Julia Michaels x Bicholla2020.11.21. 16:50, Fanni
Julia Michaels még október 14-én, vagyis szerda este hivatalos volt a 2020-as Billboard Music Awards-ra, amit Los Angelesben rendeztek meg.
A 27 éves énekesnő volt az est egyik nagy meglepetése számomra, mert először is nem ismertem meg a sötét hajával, másodszor nem gondoltam volna, hogy a korábbi próbálkozásai után újból tüll ruhában láthatjuk, de úgy látszik tévedtem. Julia egy pasztell rózsaszín, több réteg tüllből összeálló és fodros Bicholla miniruhát viselt a 2020-as tavaszi/nyári kollekcióból. Nos, igazából nem is tudom, hogy mivel kezdjem, mert nem igazán találom a szavakat a választására. Egyetlen egyszerű kérdés jutott az eszembe, mégpedig az, hogy miért? Illetve miért utálja ennyire a stylistja? Tudom, hogy Julia nagyon szereti az ehhez hasonlü habos-babos, hercegnős szetteket, de valahogy egyiket sem tudta megfelelően eladni számomra és úgy gondolom, hogy sokkal jobban passzolnának hozzá a vagányabb, kacér ruhák, sőt nadrágos összeállításban is szívesen látnám a jövőben, amennyiben ezeket a hercegnős ruhákat képes lesz maga mögött hagyni. Bár a ruha előnytelen volt, de mégis azt éreztem, hogy magabiztos volt benne, legalábbis a képekről nekem ez jön le.
Úgy látom a stylingból, hogy Julianak is tetszik a vagányabb stílus, mivel más nem magyarázza meg a latexcsizma jelenlétét, ami egy kicsit sem illett a ruhához. Az egy dolog, hogy nem lett kiemelve az énekesnő alakja és be kell vallanom, hogy nem is igazán zavart, hiszen nem mindenki szereti kihangsúlyozni a testét, de a sok fodor miatt ez most előnytelen volt és szélesebbnek tűnt benne. Igaz, hogy a lábaira nagy figyelem került, de most még ez sem tudta megmenteni a végeredményt. Az egyetlen dolog, ami nem volt rossz és jól is állt Julianak az a pasztell rózsaszín alapszín volt, ami a világos bőrszínével és a sötétbarna hajával kifejezetten jó összhangot alkotott. Sajnos azt kell mondanom, hogy ezzel az outfittel ott lesz az év végi "WDOTY" szavazás mezőnye között. A végeredményt egy pár fekete Gianvito Rossi magassarkú csizmával, valamint Messika és D'orazio ékszerekkel koronázta meg.
Julia haját lágy hullámokba sütötték be, aminek egy része leengedve maradt, a másik részét pedig egy magasan elhelyezett copfba fogták össze, ami nekem személy szerint nagyon tetszett. Akárcsak a sminkje, ebbe sem találtam hibát; a szemeit lila szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
|