Maia Mitchell x Mario Dice2018.08.16. 19:24, Fanni
Maia Mitchell is hivatalos volt még augusztus 12-én, vasárnap délután az idei Teen Choice Awards-ra, amit az Inglewoodban található The Forumban rendeztek meg.
A 24 éves ausztrál színésznő egy finoman drámai és elegáns, de mégis valamennyire kacér darab mellett döntött ez alkalommal. Maia egy fekete, fehér gallérral és lézerkivágott díszítéssel kiegészített Mario Dice miniruhát viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit bő ujjakkal és fodros szoknyarésszel tettek teljessé. Első látásra azt gondolhatná az ember, hogy a fiatal színésznő egy játékos apácajelmezben érkezett az eseményre, ami inkább jelmeznek tűnt, mint designer ruhának, de összességében a végeredmény sikkes és fiatalos lett, amit értékelek. Ahogy azt is, hogy ő egyáltalán nem egy kiszámítható ruhát viselt a díjátadó alatt, aminek nagyon örültem, de azért választhatott volna egy ennél kicsit játékosabb és színesebb kreációt is, ami a díjátadó hangulatához, illetve a nyári évszakhoz is jobban passzolt volna. Legnagyobb bánatomra a szabás nem tette lehetővé, hogy Maia alakjára nagy figyelem kerüljön, sőt a vékony dereka és a csípője is eltűnt benne, de szerencsére sikerült a hosszú lábait megvillantania, ami megmentette a megjelenését és a végére sikerült megszeretnem ezt az outfitet, bár nem mondanám, hogy a kedvenceim közé tartozott volna, de értékelni tudom és eladhatóvá tudta tenni, ami a legfontosabb. A színválasztás klasszikus stílusú és nagyon biztonságos lett, a fekete alapszín a színésznő világos bőrszínével szép kontrasztot alkotott, de a fehér mintázatnak és a gallérnak sikerült feldobnia az összhatást, így nem lett a ruha teljesen egyhangú, míg a fodrokkal a drámaiságot jelenítették meg. Kiegészítőként egy pár fekete Loriblu magassarkút, fekete Kilian clutch-ot és Lilou ékszereket választott.
Maia rövid haja szabadon maradt, amit oldalt elválasztva és laza, göndör fürtökbe besütve viselt. A sminkje nagyon bájos és üde lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira málnaszínű rúzs került fel.
Eva Longoria x Mario Dice2018.08.09. 11:23, Fanni
Eva Longoria szintén ott volt a 'Dog Days' premierjén, amit augusztus 5-én, vasárnap délután rendeztek meg Los Angelesben és a Westfield Century Theatre adott neki otthont.
A 43 éves színésznő egy egyszerű, de mégis szexi és nőies ruhadarab mellett döntött ez alkalommal, ami a nagy visszatérése volt a szülése után és csak úgy ragyogott a fotósok előtt. Eva egy hófehér, mélyen dekoltált és finoman aszimmetrikus szabású Mario Dice blézerkialakítású miniruhát viselt a 2015-ös őszi/téli kollekcióból. A színésznőről már tudhatjuk, hogy kifejezetten formás teste van, viszont nagyon alacsony, így nagyon kellene figyelnie arra, hogy mit visel nem csak a nagy eseményeken, hanem a hétköznapokon is, hiszen nem sok fazon áll neki jól. Most a megszokottnál jobban választott ruhát a stylistja segítségével, de az igazat megvaééva még ez sem volt az igazi. Sajnos a vállrész merev kialakítása nem volt túlságosan jó döntés Eva számára, hiszen sokkal szélesebbnek tűnt benne a felsőteste, mint amilyen valójában, illetve maga a ruha is nagyobb volt rá, legalább egy, vagy két számmal, hiszen az alakja teljesen elveszett benne. Sőt a dereka és a csípője teljesen egy vonalba került, nem lett kihangsúlyozva a formás csípője, de legalább ez helyett nagy figyelem került a lábaira, aminek örültem, de nem volt elegendő. A dekoltázsrészől pedig csak annyit írnék, hogy a kifutón bemutatott, eredeti verzó sokkal jobban tetszett és neki is jobban állt volna a kicsit keskenyebb kivágás, mert így még inkább szélesebbnek tűnt ez a rész a testén. Ezen kívük másba nem igazán lehet belekötni, bár az igaz, hogy a styling nekem személy szerint nem tetszett, viszont megfelelő volt és megállta a helyét az eseményen, plusz az ehhez hasonló átlátszó, PVC-ből készült cipők nagyon népszerűek mostanában, így nem lőtt mellé, egyszerűen csak nem az én stílusom. A fehér színválasztásért viszont jár Eva-nak a pluszpont, tetszett, hogy egy friss és letisztult árnyalat mellett döntött, ami a kreol bőrszínével is mesés összhangot alkotott, akárcsak a sötétbarna hajszínével. Kiegészítőként egy pár átlátszó Marskinryyppy magassarkú szandált és EF Collection ékszereket választott.
Eva haját egy elől megemelt és alacsonyan elhelyezett copfba készítették el. A sminkje a megszokottak szerint feltűnő és elég sötét lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, míg az ajkaira piros rúzst vittek fel.
Angela Bassett x Mario Dice2018.04.27. 18:12, Fanni
Angela Bassett is jelen volt az 'Avengers: Infinity War' los angelesi világpremierjén, amire április 23-án, hétfő kora este került sor a Dolby Theatre-ben.
Az 59 éves színésznő egy nagyon sikkes és modern, de mégis elegáns összeállításban érkezett a lila szőnyeges eseményre. Angela egy fehér alapszínű, sötétkék és türkizkék részletekkel, valamint rojtokkal és kivágásokkal díszített hosszú ujjakkal kiegészített Mario Dice jumpsuit-ot viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból. A színésznőtől eddig inkább nagyon színes és rengeteg kiegészítővel viselt outfiteket láthattunk, így sikerült meglepnie ezzel az egyszerűbb, letisztult stílussal, viszont nekem kifejezetten tetszett és örültem, hogy valami mást láthattunk tőle, annak ellenére is, hogy voltak nagyobb hibái ennek a tervezésnek. A leginkább a szabással nem voltam kibékülve, a probléma a felsőrészen látszik a leginkább, hiszen sokkal szorosabb és kisebb lett az overál, mint kellett volna, így a hasánál eléggé össze lett gyűrődve az egész és azt sem hiszem, hogy kényelmes lett volna számára a végeredmény. Sőt annak ellenére, hogy eléggé szűk volt az egész, Angela alakja mégsem lett megfelelően kiemelve benne, a legnagyobb hangsúly inkább a hosszú lábaira került, bár ezt nem bántam, mert a csípője és a dereka is elég rosszul nézett ki benne. A színválasztással sem voltam teljesen megelégedve, főleg a fehér alapszín zavart be, mivel most valahogy nem éreztem azt, hogy jól nézett volna ki a sötét bőrszínével, ami fura, hiszen a sötétebb bőrű személyeken általában minden árnyalat működni szokott, viszont a színésznőt ez most sápította. A kék árnyalatok viszont kifejezetten tetszettek, sajnálom, hogy nem sötétkék alapszínt viselt a fehér helyett, mert az magában, vagy a tervezésen is látható türkizkék árnyalattal isteni összhangot alkotott volna. A megjelenését egy pár fehér Le Silla magassarkúval, szintén fehér Edie Parker clutch-csal és Xivkarats ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Angela haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, a természetes göndör formájában viselt a hátára omolva, elől pedig arany hullámcsattokkal díszítették fel. A sminkje a megszokottak szerint sötét és feltűnő lett; a szemeit fekete szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és highlighter-t is használtak, végezetül az ajkaira barna rúzs került.
Allison Janney x Mario Dice2018.01.11. 17:07, Fanni
Allison Janney is ellátogatott a 2018-as Golden Globe díjátadóra, amit január 7-én, vasárnap rendeztek meg a Beverly Hillsben található Beverly Hilton Hotelben.
Az 'I, Tonya' 58 éves színésznője egy kifejezetten szexi, de mégis elegáns ruhát választott a gálára, ahol nagyszerűen nézett ki. Allison egy fekete alapszínű, hálós és kivágott részletekkel, valamint fehér mintázattal díszített, hosszú ujjú és alakkövető Mario Dice estélyit viselt, amit kifejezetten a számára terveztek. A színésznőnek sikerült tényleg meglepnie, mert bár korábban is láthattuk kacérabb és sejtelmes kreációkban, de ez volt a mostanában látott legdögösebb megjelenése, amit imádtam, de nem csak ez miatt. A szabás telitalálat volt számára, 10/10-es, hiszen végig csodásan követte Allison formás alakját, aminek köszönhetően a vékony dereka és a csípője is tökéletesen ki lett emelve, míg a kivágásoknak köszönhetően a végeredmény nem csak izgalmasabb, de még kacérabb lett. A ruha felsőrészét tényleg hihetetlenül jól kidolgozták, minden egyes apró részletre figyeltek, ami nagyon jól látszik is rajta, szóval nem lehet panaszkodni semmire sem. A mintázat izgalmas és feltűnő lett, aminek hála az egyszerű fekete estélyi nem lett unalmas, sőt sokkal előkelőbb lett. Bár azt bevallhatom, hogy egy kicsit deja vu érzésem volt, hiszen a Balmain divatháztól pár szezonnak korábban elég sok ehhez hasonló ruhát láthattunk (mondjuk azoknak a szoknyarésze is olyan volt, mint itt a felső), de nem igazán zavart ez alkalommal. A színésznő is fekete színbe bújt, ami a napbarnított bőrszínével és a barna hajával is remek összhangot alkotott, tetszett a két árnyalat közötti kontraszt, valamint a már oly sokat emlegetett mintázat és egyéb díszítés is. Plusz az uszályról is érdemes említést tenni, hiszen egy kis drámaiságot is bele tudtak ezzel vinni az egészbe. A megjelenését egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandállal, fekete Edie Parker clutch-csal és Lorraine Schwartz ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Allison haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és egyenesre vasalva viselt, sikkes formában. A sminkje elég feltűnő és sötét lett; a szemeit fekete, füstös sminkkel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Angela Sarafyan x Mario Dice2017.11.19. 17:42, Fanni
Angela Sarafyan november 15-én, szerda este megjelent a HFPA és az InStyle magazin partiján, amit a Catch LA-ben rendeztek meg és itt mutatták be a 2018-as Miss Golden Globe személyét.
A 'Westworld' 34 éves színésznője egy nagyon kifinomult és előkelő, minimalista stílusú ruhát választott erre az alkalomra, amiben lélegzetelállítóan nézett ki. Angela egy hófehér, hosszú bő ujjakkal kiegészített, lágy esésű és oldalt magasan felsliccelt Mario Dice estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból, amit apró kristályokkal díszített fel. A színésznő megjelenéseit idén szó szerint megszerettem, mivel minden egyes alkalommal gyönyörű outfiteket sikerült bemutatnia, ami ez alkalommal sem volt másképpen. Bár a végeredménnyel kapcsolatban most kicsit deja vu érzésem volt, mivel erősen hasonlított Angelina Jolie stílusára, viszont egyáltalán nem bántam, mert örültem neki, hogy a megszokottaktól ellenkezőlek most valami egyszerű, de mégis sikkes szettben láthattuk. A fehér színválasztás kellemes meglepetés volt, mert általában fekete, vagy éppen nagyon élénk árnyalatű és feltűnő mintákkal díszített ruhákban láthatjuk, pedig ez a friss és egyszerű árnyalat is csodásan nézett ki a kreolos bőrszínével, valamint a barna hajával is, az apró kristályok segítségével pedig sikerült egy kis izgalamt is belevinniük az egészbe, bár az igaz, hogy ezen a területen nem estek túlzásokba. Viszont a legjobban mégis a smaragdzöld ékszerek tetszettek, amelyek feltették a pontot az i-re és teljessé tették az outfitjét, amivel nem csak egy kis színt, hanem hihetetlen eleganciát és előkelőséget is bele tudtak vinni a végeremdénybe. A szabás is tökéletesnek mondható, bár most nem került akkora figyelem Angela alakjára, mint máskor, de a vékony dereka és a csípője így is elég jól ki lett emelve, de a legnagyobb figyelem a hosszú lábaira került, aminek a megvillantásával egy kicsit dögösebb lett az összhatás. Kiegészítőként egy pár fehér Loriblu magassarkút, fehér Jimmy Choo clutch-pt, illetve Gilan és Narcisa Pheres ékszereket választott.
Angela haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva, nagy, de laza hullámokba besütve viselt a vállára és a hátára omolva. A sminkje a megszokott formában készült el; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|