Jasmine Sanders x Georges Hobeika Couture2020.04.16. 21:25, Fanni
Mivel jelenleg egyáltalán nincsenek események a kialakult járványhelyzet miatt, így arra gondoltam, hogy az oldalt az elmaradt posztokkal frissíteném addig, amíg helyre nem áll a világ rendje. A Golden Globe-os megjelenések után most az after partis szettekkel folytatjuk a sort.
Jasmine Sanders is jelen volt még január 5-én, vagyis vasárnap este az InStyle magazin 2020-as Golden Globe after partiján, aminek szintén a Beverly Hilton Hotel adott otthont Beverly Hillsben.
A 28 éves modell egy igazán feltűnő és szexi, de mégis az eseménynek megfelelően elegáns összeállításban lépett a kék szőnyegre, ahol elképesztően nézett ki. Jasmine egy olajzöld, finoman átlátszó és bővebb szabású Georges Hobeika Couture estélyit viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit hosszú, uszállyá alakuló palásttal egészítettek ki és elől magasan fel is sliccelték, valamint apró kristályokkal díszítettek fel. Az outfittel egyértelműen a régi hollywoodi sztárokat szerette volna megidézni, de mindezt új köntösbe bújtatták a stylistjával, hiszen a végeredmény eléggé dögös és sejtelmes lett. Ezt a ruhát egyébként leginkább Jennifer Lopezen tudtam volna elképzelni, hiszen átlátszó, csillogó részletekkel egészítették ki, sőt a lábait is tökéletesen meg tudta volna villantani benne, és kicsit sajnálom is, hogy nem rajta láthattuk. Bár a végeredmény Jasmine-on is rendben volt, nem igazán lehet semmibe belekötni, de úgy éreztem, hogy a korához túl komoly volt az egész, főleg a stylinggal kiegészítve, igaz, hogy láthatóan jól érezte magát az outfitben, viszont J.Lo. sokkal magabiztosabban mutatott volna benne, a modellen egy kicsit vérszegénynek tűnik nekem. A szabás egyébként nagyszerű volt, örültem, hogy nem került olyan hatalmas figyelem Jasmine alakjára, hiszen a ruha alapból is átlátszó volt, ráadásul a lábait is elég merészen meg tudta villantani benne, így kicsit sok lett volna a derekát és a csípőjét is maximálisan kihangsúlyozni, pont elegendő volt ez a kacér sziluett. A drámaiságot egyértelműen a palásttal és az uszállyal szolgáltatták a közönség számára, ami valószínűleg mozgás közben még csodásabb lehetett. Az olajzöld árnyalatot nem sokszor láthatjuk a vörös szőnyegen, főleg azért, mert nem sok mindenkinek áll jól ez a szín, de Jasmine barnított bőrszínével kifejezetten jól nézett ki, a szőke hajával is szép összhangot alkotott. A kristályokat nagyon pontosan helyezték el a ruha összes pontján, minden darabot kézzel varrtak fel, amitől még csodásabb lett a végeredmény szerintem. A megjelenését egy pár arany Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal, Edie Parker clutch-csal és Le Vian ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Jasmine haja leengedve maradt, amit klasszikus göndör fürtökbe besütve viselt, oldalt elválasztva. A sminkje is finom, de mégis mutatós lett; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, végül az ajkaira nude rúzs került.
Jasmine Sanders x Twinset2019.08.30. 21:11, Fanni
Jasmine Sanders is a meghívottak között volt augusztus 28-án, vagys szerda kora este a 'La Vérité' premierjén, amit az idei, 76. alkalommal megrendezett Velencei Filmfesztivál első napján rendeztek meg a Sala Grandeban.
A 28 éves német modell egy eléggé fiatalos és kacér ruhában érkezett a vetítésre, ami elég figyelemfelkeltőre sikeredett. Jasmine egy világoskék, pánt nélküli és drámai, hagymaszabású szoknyarésszel kiegészített custom made Twinset koktélruhát viselt. Sajnos bármennyire is szerettem volna szeretni ezt az outfitet egyszerűen nem ment, mivel semmi nem volt rendben a választásával kapcsolatban, a végeredmény pedig kissé nevetséges lett. Nem gyakran szoktam ezt mondani Jasmine megjelenéseire, de ez tényleg borzalmas lett, pedig ő inkább a jól öltözött modellek közé tartozik, bár az igaz, hogy szeret kísérletezgetni, most is éppen ezt láthattuk, de ez a kockáztatása láthatóan nem vált az előnyére. Az összhatás hihetetlenül kislányos, gyerekes lett, Jasmine pedig lassan 30 éves lesz, így ez a vonal egyáltalán nem passzolt hozzá, képtelen volt eladhatóvá tenni, arról nem is beszélve, hogy túlságosan is alul öltözött volt, ennyi édeskevés volt erre az eseményre. A szoknyarésszel volt a legnagyobb problémám, ami nem csak rövid volt, de előnytelen is számára, a dereka és a csípője is szélesebbnek tűnt benne, az ehhez hasonló darabokat meghagyhatná a 14 éven alatti fiataloknak. Bár az tagadhatatlan, hogy sikerült istenien megvillantania a hosszú lábait, illetve a vállaira is nagy figyelem került, de ez igazából még ez sem tudta megmenteni a megjelenését. Talán, ha egy alakkövető estélyiként viselte volna a tervezést, akkor elégedett lennék, de így sajnos ez nem ment. Az egyetlen dolog, amibe nem tudok belekötni az a színválasztás volt, hiszen ez a türkizkék alapszín lélegzetelállítóan nézett ki, arról nem is beszélve, hogy a modell kreol bőrszínével és a szőke hajával is nagyszerűen kiegészítették egymást. A styling sem volt kifejezetten a kedvencem, az ékszerek még rendben voltam, de a ruha mellett a fekete magassarkút nem tudtam értelmezni, semmi keresnivalója nem lett volna mellette. Valószínűleg ezzel az outfittel ott lesz az év végi "WDOTY" szavazás mezőnye között. A megjelenését egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal, valamint Chopard ékszerekkel egészítette ki.
Jasmine haját egy oldalt elválasztott és magasan elhelyezett kontyba fogták össze, ami rendben is volt. Szerencsére a sminkjébe sem lehet belekötni; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete szemceruzával és műszempillával hangsúlyozták ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Best Dressed of the Week 2018.07.01. 12:48, Fanni
Itt is lennék gyorsan a legutóbbi "Best Dressed" szavazásunknak a végeredményével. A múlt hét legjobban öltözött híressége Lily Collins lett, akit egy brit partin láthattunk ebben a bohókás, romantikus stílusú Johanna Ortiz ruhában, amiben tényleg fantasztikusan nézett ki, akár egy festmény. Bár az alapszín első ránézésre szinte teljesen egybeolvadt a világos bőrszínével, de ezen a színes mintázatok sokat segítettek és a végeredményt is sikerült megmenteniük, valamint izgalmasabbá tenniük. A szavazást végig a színésznő vezette, aki a szavazataitoknak a 40%-át szerezte meg ez alkalommal.
Az én választásom pedig Jasmine Sanders-re esett, akire a Met Gálán figyeltem fel idén májusban és azóta nagy figyelemmel követem a megjelenéseit és úgy látszik, hogy sikerült ismét lehengerelnie ezzel a kanárisárga blézerszabású maxiruhával. Így számomra ő lett a legjobban öltözött híresség a múlt hétről, valamint a 2018-as MTV Movie & TV Awards-ról is, mert tényleg izgalmas és színes volt az egész outfitje.
Köszönöm szépen ismét Mindenkinek a szavazatokat, remélem, hogy ezen a héten is velem fogtok tartani, a legújabb "Best Dressed" szavazás már megtalálható az oldalon, ne felejtsetek el szavazni a kedvencetekre most sem! :)
|