Jennifer Morrison x Dorothee Schumacher2017.08.10. 20:10, Fanni
Jennifer Morrison augusztus 8-án, kedd este ellátogatott az 'Ingrid Goes West' new yorki premierjére, amit az Alamo Drafthouseban rendeztek meg.
A 38 éves színésznő egy könnyed, nyárias darab mellett tette le ez alkalommal a voksát, ami egyszerre volt laza és elegáns is. Jennifer egy narancssárga, finoman átlátszó, bővebb szabású és fodrokkal díszített Dorothee Schumacher ruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. Próbáltam szeretni ezt a választását, de sajnos bármennyire is erőlködtem a hibái miatt ez nem sikerült. Sajnos a szabásnak köszönhetően a végeredményt eléggé olcsónak és rendezetlennek éreztem, mivel sokkal nagyobb volt rá, így a tervezés teljesen lógott rajta, ami főleg a színésznő dereka és dekoltázsa, valamint a karjai környékén figyelhető meg. Ez mellett a másik problémám az volt még, hogy a ruha alatt elhelyeztek még egy nude színű midiruhát is, hogy biztosan ne villanjon meg semmi Jennifer testéből, aminek nem kellene, viszont a színek elütése túlságosan is szembetűnő volt, ami még inkább csak rontott az összhatáson. Visszatérve egy kicsit a szabáshoz; hiába használták fel a vastag, fekete övet, az alakja így sem lett megfelelően kiemelve, mivel a felesleges anyag ráhajlott az övre, így a derekára is, ami miatt az teljes takarásban maradt. Az egyedüli részlet, amit meg tudok dicsérni az a színválasztás volt, ami tényleg gyönyörű volt, a bőrszínével és a szőke hajával is nagyszerű összhangot alkotott, míg a fekete részletek és a hímzett mintázat a vállrésznél belevitt egy kis pluszt a megjelenésébe. Kiegészítőként egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkút, fehér-arany Jimmy Choo clutch-csal, valamint Tiny-Om, J. Luu és Roberto Coin ékszereket választott.
Jennifer haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, nagyobb hullámokba beszárítva viselt. A sminkje természetes és nagyon üde lett; a szemeit vékony, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító és highlighter került, végül az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
Sophia Bush x Dorothee Schumacher2017.03.15. 11:19, Fanni
Sophia Bush március 2-án, csütörtök délután megjelent az NBCUniversal sajtónapján, amit New Yorkban rendeztek meg Four Seasons Hotelben.
A 'Chicago P.D.' 34 éves színésznője egy egyszerű, de mégis feltűnő szettben lépett a vörös szőnyegre ez alkalommal. Sophia egy nude és tört fehér színekből összeálló, kétrészes Dorothee Schumacher összeállítást viselt a 2017-es Resort kollekcióból, ami egy magasított nyakú, fekete csipkével és hosszú ujjakkal kiegészített felsőből és egy magasított derekú, valamint egyenes szabású műbőr midiszoknyából állt össze. Az első gondolatom, bármennyire is fáj, de az volt, hogy ez borzalmas és elgondolkoztam azon, hogy vajon összeveszhettek e a stylistjával és ezzel akart bosszút állni, mert én így éreztem. Egyszerűen rossz volt az egész, a színválasztás és a szabás sem stimmelt, nem volt egyáltalán előnyös számára a végeredmény. Az egyszerűsége ellenére is úgy érzem, hogy bonyolult és túlságosan is nehéz volt az egész, ez egy olyan statement outfit volt, amit sajnos nem sikerült Sophia-nak magáénak tennie, pedig mostanában egészen kezdtem megkedvelni a stílusát, de ezzel most kettőt hátra is lépett. Magával a tervezés árnyalataival csak annyi problémám volt, hogy az egész borzasztóan unalmas és egyhangú volt, a műbőr szoknya pedig ebben a színben nem csak rajta, de senkin sem tudott volna normálisan érvényesülni. Az egyetlen dolgog, ami tetszett az a fekete csipke volt a felső nyak- és ujjrészénél, de ez nagyon kevés ahhoz, hogy tettszen az egész. A szabás sem volt megfelelő, mivel a blúz nagyobb volt, mint kellett volna, ami elég szembetűnő volt a dereka környékén és a dekoltázsa alatt, illetve az ujjak is hosszabbak voltak, míg a szoknya a dereka és a csípője körül is túl szűk volt. Nekem ez sajnos egyáltalán nem tetszett, jobban örültem volna egy élénkebb árnyalatú és laza szabású midiruhának. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval és Jennifer Meyer ékszerekkel egészítette ki.
Sophia haját egy egyszerű és oldalt elválasztott, szoros copfba készítették el, amibe nem tudok belekötni. Ahogy a sminkjébe sem, mert az is jól sikerült; a szemeit barna füstös sminkkel emelték ki, az arcára bronzosító és pirosító is került, míg az ajkaira barna matt rúzst vittek fel.
|