2016.10.02. 21:23, Fanni
Keira Knightley még szeptember 6-án, kedd este megjelent a Chanel Fine partiján, amit a színésznő tiszteletére rendeztek meg New Yorkban, a divathét alatt.
A 31 éves színésznő egy nagyon elegáns és egy kicsit modernebb stílusú szettben lépett most a fekete szőnyegre. Keira egy kék és ezüst színekből összeálló, négyzetmintás Chanel Couture kabátszabású midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Magát a ruhát nagyon imádtam, főleg a szabása és a hideg tónusú színei miatt, viszont a színésznőn nem tetszett a sziluett és eléggé furán mutatott rajta, amit nagyon sajnáltam, mert egyébként a színek jól mutattak a világos bőrszínével és a barna hajával is, a barna szemeit pedig igazán sikerült kiemelniük a ruha kékes árnyalataival, így remek összhatás jött létre. Deréktól felfelé egyébként tetszik a végeredmény a színésznőn, a dereka szépen ki lett emelve és a merev vállrész is tetszik rajta, ami az ő kecses alakjával tényleg jól nézett ki, de a szoknya szabása és a "kiugró" csípőrész egyszerűen nem tetszett és a szoknya bővebb szabása sem jött most be, illetve egy picit lehetett volna rövidebb is. A megjelenését egy pár barna Tabitha Simmons magassarkúval és Chanel Fine ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Keira haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, lágy hullámokba besütve viselt. A sminkje egyszerű, de nagyon mutatós és feltűnő lett; a szemeit sötétbarna füstös sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira nude színű matt rúzs került.
Keira szeptember 15-én, csütörtök délután megjelent a francia Chanel divatház legújabb kiállításán, ami a Culture Chanel címet kapta és Velencében nyitották meg a bemutatót, a The International Gallery of Modern Art Ca' Pesaro-ban.
Az Oscar díjra jelölt színésznő erre az eseményre egy sokkal elegánsabb, kifinomultabb és romantikus stílusú szettben érkezett, ami az előzőnél már sokkal jobbra sikerült és nagyon bájosan nézett ki benne. Keira egy fehér, arany virágformákat formázó gyöngydíszítéssel kiegészített Chanel midiruhát viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból, amit gallérral, puffos ujjal és egy nagyobb masnival, illetve két zsebbel egészítettek ki. A színválasztás ismét teljesen rendben volt, ez a letisztult és egyszerű szín csodás összhangot alkotott a napbarnított bőrszínével és a hajával is, amitől sokkal feltűnőbb és "vakítóbb" lett a végeredmény, az arany díszítéstől pedig izgalmasabb és mutatósabb lett az egész, szerencsére nem volt egyik részlete sem unalmas. A vékony dereka gyönyörűen ki lett emelve, valamint visszafogottan a csípőjre is került egy kisebb hangsúly. Egyedül a nyakrésznél helyet kapó masnitól szabadultam volna meg, ami nekem már egy kicsit túl sok, valamint ismételten rövidebbre vettem volna a szoknya hosszát. Kiegészítőként egy pár ezüst Charlotte Olympia magassarkút, arany Chanel clutch-csot és Chanel Fine ékszereket választott.
Keira haját egy eléggé rendezetlen, laza copfba fogták össze, ami nekem meglepő módon tetszett és szerintem a ruha mellett is jól nézett ki, mivel elég jó kis kontrasztot alkottak egymással. A sminkje most is egyszerű lett, a klasszikus vonalat követve; a szemeit fekete szemceruzával és barna szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.