2017.01.22. 19:41, Fanni
Már biztosan Mindenki hallott arról, hogy január 20-án, csütörtökön beiktatták az Amerikai Egyesült Államok legújabb, 45. elnökét, vagyis Donald Trump-ot. Erről több szót az oldalon nem is szeretnék ejteni, hiszen nem a politizálásról szól, valamint ezen kívül Melania Trumpról sem szeretnék több bejegyzést írni (legalábbis jelenleg nincs tervben). Nos, ha Trump lett az elnök, ebből következik az is, hogy az új First Lady a szlovén felsége, Melania lett, aki szintén ott volt a beiktatási ünnepségen.
A 46 éves egykori modell a beiktatásra egy modern, de az eseményhez illően kifinomult szettben érkezett. Biztos Ti is olvastátok, hogy a férje megválasztását követően több divatház is kijelentette, hogy nem hajlandóak a First Lady-t öltöztetni a férje kijelentései/viselkedése miatt, de voltak olyanok is, akik örömmel öltöztetik őt. Melania egy babakék, asszimetrikus szabású és háromnegyedes ujjú custom made Ralph Lauren midiruhát viselt először. A színválasztás tetszett, jól állt a bőrszínével is, szépen kiegészítették egymást, annak pedig kifejezetten örültem, hogy nem fekete vagy más sötét árnyalat mellett döntött (főleg nem ezen a napon). A szabásba sem igazán lehet belekötni, az egyszerűségéhez képest kellően izgalmas volt, de nem estek vele túlzásba, jól megállta a helyét és nem volt egyáltalán kihívó. Az alakja is csak visszafogottan, épp hogy ki lett emelve, inkább csak a vékony derekára koncentráltak, arra pedig szerencsére figyeltek, hogy a térdei el legyenek takarva. Egyébként néhány kép alapján sokaknak feltűnt, hogy Jackie Kennedy (korábbi First Lady) egyik megjelenése (pontosabban a férje 1961-es beiktatása alatt viselt szettje) nagy inspiráció volt számára. A megjelenését egy pár a ruha színéhez passzoló bőr kesztyűvel, Tiffany & Co. ékszerekkel és egy pár Jimmy Choo magassarkúval tette teljessé.
Melania itt még egy oldalt elválasztott, laza kontyba összefogva viselte a haját. A sminkje pedig megszokottan sötét, de mégis visszafogott lett; a szemeit enyhén füstös fekete sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Aznap este az elnöki pár a már szokásossá vált Liberty Ball-ra is hivatalos volt, ahol az elnök beszédet mondott, illetve először táncolhatott a feleségével beiktatott elnökként.
Melánia itt már egy sokkal bevállalósabb, de még mindig elegáns és nagyon nőies, modern stílusú ruhában volt látható. A First Lady egy fehér, ejtett vállú és magasan felsliccelt, éles fodrokkal díszített custom made Hervé Pierre custom made estélyit viselt, aminek a tervezésében ő is segédkezett. Bevallom én imádtam ezt a választását, az már más kérdés, hogy mennyire volt helyénvaló a betöltött posztja miatt, hiszen az előírt dress kódot célszerű betartania, de egyet, a térd megvillantását máris megsértette. Bár Michelle Obama is próbálkozott újítani és lazítani a szabályokon, de azért ennyire ő sem "lépte túl a hítárokat". A színválasztása letisztult és finom volt, a bőrszínével ez is nagyon jól mutatott, a hozzá párosított és kontrasztot alkotó vékony piros öv pedig telitalálat, így ebbe nem tudok belekötni. Igazából a szabásában sem találtam hibákat, a maga formájában kifinomult és nőies volt (még úgy is, ha "szabályokat sértett", az alakját pedig tökéletesen kiemelte; a derekára és a csípőjére is nagy hangsúlyt fektettek, de a már emlegetett felsliccelés miatt a lábát is megvillanthatta, illetve a vállaira is felhívták a figyelmünket. Kiegészítőként most egy pár fehér Christian Louboutin magassarkút és Tiffany & Co. ékszereket választott.
Melania a haját itt már leengedve viselte, amit oldalt választottak el neki és nagyobb hullámokba szárították be neki. A sminkje pedig a korábbiakhoz hasonlóan ugyanolyan maradt, egyedül a rúzst cserélték le, ami most halvány rózsaszín volt.