Maggie Gyllenhaal x Celine, The Row & Atelier Versace2021.07.10. 13:30, Fanni
Maggie Gyllenhaal július 6-án, vagyis kedd délután megjelent a 2021-es Cannes-i Filmfesztivál első napján megrendezett photocall-on, amit a fesztivál zsűrije számára rendeztek meg a francia város tengerpartján.
A 43 éves amerikai színésznő egy egyszerű, de mégis sikkes összeállításban állt a kamerák elé, amiben remekül festett. Maggie egy kétrészes, fekete szettet viselt, ami egy pánt nélküli The Row topból, illetve egy egyenes szabású és magasított derek Celine öltönynadrágból állt össze. A színésznő korábban a feltűnő, színes és mintás megjelenéseiről volt híres, azonban nemrég stylistot váltott és úgy látszik, hogy ezzel együtt a stílusa is sokkal egyszerűbb, letisztultabb lett. Bár meglepett a monokróm szettjével, azonban nekem mégis elnyerte a tetszésemet a visszafogottsága, a photocall-ra pedig tökéletes választás volt. A szabás remekül passzolt Maggie alakjához, a szűk topnak és a vékony övnek köszönhetően csodásan ki lett hangsúlyozva a vékony dereka és a csípője is, illetve a vállait is sikeresen megvillanthatta benne. A nadrág hossza is megfelelő volt, nem súrolta a földet és a bokája sem villant ki alóla, bár talán egy magassarkúnak jobban örültem volna a lapos talpú szandál helyett. A fekete színválasztás egyszerű és biztonságos volt, a nagy melegben nem is lehetett túl kényelmes viselet, azonban a színésznő világos bőrszínével remekül kiegészítették egymást. A styling visszafogott, de mégis sikkes volt; a megjelenését egy pár fekete Celine szandállal és Celine napszemüveggel egészítette ki.
Maggie rövid haja szabadon maradt, amit laza hullámokba besütve viselt. A sminkje egyszerű, de nagyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, végül az ajkaira piros rúzs került, ami remekül passzolt a teljesen fekete szetthez.
Maggie a photocall-t követően hivatalos volt az 'Annette' premierjére is, aminek július 6-án a Palais des Festivals adott otthont az idei Cannes-i Filmfesztivál első napján.
A fesztivál zsűritagja egy modern és elegáns összeállításban vonult végig a vörös szőnyegen, ahol csodásan festett. Maggie egy fehér, custom made Celine estélyit viselt, amit egy rakott palásttal egészítettek ki. Az estélyi a maga egyszerűségével és a lágy esésével gyönyörű volt, a színésznő pedig egy görög istennőként tündökölt a vetítésen. Igen, lehet, hogy ismét hiányoznak az élénk színek és a feltűnő minták, azonban engem egyáltalán nem zavart, tetszett a megjelenésének törékeny eleganciája és a romantikus részletei. Szerintem megegyezetünk abban, hogy a természetes árnyalatok is nagyon jól állnak Maggienek. Annak ellenére, hogy eléggé világos a bőrszíne, szerencsére a ruha világos árnyalata tökéletesen passzolt hozzá, egyáltalán nem sápította.
Az estélyi nagyon könnyed volt, mozgás közben pedig életre kelt, kicsit sajnálom is, hogy nem fújt a szél, mert csodás képek készültek volna, amikor belekap a ruhába. Bár egyenes szabású volt a ruha, de a felsőrész mégis szépen követte Maggie testét, így sikerült szépen kiemelnie a vékony derekát és a csípője is kapott egy kis figyelmet benne. A legjobban mégis a rakott, magasított nyakrésszel kiegészített palást volt, ami megadta a Cannes-i Filmfesztiválhoz illő drámaiságot. Kellő magabiztossággal viselte a szettet a színésznő, ami az egyik kedvencem volt az első napról, bízom benne, hogy a következő egy hétben is csodás outfiteket láthatunk tőle. A megjelenését egy pár fehér Celine magassarkúval és Chopard ékszerekkel tette teljessé.
Maggie a haját ez alkalommal hátra fésülve, laza hullámokba besütve viselte. A sminkje friss és csillogó lett; a szemeit fekete szemceruzával, ezüst szemhéjpúderrel és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, befejezésül az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Maggie Gyllenhaal július 9-én, vagyis péntek kora este ellátogatott a 'Benedetta' premierjére is, amit a 2021-es Cannes-i Filmfesztivál negyedik napján rendeztek meg a Palais des Festivalsban.
Az amerikai színésznő ez alkalommal egy igazán szexi, de mégis előkelő szett mellett tette le a voksát, amiben elbűvölően festett. Maggie egy piros, pánt nélküli és mélye dekoltált Atelier Versace estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek. A választásával meglepett, mert a letisztult megjelenések mellett a szexi outfiteket sem részesítette túl nagy előnyben korábban, viszont örülök, hogy nem riad vissza az újdonságoktól, a bátorsága pedig kifizetődött, mert istenien állt neki a végeredmény. Örömmel láttam, hogy egy kicsit visszatért a feltűnő színekhez, ez a gazdag bordó árnyalat pedig mesésen állt Maggienek, hiszen a finoman barnított bőrszínével és a barna hajával is csodásan kiegészítették egymást, szinte ragyogott.
A ruha szabásával nem estek túlzásba, egy eléggé klasszikus fazont láthattunk a színésznőn, ami biztonságos választás volt, de a kevés, néha több. A sziluett végig remekül követte Maggie alakját, gyönyörűen ki lett emleve benne a vékony dereka és a formás csípője is, azonban a legmeglepőbb részlet a mély dekoltázsrész volt, amitől elég kacér lett a megjelenése. Imádtam a bustier felsőrészt is, és örömmel láttam, hogy az olasz márka megszokott kialakításával ellenkezőleg egy lazább szoknyarésszel párosították, amitől a szerintem sokkal előkelőbb lett a végeredmény. A színésznő most egy kicsit több ékszert viselt, kifejezetten tetszett a fülbevalója, azonban a nyakláncot egy modernebb darabra cseréltem volna, a ruha modernségéhez és szexiségéhez nem igazán passzolt. A szettet Versace magassarkúval és Chopard ékszerekkel koronázta meg.
Maggie haja ismét leengedve maradt, amit egyenesre beszárítva viselt. A sminkje most is nagyon visszafogott lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, befejezésként az ajkaira rózsaszín rúzst választottak.
Maggie Gyllenhaal x 3.1 Phillip Lim2019.08.14. 18:50, Fanni
Maggie Gyllenhaal augusztus 8-án, vagyis múlt csütörtök este hivatalos volt a 'Sea Wall/A Life' Broadway előadás premierjére New Yorkban.
A 41 éves színésznő egy eléggé egyszerű, de mégis elegáns és finoman szexi ruhában lépett a vörös szőnyegre, amiben remekül nézett ki. Maggie egy fekete, mélyen dekoltált és pántokkal, valamint ezüst fém részletekkel kiegészített, egyenes szabású 3.1 Phillip Lim estélyit viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból. A színésznőn általában színes, feltűnő és nagy mintákkal díszített ruhákat láthatunk, így sikerült szerintem mindenkit meglepnie ezzel a sötét és visszafogott darabbal, de az igazat megvallva én kifejezetten örültem neki. Nem arról van szó, hogy nem hiányoztak volna a színek, viszont a "nagymamás" outfitjeit kifejezetten utálom, szóval tetszett ez a kis változás és remélem, hogy a jövőben még több modern darabot láthatunk rajta a nagyobb eseményeken. Egyébként visszatérve egy kicsit az alapszínhez; elismerhetjük szerintem, hogy biztonságos választás volt, viszont nagyon jól állt Maggie-nek ez a sötét árnyalat, kifejezetten tetszett a barnított bőrszínével alkotott összhang, de a barna hajával is jól nézett ki, egyedül azt sajnálom, hogy a háttér is fekete volt, ami miatt egybeolvadt a kettő. A szabás szintén tökéletes volt, igaz, hogy nem lett 100%-osan kihangsúlyozva benne a színésznő alakja, de azért került egy kis figyelem a derekára és a csípőjére is, de a dekoltázsát és a vállait is sikeresen megvillantotta, amiért külön plusz pontot érdemel, ettől pedig az egész sokkal frissebb és fiatalosabb lett. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin magassarkúval, illetve EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Maggie rövid haja leengedve maradt, amit nagyobb hullámokba besütve viselt, kicsit rendezetlen formában. A sminkje elég klasszikus stílusú lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végezetül az ajkaira piros rúzst vottek fel.
Maggie Gyllenhaal x Attico2018.11.26. 14:50, Fanni
Maggie Gyllenhaal is ott volt az idei Governors díjátadón, amit még november 18-án, múlt vasárnap este rendeztek meg a Los Angelesben található Ray Dolby Ballroom-ban.
A 41 éves színésznő egy tőle megszokottan nagyon izgalmas és elegáns, illetve egyértelműen különleges ruhában tette tiszteletét az eseményen. Maggie egy hófehér, lágy esésű és bő szabású felsőrésszel kiegészített, illetve ezüst mintázattal díszített Attico estélyit viselt a 2019-es tavaszi/nyári kollekcióból. Jól láthatóan a színésznő a 20-as éveket próbálta ezzel a kreációval megidézni, amibe a 80-as évek trendjei is megjelentek, így az egész nagyon retró stílusú lett, amivel nem is lett volna gondom, ha a végeredmény nem öregítette volna ennyire. Sajnos ez a kreáció nem neki lett kitalálva, sokkal szívesebben láttam volna ezt Jane Fonda-n, vagy Meryl Streep-en, mint rajta, akit eddig nagyon izgalmas és ennél sokkal egyedibb kreációkban láthattunk a vörös szőnyegen, illetve a színektől és a feltűnő mintázatoktól sem riadt vissza eddig. Bár azt értékelem, hogy most megpróbált valami mást mutatni, ami teljes mértékben sikerült is neki, de eladni már nem tudta, ami szomorú számomra, mert az ő megjelenéseit mindig várom a kiszámíthatatlansága miatt. A szabás kicsit sem tette lehetővé Maggie számára, hogy a vékony dereka, vagy esetleg a csípője ki legyen emelve benne, mivel mind a kettő testrésze elveszett a bő ruhában, de legalább egy kis figyelem került a dekoltázsára, így nem lett túlságosan zárt az összhatás, ami már egy nagy előny volt számára. Szerintem a végeredmény sokkal jobb lehetett volna, ha a felsőrészen elhelyezett, bővebb kialakítású, lógó résztől, illetve a hosszú ujjaktól is megszabadultak volna, úgy még talán az alakjára is kerülhetett volna egy kis hangsúly, ami tényleg nem ártott volna neki. Az viszont tagadhatatlan, hogy a ruha díszítése és csillogása remekül ki lett dolgozva, ebbe nem is tudok belekötni, hiszen ettől lett izgalmas az összhatás, valamint az ezüst részletek a fehér alapszínnel is nagyszerű összhangot alkottak, akárcsak Maggie bőrszínével, de sajnos ez nem volt elegendő ahhoz, hogy ezzel a szettel elvarázsoljon. A megjelenését egy pár Jimmy Choo magassarkúval, Broken English, Jennifer Fisher és Bvlgari ékszerekkel tette teljessé.
Maggie hajad szabadon maradt, amit elől megemelve és beszárítva viselt. Ha már a ruhája nem lett túl izgalmas, ezt a sminkjével ellensúlyozni tudta; a szemeit fekete és barna füstös sminkkel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végül az ajkaira bordó rúzs került.
Maggie Gyllenhaal x Oscar de la Renta, Carolina Herrera, Prada & Christian Dior2018.10.19. 18:52, Fanni
Maggie Gyllenhaal még szeptember 13-én, csütörtök este megjelent a 'The Kindergarten Teacher' kanadai premierjén, amit a 2018-as Torontói Filmfesztivál során rendeztek meg a Princess of Wales Theatre-ben.
A film 40 éves színésznője egy eléggé egyszerű, de mégis elegáns, klasszikus stílusú darabban érkezett a vörös szőnyeges premierre. Maggie egy fekete, ejtett vállrésszel kiegészített, egyenes szabású Oscar de la Renta midiruhát viselt a 2018-as elő-őszi kollekcióból, amit oldalt egy-egy ezüst kristályokkal kirakott masnival díszítettek fel. A színésznő inkább a bohókás, vidám stílusáról ismert, így ezzel a minimalista választásával sikerült meglepnie, mert egyáltalán nem ilyen kreációra számítottam tőle, de összességében mégis tetszett a kifinomult és időtálló végeredmény, ami az eseményen is nagyon jól megállta a helyét. Ezzel a darabbal nagyot nem lehet hibázni, viszont ha bele kellene kötnöm valamibe, akkor a felsőrész elhelyezkedését mindenképpen kiemelném, ami szerintem túlságosan is alacsonyan helyezkedett el, kicsit olyan érzésem volt, mintha bármelyik pillanatban lecsusszanhatna róla, ami kicsit zavaró volt, de ezen kívül minden más a legnagyobb rendben volt. Szerencsére a ruha egyenes szabása ellenére is megfelelő mennyiségű hangsúly került Maggie vékony derekára és a csípőjére is, de a legnagyobb figyelmet a vállaira szentelték, amit sikerült nagyszerűen megvillantania, így a megjelenése sokkal frissebb és fiatalosabb lett, amit egyáltalán nem bántam. Ahogy már emlegettem a színésznő általában élénk színeket szokott viselni és a mintáktól sem riad vissza, de ez alkalommal ezeket inkább mellőzte és egy biztonságos fekete árnyalat mellett tette le a voksát, ami egyébként remek összhangot alkotott az enyhén napbarnított bőrszínével és a sötétbarna hajával is, az összhatást pedig a kristályokkal díszített masnikkal sikerült izgalmasabbá varázsolniuk. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval egészítette ki. Maggie rövid haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokba besütve viselt. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és bronzosították, végezetül az ajkaira piros rúzst vittek fel.
Maggie október 4-én, csütörtök este hivatalos volt a 'The Kindergarten Teacher' amerikai premierjére is, amit először a 2018-as Hamptons-i Filmfesztivál alatt rendeztek meg az East Hampton-ban található Guild Hall-ban.
A színésznő ez alkalommal hű maradt önmagához és egy nagyon izgalmas és figyelemfelkeltő, de az eseményhez is tökéletesen passzoló outfitben lépett a fotósok elé, ami remekül állt neki. Maggie egy fehér alapszínű, fekete és ezüst leopárdmintázattal díszített, valamint hosszú ujjakkal kiegészített Carolina Herrera estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból. Ahogy már az előző megjelenésénél emlegettem a színésznő nem riad vissza a mintázatoktól, aminek nagyon örülök, hiszen a virágmintákon kívül mással nem is túl gyakran szoktunk találkozni a vörös szőnyegen, de ez alól Maggie az egyik kivétel, mert bármit be mer vállalni, ráadásul még jól is állnak ezek neki. Bár az élénk színeket ez alkalommal is mellőzte, de jól láthatóan a fehér alapszín remekül áll neki, az enyhén barnított bőrszínével remek összhangot alkotott, a fekete és a csillogó ezüst mintázattal pedig sikerült a végeredményt igazán izgalmassá és feltűnővé varázsolniuk, ami nem mindenkinek állt volna ilyen jól, mint neki. Mondjuk ezzel meglepetést nem tudott okozni, számítottam rá, hogy vissza fog térni a mintákhoz, csak az volt a kérdés, hogy mikor és milyen formában, de erre is sikerült választ adnia. A szabásba sem lehet belekötni, mert a felsőrész egészen a csípőjéig remekül követte Maggie alakját, így nagy figyelem került a vékony derekára és a már emlegetett formás csípőjére is, amit a kissé pufi vállrésszel tudtak még izgalmasabbá varázsolni, valamint ennek köszönhetően még inkább megjelentek a 80-as éveket idéző stíluselemek is a mintázat mellett. Összességében én elégedett voltam a választásával, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányoztak az élénk árnyalatok a megjelenéséből, de a mintázattal ki tudtak engesztelni. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkút, illetve Jennifer Meyer ékszereket választott. Maggie rövid haja ismét szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és laza göndör fürtökbe besütve viselt. A sminkje egyszerű és természetes lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
Maggie pár nappal később, pontosabban október 9-én, kedd este ellátogatott a 'The Kidergarten Teacher' new yorki vetítésére is, aminek a Crosby Street Hotel adott otthont.
A 40 éves tehetség most egy még az első szettjénél is sokkal visszafogottabb és egyszerűbb, de modern stílusú és az eseménynek megfelelően elegáns kreáció mellett döntött, amiben nagyon csinos volt. Maggie egy hófehér, magasított nyakrésszel kiegészített, A-vonalú Prada koktélruhát viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek, hátul pedig egy nagy masnival díszítettek fel. Be kell vallanom, hogy az első tippem az volt, hogy ez egy Calvin Klein kreáció, hiszen az amerikai divatház szokott ehhez hasonló ruhákat tervezni, így amikor megláttam, hogy erről szó sincs, mert a kristályos és tollas díszítéseiről ismert olasz márka, a Prada tervezte, akkor majdnem leestem a székről is. Hatalmas meglepetést okoztak, hogy a ruhát nem díszítették fel semmi csillogó kiegészítővel, de még csak mintázat, valamint tollak sem kaptak helyet rajta, így úgy nézett ki, mintha egy teljesen másik tervező ruháját láthattuk volna a színésznőn, de el kell ismernem, hogy tetszett ez a letisztult, modern vonal, amit itt bemutattak. A szabásba lehetetlen lenne belekötni, az egyszerűsége nekem kifejezetten tetszett és szerencsére Maggie vékony dereka és a csípője is megfelelően ki lett hangsúlyozva benne, de a legnagyobb figyelem a vállaira, illetve a hátára került, amitől egy kicsit kacérabb és fiatalosabb lett a végeredmény. Azt egyébként egy kicsit sajnálom, hogy nem egy színes, élénk ruha mellett tette le a voksát, mert egy kicsit egyhangúnak tartom ezt a sok fehér ruhát, amit mostanában láthattunk rajta, viszont továbbra is jól áll neki ez a finom árnyalat, de azért most már jó lenne más színben is látni. Az egyetlen apróság, ami kicsit rontott az összhatáson az a szoknyarész lenne, ami több helyen is elég látványosan összegyűrődött, erre figyelhettek volna. A megjelenését ismét egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval és Rachel Comey ékszerekkel egészítette ki, viszont a zárt fekete cipő helyett egy színes és nyitott darabot választottam volna a stylistja helyében, mert ebben a formában a magassarkú és a fekete szőnyeg teljesen egybeolvadt. Maggie haja időközben rövidebb lett, amit természetesen szabadon hagyott és beszárítva viselt. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát kontúrozták és pirosították, végül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Maggie Gyllenhaal tegnap kora este, vagyis október 18-án ott volt a 2018-as Londoni Filmfesztiválon, de azon belül is a 'The Kindergarten Teacher' premierjére látogatott el, amit a BFI Cinema-ban rendeztek meg.
A film színésznője a tőle megszokott bohókás stílusú, de mégis elegáns és nőies formában volt látható a premieren, ahol remekül nézett ki. Maggie egy fekete-fehér alapszínekből összeálló és pánt nélküli Christian Dior ruhát viselt a 2019-es Resort kollekcióból, amit fekete, illetve fehér mintázattal díszítettek fel. Bár nekem tetszett a választása, de mégis hiányérzetem volt az outfitjével kapcsolatban, mivel nekem nagyon hiányzott a mellkasrészéről valami ékszer, túlságosan is üres és pucér volt ez a terület, amin igazából pántokkal is segíteni tudtak volna, nem is értem, hogy miért nem alakítottak egy picit rajta. Igazából, ha hosszú haja lenne a színésznőnek és az leengedve maradt volna, akkor ebbe nem tudnék belekötni, de így sajnos muszáj, mert tényleg nem nézett ki túl jól. A másik "gond" pedig az volt, hogy ez a kreáció sokkal inkább egy nappali, szabadtéri partihoz passzolt volna, mint ide, egy filmfesztiválos premierre, ami miatt egy kicsit csalódott vagyok, de az tagadhatatlan, hogy maga a kreáció pompásan nézett ki és ez főleg a mintázatának köszönhető, amitől az egész nagyon izgalmas és egyben nőies lett. A szabásba nem lehet belekötni (igazából azt már megtettem az elején, engem csak Maggie felsőtestének az üressége zavart). Az pedig jól látható, hogy a vékony övrésznek köszönhetően a színésznő vékony dereka és a csípője is nagyszerűen ki lett hangsúlyozva, de a legnagyobb figyelem egyértelműen a vállaira került. A fekete-fehér színválasztás mellett döntött ez alkalommal is, ami miatt haragudtam rá, mert nekem már nagyon hiányoznak az élénk, színes összeállításai, de a mintázatnak hála sikerült a végeredményt megmenteniük, nem lett túlságosan egyhangú. A stylingra pedig megint csak azt tudom elmondani, hogy lehetett volna egy kicsit vagányabb és színesebb is, a zárt magassarkú helyett pedig megint egy szandált választottam volna a helyükben. Kiegészítőként egy pár fekete Jimmy Choo magassarkút és Dior Fine ékszereket választott. Maggie haja szabadon maradt, amit beszárítva és elől megemelve viselt. A sminkje klasszikus stílusban készült el; a szemeit barna és fekete szemhéjpúderrel, illetve szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira bordó rúzs került.
Maggie Gyllenhaal x Monse2018.01.11. 21:01, Fanni
Maggie Gyllenhaal is ott volt az idei Golden Globe Awards-on, amit még január 7-én, vasárnap rendeztek meg a Beverly Hilton Hotelben, Beverly Hillsben.
A 40 éves színésznő egy elég vagány, de mégis egyszerű szettet választott a stylistjával erre az alkalomra, ami bár nem volt túl emlékezetes, de az alkalomnak megfelelő volt. Maggie egy fekete, pánt nélküli, aszimmetrikus szabású és flitterekkel, valamint rojtokkal díszített Monse jumpsuit-ot viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek. Első látásra egyébként ruhának nézett ki ez a darab, viszont ha közelebbről megnézitek, akkor jól láthatjátok, hogy nem erről volt volt; a csípője alatt, ahol a flitteres rész véget érte a szoknyarész is átváltott nadrággá, ami kifejezetten izgalmas és nagyszerű ötlet volt, szóval az alapkoncepció nagyon tetszett. Viszont nem sikerült megfelelően kivitelezniük a tervezést, amit sajnáltam és nagy bánatomra előnytelen is volt a színésznő számára. A legnagyobb gond a felsőrész kialakításával volt, ami túl szűk volt számára, kiemelte a pocakját, valamint a váll- és a dekoltázsrésze elég üres volt, ami szintén nem mutatott jól. Bár Maggie vékony dereka és a formás csípője jól ki lett hangsúlyozva, de ennyi nem volt elegendő számomra ahhoz, hogy megszeressem és az sem hatott meg túlságosan, hogy sikerült valami újat mutatni, mert nem működött rajta. Egyébként is nagyon ritkán vannak a színésznőnek olyan szettjei, amelyek jól néznek ki, bár az tagadhatatlan, hogy szeret kísérletezgetni, amit értékelek. A "Time's Up!" mozgalom támogatása jeléül ő is fekete árnyalatban volt látható, ami a napbarnított bőrszínével nagyon jól nézett ki, míg a flitterekkel sikerült egy kis csillogást és izgalmat belevinniük, akárcsak a rojtokkal. A legjobban egyébként a hosszú fülbevalója tetszett, ami igazán egyszerű, de emlékezetes darab volt, bár magához a szetthez nem passzolt, de önmagában nagyon jól mutatott. A megjelenését egy pár fekete Jimmy Choo magassarkúval, valamint Jennifer Fisher és Sophie Buhai ékszerekkel tette teljessé.
Maggie haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, lágy, a régi Hollywood-ot megidéző hullámokba sütöttek be. A sminkje pedig elég öreges lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira bordó rúzst vittek fel.
|