Yara Shahidi x Prada2020.09.22. 16:31, Fanni
Yara Shahidi is az otthonából jelentkezett be szeptember 20-án, vagyis vasárnap késő délután a 2020-as Emmy díjátadóra, amit Los Angelesben rendeztek meg, idén a különleges helyzet miatt online.
A 20 éves színésznő egy tőle megszokottan nagyon kacér és izgalmas, de mégis kellőképpen elegáns kreációt választott, amiben gyönyörű volt. Yara egy fekete-fehér, finoman alakkövető és tollakkal, valamint apró kristályokkal és gyöngyökkel díszített, custom made Prada estélyit viselt. A választása első látásra megzavart, először egy másik szögből láttam a ruháról képet, és úgy nézett ki, a felsőrészen elhelyezett toll, mintha a haja lenne, így nem nagyon tudtam, hogy mi a helyzet, de aztán megjelentek a fenti képek is és egyből világos lett az egész. A ruha csodás volt, úgy nézett ki, mintha ráöntötték volna, a végeredményen tényleg látszott, hogy kifejezetten neki készítették, mert minden szempontból tökéletes volt és az alakját is gyönyörűen kiemelte. Yara vékony derekára és a csípőjére került a legnagyobb figyelem, de egy kis figyelem a vállaira is került, amivel sikerült kacérabbá tenni a megjelenését, anélkül, hogy bármivel is túlzásba esett volna.
Nagyon tetszettek a ruha aprólékosan kidolgozott részletei, mint a fekete tollak a felsőrészen, illetve a szoknya "hálós" megoldása, amit a kristályokkal tettek teljessé, így a csillogó részletek is megjelentek, amitől még izgalmasabb lett az egész. Egyedül azt sajnálom, hogy a tollak nem színesek voltak, mert ahogy említettem, a fekete szín miatt elég megtévesztő volt és talán még feltűnőbb lehetett volna a megjelenése, ha a tollak mondjuk rózsaszín vagy kék színben pompáztak volna. A fekete-fehér színvilág minimalista és biztonságos volt, de ez alkalommal nem bántam, mert jól mutattak egymás mellett és Yara sötét bőrszínével is remekül kiegészítették egymást, így egy rossz szavunk sem lehet a választására. Sajnálom, hogy nem "élesben" láthattuk ezt az outfitet, vagyis a vörös szőnyegen, mert ott lett volna a helye. A megjelenését egy pár fekete Prada magassarkú szandállal és Cartier ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Yara haját több szoros fonatba készítették el, amitől igazán fiatalos lett a megjelenése, illetve megidézték ezzel a 90-es éveket is. A sminkje friss és üde volt; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, valamint highligher-t is használtak, míg az ajkaira szájfényt vittek fel.
Yara Shahidi x Carolina Herrera2020.04.29. 13:11, Fanni
Jelenleg egyáltalán nincsenek események a kialakult járványhelyzet miatt, így arra gondoltam, hogy az oldalt az elmaradt posztokkal frissíteném addig, amíg helyre nem áll a világ rendje. A Golden Globe-os megjelenések után most az after partis szettekkel folytatjuk a sort.
Yara Shahidi is hivatalos volt még január 5-én, vagyis vasárnap este az InStyle Golden Globe after partijára, aminek a Beverly Hilton Hotel adott otthont Beverly Hillsben.
A 20 éves színésznő egy tőle megszokottan egy elegáns, de mégis izgalmas, kacér ruhában lépett a fotósok elé, amiben remekül nézett ki. Yara egy kanárisárga, pánt nélküli és hosszú uszállyal, valamint masnival kiegészített Carolina Herrera miniruhát viselt a 2020-as elő-őszi kollekcióból. A választását egyszerűen imádtam, bár úgy éreztem, hogy ennél többet is mutathatott volna, hiszen korábban sokkal izgalmasabb ruhákban láthattuk a nagyobb eseményeken a fiatal tehetséget, ezt egy kicsit túl egyszerűnek találtam, viszont tagadhatatlan, hogy ennek ellenére is remek volt az összeállítása. A szabás csodás volt, tetszett a játékossága és a kacérsága, aminek köszönhetően jól passzolt az egész outfit Yara korához, valamint az eseményen is megállta a helyét, de tényleg hiányérzetem maradt, legalább a kiegészítőkkel és a sminkjével izgalmasabbá tehették volna a végeredményt, amit hiányoltam. Egyébként másba nem lehet belekötni, hiszen a színésznő vékony dereka és a csípője is szépen ki lett emelve benne, de a legnagyobb hangsúly egyértelműen a hosszú lábaira és a vállaira került, amitől szexibb lett a megjelenése, de anélkül, hogy túlzásba esett volna. Az uszály is nagyszerű volt, tetszett a drámaisága, aminek hála egy kicsit érdekesebb lett ez az egyébként egyszerű miniruha. Az élénk sárga színválasztás egyszerűen isteni volt, nagyoon szeretem ezt az árnyalatot és szerencsére Yara sötét bőrszínével és a fekete hajával is lehengerlő összhangot alkotott, az egésznek nyárias, trópusi hangulata volt, ami igazán tetszett. Éppen ezért nem is nagyon értem ezeket a visszafogott kiegészítőket, főleg a cipőt, ami egyáltalán nem illett a ruhához, helyette egy élénk pink, türkizkék vagy fekete darabot tudtam volna elképzelni a kreáció mellett, amitől egyből feltűnőbb lenne az egész.A megjelenését egy pár csillog Christian Louboutin magassarkúval és Messika ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Yara haját több fonatba készítették el, majd egy magasan elhelyezett copfba fogták össze. A sminkje is elég egyszerű lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal hangsúlyozták ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude szájfény került.
Yara Shahidi x Gucci2019.11.10. 14:46, Fanni
Yara Shahidi szintén ott volt a 2019-es LACMA Art + Film Gálán, amit még november 2-án, szombat este rendeztek meg a Los Angelesben található Los Angeles County Museum of Artban.
A 19 éves színésznő egy tőle megszokott módon izgalmas és modern, de mégis kifinomult stílusú szettben lépett a kék szőnyegre, amiben lélegzetelállítóan nézett ki. Yara egy lágy esésű és aszimmetrikus szabású, kagylót formáló felsőrésszel kiegészített Gucci estélyit viselt a 2020-as Resort kollekcióból. A fiatal tehetség drámát és nőiességet hozott az eseményre, a megjelenésébe pedig lehetetlen belekötni, hiszen tetőtől-talpig tökéletes volt. A ruha a maga egyszerűségével még izgalmasabb volt, ami főleg a kagylóalakú felsőrésznek köszönhető, ami tényleg egyedinek számít, nem minden nap láthatunk ehhez hasonlót a vörös szőnyegen, ráadásul még a redőkre is figyeltek, amitől még élethűbb lett a "kagyló". Bár az igaz, hogy Yara kecses alakja nem lett tökéletesen kiemelve, de ez nem igazán zavart, mivel egy kis figyelem került a vékony derekára és a vállait is sikerült megvillantania, amivel frissességet és kacérságot csempésztek az összhatásba. Nagyon tetszett a szoknya könnyed, lágy esése, egyedül azt sajnáltam, hogy nem láthattuk mozgás közben, mert biztos vagyok benne, hogy úgy még gyönyörűbb lett volna az egész. A színválasztás is gyönyörű volt, ez az arany árnyalat istenien nézett ki, ráadásul a színésznő sötét bőrszínével és a sötét hajával is megtalálta a közös hangot, mesésen kiegészítették egymást. A styling egyszerű, de nagyszerű lett, amivel új szintre emelték az outfitjét. A kiegészítők nem voltak feltűnőek, hagyták, hogy a ruha ragyogjon, de azért mégis felkeltették a figyelmemet, főleg a gyémántfülbevalója. Az eseményen tagadhatatlanul megállta a helyét, sőt azt kell mondanom, hogy az ő választása volt a kedvencem az idei eseményről. Kiegészítőként egy pár Gucci magassarkút, illetve szintén Gucci ékszereket választott.
Yara haja a természetes göndör formájában maradt, amit egy magasan elhelyezett, laza kontyba készítettek el. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit barna és arany szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, de highlighter-t is használtak, végezetül az ajkaira barna matt rúzst választottak.
Yara Shahidi x Zimmermann2019.08.09. 20:14, Fanni
Yara Shahidi is a meghívottak között volt a 2019-es San Diego-i Comic Con-on, ahol július 20-án, szombat délután jelent meg, a harmadik napon és az 'A Trick of Light Experience' eseményre látogatott el.
A 19 éves színésznő egy nagyon fiatalos és izgalmas, bohókás stílusú összeállításban volt látható az eseményen, ami remekül állt neki. Yara egy fehér alapszínű, kétrészes Zimmermann kreációt viselt a 2020-as Resort kollekcióból, ami egy magasított nyakú és bő ujjakkal kiegészített blúzból, valamint egy rövidnadrágból állt össze, melyeket színes virágmintázattal díszítettek fel. A fiatal tehetség stílusáért és megjelenéseiért már a kezdetektől kezdve rajongok, örülök, hogy sikerült egy tökéletes stylistot találnia, aki minden egyes alkalommal a legmegfelelőbb outfiteket választja ki számára, ami ez alkalommal is pontosan így volt. A maga bohókás, romantikus stílusával sikerült lenyűgöznie, pedig ez nem volt egy nagy esemény, de mégis a legjobban öltözöttek között volt azon a héten számomra. Az outfitje friss és üde volt, tele fiatalossággal és kacérsággal, amit imádtam. A szabásba is lehetetlen lenne belekötni, bár a felső kicsit bővebb szabású volt, de mivel beletűrték a nadrágba, így Yara vékony dereka szépen ki lett emelve benne, de nagy örömömre a legnagyobb figyelem a hosszú lábaira került, ami az előnyére vált, és egyáltalán nem bántam, hogy nem láthattuk a vállait, valamint a dekoltázsát sem mutatta meg. A lágy színvilág is fantasztikus volt, a fehér alapszín mesés összhangot alkotott a színésznő sötét bőrszínével és a sötétbarna hajával is, de a legjobban a sárga-zöld virágmintázat tetszett, amivel nem csak színeket sikerült belecsempészniük a megjelenésébe, de egyből sokkal izgalmasabbá is tették azt. Tényleg tökéletes volt, az pedig jól látható, hogy mennyire jól érezte magát a szettben. Kiegészítőként egy pár pasztell rózsaszín Sophia Webster magassarkú szandált, valamint EF Collection ékszereket választott.
Yara haja szabadon maradt, amit középen elválasztva és a természetes göndör formájában viselt. A sminkje egyszerű és üde lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították, míg az ajkaira nude színű rúzs került.
Yara Shahidi x Gucci2019.07.18. 19:17, Fanni
Yara Shahidi szintén megjelent a 'The Lion King' világpremierjén, amit még július 9-én, kedd este rendeztek meg a Los Angelesben található Dolby Theatreben.
A 19 éves színésznő egy klasszikus stílusú, nőies, illetve modern összeállítás mellett döntött ez alkalommal, amiben bájosan festett. Yara egy fekete alapszínű, oversized blézerszabású Gucci miniruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit bézs gallérral, valamint arany gombokkal egészítettek ki, plusz mellé egy szintén Gucci fehér inget párosított. Bár túl sok újdonságot nem tudott ezzel a szettel mutatni a fiatal tehetség, de ennek ellenére is nagyon tetszett a végeredmény, ami előnyös volt számára és eladhatóvá is tudta tenni az egészet. Egyetlen apró dolog van, amibe bele tudok kötni az outfittel kapcsolatban, mégpedig a fehér ing jelenlétébe, ami szerintem felesleges volt, ráadásul a bézs színű gallér mellett nem is igazán tudott érvényesülni, szóval jelentéktelen volt, nélküle pedig sejtelmesebb lehetett volna a megjelenése. A szabásba viszont lehetetlen hibát találni, igaz, hogy nem hangsúlyozta ki 100%-osan Yara kecses alakját, de ezt nem bántam, sőt nem is tartottam hatalmas hibának, hiszen nagy figyelem került a hosszú lábaira, melyeket sikerült tökéletesen megvillantania. A fekete alapszín elég biztonságos választásnak számít, mondjuk igaz, hogy őt is sokkal szívesebben láttam volna egy élénk, színes kreációban, mondjuk a cipőjéhez hasonló neon rózsaszín miniruhában, ami isteni összhangot alkotott volna a sötét bőrszínével. Bár az igaz, hogy a fekete sem állt rosszul neki, de a nyári évszak miatt kicsit csalódott voltam ez miatt, igaz, hogy az arany ékszerekkel és a cipőjével néhány színt és izgalmasságot is bele tudtak csempészni az összhatásba, de ez nem volt számomra elegendő, mondjuk az eseményen megállta a helyét, és fiatalos maradt a megjelenése, amit egyébként nagyra értékeltem az apró hibák ellenére is. Kiegészítőként egy pár neon rózsaszín Jimmy Choo magassarkút, illetve David Yurman és John Hardy ékszereket választott.
Yara haját felül lelapították, viszont leengedve maradtak a göndör fürtjei, melyeket a hátára omolva viselt. A sminkje friss és üde lett; a szemeit arany szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát pirosították és highligher-t is vittek fel rá, végül az ajkaira nude színű rúzs került.
|