Gina Rodriguez x Zuhair Murad Couture & Missoni2018.09.30. 19:41, Fanni
Gina Rodriguez még szeptember 17-én, múlt hétfő késő délután megjelent a 2018-as Emmy díjátadón, amit Los Angelesben rendeztek meg a Microsoft Theatre-ben.
A 34 éves színésznő egy nagyon sejtelmes és szexi, de az alkalomnak megfelelően mégis elegáns ruhában érkezett az eseményre, ahol bár a vörös szőnyeges bevonulást kihagyta, de így is készültek róla képek. Gina egy sötétkék, finoman átlátszó, lágy esésű és mélyen dekoltált Zuhair Murad Couture estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit apró kristályokkal bársony részletekkel és flitterekkel díszítettek fel. A színésznőnek a korábbi megjelenéseit kifejezetten szerettem, sikerült bemutatnia néhány melékezetes outfitet az évek során, de ezzel egyáltalán nem sikerült meggyőznie, vagy levennie a lábamról. Azt nem mondanám, hogy ez a valaha látott legrosszabb összeállítása, de nem is a legjobb, sajnos a végeredmény nem győzött meg és nem is volt túl előnyös számára a szabás. A legjobban az átlátszó részletek zavartak, ami ezeken a képeken a fények miatt nem igazán látszik, viszont nem tú sok minden volt eltakarva a testéből, amit egy kicsit túlzásnak tartottam és tartok egy ilyen eseményen, azért illett volna egy nem átlátszó ruhát viselnie, ezt pedig elfelejtenie. A szabás alsó része kifejezetten tetszett a lágy esése miatt, viszont a felsőrész a mély és széles kivágás miatt nem nézett ki túl jól és Gina felsőteste is sokkal szélesebbnek tűnt benne, mint amilyen valójában és a dereka, valamint a csípője sem kapott megfelelő figyelmet, elég hanyag módon emelték ki őket, ami miatt szinte egy vonalban helyezkednek el. A színválasztás az egyetlen, amibe lehetetlen belekötni, mert ez a sötétkék alapszín gyönyörű összhangot alkotott a színésznő kreol bőrszínével és a sötétbarna hajával is, amit az élénk kék kristályokkal és flitterekkel, valamint bársony részletekkel sikerült izgalmasabbá és előkelőbbé varázsolniuk. Kiegészítőként egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkút, valamint Djula ékszereket választott.
Gina haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és elől megemelve, egyenesre vasalva viselt a hátára omolva. A sminkje klasszikus stílusú volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Gina pár nappal később, pontosabban szeptember 22-én, szombat délután ellátogatott a 'Smallfoot' premierjére is, amit Los Angelesben rendeztek meg a Regency Village Theatre-ben.
A film színésznője erre az alkalomra egy sokkal visszafogottabb, de annál izgalmasabb és játékosabb outfitben lépett a kék szőnyegre, ahol igazán bájosan festett. Gina egy fekete-kék-fehér színekből összeálló, finoman dekoltált és egyenes szabású Missoni estélyit viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit rojtokkal díszítettek fel. Azt szerintem el sem kell mondanom, hogy az Emmy díjátadón viselt ruhája után ez a szett kész felüdülés volt számomra, mert ez a választása tényleg nagyon tetszett, a vidám színésznő megszokott stílusához is sokkal jobban passzolt, az pedig a képekről is nagyon jól látszik, hogy ő maga is milyen jól érezte magát benne, remekül szórakozott és kihasználta a ruha által kínált lehetőségeket is. A szabás is szemmel láthatóan sokkal jobb volt, Gina vékony dereka nagyszerűen ki lett hangsúlyozva benne, bár a csípőjére nem került nagy figyelem, de a körvonala azért kivehető a szoknya alól és sikerült a vállait is kacéran megvillantania, amitől elég friss lett a végeredmény. Egyértelmű szerintem, hogy az egészben a legizgalmasabb részlet a szoknyarészen, valamint a felsőn elhelyezett rojtok voltak, melyek mozgás közben játékosan mozogtak és tényleg nagyon izgalmassá tették a színésznő megjelenését, a rajzfilmhez, valamint a délutáni eseményhez is remekül passzolt szerintem. A színvilág is rendben volt, örültem, hogy a fekete és a kék árnyalatok mellett a fehér is jelen volt, így frissebb lett az összhatás, a színek pedig nem csak egymással, de Gina kreol bőrszínével is gyönyörű összhangot alkottak.
Gina haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje természetes és üde lett; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is használtak, végül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Kerry Washington x Missoni2018.03.04. 13:51, Fanni
Kerry Washington is megjelent március 3-án, vagyis tegnap az idei Film Independent Spirit Awards-on, amit a santa monicai Baker Hangar-ban rendeztek meg.
A 41 éves színésznő egy nagyon izgalmas és játékos, bohókás stílusú szett mellett döntött ez alkalommal, amiben remekül festett. Kerry egy fekete alapszínű, élénk színű mintázattal díszített és lágy esésű Missoni midiruhát viselt a 2018-as tavaszi/nyári kollekcióból, amit bustier felsőrésszel egészítettek ki. A színésznőben mindig is szerettem, hogy nem riad vissza a különleges megjelenésektől és örömmel lláttam, hogy most is egy izgalmasabb összeállításban láthattuk, ami igazán kiemelkedő lett a kisebb hibák ellenére is. Maga a ruha tökéletes volt az eseményre, kellőképpen elegáns volt, de mégis voltak benne könnyed és friss elemek, amelyeknek köszönhetően a helyszín szempontjából is megállta a helyét (hiszen ahogy már emlegettem egy másik bejegyzésben, ez egy tengerparton került megrendezésre). A színvilág volt az egészben a legjobb, hiszen nagyon vidám és feltűnő volt a végeredmény, a mintázat is csodás volt, a színek pedig nem csak egymással mutattak jól, hanem a színésznő sötét bőrszínével is. A szabásba sem lehet belekötni, Kerry vékony dereka és a csípője is megfelelően ki lett hangsúlyozva, viszont meglepő módon a nagyobb figyelem a dekoltázsára és a vállaira került, ami rendben is volt, legalább kacérabb lett az összhatás. Egy dologba tudok belekötni, ami a styling lenne; sajnos a kiegészítők (főleg a cipő) és a haja sem lett a legjobb választás a ruha mellé, máson viszont nem változtatnék. A megjelenését egy pár mályvaszínű Pedro Garcia magassarkú bokacsizmával, rózsaszín Edie Parker clutch-csal és Djula, valamint Zoe Chicco ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Kerry haját egy elől megemelt, alacsonyabban elhelyezett copfba készítették el, oldalt pedig szoros fonatokkal bolondították meg, ami elég vagány lett. A sminkje színes és feltűnő lett; a szemeit sötétzöld szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
Gina Rodriguez x Missoni2017.11.24. 14:50, Fanni
Gina Rodriguez még november 12-án, vasárnap délután megjelent a 'The Star' los angelesi premierjén, amit a Regency Village Theatre-ben rendeztek meg.
A 33 éves színésznő egy nagyon egyszerű, de annál izgalmasabb és kacérabb ruhában érkezett a fehér szőnyeges vetítésre, ahol nagyon bájosan festett. Gina egy élénk színekből összeálló és kontrasztot alkotó fekete mintákkal, valamint rojtokkal díszített, finoman alakkövetú Missoni miniruhát viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A színésznőt már egy ideje nem igazán láthattuk nagyobb eseményen, így az új filmjének a premierjén visszatérhetett, ráadásul egyből egy nagyon játékos és visszafogottan szexi darabot választott, ami egyébként remekül állt neki. Egyértelmű, hogy a ruha színvilága volt az egész megjelenésének a középpontjában, mert bár az árnyalatok hétköznapiak és klasszikusak voltak, viszont nem túl gyakran láthatjuk őket így együtt, ilyen kombinációban, de azt kell mondanom, hogy remekül kiegészítették egymást, a fekete kontrasztot alkotó mintázattal pedig sikerült még izgalmasabbá varázsolniuk a végeredményt, míg a rojtok egy kis játékosságot tudtak belevinni. Szóval ebbe egyáltalán nem is kötnék bele, ha meg nem is lehet; szerencsére Gina kreol bőrszínével is megtalálták a közös hangot. A szabás viszont nagyon letisztult és minimalista volt, semmivel nem estek túlzásokba, de a ruha végig gyönyörűen követte a színésznő formás alakját, aminek hála a vékony dereka és a csípője is tökéletesen ki lett emelve, de a legnagyobb hangsúly a hosszú lábaira került ez alkalommal, aminek hála egyből dögösebb lett az összhatás. A megjelenését egy pár sötétkék Casadei magassarkúval, illetve Hearts on Fire és Harry Kotlar ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Gina haját egy magasabban elhelyezett copfba készítették el, amit ezután szorosan befontak. A sminkje kicsit feltűnőbb és sötétebb lett a megszokottnál; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highlighter-t is használtak, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Isabela Moner promoting Transformers: The Last Knight2017.07.29. 09:44, Fanni
Isabela Moner még június 13-án, kedd este megjelent a 'Transformers: The Last Knight' kínai premierjén, amit a Gauangzhou-ban található Haixisha Asian Olympic Games Parkban rendeztek meg.
A film 16 éves színésznője egy nagyon feltűnő és bolondos ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol igazán csinos volt. Isabela egy kék alapszínű, élénk grafikai mintákkal díszített, pánt nélküli és harang szabású Moschino midiruhát viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból. A mintákat egyébként a Transformers filmek inspirálták, így a vetítéshez tökéletesen passzolt, sikerült megjeleníteniük a filmet, ami elég izgalmas volt, valamint a fiatal tehetség korához is remekül passzolt, megvolt benne a játékosság és a kacérság is. Bár azt nem tudom elmondani erről a tervezésről, hogy egy kicsit is tetszett volna, viszont Isabela-hoz elég jól illett, el tudta adni számomra, de nem ez lett a kedvenc szettem tőle erről a promóciós körútról, sőt ez tetszett a legkevésbé. A színvilág elég feltűnő és élénk volt, ami egy picikét zavart is, de nagy örömömre egymással és a színésznő bőrszínével is jól mutattak és szépen kiegészítették egymást, így annyira nem szeretnék belekötni, de ahogy feljebb már írtam, eléggé bolondos lett a végeredmény. A szabás volt az a részlet, ami egyáltalán nem tudott meggyőzni, egyszerűen úgy éreztem, hogy nem működött rajta túl jól és egy kicsit el is veszett ebben a tervezésben; bár Isabela vékony dereka tökéletesen ki lett emelve, valamint a lábait és a vállait is megvillantotta, amitől sejtelmesebb lett az összhatás, de a szoknyarész sehogy sem tetszett. A megjelenését egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal és EF Collection ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. Isabela haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokban viselt, a vállára omolva. A sminkje elég visszafogott és természetes lett; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót és highlighter-t vittek fel, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
Isabela pár nappal később, pontosabban június 18-án, vasárnap délután a 'Transformers: The Last Kinght' londoni premierjére is hivatalos volt, aminek az Odeon Leicester Square adott otthont.
A fiatal tehetség a vetítésre ez alkalommal egy igazán elegáns és kifinomult darabot választott, amiben lélegzetelállítóan nézett ki, az előző outfitjétől pedig teljesen eltérő volt. Isabela egy világosszürke, ezüst és kék színekből összeálló, lágy esésű, valamint tollakkal és egy fácánnal díszített, enyhén átlátsz Yanina Couture estélyit viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Ugyan az előző választása elég jól passzolt a filmhez és annak a témához, valamint a korához is jobban illett, de összességében ez a tervezés nekem jobban elnyerte a tetszésemet még az apróbb hibái ellenére is, mert ezt legalább sikerült eladnia számomra. A színvilágra bár nem lehet azt mondani, hogy izgalmas, vagy feltűnő lett volna, inkább fagyos és visszafogott, de a színésznő bőrszínével sikerült megtalálnia a megfelelő összhangot és szép kontrasztot is alkottak egymással, míg a végeredményt a szoknyán elhelyezett strucctollak és a strasszok, valamint a fácános mintázat a felsőrészen feldobták és izgalmasabbá tették, így egyáltalán nem mondhatjuk rá azt, hogy unalmas lett volna a megjelenése. Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni az a felsőrész és az azon elhelyezett átlátszó pántos rész, ami bár nem annyira feltűnő, mert Isabela bőrszínével az anyag színe majdnem egybeolvadt, viszont a sötétebb varrás jól látható és elég zavaró is volt, így jobban tudtam volna örülni, ha ettől megszabadultak volna és pánt nélküli darabként viselte volna ez a tervezést. Illetve még meg kell említenem az átlátszó szoknyarész alatt elhelyezett, rövidebb és nude színű miniszoknyát is, ami szintén nem alkotott esztétikus látványt számunkra, sajnálom, hogy nem azonos színű volt a belső szoknya a külsővel, mert úgy nem is lehetett volna annyira észrevenni ezt a kis paróságot. A szabás egyébként rendben volt, Isabela kecses alakja szépen ki lett hangsúlyozva benne; a vékony derekára és a csípőjére is nagy figyelem került és visszafogottan a dekoltázsát is kiemelték. Kiegészítőként egy pár ezüst Loriblu magassarkú szandált és Jennifer Meyer ékszereket választott. A haját ez alkalommal egy sikkes és szoros, középen elválasztott, valamint alacsonyan elhelyezett copfba készítették el. A sminkje most drámaibb és sötétebb lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát lágyan bronzosították, de pirosítót é shighlighter-t is használtak, végül az ajkaira mályvaszínű rúzst vittek fel.
Isabela Moner június 20-án, kedd este a 'Transformers: The Last Kinght' chicagoi premierjére is ellátogatott, amit a Civic Opera House-ban rendeztek meg.
A 16 éves színésznőt ez alkalommal is egy nagyon elegáns és nőies ruhában láthattuk a vörös szőnyegen, ami fantasztikusan állt neki. Isabela egy pasztell rózsaszín, metálos részekkel és fodrokkal díszített, illetve szaggatott organza anyagokkal kiegészített, aszimmetrikus szabású és nyakpántos Marchesa estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Bevallom nekem ez volt az egyik kedvenc szettem tőle a premierek alatt, mert ez tökéletesen állt neki, megvolt benne a kellő drámaiság, de nem estek vele túlzásokba, így a korához is remekül passzolt, ráadásul úgy nézett ki benne, mint egy modern kori hercegnő, amit egyszerűen imádtam és eladhatóvá tudta tenni számomra. Sokszor írtam már, hogy a legtöbb esetben nem szoktak tetszeni a Marchesa kreációk, de ez most kifejezetten levett a lábamról, bár ez a színésznőnek is nagyban köszönhető volt, hiszen kellő önbizalommal és magabiztossággal viselte ezt a darabot, ami egyszerre volt nőies és játékos is, ezek pedig jól kiegészítették egymást. A ruha az organza részeknek köszönhetően nagyon friss és könnyed volt, a szabásba sem tudok különösebben belekötni, mivel Isabela vékony dereka most is jól ki lett hangsúlyozva, míg az aszimmetrikus szabásnak köszönhetően a formás lábait is megvillanthatta, amitől kacérabb és sejtelmesebb lett a végeredmény. A színvilág is most tetszett eddig a legjobban, mert friss és üde volt, valamint a pasztell árnyalatok ellenére is izgalmasnak mondanám, ami a metálos részeknek is nagyban köszönhető volt, de a színésznő kreol bőrszínével is nagyszerűen kiegészítették egymást és szép kontrasztot alkottak. A megjelenését egy pár ezüst Stuart Weitzman magassarkú szandállal és David Webb ékszerekkel egészítette ki. A haját egy szoros és alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el ez alkalommal. A sminkje pedig ismét feltűnő és sötét lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és highlighter-t is vittek fel rű, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Isabela július 10-én, hétfő este a 'Transformers: The Last Knight' brazil premierjén is megjelent, amit Sao Paulo-ban rendeztek meg a Cinepolis JK-ben.
A színésznő, aki aznap ünnepelt a a 16. születésnapját a 70-es éveket megidéző, elegáns és izgalmas ruhát választott magának, amiben igazán bájosan festett. Isabela egy színes, hullámokkal és fodrokkal díszített, pánt nélküli, illetve finoman A-vonalú Missoni estélyit viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Nem fogom tagadni, hogy maga a ruha nekem kifejezetten tetszett, feltűnő és emlékezetes volt, valamint megvoltak benne a kifinomultabb és nőiesebb részletek is, de sajnos olyan érzésem volt vele kapcsolatban, hogy a ruhában Isabela alakja teljesen elveszett, nem érvényesült megfelelően rajta, valamint az egész hosszabb is volt, mint kellett volna, így az egyébként is alacsony színésznőt a végeredmény még inkább összenyomta, így nem tudom azt mondani, hogy tökéletes lett volna ez a szett számára, pedig maga a kreáció tényleg tetszett. A színvilágba viszont nem tudok belekötni, hiszen nagyon tetszett ez a rertró stílus, amit megjelenítettek, a mintázat elég mutatós volt és feltették a pontot az i-re, valamint a bőrszínével is fantasztikusan mutattak egymással. De a szabás tényleg nem volt az igazi, bár a felsőrész rendben volt és Isabela vékony dereka is szépen ki lett hangsúlyozva ez alkalommal is, akárcsak a vállai, de csípőtől lefelé, ahogy elkezdett bővülni a szoknya egyszerűen nem tetszik a végeredmény, és ahogy említettem is már feljebb a szoknya hossza tényleg sokkal hosszabb volt, mint kellett volna. Kiegészítőként egy pár Christian Louboutin magassarkút, valamint EF Collection és Effy ékszereket választott. Isabela szerencsére most megszabadult a hosszú póthajától és az eredeti hosszúságában viselte a haját, göndör fürtökben és oldalt elválasztva. A sminkje megint sötét lett, ami most nem igazán tetszett és a ruhájához sem passzolt túl jól; a szemeit fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, végül az ajkaira bordó matt rúzst vittek fel.
Isabela Moner július 20-án, csütörtök este ellátogatott a 'Transformers: The Last Knight' utolsó premierjére is, amit Tokióban rendeztek meg a Toho Cinemas-ban.
A fiatal tehetség egy elég drámai és romantikus stílusú, elegáns darabban lépett a vörös szőnyegre, amiben csodásan mutatott. Isabela egy fekete alapszínű, fehér virágmintákkal díszített, pánt nélküli és rövid uszállyal kiegészített Reem Acra estélyit viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. A színésznő a körút alatt elég változatosan és izgalmasan öltözködött, minden egyes premieren egy új oldalát mutatta be és nem mert kockáztatni, mér annak ellenére sem, hogy nem mindegyik outfitjével sikerült elnyernie a tetszésemet, de örültem, hogy ennyire bevállalós volt és az is nagyon tetszett, hogy nem félt kísérletezgetni (Laura Haddock-kal ellentétben, de róla is lesz am még bejegyzés, majd ott olvashattok róla is bővebben). A világ körüli promóciós körútját egy hatalmas bummal és emlékezetes pillanattal sikerült lezárnia, amiben lélegzetelállítóan nézett ki és még a Marchesa kreációt is sikerült felülmúlnia, annyira, hogy ez lett a legnagyobb kedvencem a fiatal tehetségtől, amit mostanában láthattunk tőle. A végeredmény egyszerre volt drámai, fiatalos és játékos, és ahogy emlegettem már a kellő elegancia és kifinomultság is megvolt benne, így ezeknek köszönhetően a korához is jól passzolt, egyáltalán nem éreztem azt, hogy az összhatás erőltetett, vagy túl felnőttes lenne számára, hiszen volt egy kis "hercegnős" beütése is az egésznek. Bár a színválasztás elég vagány és sötét volt, de nem láthattuk mostanában ilyen drámai kreációkban, így ezek az árnyalatok egyáltalán nem zavartak, egymással és a színésznő bőrszínével is szép kontrasztot alkottak, míg a virágminták izgalmasabbá varázsolták az egészet. Szerencsére most a szabásra sem lehet panaszkodni, pont jó volt és nem lehet tényleg semmibe sem belekötni. Isabela alakja most is szépen ki lett emelve, ismét a vékony derekára és a vállaira került a legnagyobb hangsúly, de visszafogottan a dekoltázsára is felhívták a figyelmünket, amitől kacérabb lett a megjelenése. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút és Gabriela New York, valamint Ileana Makri ékszereket választott. Isabela haját egy szoros és magasane lehelyezett kontyba készítették el. Szerencsére a sminkje most elég visszafogott lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Tracee Ellis Ross x Missoni, Ellery & Chalayan2016.11.24. 14:26, Fanni
Tracee Ellis Ross is hivatalos volt október 24-én, hétfő este a 2016-os Elle Women in Hollywood Awards-ra, amit szokás szerint a los angelesi Four Seasons Hotelben rendezték meg.
A 44 éves színésznő ez alkalommal egy egyszerű, de mégis nagyon elegáns és nőies, kicsit kacér ruhában lépett a kamerák elé. Tracee egy szürke és sötétkék színekből összeálló, csillogó anyagból elkészített, mélyen dekoltált és hátul nyitott Missoni midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Sajnos a színésznőnek ebbe az évben még nem igazán voltak jó megjelenései, leszámítva az Emmy díjátadón viselt ruháját, ami minden szempontból tökéletes és előnyös volt számára. Bár a mostani választása nem volt rossz, sőt maga a ruha nekem kifejezetten tetszett, de számára nem ez volt a megfelelő szabás, főleg ami a felsőrészt illeti. Oldalról nézve még nem is volt annyira rossz, viszont elölről látszanak a hibák és az is, hogy miért nem nézett ki jól Tracee-n. A dereka és a csípője egyébként egész jól ki lett emelve, viszont a szoknya hossza lehetett volna egy kicsit rövidebb. A színek rendben voltak, a fekete helyett jó alternatíva volt ez a kombináció és a bőrszínével is jól néztek ki. A végeredményt egy pár arany Schutz magassarkú szandállal, bordó Edie Parker clutch-csal és Jennifer Meyer ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Tracee haját pedig egy nagyon egyszerű, szorosan és magasan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje pedig sötét és drámai lett; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira bordó matt rúzs került.
Tracee november 14-én, hétfő este pedig a 2016-os Glamour Women of the Year Awards-on jelent meg, amit szintén Los Angelesben rendeztek meg és a NeueHouse adott neki otthont.
A 'Black-ish' színésznőjes eg igazán feltűnő, izgalmas és modern ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol istenien nézett ki. Tracee ez alkalommal egy piros, metálos fényű és mélyen dekoltált Ellery midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Nagyon örültem, hogy a színésznőnek végre sikerült ismét még egy tökéletes szettet összehoznia, ami nem csak, hogy tetszett, de még istenien is állt neki és remekül illett a stílusához. A ruha szabása nem volt túl izgalmas, teljesen egyszerű volt, viszont a derekát és a csípőjét is tökéletesen kiemelte Tracee-nek, illetve a dekoltázsára is nagy hangsúlyt fektettek, amitől visszafogottan, de dögös lett a végeredmény. A ruhadarab izgalmasságát pedig nem más, mint a színe és a csillogása hozta el számunkra, ami tényleg nagyon mutatós volt; a piros szín tüzes és alapból véve szexi szín, viszont ezzel az anyaggal párosítva inkább modernnek és vagánynak hatott az összhatása, és a bőrszínével is remek összhangot alkotott, istenien illettek egymáshoz, szóval ez az outfit nekem most tetőtől-talpig tetszett, sőt imádtam. Kiegészítőként egy pár arany Soebadar magassarkú szandált, valamint Neil Lane ékszereket választott.
Tracee haját ezúttal több szoros fonatból elkészített, laza kontyba fogták össze a tarkójánál. A sminkje pedig egészen egyszerű és visszafogott lett, viszont nagyon szépen csillogott és üde volt; a szemeit világosbarna színekkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót és highlighter-t vittek fel, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Tracee Ellis Ross november 17-én, csütörtök este pedig megjelent a 2016-os StyleMakers Awards-on, amit második alkalommal rendeztek meg a nyugat hollywoodi Quixote Studiosban.
A 44 éves színésznő az alkalommal egy egyszerű, de mégis feltűnő és nőies szettben lépett a fotósok elé a díjátadó előtt. Tracee egy piros, bővebb szabású és arany, bordó és piros flitterekkel díszített Chalayan jumpsuit-ot viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Ezzel a ruhával sem volt túl sok problémám, bár elég nehéz jól viselni egy ehhez hasonló bő darabot, viszont a színésznő átugrotta ezt az akadályt, viszont a nadrág hosszán egy kicsit alakíthattak volna. Az alakja egyébként most teljes takarásban volt, amit egy kicsit sajnáltam, mert legalább a derekát kihangsúlyozhatták volna, de ez nem történt meg. A színek viszont tökéletesek és élénkek voltak, amelyek egytől-egyik remekül mutattak Tracee bőr- és hajszínével is, a díszítés pedig egy kicst csillogóbbá és érdekesebbé tette a végeredményt. Kiegészítőként egy pár Jimmy Choo magassarkút, valamint egy piros Rubeus Milano clutch-ot választott.
Tracee haja most végre leengedve maradt, amit középen elválasztva, a természetes, göndör formájában viselt. A sminkje most sem lett túlgondolva, klasszikus és mutatós lett; a szemeit szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira piros rúz skerült.
|