Screen Actors Guild Awards Men's Wrap Up2017.02.05. 18:09, Fanni
Természetesen a férfiakról sem feledkeztem meg, ők is szép számmal jelen voltak a január 29-én, vasárnap délután megrendezett Screen Actors Guild Awards-on, Los Angelesben, így most róluk olvashattok egy kis összegző bejegyzést.
Kezdjük a sort Ryan Gosling-al, aki bár most nem tudott nyerni a kategóriájában, de ettől függetlenül nagyon szexi és sármos volt az eseményen. A 'La La Land' 36 éves színésze egy sötétkék, két részből álló Gucci öltönyt viselt, ami mellé fehér inget, illetve fekete csokornyakkendőt párosított az elegáns végeredmény érdekében. Bár nem ez a legizgalmasabb megjelenés a díjátadóról, de ettől függetlenül remekül nézett ki, a kék színválasztás pedig jó ötletnek bizonyult, mivel jól állt neki. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin cipővel tette teljessé.
Rami Malek is a vörös szőnyegre lépett, aki a Dior arcaként, sötétszürke és fekete színekből összeálló, márványos hatású mintákkal díszített, kétrészes Dior Homme öltönyt viselt, ami mellé fekete inget és szintén fekete nyakkendőt párosított. Bevallom nekem a leginkább a 35 éves színész megjelenése tetszett, szokásához hűen nagyon izgalmas és különleges volt az egész, szeretem, hogy mer kockáztatni, és még ráadásképpen nagyon sármos is. Kiegészítőként egy pár fekete Christian Louboutin cipői és Panerai karórát választott.
Lucas Hedges is hivatalos volt a díjátadóra, ahol őt egy klasszikus, fekete-fehér, Dior Homme szettben láthattuk, ami mellé ő is egy fekete csokornyakkendőt párosított. Az ő megjelenése sem az izgalmasabbak közé tartozott, de ezt most nem is bántam, mert a szabással minden rendben volt, illetve a végeredmény is kellően elegáns és az alkalomhoz illő lett. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin cipővel és Montblac karórával és mandzsettagombokkal egészítette ki.
James Marsden is ott volt természetesen a gálán, ahol szokásához hűen most is nagyon sármos és sikkes volt. A 'Westwold' 43 éves színésze egy kétrészes, sötétkék Valentino öltönyt viselt, ami mellé fehér inget és fekete csokornyakkendőt választott. Az izgalmasságot pedig a zakójára tűzött vörös virág és a kontrasztot alkotó fehér részletek szolgáltatták. Az összhatást egy pár fekete Christian Louboutin cipővel, IWC karórával és Montblanc mandzsettagombokkal egészítette ki és tette teljessé.
Végül pedig jöjjön az est nagy győztese, vagyis Casey Afflec, akit egy fekete, kétrészes Dolce & Gabbana öltönyben láthattunk, ami mellé egy fehér inget választott, fekete csokornyakkendővel, ahogy azt a férfiak többsége is tette. A 41 éves színész kiegészítőként fekete Salvatore Ferragamo cipőt és Montblanc mandzsettagombokat választott.
National Board of Review Gala Men's Wrap-Up2017.01.06. 21:09, Fanni
Először is örülök, hogy tetszik Nektek a kibővített téma, így továbbra is hozni fogom a férfiakról is az összegző posztokat, egy-egy esemény után, így itt is lennék a mostanival. Tegnapelőtt, vagyis január 4-én megrendezték a 2017-es National Board of Review gálát, aminek a new yorki Cipriani Hotel adott otthont.
Casey Afflek is ott volt a díjátadón, akit szokásához hűen egy elegáns és klasszikus szettben láthattuk. A 'Manchester by the Sea' 41 éves színésze egy fekete, három részből összeálló Brioni öltönyt viselt, fehér inggel és kontrasztot alkotó, piros nyakkendővel kiegészítve. A színész jól nézett ki a választásában, bár a zakó kicsit nagyobb volt rá, mint kellett volna, ami sajnos a nadrágjára is igaz volt ebben az esetben, amin igazán változtattak volna, illetve a stylist-jának, vagy annak az asszisztensének is észre kellett volna vennie. A végeredményt egy pár fekete Kurt Geiger cipővel tette teljessé.
Adam Driver is ellátogatott az eseményre, aki szintén a klasszikus fekete öltöny mellett döntött, ami egy kétrészes Gucci darab volt, ez mellé pedig egy kék nyakkendőt és fehér Lanvin inget párosított. Szerencsére a 'Girls' 33 éves színészénél a szabás teljesen rendben volt, jól passzolt az alakjához, amit remekül ki is emelt. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin cipővel egészítette ki.
Az egyik nagy kedvencem, Mahershala Ali is jelen volt a gálán, aki ez alkalommal egy izgalmas, de mégis klasszikus Louis Vuitton darabban láthattunk, ami egy fekete, kétrészes öltönyből, illetve egy szintén fekete, de mintákkal díszített ingből állt össze. A 'Moonlight' 42 éves színésze viszont a többiektől eltérően egy kicsit lazábbra vette az egészet, ami személy szerint nekem sokkal jobban tetszett és nem viselt nyakkendőt semmilyen formában. Kiegészítőként fekete Jimmy Choo cipőt és Montblanc mandzsettagombokat választott.
Végül pedig Lucas Hedges is a fekete szőnyegre lépett, aki itt mutatta be a kopaszra vágott haját (ami nagyon fura még nekem). A 'Manchester by the Sea' 20 éves színészét most egy királykék, kétrészes Burberry öltönyben láthattuk, ami mellé egyszerű fehér inget, és egy hozzájuk passzoló csokornyakkendőt párosított még. A színválasztást egyébként imádtam, hiszen ennek segítségével sikerült még jobban kitűnnie a tömegből, valamint jól is állt neki. Végül pedig egy fekete Louis Leeman cipővel egészítette ki és tette teljessé a megjelenését.
Palm Springs Film Festival Awards Men's Wrap-Up2017.01.04. 11:19, Fanni
Január 2-án, vagyis hétfő este rendezték meg a 2017-es év legelső díjátadóját, ami szokás szerint a Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztivál díjátadója volt, aminek a palm springs-i Conventino Center adott otthont. És, hogy már emlegettem, szeretném kibővíteni az oldalt témáját, így mostantól fogva a hölgyek mellett az urak megjelenéseiről is olvashattok majd, bár egyenlőre még csak ehhez hasonló, összegző posztot fognak kapni.
Joel Edgerton is ott volt az eseményen, akit egy fekete-fehér, háromrészes Ralph Lauren öltönyben láthattunk, ami egy fehér ingből, elefántcsont színű zakóból, valamint egy egyszerű, fekete öltönynadrágból állt össze. Az igazat megvallva 'Loving' 42 éves színésze a Top 3-as listám élére került, szerencsére neki nem sikerült csalódást okoznia a klasszikus választásával, ami remekül állt neki. A végeredményt egy fekete csokornyakkendővel, Jimmy Choo cipővel, valamint Montblanc mandzsettagombokkal egészítette ki.
A következő jelenlévőnk Andrew Garfield volt, aki egy nagyon egyszerű, sötétkék Gucci öltöny mellett döntött, ami egy egyszerű zakóból és egy hozzá passzoló nadrágból állt össze, ezek mellé pedig még egy fehér inget választott. Nem igazán hozott lázba a 33 éves brit színész megjelenése, eléggé egyszerű volt, emlékezetesnek pedig semmiképpen nem mondható, igazából csak elment az egész. Remélem a jövőben izgalmasabb választásokat láthatunk tőle. A megjelenését egy pár barna Christian Louboutin cipővel tette teljessé.
Nagy örömömre Ryan Gosling is a vörös szőnyegre lépett, aki egy egyszerű, de annál modernebb fekete Gucci öltönyt választott a díjátadóra a 2017-es Resort kollekcióból, ehhez pedig még egy fehér inget választott, a nyakkendőt pedig ezúttal inkább hanyagolta. Kiegészítőként pedig egy fekete Jimmy Choo lakkcipőt választott.
Casey Afflek is hivatalos volt az eseményre, aki nem is üres kézzel távozott onnan, hanem a "Legjobb színésznek" járó díjjal. A 41 éves színészt egy klasszikus, fekete Armani öltönyben láthattuk, ami mellé egy fehér David Hart inget és fekete Johnston & Murphy cipőt választott.
Végül, de nem utolsósorban Pharrell Williams is hivatalos volt az eseményre, aki igen a sajt stílusához passzolóan eléggé lazán öltözött fel. A 43 éves zenész egy fekete Chanel zakóban és fehér ingben volt látható, amelyek a 2017-es Resort kollekcióból származnak, ezek mellé pedig egy világoskék farmert párosított. Kiegészítőként rajta volt az elengedhetetlen Maison Michele kalapja is, a cipője, a nyaklánca és az öve is Chanel volt ezek mellett.
|