Janelle Monae x Honayda2019.11.09. 22:24, Fanni
Janelle Monae október 29-én, kedd este ellátogatott a 'Harriet' premierjére Los Angelesbe, aminek a The Orpheum Theatre adott otthont.
A film 33 éves egy elegáns és egyben szexi, sejtelmes kreációt választott a premierre, amivel nagy meglepetést okozott. Janelle egy fekete, mélyen dekoltált és teljesen átlátszó Honayda estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollecióból, amit hosszú ujjakkal uszállyal és palásttal egészítettek ki, valamint apró ezüst gyöngyökkel és kristályokkal, valamint szürke tollakkal tettek teljessé. A 2017-es díjátadószezon során egyszerűen imádtam a megjelenéseit, szinte csak fekete-fehér kreációkban láthattuk, de mégis meg tudott lepni minden alkalommal, változatosan öltözködött. Bár ezek után is tetszettek az összeállításai, de ezzel a szettel most nem voltam megelégedve. Sokszor szoktam hangoztatni, hogy abban az esetben nem bánom a ruha átlátszóságát, ha létjogusultsága van a mintázat miatt, vagy nem ízléstelen, de ez alkalommal semmi szükség nem volt arra, hogy láthassuk Janelle bőrét a ruha alól. A szabással egyébként nem volt problémám, mert a sziluett remekül kiemelte a vékony derekát és a formás csípőjét is, valamint a dekoltázsát is kihangsúlyozták, amin egy kicsit finomítottam volna, viszont ezek mellett már felesleges volt megmutatnia a fehérneműjét. A gyönyörű palástot egyszerűen imádtam, tényleg nem tudok belekötni, mert fantasztikus volt, megadta a ruha drámaiságát. Egyébként az összhatás és maga az estélyi egy kicsit Nicole Kidman 2016-os Alexander McQueen ruhájára emlékeztetett, amit a Met Gálán láthattunk rajta. Janelle kreációja a kifutón egy fokkal jobban tetszett és sajnos azt kell mondanom, hogy a ruha átlátszósága a világos bőrszínű modellen sokkal jobban működött, a sötét alapszín nem működött a bőrszínével, legalábbis nem átlátszó formában. A díszítés viszont csodálatos volt, minden apró részletet kézzel varrtak fel, apró virágokat és nyilakat formáztak a kristályokól, de a tollakkal tették teljessé. Azt nem mondanám, hogy az év végén a legrosszabban öltözöttek közé fog kerülni, de jó lenne egy kis felfrissülés a részéről. A megjelenését egy pár ezüst René Caovilla magassarkú szandállal és Goshwara ékszerekkel tette teljessé.
Janelle haját egy magasan elhelyezett, szoros kontyba készítették el, amit szintén kristályokkal egészítettek ki. A sminkje egyszerű, de nagyszerű lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira pink rúzs került.
Lupita Nyong'o x Honayda2019.03.16. 13:04, Fanni
Lupita Nyong'o március 8-án, múlt péntek délután megjelent az 'Us' premierjén, amit a 2019-es SXSW Fesztiválon rendeztek meg az Austinban található Paramount Theatre-ben.
A film 36 éves színésznője egy nagyon drámai és figyelemfelkeltő, modern összeállításban lépett a vörös szőnyegre, amiben nagyon egyedi volt. Lupita egy hófehér, kétrészes Honayda nadrágkosztümöt viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy fodrokkal és kivágásokkal kiegészített blézerből, valamint egy hozzá passzoló, egyenes szabású nadrágból állt össze. A színésznőnek sikerült ez alkalommal hatalmas meglepetést okoznia, mert egyáltalán nem számítottam arra, hogy pont tőle fogok egy ennyire vagány, vad összeállítást látni, de sikerült elvarázsolnia. Bár voltak hibák a ruhával kapcsolatban, de ezekkel volt a legkisebb gond szerencsére. A blézer, a kivágások miatt nekem kifejezetten tetszett, illetve a vállánál elhelyezett fodros részlet is fantasztikus volt, amivel drámaiságot, valamint kacérságot is sikerült belecsempészniük a végeredménybe. Szerencsére Lupita alakja számára nagyon előnyös volt a felsőrész, gyönyörűen ki lett hangsúlyozva benne a vékony dereka és a csípője is, aminek kifejezetten örültem. A nadrágrész már hagy egy kis kivetnivalót maga után, mert hosszabb lett, mint kellett volna, ami zavaró volt, szóval ezen biztosan változtattam volna a helyükben, de a szettel kapcsolatban minden más a lehető legnagyobb rendben volt. A hófehér alapszín is remekül állt a színésznőnek, bár jobban szeretem, amikor élénk színeket visel, de ez a letisztult árnyalat is mesés volt, isteni összhangot alkotott a sötét bőrszínével és a fekete hajával is és a sminkjével egy kis színt is bele tudtak vinni az egészbe. A megjelenését egy pár Giuseppe Zanotti magassarkúval és EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Lupita haja elég érdekesre sikeredett, mivel elég sok ezüst csattot helyeztek el rajta, ami nem volt túl megszokott látvány és a Met Gálán megállta volna a helyét, de ide sok volt. Ugyanez igaz a sminkjére is, ami egyedi lett, de itt nem tudta eladhatóvá tenni; a szemeit piros füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira bordó rúzs került.
|