Halle Berry x Adeam 2018.04.15. 18:02, Fanni
Halle Berry még április 12-én, csütörtök este megjelent a 2018-as GLAAD Media Awards-on, aminek a Beverly Hilton Hotel adott otthont Los Angelesben.
Az 51 éves Oscar díjas színésznő egy elég egyszerű, de mégis vagány és kacér ruhát választott erre az alkalomra. Halle egy szürkésbarna alapszínű, finoman dekoltált és asszimetrikus szabású Adeam miniruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit lágy fodrokkal és oldalt arany szegecsekkel díszítettek fel. Bevallom, hogy a színésznő megjelenéseit már egy hosszú ideje egyáltalán nem kedvelem, bár volt egy-két jó szett tőle is az elmúlt években, viszont egyik sem alkotott maradandót benne, sőt tavaly a legrosszabbul öltözöttek listájára is felkerült az év végén. Ha ezt így folytatja és nem vált stylistot, akkor valószínűleg idén is találkozhatunk vele a "feketelistán". A tervezés egyszerűen nagyon unalmas, elég laza és ódivatú volt, azokhoz a ruhákhoz hasonlított, amiket a 2000-es évek elején viseltek a fiatal popsztárok, szóval erős deja vu érzésem volt ezzel kapcsolatban, annyi kivétellel, hogy ez nem volt csilli-villi, vagy élénk színű. És ha már a színeknél tartunk, akkor érdemes erről a pontról beszélni először, mert a barnás árnyalatokat egyébként sem egyszerű viselni, nem mindenkinek állnak jól és sajnos Halle is azok közé tartozik, akiken nem mutat jól, bár ezen lehetett volna segíteni, ha sötétbarna változatban viselte volna, ami sokkal elegánsabb lehetne és a bőrével is szebben harmonizálni, de késő a bánat. A szabást izgalmasnak mondanám az aszimmetrikus kialakítása miatt, de jól láthatóan elég szűk volt, minimum egy számmal nagyobbat kellett volna választaniuk, mert így a színésznő dereka és a csípője is eléggé össze lett nyomva, a dekoltázsáról nem is beszélve, de legalább a formás lábait sikerült kacéran megvillantania. A megjelenését egy pár Stella Luna magassarkú szandállal és Maxior Joias, illetve D'Orazio ékszerekkel tette teljessé.
Halle haját egy magasan elhelyezett és laza kontyba készítették el, egyedül a frufruja maradt szabadon. A sminkje a megszokottak szerint egyszerű, de feltűnő lett; a szemeit sötétbarna színekkel és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát lágyan kontúrozták és highlighter-t is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Alexandra Shipp x Ralph Lauren2018.04.15. 09:13, Fanni
Alexandra Shipp is megjelent még április 11-én, szerda esta a 2018-as GLAAD Media Awards-on, amit Los Angelesben rendeztek meg a Beverly Hilton Hotelben.
A 26 éves színésznő egy nagyon elegáns, de kicsit mégis lazább stílusú ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Alexandra egy sötétkék alapszínű, fehér, citromsárga, piros és zöld csíkos mintázattal díszített, lágy esésű Ralph Lauren estélyit viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. Most hirtelen nem emlékszem, hogy a színésznőről írtam-e már az oldalon, vagy sem, de ha ez az első megjelenése, amiről szó van itt, akkor nagyon erősen indított. Ami azt illeti láttam már tőle egy-két szettet, de azt kell mondanom, hogy egyik sem hagyott maradandó élményt bennem, ezért nem is tudom mihez hasonlítani és ezért nem tudom azt sem, hogy most van először az oldalon, vagy nem. Na, de ez igazából lénygetelen is, mert ez az összeállítása tetőtől-talpig hibátlan volt. A ruha kicsit sportosabb stílusú volt, de a díjátadónak megfelelően mégis nőies és előkelő, ami sokat dobott a végeredményen egyébként és a színésznőnek is sikerült eladnia a választását, ami nagyszerűen passzolt hozzá. A szabás elég minimalista és letisztult volt, egy klasszikus, finoman alakkövető sziluettel volt dolgunk, aminek hála Alexandra vékony dereka és a csípője is remekül ki lett hangsúlyozva, de a kacérabb elemek is megjelentek, hiszen sejtellmesen a dekoltázsára és a vállaira is felhívták a figyelmünket. A színvilág nagyon kellemes és izgalmas volt, az élénk árnyalatok a sötét alapszínnel fantasztikus összhangot alkottak, igazán tavaszias volt az egész és az LGBTQ közösség díjátadóján is remekül megállta a helyét, plusz a színésznő sötétebb bőrszínével is igazán szépen kiegészítették egymást. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval, ezüst Edie Parker clucth-csal és Jennifer Meyer ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Alexandra haját egy magasan elhelyezett, de laza kontyba készítették el, elől pedig a göndör frufruja szabadon maradt. A sminkje friss, de feltűnő lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is vittek fel rá, végezetül az ajkaira élénk piros rúzs került.
Britney Spears x Giannina Azar2018.04.14. 16:58, Fanni
Britney Spears április 12-én, csütörtök este megjelent a 2018-as GLAAD Media Awards-on, aminek a los angelesi Beverly Hilton Hotel adott otthont.
A 36 éves énekesnő önmagához hűen egy csilli-villi, nagyon kacér és dögös ruhában lépett a vörös szőnyegre a fotósok és az újságírók elé. Britney egy arany, kivágásokkal, pántokkal, kristályokkal, strasszokkal, illetve rojtokkal díszített, valamint mélyen dekoltált Giannina Azar miniruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. Szerintem mondanom sem kell, de az énekesnő megjelenését tetőtől-talpig utáltam, egyszerűen borzalmasan nézett ki ez az outfit, amit én sajnálok a legjobban, mert egy normális stylisttal, sminkessel és fodrásszal lehetne segíteni rajta, de úgy érzem, hogy nem is próbálkozik, mert már évek, sőt évtizedek óta ehhez hasonló ruhákban láthatjuk, ami nem csak unalmas, de ódivatú is, ahogy egyre inkább múlnak az évek. A megjelenése láttán elkezdtem sajnálni, hogy ebben kilépett a házából, de arra jutottam, hogy szerintem ez neki tetszett és ezzel az erőltetett outfittel sokkal inkább öregítette magát, mint hitte, mert biztos vagyok benne, hogy ezzel a 19 éves önmagára szeretett volna hasonlítani, ami nem jött össze neki, inkább csak egy olcsó hasonmása volt önmagának. Azt kell mondanom, hogy ezzel a megjelenésénel biztos helyen van az év végi "WDOTY" listám első tíz helye közül valamelyiken, de jelenleg még a "győzelemre" is esélyes. A ruha szabása előnytelen volt számára sajnos, minden szempontból, hiszen nem csak túl rövid, de túl szűk is volt, ami miatt a dekoltázsa teljesen le lett lapítva. Bár az igaz, hogy Britney alakjára nagy figyelem került, de a kivágások rossz helyre kerültek, sőt a felsőteste is sokkal szélesebbnek tűnt benne, ami nem tudom hogy jött össze neki, de sikerült. Az egyedüli pozitívum az a lábvillantása volt, amivel nem tudott mellényúlni, de még ennek ellenére is lehetett volna kicsit hosszabb a szoknya. A színválasztás nem volt rossz, az ezüst jól áll Britney-nek, viszont a hajával és a barnított bőrével sem mutatott úgy, mint kellett volna, a díszítéssel pedig hatalmas túlzásokba estek és ezt a ruhát inkább Jennifer Lopezen tudnám elképzelni egy fellépés alatt. Kiegészítőként egy pár ezüst Christian Louboutin magassarkút választott, szerencsére ékszereket nem viselt.
Britney haja leengedve maradt, amit középen elválasztva viselt beszárítva. A sminkje elég erőteljes és sötét lett, ami nagyon öregítette sajnos; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is használtak, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Chloe Grace Moretz x The Vampire's Wife2018.04.13. 19:44, Fanni
Chloe Grace Moretz tegnap este, vagyis április 12-én megjelent a 2018-as GLAAD Media Awards-on, amit Los Angelesben rendeztek meg a Beverly Hilton Hotelben.
A 21 éves színésznő egy nagyon izgalmas, csajos és modern ruhában érkezett a vörös szőnyeges díjátadóra, ahol mesésen nézett ki. Chloe egy ezüst alapszínű, metálos befejezésű és pink fodros részletekkel kiegészített The Vampire's Wife midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból. Igazából túl sok újdonságot nem tudott a fiatal tehetség mutatni, mivel pár hónappal korábban, egy sötétebb árnyalatban láthattuk már rajta ugyanezt a ruhát, de nem csak ő viselt ilyet, hanem rengeteg más sztár is. Szóval nem mondanám újdonságnak a választását, de azt el kell ismernünk, hogy végre valahára a korának megfelelően, fiatalosan és kacéran öltözött fel, amit nagyon tudok értékelni, mert ilyen nem ritkán forul elő vele. Ezzel sikerült meglepnie és annak ellenére, hogy ugyanezt már láthattuk rajta mégis tetszett a megjelenése, csinos és sikkes volt, illetve az is látszott, hogy jól érezte magát benne. A szabásba lehetetlen lenne belekötni, mivel Chloe vékony dereka és a csípője is remekül ki lett emelve, bár azt el kell ismernem, hogy jobban örültem volna, ha a lábait még jobban megvillantja egy rövidebb szoknyában, de így sem volt rossz természetesen a végeredmény. A színvilág friss és modern volt, főleg ami a metálos ezüst alapszínt illeti a napbarnított bőrszínével nagyszerű összhangot alkotott, akárcsak a szőke hajával, míg az összhatást a pink fodrokkal sikerült még játékosabbá és izgalmasabbá varázsolniuk. Azt be kell vallanom, hogy a ruha anyaga nem igazán tetszett, mert egy kicsit olcsónak tűnt ez miatt a tervezés, de igazánból ez sem tudta elrontani az outfitjét. A megjelenését egy pár ezüst Tamara Mellon magassarkú szandállal egészítette ki és tette teljessé.
Chloe haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt a vállaira omolva. A sminkje nagyon izgalmas és üde lett, tele színekkel, ami csodás volt; a szemeit ezüst és rózsaszín szemhéjpúderrel, valamint kék tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highlighter-t is használtak, végül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Diane Kruger x Prabal Gurung2016.05.19. 16:15, Fanni
Diane Kruger is megjelent még május 14-én, szombat este a GLAAD Media Awards-on, amit a Waldorf Astoria Hotelben rendeztek meg, New Yorkban.
A 39 éves színésznő hihetetlenül jól nézett ki a díjátadó alatt, ahol egy vidám, bohókás és fiatalos összeállításban jelent meg. Diane egy pasztell sárga és citromsárga, lágy esésű, réteges, enyhén fodros aljú Prabal Gurung ruhát viselt a 2016-os tavszi/nyári kollekcióról. És igen erről beszéltem az előbb Jennifer Lawrence esetében, a fekete az egy biztonságos és egyszerű színválasztás, viszont ez, a sárga ruha valami eszméletlenül jól néz ki, vidám, színes és tökéletes az évszakhoz. A színésznő mindig pontosan tudja, hogy miben kell megjelennie és mindig tarol, akárcsak most. A színek tökéletesen mutattak a színésznőn, valamint a ruha bő szabása is nagyon tetszik, és jól is áll neki, ez a legfontosabb. A megjelenését egy pár Prabal Gurung magassarkúval és azonos márkájú fekete clutch-csal, valamint Monique Péan ékszerekkel egészítette ki.
Diane haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, a fülei mögé tűrve, laza, a régi Hollywood-ot megidéző hullámokban viselt. A sminkje fiatalos, élénk és üde lett, ami fantasztikus összhangot alkotott a ruha színeivel. A szemeit bronzszínű szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira egy vadító piros rúzs került.
|