Halle Berry x Patbo2019.04.09. 21:14, Fanni
Halle Berry még április 4-én, csütörtök délután hivatalos volt a 2019-es CinemaCon alatt megrendezett 'John Wick: Chapter 3 - Parabellum' prezentációjára, aminek a Caesars Palace adott otthont Las Vegasban.
Az 53 éves színésznő egy eléggé laza, de annál feltűnőbb és kacér összeállításban érkezett az eseményre. Halle egy ezüst alapszínű és metálos fényű Patbo midiruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit finoman dekoltáltak és metálos fénnyel díszítettek fel. A színésznő soha nem tartozott a kedvenceim közé, ha a divatról volt szó, mert nem sok számomra emlékezetes és előnyös ruhát láthattunk rajta a karrierje során, amit sajnálok, hiszen gyönyörű nőről van szó, de egyszerűen mégsem találnak számára megfelelő ruhákat, ami a stílusához is passzolna, valamint ízléses is lenne. Sajnos gyakran szokott átlátszó ruhákat viselni, amit egyáltalán nem szeretek és eddig nem is azokat a darabokat viselte, amelyek kifinomultak lettek volna, ami még nagyobb sajnálat számomra. Nem mondom azt, hogy ez a szett a kedvencem lenne, sőt egyáltalán nem tetszett, de az elmúlt időszakból mégis ez a legjobb megjelenése, ami azért sokat elmond az eddigi outfitjeiről. A lényeg az, hogy az eseményen megfelelően megállta a helyét, nem éreztem túl soknak ide és a képek alapján jól érezte magát benne, ami nekem mindig nagyon fontos, ahogy most is. A szabáson lehetett volna alakítani, mert most ezzel volt a legnagyobb probléma, hiszen a derékrész nagyon alacsonyan helyezkedett el, pontosabban Halle csípőjénél, ami miatt ez a testrésze sokkal szélesebbnek tűnt, mint amilyen valójában, bár a derekára és a lábaira is nagy figyelem került, de mégis nagy hibának éreztem a derékvonal rossz elhelyezését, ami nem vált az előnyére. Valamint ez esetben nem ártott volna nagyobb figyelmet szentelni a dekoltázsára is, hiszen a ruha szinte mindent eltakart belőle, amivel nem is lett volna semmi baj, viszont a ruha csak lógott rajta, ami zavaró volt. Az ezüst árnyalattal meglepett a színésznő, akin sokkal inkább egy arany ruhát tudtam volna ez helyett elképzelni, de el kell ismernem, hogy ez a hideg ezüst is jól állt neki, ahogy a csillogó anyag is. A megjelenését egy pár ezüst Jimmy Choo magassarkúval és Vita Fede ékszerekkel egészítette ki.
Halle haja leengedve maradt, amit laza hullámokba besütve viselt, a hátára és a vállaira. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit barna és arany füstös sminkkel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is vittek fel rá, míg az ajkaira rózsaszín szájfényt vittek fel.
Malin Akerman x Sebestian Gunawan Red, Gosia Baczynska & PatBo2017.06.20. 16:26, Fanni
Malin Akerman június 16-án, vagyis péntek délután megjelent a 2017-es Monte Carlo-i TV Fesztivál megnyitó ünnepségén, amit természetesen a Monacoban található Monte Carlo adott otthont.
A 39 éves svéd színésznő egy eléggé elegáns és feltűnő, kicsit gótos stílusú, nőies ruhában lépett a vörös szőnyegre. Malin egy nude alapszínű, fekete csipkével borított, finoman bővebb szabású, hosszú ujjakkal és magasított nyakrésszel kiegészített, finoman dekoltált Sebastian Gunawan Red jumpsuit-ot viselt a 2017-es őszi/téli kollekcióból. Az első dolog, ami az eszembe jutott az az volt, hogy tuti kirabolta Jennifer Lopez gardróbját, mivel ez a tervezés pont olyan stílusú, amit az énekesnő előszeretettel viselne a megjelenései alatt. Bár rajta sem szeretem az ilyen stílusú ruhákat, mivel eléggé ódivatúak és olcsók, így ez miatt Malin-on sem rajongtam a végeredményért, pedig szerettem volna szeretni, de ez nem jött össze nekem. A legnagyobb problémám az volt, hogy az overál alsó részének az alapszíne egy nude árnyalat volt, ami a fekete csipkével kiegészítve borzalmasan nézett ki, teljesen elütöttek egymástól és nem alkottak szép kontrasztot. Esetleg, ha az alsó rész is sötét lett volna, akkor egy elegánsabb és kifinomultabb összhatást láthattunk volna a színésznőtől, de így ez egy hatalmas nem tőlem. Összességében elég erőltetettnek és öregesnek éreztem, amin a semmi sem tudott igazán segíteni. Pedig a szabással különösebb problémám nem volt, hiszen Malin alakját végig szépen követte, így a vékony dereka és a csípője is nagyon jól ki lett emelve, illetve finoman a dekoltázsára és a hosszú lábaira is felhívták a figyelmünket. A színvilágról pedig már feljebb leírtam a véleményemet, hogy az alapszínt mindenképpen meg kellett volna változtatni, de egyébként a bőrszínével jól mutattak, csak egymással nem néztek ki jól. A megjelenését egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkúval, fekete Edie Parker clutch-csal és Jennifer Fisher ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé. A haját egy középen elválasztott, szoros és lelapított, sikkes kontyba készítették el, amit alacsonyan helyeztek el. A sminkje feltűnő és sötét lett; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira világosbarna rúzst vittek fel.
Malin másnap, június 17-én, szintén a 2017-es Monte Carlo-i TV Fesztivál alatt hivatalos volt a 'Billions' photocall-jára, amit szintén Monte Carlo-ban rendeztek meg.
A sorozat színésznője erre az alkalomra egy a 70-es éveket megidéző, vagány és laza, de mégis figyelemfelkeltő szettet választott, amiben remekül nézett ki. Mailn egy kétrészes, fehér alapszínű Gosia Baczynska nadrágkosztümöt viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit kontrasztot alkotó, fekete mintákkal díszítettek fel. Elsőre lehet, hogy fura lehet a végeredmény, de nekem mégis nagyon tetszett ez a kis változatosság és vagányság, amit belevitt a megjelenésébe, mert ez alkalommal teljesen kifizetődött az egész és tökéletesen állt neki a tervezés. A blézer bár egy kicsit megszélesítette Malin vállát, de összességében nem rontott a megjelenésén, így ebbe nagyon nem is szeretnék belekötni, az pedig kifejezetten tetszett, hogy alatta nem viselt semmit, így kacérabb és egy kicsit sejtelmesebb lett az összhatás. Egyébként az alakja is kellőképpen ki lett hangsúlyozva; bár a legnagyobb figyelem a dekoltázsára és a lábaira került, de visszafogottan a formás csípőjét is kiemelték, viszont sajnálattal láttam, hogy a blézer a dereka környékén túl bő volt, így azt nem tudta kiemelni számára. A színvilág klasszikus és egyszerű volt, a monokróm stílust követte, de a fehér alapszín a színésznő napbarnított bőrszínével és a szőke hajával is tökéletesen mutatott, míg a fekete minták belevittek egy kis izgalmasságot és szép kontrasztot is alkottak. Kiegészítőként egy pár ezüst Neil J Rodgers magassarkút, illetve Jason of Beverly Hills ékszereket választott, ami bőven elég is volt az outfitje mellé. Malin haja most leengedve maradt, amivel még egy lapáttal rátett a 70-es éveket már eddig is jól megidéző megjelenésre én pedig imádtam. A sminkje pedig sokkal visszafogottabb lett, de így is jól mutatott; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, végül az ajkaira rózsaszín matt rúzs került.
Malin Akerman tegnap este, vagyis június 19-én ellátogatott a 2017-es Golden Nymph Awards jelöltjei számára megrendezett partira, amit szintén a fesztivál alatt rendeztek meg Monte Carlo-ban.
A 39 éves színésznő ismét egy eléggé feltűnő és izgalmas, de egy fokkal egyszerűbb darabban lépett a vörös szőnyegre. Malin egy élénk pink és fekete színekből összeálló, alakkövető és enyhén aszimmetrikus szabású PatBot midiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Az előző választásaihoz képest ez eléggé visszafogott és egyszerű volt, sőt nagyon biztonságos, ami tőle egészen újdonság, mivel a vagányabb és bevállalósabb stílusáról híres, ami ez alkalommal bevallom nekem hiányzott is. Bár maga a ruha kifejezetten tetszett, de az anyaghasználatot hanyagoltam volna, mert ez számomra elrontotta teljesen a végeredményt, amit sajnálok, mert a szabás és a színek is teljes mértékben rendben voltak. A tervezés sziluettje különösen tetszett, mivel végig tökéletesen követte Malin formás alakját, így a vékony dereka és a formás csípője is nagy figyelmet kapott, de a legjobban a sportosabb kialakítású nyakrész tetszett, ami egy kis pluszt is hozzáadott az egészhez. A színvilág is rendben volt, sőt egyszerűen imádtam a választását, ami nagyon nyárias és mutatós volt, a feketével kiegészítve remek kontrasztot alkottak egymással és a színésznő bőrszínével is csodásan mutattak, míg a fekere részletek nagyon előnyösek voltak számára, aminek a segítségével még formásabb alakot varázsolt ez a kreáció neki. A megjelenését egy pár fekete-türkizkék-pink Casadei magassarkú szandállal, illetve Jason of Beverly Hills ékszerekkel tette teljessé. A haja megint leengedve maradt, amit egyenesre beszárítva viselt. A sminkje feltűnő és izgalmas lett; a szemeit fekete, enyhén füstös sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították, valamint highlighter-t is használtak, míg az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
|