Ashley Graham x Mestiza2017.02.21. 19:55, Fanni
Ashley Graham is ott volt február 16-án, csütörtök este a Sports Illustrated partiján, amit a new yorki Center414-ben rendeztek meg.
A 28 éves modell ey tőle megszokottan dögös, de mégis visszafogottabb ruhában lépett a vörös szőnyegre a fotósok elé, ahol fantasztikusan nézett ki. Ashley egy fekete, műbőrből készült, visszafogottan asszimetrikus szabású és elől finoman felsliccelt, alakkövető Mestiza midiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Édes istenem, egyszerűen fantasztikus alakja van a modellnek, a ruha pedig a lehető legelőnyösebb formában emelte ki a formás domborulatait, így nagy hangsúlyt fektettek a vékony derekára és a csípőjére is, de ezek mellett a lábát is jól meg tudta villantani, hála a felvágásnak, így a végeredmény nagyon kacér és sejtelmes lett, anélkül, hogy túl sokat mutatott volna meg magából. A színválasztás viszont nem volt különösen izgalmas, vagy korszakalkotó, de Ashley kreol bőrszínével remekül nézett ki, az apró minták pedig egy kicsit dobtak az összhatáson. Egyetlen negatívuma van az egésznek, hogy szegényken a derekát eléggé összepréselte a ruha, ami elég szembetűnő, hiszen nem ennyire vékony neki, ami nem is baj, de jobban örültem volna, hogy kicsit lazábbra vették volna, hogy kényelmesebb legyen számára. Kiegészítőként egy pár fekete Sergio Rossi magassarkú szandált és Wendy Yue ékszereket választott.
Ashle haját egy magasan elhelyezett, szoros és laza hullámokba besütött copfba készítették el. A sminkjével sem estek túlzásokba, hiszen elég egyszerű lett ez is; a szemeit fekete szemceruzával, barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Joey King x Mestiza2016.06.16. 13:11, Fanni
Joey King is ott volt június 7-én, kedd este az ELLE magazin Women in Comedy rendezvényén, amit a los angelesi Hyde Sunset-ben rendeztek meg.
A 16 éves színésznő egy egyszerű, de nagyszerű és elegáns összeállításban jelent meg a partin. Joey egy fekete, pánt nélküli, ezüst levélmintával díszített Mestiza jumpsuit-ot viselt, ami a dekoltázsrésznél szatén anyaggal bolondítottak meg. A ruha kifejezetten jól állt a fiatal színésznőnek, a derekát is szépen kiemelte, viszont hiányoltam a színeket belőle. A megjelenését egy pár fekete, hegyesorrú Kurt Geiger magassarkúval és egy szintén fekete Judith Leiber clutch-csal, valamint Jennifer Fisher ékszerekkel tette teljessé. Sajnálom, hogy legalább a kiegésztőivel nem csempésztek egy kis színt a szettbe, mert tényleg hiányoltam és egy élénk pink cipő, vagy táska sokat dobhatott volna az összhatáson.
Joey haját egy középen elválasztott, laza és bohókás kontyba fogtak össze, amit fonatokkal egészítettek még ki, elől pedig néhány vékonyabb tincset is szabadon hagytak. A sminkje igazán szép és visszafogott lett; a szemeit bronzos árnyalatokkal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira egy barackszínű rúzst vittek fel.
|