Hannah Davis x Fabiana Milazzo2017.02.21. 20:09, Fanni
Hannah Davis szintén jelen volt február 16-án, csütörtök este a Sports llustrated különszámának a 2017-es partiján, amit először New Yorkban rendeztek meg a Center 415-ben.
A 26 éves várandós modell egy nagyon kacér és izgalmas ruhát választott az eseményre, ahol remekül festett. Hannah egy fekete alapszínű, de színes flitterekkel és kivágásokkal díszített, asszimetrikus szabású Fabiana Milazzo midiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit oldalt magasan fel is slicceltek. A színvilág az ő esetében volt a legizgalmasabb, annak ellenére is, hogy az ő tervezése is főleg színes árnyalatokból állt össze, de ezek az élénkebb színek remek kontrasztot alkottak a ruha fekete alapszínével és a modell napbarnított bőrszínével is, a csillogó részletek pedig erre rátettek még egy lapáttal. A szabás is elég különlegesnek mondható az asszimetrikus kialakítsa miatt, ami még feltűnőbbé tette az egészet és egy kis sejtelmességet is hozzáadott a végeredményhez. Hannah vékony dereka és a csípője is csak minimálisan lett kiemelve, hiszen inkább a dekoltázsára és a hosszú lábára helyezték a hangsúlyt, amit jobban is tettek. De természetesen ettől függetlenül ez a darab nagyon jól kiemelte még a kerekedő pocakját is. A megjelenését egy pár fekete Schutz magassarkú szandállal, valamint fekete Lila Radu clutch-csal tette teljessé.
Hannah haja leengedve maradt, amit középen elválasztva és egyenesre vasalva viselt a hátára omolva. A sminkje elég visszafogott és egyszerű lett; a szemeit barna színekkel, szempillaspirállal és fekete tusvonallal emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Ashley Graham x Mestiza2017.02.21. 19:55, Fanni
Ashley Graham is ott volt február 16-án, csütörtök este a Sports Illustrated partiján, amit a new yorki Center414-ben rendeztek meg.
A 28 éves modell ey tőle megszokottan dögös, de mégis visszafogottabb ruhában lépett a vörös szőnyegre a fotósok elé, ahol fantasztikusan nézett ki. Ashley egy fekete, műbőrből készült, visszafogottan asszimetrikus szabású és elől finoman felsliccelt, alakkövető Mestiza midiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. Édes istenem, egyszerűen fantasztikus alakja van a modellnek, a ruha pedig a lehető legelőnyösebb formában emelte ki a formás domborulatait, így nagy hangsúlyt fektettek a vékony derekára és a csípőjére is, de ezek mellett a lábát is jól meg tudta villantani, hála a felvágásnak, így a végeredmény nagyon kacér és sejtelmes lett, anélkül, hogy túl sokat mutatott volna meg magából. A színválasztás viszont nem volt különösen izgalmas, vagy korszakalkotó, de Ashley kreol bőrszínével remekül nézett ki, az apró minták pedig egy kicsit dobtak az összhatáson. Egyetlen negatívuma van az egésznek, hogy szegényken a derekát eléggé összepréselte a ruha, ami elég szembetűnő, hiszen nem ennyire vékony neki, ami nem is baj, de jobban örültem volna, hogy kicsit lazábbra vették volna, hogy kényelmesebb legyen számára. Kiegészítőként egy pár fekete Sergio Rossi magassarkú szandált és Wendy Yue ékszereket választott.
Ashle haját egy magasan elhelyezett, szoros és laza hullámokba besütött copfba készítették el. A sminkjével sem estek túlzásokba, hiszen elég egyszerű lett ez is; a szemeit fekete szemceruzával, barna szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira rózsaszín rúzs került.
Kate Upton x Versace & Jonathan Simkhai2017.02.21. 17:09, Fanni
Kate Upton szintén megjelent február 16-án, csütörtök este a Sports Illustrated áltel megrendezett partin, ahol a 2017-es bikinis különkiadásuknak a megjelenését ünnepelték New Yorkban.
A 24 éves modell az eseményre egy elég egyszerű és klasszikus, de mégis szexi ruhát választott, amiben remekül nézett ki. Kate egy fekete, alul színes mintákkal díszített és mélyen dekoltált, hosszú ujjú Versave blézer szabású miniruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Nekem igazából szinte csak az ő megjelenése tetszett maradéktalanul, nem vitte túlzásba sem a dögösséget, sem pedig a visszafogottságot, így sikerült megtalálnia a kellemes középútat. A színvilág lehet, hogy nem volt túl izgalmas és különlegeset sem tudott mutatni vele, de a szoknyarész alján helyet kapó színes részletek egy kicsit feldobták a végeredményt, és a feketével is tökéletes kontrasztot alkottak, valamint a bőrszínével is minden nagyon jól nézett ki. A szabás is teljesen rendben volt, az ő esetében most kifejezetten örültem, hogy a ruha alatt még viselt egy topot is, mivel ez nélkül túl sokat mutatott volna meg a dekoltázsából és egy kicsit olcsó lett volna az összhatás, de ebben a formában pont megfelelő volt a kacérság. Kate vékony dereka és a formás csípője is hibátlanul ki lett emelve, viszont a hosszú lábaira fektették a legnagyobb hangsúly, amit nagyon jól is tettek. A megjelenését egy pár fekete Sergio Rossi magassarkú szandállal és Jennifer Fisher ékszerekkel tette teljessé.
Kate haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és laza hullámokban viselt. A sminkje egy kicsit sötétebb lett a megszokottnál; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
Kate másnap már szintén Houstonban tartózkodott, vagyis február 17-én, hiszen a Vibes ott is rendezett egy bulit a Sports Illustrated modelljeinek.
A fiatal modell most még az előzőnél is egyszerűbb, de sokkal sejtelmesebb ruhában lépett a vörös szőnyegre. Kate egy fekete, pánt nélküli és egyenes szabású, a mellrész alatt és a szoknyarész alján is rövid rojtokkal díszített, valamint magasan felsliccelt Jonathan Simkhai midiruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból. A színválasztás ismét sötét és már unalmasabb volt, hiszen semmilyen színes részlet nem kapott helyet a tervezésen és sajnos megmenteni a rojtok sem igazán tudták, mivel ezek is feketék voltak, így beleolvadtak a ruhájába, pedig egy kis játékosság ennek sem ártott volna igazából. A szabás okés volt, bár egy-két helyen lehetett volna rajta igazítani, pl. a dekoltázsa környékén, ahol eléggé lecsúszott a felsőrész, de szerencsére a villantást sikerült elkerülnie, a dereka körül pedig szűkebb volt. Viszont a lábvillantása nagyon tetszett ismét, ami nagyon szexi és drámai volt. Kiegészítőként egy pár Stuart Weitzman magassarkút és Jennifer Fisher ékszereket választott.
Kate haját most egy nagyon elegáns, vintage stílusú kontyba készítették el, ami nagyon jól nézett ki és neki is jól állt. A sminkje pedig ismét drámai és feltűnő lett; a szemeit fekete cicás sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira rózsaszín szájfény került.
Chrissy Teigen x Dries van Noten & Self-Portrait2017.02.21. 16:43, Fanni
Chrissy Teigen még február 16-án, csütörtök este megjelent a Sports Illustrated magazin, 2017-es bikinis különkiadását ünneplő partiján, amit a new yorki Center 415-ben rendeztek meg.
A 31 éves modell egy egész egyszerű, de mégis izgalmas és bohókásabb stílusú ruhát választott a vörös szőnyegre, ahol remekül nézett ki. Chrissy egy fekete alapon, színes mintákkal díszített, szatén Dries van Noten mélyen köntös-szerű miniruhát viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, amit egy vastag, fekete Dolce & Gabbana övvel fogtak össze. Bevallom a ruha nekem kifejezetten tetszett, a színvilága fantasztikusan mutatott a modell kreolos bőrszínével, tényleg csodás volt, az Ázsia inspirálta minták pedig feltűnőbbé tette az egészet. A szabás elég kacér és dögös lett, már csak annak köszönhetően is, hogy az egész köntös és hálóruhaszerű volt, ezt pedig a mély dekoltázsrész és a szoknyarész alját helyet kapó csipke részletek tetőzték. Chrissy vékony derekát a fekete öv tökéletesen kiemelte, valamint a formás csípőjére is nagy hangsúlyt fektettek. A cipőválasztását viszont nagyon sajnálom, mivel így a lábát nem tudota teljes mértékben megvillantani és a tervezéshez sem igazán illett, mivel elterelte róla a figyelmünket. A megjelenését egy pár fekete, fűzős Gianvito Rossi bőr combcsizmával, Jimmy Choo clutch-csal, illetve Jennifer Fisher ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Chrissy haja lengedve maradt, amit hátrafésülve, laza hullámokban viselt, a hátára omolva. A sminkje pedig a szokásos, bronzos és csillogó formában készült el; a szemeit füstös barna sminkkel emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira nude színű szájfény került.
Chrissy másnap, vagyis február 17-én már Houstonban tartózkodott, ahol a Vibes által megrendezett partira volt hivatalos a többi modellel együtt.
A modell most is egy kacér, de egyszerű és csajos összeállítás mellett döntött, ami összességében az előzőnél talán jobban tetszett. Chrissy egy fekete és nude színekből összeálló, kétrészes Self-Portrait szettet viselt a 2017-es tavaszi/nyári kollekcióból, ami egy bársonyból készült, mélyebben dekoltált topból és egy csipkével, valamint nagyobb gombokkal díszített miniszoknyából állt össze. A színvilág most sokkal visszafogottabb és klasszikusabb volt, valamint én személy szerint nem feltétlenül szeretem a fekete-nude párosítást, de a modell bőrszínével kiegészítve ezek az árnyalatok együtt is nagyon jól néztek ki, remek kontrasztot alkottak egymással. Izgalmasnak vagy különlegesnek sem igazán mondható a végeredmény, de az anyagok keverése, valamint a csipke részletek és a gombok egy kicsit dobtak a végeredményen, de valamivel több kellett volna. A szabás ismét rendben volt, a korábban már látott vastag öv itt is kelen volt, ami most is szépen kiemelte a vékony derekát és végre a hosszú lábait is sikerült megvillantania, meg természetesen a dekoltázsára is került egy kisebb hangsúly. Kiegészítőként egy pár fekete Stuart Weitzman magassarkú szandált, fekete Judith Leiber clutch-ot és Jennifer Fisher ékszereket választott.
Chrissy haját most egy középen elválasztott, sikkes és alacsonyan elhelyezett copfba fogták össze. A sminkje viszont feltűnőbb lett egy kicsit; a szemeit fekete tusvonallal és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították, valamint pirosítót és highlighter-t is használtak, az ajkaira pedig világosbarna szájfény került.
Palvin Barbara x Philosophy & Alberta Ferretti2017.02.20. 15:21, Fanni
Palvin Barbara még február 16-án, csütörtök este megjelent a Sports Illustrated 2017-es bikinis különkiadását ünneplő partin, amit a new yorki Center415-ben rendeztek meg.
A 23 éves modell az eseményre a legbájosabb és legromantikusabb oldalát vette elő, így egy nagyon nőies ruhában lépett a vörös szőnyegre. Barbara egy világoskék, csipkéből készült, fodrokkal, nyitott hátrésszel, uszállyal, valamint mély dekoltázzsal kiegészített Philosophy estélyit viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból, amit egy kontrasztot alkotó fekete, fehér gyöngyökkel díszített vékony övvel tettek teljessé. Ez a darab már lehet, hogy ismerős lehet számotokra, hiszen még szeptemberben a 'Game of Thrones' színésznője, Hannah Murray ugyanezt választotta a 2016-os Emma Awards-ra. Ahogy az ő esetében, úgy a fiatal modellen sem kifejezetten tetszett a végeredmény, de az egyenesebb testtartásának köszönhetően egy fokkal mégis jobban nézett ki, de így sem tartozik a kedvenceim közé. Először is a színválasztással kezdeném, ami nagyon bájos és finom volt, ami a fekete övvel kiegészítve nekem nagyon tetszett és Barbara bőrszínével, illetve a barna hajával kiegészítve is remek összhangot alkotott, így erre nem lehet panaszunk. Viszont, ami a szabását illeti, az nem igazán volt előnyös a számára a sok anyag miatt, ami a szoknyarésznél kapott helyet, aminek köszönhetően sokkal szélesebbnek tűnik a csípője. Jó a rosszban, hogy legalább a vékony dereka elég szépen ki lett emelve, illetve a kacérság jegyében a dekoltázsára is nagy hangsúlyt fektettek. Igazából nem lett volna rossz, ha a szoknya egy kicsit lengébb lett volna, illetve a felsőrészről, főleg a vállak környékéről eltűntettem volna a fodrokat, mert ezek is megszélesítették őt. A megjelenését egy pár Giuseppe Zanotti magassarkúval, illetve Fallon ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Barbi haja félig leengedve maradt, amit laza hullámokban viselt, ami másik felét pedig egy elől megemelt, laza copfba fogták össze. A sminkje szerencsére nem lett túl drámai, inkább a természetesség határát súrolta; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát finoman kontúrozták, míg az ajkaira nude színű rúzst vittek fel.
Barbara másnap, vagyis február 17-én, péntek este már Houstonban tartózkodott, ahol a Vibes által megrendezett Sports Illustrated partira volt hivatalos.
A magyar modell ide már egy sokkal drámaibbnak mondható, vagányabb ruhát választott, amiben a korának megfelelően nézett ki. Barbi egy fekete, szintén csipkéből készített, lágy fodrokkal és finoman átlátszó részletekkel kiegészített, hosszú ujjú, illetve magasított nyakú Philosophy miniruhát viselt a 2017-es elő-őszi kollekcióból. Bár szerény véleményem szerint ez sem tartozik a valaha látott legjobb megjelenései közé, de az előző választásánál ez már sokkal jobbra és előnyösebbre is sikeredett számára, így nagyon jól nézett ki benne. A színválasztásban semmi izgalmas vagy különleges nem volt, alapszínt viselt, ami az egyik legklasszikusabb sötét árnyalat, de tetszett a kontraszt, amit a napbarnított bőrszínével és a sötétbarna hajával alkotott, az átlátszó részletek pedig mégis mutatósabbá és egy kicsit sejtelmesebbé is tették az összhatást. A szabásról sem lehet különösebben sokat elmondani, a dereka csak alig láthatóan lett kiemelve egy vékony öv segítségével, de szerencsére a hosszú és formás lábait hibátlanul sikerült megvillantania. Kiegészítőként egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkút választott, ékszereket pedig ez alkalommal nem viselt.
Barbara haja most teljesen leengedve maradt, amit középen elválasztva és a hátára omolva viselt, egyenesre vasalva. A sminkje ismét egyszerű, de most mégis egy kicsivel erőteljesebb lett; a szemeit barna füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát finoman bronzosították és pirosítót is vittek fel rá, míg az ajkaira barackszínű rúzs került.
Palvin Barbi az ezt követő napon, vagyis szombat délután, február 18-án még mindig Houstonban tartózkodott, ahol a Vibes parijának a második napján is megjelent.
A 23 éves modellt a vörös szőnyegen egy bohókás és kacér szettben láthattuk tündökölni. Barbi egy fekete-fehér színekből összeálló összeállítást viselt, ami egy hófehér, asszimetrikus szabású, csipkéből elkészített, valamint fodrokkal díszített Philosophy miniruhából és egy fekete, átlátszó Alberta Ferretti kimonóból állt össze, amelyek mind a 2017-es Resort kollekcióból származnak. Ezzel kapcsolatban is vegyes érzéseim vannak, főleg az erőteljes és sötét sminkje miatt, bár lehet, hogy egy természetes változat mellett sem lettem volna teljesen elégedett a mostani választásával. A három megjelenése közül, egyértelmű, hogy a második volt a legjobb, utána pedig ez következett. A színvilág most sem volt túl nagy szám, sőt kifejezetten unalmasnak tartom, annak ellenére, hogy a bőrszínével jól nézett ki. Az egészet az mentette meg, hogy a ruha játékos szabása a fodroknak köszönhetően nagyon jól nézett ki. Viszont ami a sziluettet illeti, az megint nem volt túl előnyös Barbara számára a bővebb kialakítás miatt. Ismét teljesen el lett takarva a dereka és a csípője is, ami ráadásul megint szélesebbnek tűnik, de legalább a hosszú lábait most is meg tudta villantani. A végeredményt egy pár nude színű Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal, valamint Fallon ékszerekkel tette teljessé.
Barbara haját egy szoros fonatokkal kiegészített, magasan elhelyezett és szintén szoros copfba készítették el. A sminkje pedig, ahogy már írtam elég drámai lett; a szemeit ezüst szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították, míg az ajkaira sötétbordó rúzs került.
|