmas és nagyon elegáns volt, hála a masninak, ami az egészet új szintre emelte. A színeket illetően is jobban örültem volna egy élénkebb árnyalatnak a szokásos és biztonságos fekete-fehér kombináció mellett, melyeg egymással jól mutattak, de azt éreztem, hogy a hófehér felső egy kicsit sápította Claire bőrét. A kiegészítők összeválogatása rendben volt, de lehetett volna benne ennél több fantázia és izgalom is. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magssarkúval egészítette ki és tette teljessé. A rövid haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és kicsit megemelve viselt, beszárítva. A sminkje is elég egyszerű lett; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és bronzosították, míg az ajkaira málnaszínű matt rúzst vittek fel.
Claire még április 25-én, szerda délután is Las Vegasban tartózkodott az idei CinemaCon miatt, hiszen aznap a 'First Man' című filmet népszerűsítette, szintén a Ceasars Palace-ban.
A brit tehetség egy kifejezetten nőies és finoman elegáns, kacérabb szettet választott erre az alkalomra, amiben ismét nagyon csinosan festett. Claire egy fekete alapszínű, hosszú ujjakkal és magasított nyakrésszel kiegészített, A-vonalú Gucci midiruhát viselt a 2018-as elő-őszi kollekcióból, amit élénk piros részletekkel díszítettek fel. Ez az outfit sem volt sokkal izgalmasabb, mitn az előző, sőt ez még csak nem is volt modernebb stílusú, inkább a klasszikusabb vonalakat követte, amivel nem volt gond egyébként, mert jól állt a színésznőnek és eladhatóvá is tudta tenni a végeredményt, viszont mégis azt éreztem, hogy az egész nagyon unalmas volt, hiányoztak az izgalmasabb elemek az egészből. A szabás rendben volt, mivel Claire kecses alakja nagy figyelmet kapott benne, a vékony dereka és a csípője is szépen ki lett emelve benne, plusz a lábait is meg tudta benne villantani, amitől az egész egy kicsit kacérabb és szexibb lett, anélkül, hogy túlzásokba esett volna bármivel is. A színek viszont elég unalmasak lettek, főleg, ami a fekete alapszínt illeti, ami most nagyon sápította a színésznőt, amin sajnos az izgalmasabb, élénk piros részletekkel sem tudtak sokat segíteni. Összességében Claire úgy nézett ki ebben a tervezésben, mint egy tanárnő, vagy egy csinosabb könyvtáros. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin magassarkút és egy fekete szemüveget választott. A színésznő haja ismét szabadon maradt, amit egyenesre vasalva viselt, oldalt elválasztva. A sminkje az előzőnél sokkal természetesebb lett; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, végül az ajkaira barackszínű rúzs került.
Kelly Macdonald x 16Arlington2017.09.25. 14:12, Fanni
Kelly Macdonald is megjelent a 'Goodbye Christopher Robin' londoni világpremierjén, amit szeptember 20-án, szerda kora este rendeztek meg az Odeon Leicester Square-en.
A film 41 éves színésznője a vörös szőnyeges vetítésre egy eléggé erőteljes és feltűnő, elegáns szettben érkezett, ahol igazán csinos volt. Kelly egy sötétkék, bársonyból elkészített, kétrészes 16Arlington nadrágkosztümöt viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, ami egy zsebekkel kiegészített és világoskék tollakkal, valamint strasszokkal díszített ingből, illetve bő szárú nadrágból állt össze. A pizsama trend még mindig a virágkorát éri (annyira, hogy a hétvégén még én is beszereztem egy hasonló outfitet), szóval egyre több hírességet láthatunk a nagyobb eseményeken, akik kipróbálják ezt a stílust én pedig egyáltalán nem bánom, mert nekem kifejezetten tetszik, bár abban szerintem megegyezhetünk, hogy nem mindenkinek áll jól. A sötét színválasztás elég klasszikus és biztonságos választás volt, a sötét királykék árnyalat pedig fantasztikusan nézett ki, főleg a vakuk fényének a hatására, a bőrszínével pedig fantasztikus kontrasztot alkotott, míg a világos tollakkal és a strasszokkal egy kis izgalmasságot vittek a végeredménybe. A szabásba sem tudok kifejezetten belekötni, mert a vékony övnek köszönhetően Kelly vékony dereka nagyszerűen ki lett hangsúlyozva, valamint a csípőjére is nagy hangsúly került, plusz finoman a dekoltázsát is megvillanthatta, de szerencsére ezen a területen nem estek nagy túlzásokba. Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni az a nadrág bővebb kialakítása volt, mivel a peplummal ellátott ing mellé nem igazán passzolt és kicsit furán nézett ki az összhatás, így jobban örültem volna, ha egy szűkebb fazonú nadrág mellett teszi le a voksát. A megjelenését egy pár ezüst Jimmy Choo magassarkúval és EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Kelly haját egy középen elválasztott és alacsonyan elhelyezett, hullámos copfba készítették el, valamint néhány tincset szabadon is hagytak. A sminkje csodásan nézett ki, friss és üde volt; a szemeit vékony tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, végül az ajkaira piros matt rúzst vittek fel.
|