Bebe Rexha x Labourjoisie2017.08.29. 13:15, Fanni
Bebe Rexha is ellátogatott augusztus 27-én, vasárnap este az idei MTV Video Music Awards-ra, amit Inglewoodban rendeztek meg, az ott található The Forumban.
A 27 éves énekesnő a díjátadóra egy nem túl sokat sejtető, csillogó és feltűnő ruhát választott, amivel sikerült felhívnia magára az emberek figyelmét. Bebe egy nude alapszínű, finoman átlátszó, valamint mélyen dekoltált és kivágásokkal kiegészített, illetve hátul magasan felsliccelt Labourjoisie estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit ezüst strasszokkal és kristályokkal díszítettek fel. Nem is tudom igazából, hogy hol kezdjem ezt az egészet, de azt muszáj már itt és most kijelentenem, hogy egyáltalán nem tetszett a végeredmény. Hogy miért? Nos, szerintem kezdjük azzal, hogy már évek óta uralják a nagyobb eseményeket az ehhez hasonló, átlátszó és csillogó "Kardashian-féle" ruhák, amelyek már szerintem 2012-ben kimentek a divatból (sőt előtte sem voltak divatosak, csak népszerűek), de ennek ellenére még mindig nagyon sokan viselik legnagyobb bánatomra. Amivel akkora problémám nem is lenne, ha ezek a tervezések igényesek lennének és nem tűnnének olcsónak, valamint erőltetettnek. Sajnos az énekesnőnél a végeredmény pontosan ilyen volt, vagyis túlságosan is sokat mutatott meg magából, egyáltalán nem volt kifinomult, vagy elegáns és a lót túloldalára is sikerült átesnie ez alkalommal. Így sikeres pályázatot nyújtott be ezzel a szettjével a "Worst Dressed of the Year" szavazás mezőnyébe. Egyetlen egy pozitívumot sem tudok kiemelne, mert igazából semmi nem tetszett, sem a ruha, sem a kiegészítők, sőt még a haja és a sminkje sem, egy hatalmas zűrzavar volt ez az egész outfit. Bár a ruha szabása végig tökéletesen követte Bebe alakját, így a dereka és a formás csípője is ki lett hangsúlyozva, viszont a melleinél es a derekánál látszik, hogy elég szoros lehetett számára, így teljesen összenyomta a felsőtestét. A színválasztás ugyan rendben volt, de a nude alapszín hanyagolható lett volna és jobban örültem volna ha egész ezüst lenne, valamint ha megszabadultak volna az átlátszó részektől... Bár az ezüst szín nem mutatott olyan jól a bőrszínével, de a nude-nál még az is jobb lett volna. A megjelenését egy pár ezüst, platformos Giuseppe Zanotti magassarkúval egészítette ki, ékszereket szerencsére nem viselt a ruha mellett.
Bebe haja leengedve maradt, amit hátrafésülve viselt, egyenesre vasalva, valamint elől egy kicsit lelapítva. A sminkje drámai és sötét lett; a szemeit fekete és ezüst füstös sminkkel emelték ki, az arcát erősen kontúrozták, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Carrie Underwood x LaBourjoisie2017.04.07. 19:24, Fanni
Carrie Underwood április 2-án, vagyis vasárnap délután megjelent a 2017-es Academy of Country Music Awards-on, amit idén is Las Vegasban rendeztek meg a Toshiba Plazaban.
A 34 éves énekesnő tőle megszokottan egy nagyon feltűnő és túlzottan is elegáns ruhát választott a díjátadóra, amiben igazi hercegnőként nézett ki ismételten. Carrie egy nude alapszínű, ezüst kristályokkal díszített és átlátszó részekkel kiegészített, uszályos LaBourjoisie estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Az első dolog ami erről a ruháról eszembe jutott Taylor Swift volt, gyorsan el is mondom, hogy miért. Szóval azért jutott róla eszembe egy másik énekesnő, mert 2006-2009 között pontosan ilyen csillogó-villogó, barbis ruhákban láthattuk őt és ezeknek az ideje már akkor lejárt, de tessék 11 évvel később még mindig láthatunk ilyen tervezéseket. Nem fogom tagadni, nekem egyáltalán nem tetszik Carrie stílusa, persze neki is vannak jobb megjelenései, de az esetek 85%-ban egyáltalán nem tetszenek az outfitjei, amiket a stylistja választ ki számára és rá is ráférne egy kis stílusváltás, ami Taylornak is nagyon sokat segített, szóval ideje lenne új stylist után néznie. Számomra az egész olcsó és hihetetlenül ódivatú, valamint erőltetett volt. És bár az ember azt hihetné, hogy ez az estélyi magasított nyakú volt, de ez egyáltalán nem így van, mivel az egy (ide egy "csúnya szót" képzeljetek") nagy choker, aminek a jelenlétét egyáltalán nem értem; ettől a végeredmény még zsúfoltabb és drasztikusabb lett és sajnos nem a jó értelemben. A másik furcsaság számomra az, hogy hiába beszélünk csak egy ruháról, de ennek három, ismétlem három szoknyarésze van; hiszen az alapruha átlátszó, így ehhez készítettek még egy alsó, nude színű miniszoknyát is, ami rendben is van, plusz még a felső tüllrészt is hozzácsatolták, így pedig az egész túl sok(k) lett számomra. A színválasztással egyébként nem lett volna gondom, de ennél sokkal kevesebb kristályt kellett volna felhasználniuk, mert én személy szerint csak ezekre tudok koncentrálni, más nem is látszik. A szabásról csak annyit, hogy hiába lett az énekesnő vékony dereka és a formás csípője is tökéletesen kiemelve, csak ennyi nem volt elég ahhoz sajnos, hogy egy kiemelkedő összeállítást láthassunk tőle. A végeredményt egy pár Jimmy Choo magassarkúval, illetve Hearts on Fire, Harry Kotlar és Djula ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Carrie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és nagyobb hullámokba besütve viselt. A sminkjére ugyanazt tudom elmondani, mint a ruhájára, hogy ennek már legalább 10 éve lejárt az ideje; a szemeit arany és fekete füstös sminkkel, illetve hatalmas műszempillákkal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira nude színű rúzs került, de előtte még az ajkait egy sötétebb barna színnel kontúrozták... (miért???)
Katie Stevens x Labourjoisie2016.04.11. 19:33, Fanni
Katie Stevens is megjelent az április 9-én megrendezett MTV Movie Awards-on, ami idén a Warner Bros. Studiosban kapott helyet, Burbankban.
A 'Faking It' 23 éves színésznője egy visszafogottabb, de mégis feltűnő és mutatós szettet választott a díjátadóra, ahol egy szürke-fekete, asszimetrikus felsőrésszel ellátott Labourjoisie miniruhát viselt, amit apró kristályokkal és rojtokkal tettek még érdekesebbé. A színésznő a szettjéhez egy pár fehér House of CB magassarkút és Barbela Design ékszereket párosított. A ruha kialakítása és szabása fantasztikus, szépen kiemelte Katie alakját is, nagyon bájos volt benne, de egyben visszafogottan szexi is, viszont a színvilága és a rojtok elhelyezése hagy egy kis kivetnivalót maga után. Az ezüst rojtok egyáltalán nem tetszenek a ruhán, nélküle jobban el tudnám képzelni, vagy feketén.
Katie haját egy lazább kontyba fogták össze, így a haja nem takarta el a ruha kívágását a dekoltázs felett, így jó választás volt és jól is állt neki. A sminkje is telitalálat lett, visszaköszöntek benne a ruha színei. A szemeit fekete és ezüst színekkel emelték ki, valamint szempillaspirállal, az arcát bronzosították és pirosítót vittek fel rá, míg az ajkaira egy barnás rúzs került.
|